Hát, itt volt. Meglátogatott minket. Itt, kint a rák farkán.
A fényvillamos. A csillamos.
Nem lehetett nem elvigyorogni az egészet.
Valamivel öt után indultunk el, negyed hatkor voltunk a Lőrinc Centernél. Aztán onnan a sín mellett felsétáltunk a Béke térig.
Az út mellett pedig… rendre családok. Kisgyerekekkel. Nyűgös kisgyerekekkel. Anya, Mikor jön már a villamos?
De a legdurvább rész a Béke térnél volt. Ekkor már nagyon szélesen mosolyogtam. Ugyanis eszembe jutott az Amarcordból az a részlet, amikor a városkából éjszaka kieveznek csónakokkal és várják, hogy a sötétből előtűnjön a nagy amerikai hajó. Valami hasonló történt itt is. Fürtökben lógtak az emberek a sín mellett, komoly harcok folytak a jó fotós pozíciókért, fojtott káromkodások sisteregtek, amikor valaki bele mert mászni a másik látószögébe.
Villamos persze még sehol sem volt.
Voltak, akik mobilappal követték merre jár. Tőlük tudtuk meg, hogy valami gubanc van Kispesten, azért csúszott el a menetrend.
Néhányan kihelyezkedtek fotósállványokkal a sínek közé.
Kábé 40 perc várakozás után feltűnt. Ott fúj!
Fényképeztünk, ahogy kell.
Aztán elment.
Recent Comments