Date2020. December 08. Tuesday

Meg akarnak ölni

Nem tudok másra gondolni. Már azt is furcsállottam, hogy októberben, amikor már látszott, hogy itt nagy aratás lesz vírusügyileg, miért nem korlátoztak semmit, miért lehetett még mindig focistadionok nézőterén zsúfolódni. Aztán jöttek a kamuintézkedések, a látványpolitizálásnak megfelelően.

Most meg ez. Ennél nem lehet világosabb, hogy itt szándékos emberkísérletek(?) lesznek. (Egy kicsit zavarban voltam. Először ugyanis a ‘népirtás’ szóra állt rá a kezem, de azt azért túl erősnek éreztem, hiszen láthatjuk a nagyvilágban, hogy milyen is egy valódi népirtás, másfelől viszont, azt, ami most itt készül, nehéz nem annak értelmezni, csak legfeljebb nem olyan erős, szóval legyen akkor csak népirtásocska.)

Nézzük egyenként.

1. Sírnak az orvosok, hogy Magyarországon különösen erős a vakcina elutasítottsága. Pedig baromira be kellene oltatnunk magunkat, mert csak úgy lesz belátható időn belül vége ennek a rémálomnak.

Az adatokból az olvasható ki, hogy a magyaroknak 20–21 százalékos bizalma van az orosz és a kínai vakcinák iránt. A megkérdezettek inkább ugyanis az amerikai és az európai fejlesztésű szerrel oltatnák be magukat.

A cikkben megjegyzik, hogy a vírus terjedéséről megbízható adatokkal rendelkező baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerint 60–70 százalékos átoltottság szükséges ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás. Ez alatt a vírus terjedése érdemben nem fékezhető.
link

2. Orbán, aki még a vécét sem húzza le addig, amíg a Századvég meg nem vizsgálja a produktumot, hogy milyen kihatása is lesz annak a várható választási arányokra, most az egyszer nem foglalkozik a közvéleménykutatással, nem foglalkozik azzal, hogy milyen erős az orosz meg a kínai vakcina elutasítottsága, nem foglalkozik azzal, hogy ezekkel a vakcinákkal lehetetlen lesz elérni az országban a 60%-os oltottságot, szóval nem foglalkozik semmivel, egyszerűen bejelenti a beszélő száján keresztül, hogy lófaszt, emberek, nincs válogatás. Olyan vakcinát kaptok, amilyet vásárolok és nem is fogom megmondani, melyik lesz az.

Müller Cecília az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján azt mondta, a kormány 17,5 millió adag vakcinát kötött le a különböző gyártóknál.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem választhatjuk meg, hogy melyik vakcinát adatjuk be magunknak, azt lehet majd kérni, amit a hatóságok engedélyeztek és a szakemberek hatásosnak és biztonságosnak tartanak.
link

3. Az egy dolog, hogy az orosz vakcina egyelőre közröhej és csak az erőlködés látszik, a kínaiaknak meg az is hülye, aki bármit is elhisz, de sikerült leharcolnunk magunkat erre a szintre nekünk is. Ennek a kormánynak már azt sem hiszem el, amikor hallgat és valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül. Hogy itt képes lenne bármelyik hatóság önálló véleményt nyilvánítani? Képes lenne objektív vizsgálatot végezni és adott esetben keresztbefeküdni a politikának? Ne viccelődjünk már!

4. Alapvetően vakcinapárti vagyok. Nagyon vártam már rá, mert lassan kezdek begolyózni. DE!! Ez az egész már – megint – nem a vakcináról szól. Ebbe is beletenyerelt a politika, márpedig az a legundorítóbb, legalja féle változat, amely nálunk dívik. És bár itt lenne a megoldás, itt lehetne a vége… amikor megjelennek, szétbasszák az egészet és egészen addig rombolják a bizalmat, amíg a vakcinapártiak is inkább kimaradnak, nem adatják be maguknak, inkább tovább szenvednek, kockáztatva az esetleges súlyosabb következményeket is.
A – feltételezett – magyarázat ott van az előbbi mondatban. Szerintem Orbán kifejezetten élvezi a mostani helyzetet. Kijárási tilalom? Finom. Rendkívüli helyzet? Remek. Az egészségügy militarizálása? Szuper. Hisztérikus, egymást maró, könnyen manipulálható lakosság? Főnyeremény. Dehogyis akar ettől megszabadulni. Oltás kell? Itt van. Ja, ha nem akarjátok beoltatni magatokat, az a ti dolgotok. Akkor továbbra is ungabunga.

A végén tényleg az lesz, hogy – bevállalva a karantént – fogunk átjárni a szlovákokhoz, meg a románokhoz beoltatni magunkat.
És még mindig semmi. Még ez is bele fog férni. Pedig ennél semmi nem mutatja jobban, hogy a rohadék már nem is akarja álcázni azt, hogy semmit sem számít neki az ország lakossága.

Elmentem kirándulni

Aztán mégsem.

Pilis, kék jelzés.

Visegrád, fellegvár.

A Börzsöny.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑