Habár nagyon különböző területen tevékenykedünk, elég régóta olvasom földim, Cservenyák Tamás írásait. (Ismerd meg az ellenségeid a másik fél gondolkodását, ugye.) (Dilbert alapú vicc volt.)

Részlet.

Háromféle memóriával bírunk: az egyik a munkamemória, ami legfeljebb egy fél percre van hitelesítve, és meglehetősen korlátozott. Mondjuk egy telefonszám vagy egyéb információ megjegyzésére képes, amíg fel nem írtuk. A másik az implicit memória, aminek több fajtája van, például a már említett motoros memória a mozdulatokhoz, az érzelmi memória vagy az érzékelési memória. A deklaratív vagy explicit memória az, amit vissza tudunk idézni, meg tudunk fogalmazni. Ennek további kétféle változata van: a szemantikus, azaz a tények, adatok, szavak-fogalmak-kategóriák jelentése, stb., és epizodikus, ami a történések, események visszaidézésére szolgál. Jellemző, hogy ez utóbbinál később már nem az eredeti eseményre, hanem annak felidézéseire emlékszünk vissza.

A két oldalon található hippocampus a halántéklebeny csúcsában, a neocortex alatt lévő, csikóhalra hasonlító agyterület. Az összetett információk és események memorizálásában nagy szerepe van. Ahhoz, hogy a munkamemóriából valami a hosszú távú memóriába jusson (akár szemantikus, akár epizodikus), szükség van a hippocampusra. Amikor az emlék létrejött, a hippocampus továbbítja azt a neocortex felé tárolási célból. A szemantikus memórianyomok esetében ott is maradnak. Az epizodikus emlékeknél ez másképp van. Amikor felidézzük őket, visszaküldjük a hippocampusba újrakonszolidálni őket, és ezután kerülnek vissza a neocortexbe. De minden esetben, amikor ezen a cikluson keresztülmennek, változhatnak. Ezért labilis az epizodikus emlékezetünk. Az idősebb emberekre jellemző, hogy a régi dolgokra jobban emlékeznek, mert azokat többször idézték fel. A közelmúltban történtek viszont kiesnek az emlékezetükből.

Tudatos Vezetés: Heteim a neurobiológia mocsarában

Ez azért elég sokmindent megmagyaráz. Hogy 40 éves osztálytalálkozón, vagy 30 éves évfolyamtalálkozón miért is alakulnak ki heves viták, amikor valaki nekiáll sztorizni. Hogy nem is úgy volt. Hanem máshogy. A változatok persze kölcsönösen kizárják egymást, egy laikus meg csak bámul értetlenül, hogyan lehet ennyire másképp emlékezni ugyanarra a sztorira. (Lásd még Lawrence Durrell: Alexandriai Négyes.) Mert az epizodikus emlékeket újra, meg újra lejátsszuk és mindig a legutolsó változat marad meg.

Feltéve, hogy az ember nem vezet naplót. Vagy énblogot. Ilyenkor maximum rácsodálkozik egy-egy régi írásra, hogy nahát, erre egészen máshogyan emlékeztem. Fura. Öregszem.