Habár nagyon különböző területen tevékenykedünk, elég régóta olvasom földim, Cservenyák Tamás írásait. (Ismerd meg az ellenségeid a másik fél gondolkodását, ugye.) (Dilbert alapú vicc volt.)

Részlet.

Háromféle memóriával bírunk: az egyik a munkamemória, ami legfeljebb egy fél percre van hitelesítve, és meglehetősen korlátozott. Mondjuk egy telefonszám vagy egyéb információ megjegyzésére képes, amíg fel nem írtuk. A másik az implicit memória, aminek több fajtája van, például a már említett motoros memória a mozdulatokhoz, az érzelmi memória vagy az érzékelési memória. A deklaratív vagy explicit memória az, amit vissza tudunk idézni, meg tudunk fogalmazni. Ennek további kétféle változata van: a szemantikus, azaz a tények, adatok, szavak-fogalmak-kategóriák jelentése, stb., és epizodikus, ami a történések, események visszaidézésére szolgál. Jellemző, hogy ez utóbbinál később már nem az eredeti eseményre, hanem annak felidézéseire emlékszünk vissza.

A két oldalon található hippocampus a halántéklebeny csúcsában, a neocortex alatt lévő, csikóhalra hasonlító agyterület. Az összetett információk és események memorizálásában nagy szerepe van. Ahhoz, hogy a munkamemóriából valami a hosszú távú memóriába jusson (akár szemantikus, akár epizodikus), szükség van a hippocampusra. Amikor az emlék létrejött, a hippocampus továbbítja azt a neocortex felé tárolási célból. A szemantikus memórianyomok esetében ott is maradnak. Az epizodikus emlékeknél ez másképp van. Amikor felidézzük őket, visszaküldjük a hippocampusba újrakonszolidálni őket, és ezután kerülnek vissza a neocortexbe. De minden esetben, amikor ezen a cikluson keresztülmennek, változhatnak. Ezért labilis az epizodikus emlékezetünk. Az idősebb emberekre jellemző, hogy a régi dolgokra jobban emlékeznek, mert azokat többször idézték fel. A közelmúltban történtek viszont kiesnek az emlékezetükből.

– Tudatos Vezetés: Heteim a neurobiológia mocsarában –

Ez azért elég sokmindent megmagyaráz. Hogy 40 éves osztálytalálkozón, vagy 30 éves évfolyamtalálkozón miért is alakulnak ki heves viták, amikor valaki nekiáll sztorizni. Hogy nem is úgy volt. Hanem máshogy. A változatok persze kölcsönösen kizárják egymást, egy laikus meg csak bámul értetlenül, hogyan lehet ennyire másképp emlékezni ugyanarra a sztorira. (Lásd még Lawrence Durrell: Alexandriai Négyes.) Mert az epizodikus emlékeket újra, meg újra lejátsszuk és mindig a legutolsó változat marad meg.

Feltéve, hogy az ember nem vezet naplót. Vagy énblogot. Ilyenkor maximum rácsodálkozik egy-egy régi írásra, hogy nahát, erre egészen máshogyan emlékeztem. Fura. Öregszem.