CategoryTúrázás

Odvas-hegy, Budaőrsi-hegy

Ahogy korábban is jeleztem a bakancstörténeti írásban, szerdán megjött az új bakancs, csütörtökön kiderült az idő, az egyetlen lefixált megbeszélésem péntekre takarodott át, így semmi akadálya sem volt annak, hogy kora reggel kihúzzak a bakancstesztelő terepemre. Nagyon régi dolog ez, már 2006-ban is ide jöttünk ki a családdal, amikor egyszerre kellett tesztelnünk mindenki bakancsát. Az Odvas-hegy egyszerűen tökéletes: sziklás, nagyon meredek kapaszkodók, a track szerint nem ritkán 40-50%-os emelkedéssel.

Ez a felfelé vezető út.

Alig mentem pár percet, és már csak egy ponttá zsugorodott odalent az autó. Fárasztó, viszont tény, hogy miután kilihegtem magam, nagyon hamar voltam olyan magasan, hogy Gazdagréttől a Tétényi fennsíkig beláttam mindent. Ezen a részen lehet tesztelni, hogy mennyire töri a bakancs a sarkat.

Utána pedig hasonlóan meredek lemenetel. Mellyel azt lehet tesztelni, mennyire nyomja össze a bakancs orra a lábujjakat.

A cipő meglepően jól szerepelt. Meglepően, mert itt már arra számítottam, hogy feltöri a sarkaimat és meggyötri a jobb nagylábujjamat. Ugyanis már otthon éreztem, hogy gyanúsan sokat mozog járás során a sarkam és egy enyhe nyomás is volt a lábujjamnál. (Az egész azért volt külön fura, mert vásárlás előtt felpróbáltam egy ugyanilyen méretű bakancsot és abban nem mozgott a sarkam. Persze ez lehetett a különböző zoknik miatt is.) Márpedig az otthoni próba csak egy kétkilométeres séta volt a közértbe. Mi lesz a durva hegyen?

Az lett, hogy a sarkam egy ideig mozgott, aztán rögzült. Beállt. A nyomás megvolt a lábujjamnál, de kibírható volt. Jó lesz ez.

Ugyanez az időjárásról már nem volt elmondható. Habár látszott, hogy egész Budapest fölött ragyog a nap, de itt, Budaőrsön megtapadt egy ronda fekete felhő és ki is tartott a túra végéig. Egy-két percre bukkant csak ki a nap valami réseken, ilyenkor vadul fényképeztem és videóztam. Szóval a dokumentációból akár úgy is tűnhet, hogy jó volt az idő, de ne hidd el. Nem volt az.

Leértem a hegyről, bele a dagonyába. Habár borzasztó nehéz volt a járás, de nem bántam. Ezt is le kell tesztelni. Az út meredeken emelkedett. Nem volt olyan látványos, mint az Odvas-hegy, de sokkal kitartóbban tört az ég felé. A végén kábé kétszer olyan magasra jutottam. Ez volt a Budaőrsi-hegy. Kilátás nulla, de erre nem is volt túraút, egy hangulatos ösvényke kacsázott végig a hegy tetején. Tulajdonképpen élveztem is, csakhogy ekkorra a bakancs már kimutatta foga fehérjét. A jobb lábamon teljesen feltört a sarkam, elől pedig egyre fájdalmasabb volt a nyomás. A bal lábamon pedig bejelzett a kisujjam. A fájdalom elviselhető volt, nem kellett ragtapaszozni, de azért masszívan jelzett, hogy itt bizony valami van.

A Nagyszénászug közelében leültem egy kidőlt fatörzsre. Megebédeltem. Nem tartott sokáig, de amikor felálltam, az összes fájdalom egyszerre harapott belém. Nem volt kellemes. Aztán menet közben rendeződött a helyzet. Itt-ott még emelkedett az út, ekkor azért óvatosan tettem a lábamat. Maga az ösvény elképesztően hangulatos volt, tetszett.
A Sorrento sziklák előtt volt egy nagyon durva emelkedő. Egyenes, meredek, növényzet szinte semmi… és az egész vastagon saras. Csúszott mint az istennyila. Én még csak-csak szenvedtem magam előre, de jött egy fiatal pár szemből. Lefelé. Túrabot nélkül. Na, ők tényleg centiről centire haladtak, egymásba kapaszkodva, egymást bátorítgatva.
Melléjük értem. Gondoltam felvidítom őket.
– Helló! Rittbergert leszúrtátok már?
– Helló! Nem, most otthon hagytuk – jött a meglepő válasz. Mi a fene. Van már beépített Rittberger is?

Mindenesetre nagyon örültem, amikor feljutottam a tetőre. A sár sem volt kedves, meg a bakancsom sem. Ragadós, cuppogós sárban felfelé erőlködni, vízhólyagos sarokkal… nem jó.

Utána jöttek a sziklák, itt egy kicsit pihengettem. Ami azt jelenti, hogy nem mentem tovább az úton, hanem a sziklák között rohangáltam.

Innentől már nincs messze a civilizáció, hamarosan a hétvégi telkek világába érkeztem. Aszfaltozott utcák, itt-ott kacsalábon forgó villák. Meg persze flex.
Rövid séta után feltűnt az Odvas-hegy és innen, a domboldalból is impozáns tömböt villantott. Eredetileg azt terveztem, hogy a teszt zárásaként felmegyek még egyszer, de nem volt rá szükség. Megtudtam, amit akartam. Sajnos.

Ez most olyan lehangoltnak tűnhet, de annyira azért nem az. Oké, jó lett volna, ha egyből jó a bakancs. De ahhoz piszok nagy mázli kell. Így viszont jöhet a finomhangolás.

De előbb egy kis bakancsológia. Ahogy igértem.

A bakancsnál az az alapvető probléma, hogy egymásnak gyökeresen ellentétes igényeknek kell negfelelnie. A talpa legyen kemény, de csillapítson annyira, hogy egész napos sziklán gyaloglás után se fájduljon meg a talpunk. Ne ázzon be, de ne is izzadjunk bele. Legyen masszív, kemény, de ne törje fel a lábat. Meg legyen tartós és legfőképpen kényelmes, akár többnapi gyaloglás után is.
Nos, ilyen bakancs nincs.
Vannak ugye a light bakancsok. Puhák. Kényelmesek. De magashegyre már nem valók. Sziklás terepre sem. A textil külső kezelés nélkül hamar átázik. Tény, nem töri a lábat, de maga a puha anyag meg tud törni és akkor buktuk a membránokat. Ahogy az eladó is mondta, jó kis bakancsok ezek, de 3-4 évre valók. Utána elvesztik a vízállóságukat.
A másik vonal a bőr bakancsok vonala. Kemény a külső, nem törik meg, így a membránok is kitartanak. Cserébe viszont megtörik a láb. Ha a bakancs nem milliméter pontossággal illeszkedik a lábra, akkor már súrlódik, dörzsölődik. Előbb-utóbb megpuhul, de addig rengeteg vízhólyagot kell elviselnünk. Ezeket már lehet vaxolni, azaz a vízállóságuk sokáig megmarad. Ezek azok a bakancsok, melyek tényleg egy életre szólnak, feltéve ha gondozzuk.

Egy régi emlék. 1982-ben vonultam be a seregbe. Késő este érkeztünk meg Szekszárdra, öreg éjszaka volt, mire megkaptuk a felszerelésünket. Nekem piszkos nagy szerencsém volt, 45-ös surranóból nem volt új, csak használt. Azaz már bejáratott, puha. Az előfelvettek jelentős százaléka viszont újat kapott. Na, az alapkiképzés alatt ők voltak azok, akik gyakorlatilag meghaltak. A kiképzőterep olyan 3 kilométerre volt a városon kívül, kivonulni 120-as tempóban, azaz futólépésben kellett. Mindenkinek. Annak is, aki vonyított a feltört surci okozta fájdalomtól.

Nos, összefoglalva: ha a külső borítás kemény bőrből van, akkor egy új cipőnél valószínűleg nem ússzuk meg a betörést. Hacsak nem a mi lábunkról mintázták a kaptafát. Ezt a megjegyzést nem viccnek szántam, én is átéltem már egyszer, hogy új bőr bakancs elsőre jó volt. De ez nagyon ritka.
Marad a betörés.
Minél puhább a bakancs, annál könyebb. Értelemszerűen minél keményebb a bakancs, annál tovább tart. Ha nagyon kemény, akkor pedig trükköznünk kell, mert hamarabb fog a lábunk elkopni, mint a bakancs megpuhulni.
Nézzük a lehetőségeinket.

  1. Bakancsfűzés
    Nincs mese, ki kell kisérleteznünk. Valahol el kell találni a középutat: nagyon meghúzni sem szabad (elzsibbad a láb), de lazára sem szabad hagyni (dörzsölődés). Ma már a középkategóriás bakancsokon is van egy távolra kirakott cipőfűző szem, ez arra jó, hogy különböző erősséget tudjunk beállítani a cipő első felében, illetve a szárában. A cipőfűzés függ a zoknitól is: vastagabb zokninál nem kell annyira meghúzni. Sőt. A cipő fűzése függ attól is, hogy reggel van, vagy délután. A lábunk ugyanis napközben folyamatosan dagad, estére nagyobb a méretünk, mint reggel.
  2. Zokni
    A legkritikusabb összetevő. Nem csak a bakancs betörésében játszik szerepet, hanem általában a kényelemérzetben is. Nyáron legyen vékony. Télen legyen meleg. Hát, ez bizony különböző vastagságokat fog jelenteni. Az izzadságot vezesse ki. Mert csak úgy tud eltávozni a membránokon. A tiszta gyapjú hiába meleg, de túra végén tocsogni fog a lábunk. Nem a bejövő vízben, hanem az izzadságban. Ha ismerkedünk egy új bőrbakanccsal, érdemes vastagabb zoknival kezdeni. Kíméli a lábat.
    Gondolom azt nem kell részleteznem, hogy mivel túrabakancsokról van szó, ezekhez túrazoknik valók. Pont. Ez nem vitatéma. Nem olcsók. A Decathlonban egészen jó áron is kaphatók, de aki igazán jót akar, az sportboltokban keres Bridgedale zoknikat. (Például itt, vagy itt, vagy itt.) Ami jelen esetben fontos, az a Bridgedale zoknik két paramétere: melegség index és párnázottság index. Mindkettő 1-5 között mozog, a zoknik csomagolásán feltüntetik. (Emellett különböző célokra különböző családok vannak. Na, itt lehet beleveszni a málnásba, mert bősz marketingesek éppen most nevezték át a teljes struktúrát, kidobva a jól bejáratott neveket. Totál káosz.)
  3. Ragtapasz
    Nagyon hasznos. Ha a cipő feltöri a sarkadat, te viszont úgy döntesz, hogy csakazértis betöröd a cipőt, akkor adjál némi előnyt a lábadnak. Sima hansaplast ragtapaszt ragassz a sarkadra minden túra előtt. Egy csík általában nem elég, én kettőt szoktam feltenni keresztben. De az sem rossz, ha vattát teszel a gézfecni alá.
  4. Egyéb tapaszok
    Léteznek speciális tapaszok is. Az egyik a vízhólyag-tapasz, a másik a bütyökvédő. Mindkettő kifejezetten hasznos, de a vízhólyag-tapasz hosszabb távon drága. A bütyökvédő gyakorlatilag egy mini zokni, amelyben pont ott van egy gél, ahol kell. Érdemes még szétnézni a Decathlon túra részlegén is, a teljesség igénye nélkül néhány termék: Zselés Talpvédő Sidas, Tapasz Hólyag Ellen, Ragtapasz Hólyag Ellen.
  5. Sarokfogó
    Ezt mondjuk nem erre találták ki, de erre is jó. Magassarkú cipőkhöz gyártanak valami öntapadó, vastagabb, de puha anyagot, melyet a cipő sarkába ragasztva megelőzhető, hogy állandóan leessen. (Hamupipőke, értem, amit mondasz, de ezt majd a Jótündérrel beszéld meg.) Maga a sarokfogó lehet gél, illetve velúr.
    Néhány példa:
    Batz,
    Scholl,
    Pedibus bőr,
    Pedibus gél.
  6. Nivea
    Kajakozáskor szoktam használni, amikor az evező kezdi feltörni a bőrt a hüvelykujjam tövében. Csökkenti a súrlódást, ezáltal a kidörzsölést is. Ugyanígy jó a sarokra is.
  7. Kalapács
    Közelítünk az oldschool módszerekhez. Túrafórumokon szokták írni, hogy semmi gond, puhítsuk meg a bőrt kalapáccsal, oszt jó lesz. Hááát… nem. Pontosabban, nem úgy. Ha ilyesmiben gondolkodunk, vigyük el a bakit cipészmesterhez, neki megvan a szakértelme és a megfelelő szerszáma.
  8. Vízbeáztatás
    Röviden: ne! Szintén fórumokon szoktak írni mindenféle vad módszereket, hogy tömjük ki vizes ruhával vagy vízzel töltött nylonzacskóval a bakancsot, esetleg itassuk át vodkával… elképesztő. Aki szörnyülködni akar, itt van egy gépi fordítás egy német oldalról. Ezt tényleg csak elrémisztésként tettem ide, senkinek eszébe se jusson bármit is kipróbálni ezekből a módszerekből.
  9. Tágító spray és sámfa
    Elméletileg működhet, de nagyon lassú a folyamat, ráadásul vastag bőr esetében korlátozottan használható.

[Update]
Egy kedves ismerősöm küldte át a linket. Hasznos lehet.
Ezek pedig tegnapról maradtak le:
Nikwax
Grangers

Szóval ezek vannak.

Kezdtem az 5-ös változattal. Vettem sarokfogó gélt és… nem úgy használtam, ahogy kellett volna. Eredetileg ugyanis ezt a cipőbe kell ragasztani. Csak hát a bakancs belsejében nem ragad meg. Ehelyett ráraktam a sarkamra, ott, ahol a cipő kidörzsöli. Egyik kezemmel odafogtam, a másikkal ráhúztam a zoknit, majd rögtön bele is léptem a bakancsba, úgy, hogy a kezemmel kicsit kinyomtam a bakancs szárát, ne mozogjon el a zokni alatt a tapasz. Azaz a relative vastag sarokfogó gélt gyakorlatilag vízhólyag-tapaszként használtam fel. Vastagabb és jobban tompít. Ráadásul 700 forintból egy életre megvan a megoldás, míg a tapasz alkalmanként 300 forint.
Ez már önmagában óriási előrelépés volt. Jöhetett a zoknivaria.
Három Bridgedale zoknit vettem, a következő párnázottsági értékekkel: 3.5, 4.5, 5.

  • 3.5 Trekker: Mentem vele egy 9 kilométeres próbatúrát. A sarkam – zselével – tökéletes. Viszont a jobb lábamon a nagylábujj nyomása erős. Ki lehet bírni, persze, de nem kellemes.
  • 5, Explorer (Summit) Performance: Durván vastag. Felvettem, öt perc múlva elzsibbadt a lábfejem. Zselé nélkül. Pedig egyáltalán nem húztam meg a cipőfűzőt.
  • 4.5 Explorer (Summit) Comfort: Ez a legbizarrabb. Ha a 3.5-es vastagságú nyomta a lábujjamat, akkor ennek is kellett volna. Ráadásul nagyon kicsi a különbség az 5-öshöz képest, szóval várható volt zsibbadás is. Ehhez képest ez volt a legjobb. Semmi zsibbadás, semmi sarokfeltörés, minimális nyomás a nagylábujjon. Mindez zselével.

Vásárlás előtt letisztáztam az eladóval, hogy megoldást keresek, azért vettem különböző zoknikat. Azt mondta semmi gond, akkor a végén majd cserélgetünk. Éltem is vele, az 5-ös zoknit lecseréltem egy 4-es vastagságúra.
Időközben beszereztem egy bütyökvédőt is. (4-es megoldás.) Eltűnt a maradék probléma, megszűnt a nagylábujjamon a bütyökfájás.
Készen vagyunk?
Dehogyis. A teljes védelemmel még menni kell egy hosszabbat. Ráadásul a biztonság kedvéért mindegyik zoknival.
Fogtam a 4 kilométeres futópályámat, a sík részeket kivágtam, raktam be helyette kaptatókat, majd összeraktam egy tesztelési stratégiát.
Itt van az eredmény.

  • 3.5-es zokni, sarokvédővel, bütyökvédővel
    Alapvetően rendben volt. Nem fájt sem a sarkam, sem a lábujjam. Viszont a bütyökvédő a vége felé zavart.
  • 4-es zokni, sarokvédővel, bütyökvédővel
    Indulás után új szereplő jelentkezett: a bal lábamon rüsztnél egy csík jellegű nyomás. Mintha megtört volna a bakancs. 1 kilométernél elmúlt. Viszont a bütyökvédő igencsak kellemetlenné vált. A talpamat is zavarta, meg a vastagabb zoknival már nagyot szorított rajta a cipő. Az utolsó kilométernél már sziszegtem.
  • 4,5-es zokni, sarokvédővel, bütyökvédővel
    Totális halál. Felvettem, mászkáltam vele pár percet a lakásban… majd levettem. Annyira szorított, hogy nem volt érdemes elindulni vele.
  • Decathlonos túrazokni, sarokvédővel, bütyökvédővel
    Ennek nyilván nem volt értéke a Bridgedale skálán, érzésre jóval vékonyabb, mint a 3.5-es. Ez a zokni volt rajtam az odvas-hegyi teszttúrán. A sarok rendben volt, viszont a bütyökfájdalom 1 km után bejelentkezett. Azaz a zokni vastagsága plusz a zselé vastagsága együtt is kevés volt ahhoz, hogy megszűnjön a fájdalom. A bütyökvédő persze szorított, de most csak az, a zokni nem tett hozzá. Így is kellemetlen volt, de legalább nem fájt.
  • 4.5-es zokni, sarokvédővel, bütyökvédő nélkül
    Ezt utólag tettem be, kiváncsiságból. És meglepő módon működött. Legalábbis majdnem. Alapból persze ez már nyomta a lábamat. Mindenhol. Nem volt kellemes, de meg lehetett szokni. (Nyilván ez már önmagában kizáró tényező, de kiváncsiságból mentem tovább.) A rüsztnél jelentkező sajgás egyből megvolt, egy kilométernél kifejezetten erős fájdalom lett belőle, mely két kilométernél eltűnt. A bütyök viszont rendben volt, azaz önmagában a zokni is hatásosan csillapított. Egészen két kilométerig. Utána elesett a zokni, a fájdalom pedig fokozatosan erősödött. Cserébe nem szorított a bütyökvédő.

Nos, ennyi volt a teszt. Nem örültem. Mint látható, elviselhető eredményt csak 3.5-es zoknival, sarokzselével és bütyökvédővel tudtam elérni. Ráadásul még ez sem releváns, hiszen ez volt az első 4 kilométer, simán lehet, hogy hosszabb távon itt is lesznek problémák. (Ahogy lehet, menni is fogok vele egy hosszabbat.) A többi változat mind megbukott. Az is látszik, hogy csak a jobb lábammal, azon belül is a bütyökkel van az összes probléma. Bütyökvédő nélkül még a 4.5-es zokni sem csillapít, a bütyökvédő pedig behoz egy kellemetlen szorítást a lábfejemen. Miközben a bal lábam vidáman jött a jobb mellett és élvezte az új bakancsot.

Tudom, hogy van egy ökölszabály, miszerint mindig egy számmal nagyobb bakancsot kell venni, mint a méretünk. Abba most belefért volna egy extrém vastag zokni is. Csakhogy ez egy ökölszabály, azaz általában igaz, de nem mindig. Jelen esetben pont nem. A bakancs elől patent volt, hátul, a sarkamnál viszont lötyögött. Próbáltam fél számmal nagyobbat, az már annyira laza volt a saroknál, hogy nem láttam esélyt sem arra, hogy meg tudom fogni.

A küzdelem folytatódik. A DM-ben is, illetve a Decathlonban is láttam mindenféle csodatapaszokat, működhet még a klasszikus vattás ragtapasz is, a lényeg, hogy valamit oda kell szerkesztenem a nagylábujjamhoz, ami nem mozdul el és tompít. Illetve más vonalon fel fogok keresni egy cipészt, hogy tudna-e varázsolni valamit. Ahogy néztem, a bütyökkel való küzdelem ott van mindenhol a repertoáron.

Stay tuned.

Azért fura, hogyan működik a szerelem. 2018 novemberében vettem egy kemény bőr Forclaz 500-as bakancsot. Egyből jelentkezett minden probléma, mint most. Egy nap után visszavittem és vettem helyette egy puha light bakancsot. Aztán most, 2021-ben megvettem a 15 éve vágyott álombakancsot. A lábam persze ugyanolyan, azaz megjött minden probléma újból. Én pedig szó nélkül beleálltam a küzdelembe.

Az is fura, hogyan működik a megszokás, illetve a figyelem. Nem először tapasztalom, hogy ha kifejezetten figyelek egy működésre, azaz tesztelek, akkor apró hibák is bosszantanak. A Merrell bakancsot például először vissza akartam vinni. Egy helyen találkozott három varrás és ezen a ponton a puha textil/velúr anyagok kifejezetten nyomták a lábamat. A biztonság kedvéért először kipróbáltam több Merrel bakancsot, végül egy Tatra light bakancsot is… és mindegyik nyomott azon a ponton. Azaz vagy túlteszem magam a dolgon, vagy soha nem lesz bakancsom. Elkezdtem nem figyelni rá és azóta nem is zavart. (Meg gondolom egy idő után meg is puhult.) A mostani teszten is azt vettem észre, hogy ami nem fájt nagyon, arról képes voltam elfeledkezni, amikor éppen elgondolkodtam valamin. Az már más kérdés, hogy a bütyök, az konkrétan fáj, azaz hiába nézek félre, ott marad. Az Alaska híres arról, hogy képes adaptálódni a lábhoz, de szerintem ez a bütyök dolog már erős lesz neki.

[Update egy nappal később]
Megvolt a visszateszt, azaz a legelső, ránézésre működő konfigurációval (3.5-es zokni, sarokzselé, bütyökvédő) nekimentem egy hosszabb túrának. Háát… összetörtem. Öt kilométer után erősen bejelentkezett a bütyökvédő. Egyre vacakabb lett, végül 9 kilométernél ki kellett vennem, mert egy lépést sem bírtam tenni benne tovább. Ez egyben kilőtte azt, hogy van legalább egy jó felállás, ráadásul értelmetlenné tette a tegnapi teszteket is. Az eltelt idő és a távolság jobban befolyásolta az eredményt, mint a variálás a zoknikkal.
Aztán hazafelé újraépült a remény. Ugyanis nem is volt olyan rossz bütyökvédő nélkül. Fájt, persze, de csak egy helyen. Míg előtte az egész lábam fájt.
Itthon húztam egy bátrat. Kidobtam minden segédeszközt a bakancsból, tettem bele egy, azaz 1 darab ragtapasz csíkot (vatta nélkül) a védendő helyekre és felvettem egy 4-es zoknit. Azaz igyekeztem úgy csinálni, mintha minden rendben lenne és rábíztam mindent a bakancsra. Működött! Az a kis semmi ragtapasz megvédte a sarkamat és a bütykömet is. Rögtön toltam így egy hat kilométeres sétát és még a végén is mosolyogtam. Azaz most már tényleg van egy működő konfigurációm, ráadásul egy olyan, mely kedves a szívemnek: a létező legkevesebb kiegészítő eszközt használja. A klasszikus felállás: ragtapasz és a megfelelő zokni. Vicces, mert az elején én is megörültem, hogy mennyit fejlődött a tudomány, milyen csodaeszközök vannak már, aztán a végén mégis a régi módszerek működtek.
Most még három nap, három túra, különböző vastagságú zoknikkal, de ez már csak a finomhangolás. Innentől már csak idő kérdése, hogy a lábam és a bakancs összepuhuljanak.

Végül a túra részletei

Hogyan került a csizma az asztalra?

Úgy, hogy odatettem.

Ez egy hosszú történet, de van tanulsága.

Bárki túrázót megkérdezel, mindenki egyet fog érteni azzal, hogy a bakancs nagyon nehéz téma. A túrafelszerelés fórumok szinte csak ezzel vannak tele. Persze egyértelmű igazság nincs, hitviták annál inkább. Nyilván lehet beszélni technikai megoldásokról a vacaktól a zseniálisig, de ez önmagában kevés. Az egész téma rákfenéje az, hogy a jó bakancsnak egy kritériuma van: a viselőjének legyen jó, olyan terepen, amilyenre tervezte használni. Márpedig nincs két egyforma lábú ember, sőt, legtöbbször a két lábunk sem egyforma. Például az egyik bal, a másik jobb. Oké, béna poén volt. De viccen kívül, tényleg nem egyformák még a saját lábaink sem. A jobb oldali bakancsom például a sarkamat töri fel, a bal oldali meg a nagylábujjamat.

Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a jobb minőségű bakancsok ára a csillagokban van.

Aztán a kezdőknek mindig mindenki azt mondja, hogy próbálni, próbálni, próbálni. Hát, ja. Csak éppen boltban kizárólag a tényleg durva hibák jönnek elő. Simán előfordul – velem is megtörtént – hogy a boltban tökéletes bakancs jó volt a tíz kilométeres teszt túrán is, de a húszason már elvérzett. Pontosabban a sarkam vérzett el. És ilyenkor baj van, hiszen a legtöbb bolt a használt bakancsot már nem veszi vissza. Kifizettünk érte csillió pénzt, használni meg nem tudjuk. Trükközni persze lehet, sőt, legtöbbször kell is… de ezekről majd később.
Nos, ezért nehéz kezdőként bakancsot venni. Nem csak a cipő drága, hanem a tapasztalat is. Sőt, az sokkal drágább. Elsőre pedig… nagy szerencse kell ahhoz, hogy az első bakancs pont jó legyen.

Szóval így.

Először 2006-ban éreztem, hogy túrabakancsra van szükségem. Pontosabban szükségünk, mert a kölykök is élvezték az erdei csavargásokat. Az egész családdal együtt mindenkinek vettünk valami Decathlonos csodát, olyan 15e forint körül. (Az 2006-ban középkategóriás bakancsot jelentett.) Az első teszttúrán mindenkinek bevált, kivéve nekem. De nekem nagyon nem. Ment vissza a boltba.

Lehet szidni a Decathlont, de nekem eddig minden alkalommal szó nélkül visszavették a problémás cipőimet.

Ekkor kezdtem tudományosabban foglalkozni a témával. Természetesen kiolvastam hozzá az internetet. Szorgalmasan jártam a túraboltokat és mindenhol próbáltam, szinte mindent. Komolyan vettem azt a tanácsot is, hogy szívbaj nélkül kérjük le akár a legdrágább bakancsot is a polcról. Még ha eszünk ágában sincs megvásárolni, de legalább lássuk, mit tud és ehhez képest mit veszítünk, ha olcsóbbat veszünk. Az eladókat egyébként sem érdemes kímélni, pontosan tudják, hogy a bakancsvásárlás körülményes dolog.
Tömérdek teszt és persze tömérdek fórumozás után két bakancs maradt állva: Hanwag Tatra Wide és Hanwag Alaska. Nagyjából mindenki egyetértett azzal, hogy ezek a bakancsok királyai (a Tatra konkrétan a hazai, illetve a környékbeli túrákra, az Alaska pedig bárhol a világban), a próbákon is jól szerepeltek, az áraik… 50-60e körül… egy kicsit húzósak voltak, de elérhetők.
Végül elmentem egy Mountexbe és miközben szemléztem a bakancsokat, megláttam egy akciós Kefas bakit. Szegény, nagyon nem kellett senkinek: 35e forintról volt letolva 25e forintra, majd azt az árat is áthúzták és már 19e forintért is el lehetett vinni. Egy masszív vibram talpú, kemény, kívül bőr, kevés varrással, belül GTX béléssel bíró magashegyi bakancsot. Egyetlen darab volt belőle. És tökéletesen illett a lábamra. Olyan kényelmes volt, mint egy bőrfotel. Miközben alig volt drágább, mint a Decathlonos. Naná, hogy ezt vettem meg. Bejött a kezdők szerencséje. Meg a kezdők balf@szsága is, sajnos. Hat évig hordtam a bakancsot, megjárta a Tátrát, a Szlovák Paradicsomot, voltam vele a Grand Canyonban, a Yosemite parkban és számtalan itthoni túrán.

A belső textilborítás teljesen kikopott a sarkán, onnantól tört, de ha túra előtt raktam ragtapaszt a sarkaimra, akkor minden rendben volt. Életem végéig is kitarthatott volna, ha legalább néha ápoltam volna. De ez valahogy mindig elmaradt. Aztán egyszer csak széthasadt a bőr. (Ha rákattintasz a képre, láthatod is.)

Időközben Nej is szintet ugrott, nagy bátran vett egy Olang bőr/velúr GTX bakancsot magának.

Figyeld meg, mennyire csillog a bakancs kívülről. Ez mutatja, hogy nem nubuk, hanem színbőr. Viszont az előző bakancshoz képest ez tele van varrással.

Habár emlékeztem, hogy korábban mely bakancsok voltak a favoritjaim, a biztonság kedvéért újra belevetettem magamat a fórumokba. És elrettentem. Egyrészt nagyon elszálltak az árak. Másrészt hirtelen annyiféle bakancs jelent meg, hogy képtelen voltam eligazodni közöttük. Ez miért? Abban mi a jó? És persze jó magyar szokás szerint mindenki anyázott és esküdött a saját cipőjére. Összezavarodtam. Azt mondtam, hogy úgy látszik, ez hosszú menet lesz. Bakancs viszont kell, szóval vegyünk valami ideiglenest a Decathlonból. Vettem is egyet. Valami Forclaz 500-ast.
Nagyon jól sikerült vétel volt. Vibram talp, textil/velúr külső borítás, belül GTX. Ránézésre nem egy tartós darab, de puha volt, ebből kifolyólag baromi kényelmes.

És mit ád az ég, az elkövetkező években maximum középhegységben túráztunk, oda tökéletes volt. Súlya szinte semmi, de annyira semmi, hogy havas időkben ebben futottam. Nyilván ápolás itt sem volt, a vízállóságát nagyon hamar elveszítette, de nem úszni vettem. Végül hat évig tartott ki, utána varrásnál kiszakadt. Nagyon sajnáltam.

2018 januárját írjuk. Előtte karácsonykor Nej felvetette, hogy menjünk már ki a Tátrába havastúrázni.

Ez mindenképpen meglepő volt. A családból engem vonz erősen a Tátra, a többiek elvannak nélküle. Ráadásul volt egy rosszemlékű túránk, amely után megfogadtam, hogy soha többet nem megyünk családdal télen a Tátrába. (Mielőtt bárki is botrányt szimatolna, szólok, hogy én csesztem el a szervezést.)

Jó, menjünk. Csak éppen senkinek sem volt felszerelése. (Nej Olang bakancsa bokáig ért, a várhatóan nagyobb hóban egyből beázott volna.) Mivel gyorsan kellett lépnünk, megint maradt a Decathlon. Vettünk két pár kifejezetten magasszárú Quechua hótaposó bakancsot. Bőr/textil felsőrész, textil GTX belső, hóra optimalizált talp.

Teszt túra. Nejnek megfelelt, nekem nem. Vissza a boltba. Ekkor láttam meg és szerettem bele egyből egy Forclaz 900-as bakancsba. Az ára egy kicsit már fájt, de ha végleges bakancsnak is jó lesz, akkor azért még így is sokkal olcsóbb, mint egy Hanwag. Egy baj volt vele: a soroksári Decathlonban csak 44-es volt belőle. Az én lábam 44,5-es. A cipőnek viszont annyira elburjánzó, puha volt a belseje, hogy érzésre még a 45-ös is kicsi lett volna. Oké. Hol van 46-os? A weboldaluk szerint a Corvin-közben. Elmentem. Kiderült, hogy leltárhiba, 46-os sajnos nincs, csak 47-es. Felpróbáltam. Alig lötyögött. Felpróbáltam két zoknira. Tökéletes. Meg is vettem, 45e forintért.

Egyszerűen annyira, de annyira az én ízlésemnek megfelelő volt, hogy nem bírtam otthagyni. (Különösen közvetlenül egy téli tátrai túra előtt.) Gondolj bele: nagyrészt bőr külső (20% textil, 20% gumi, 60% bőr) nagyrészt bőr belső (40% textil, 60% bőr), kemény bakancs, vibram talp, minimális GTX (ez nálam előny), vízálló, mint az állat, na meg kényelmes is.

Ezt a GTX dolgot azért megindokolnám. Olyan szerencsém van, hogy nem igazán izzadós a lábam. (Vagy csak az orrom romlott el.) Emiatt a magam részéről sokkal hangsúlyosabbnak tartom a tökéletes vízállóságot, mint azt, hogy a bakancs pár évig lélegző legyen.

Jellemző, hogy Barna, amikor először meglátta, rögtön elnevezte birodalmi lépegetőnek.
A teszt túra sikerült. Hasonlóan jól vizsgázott élesben is. Pedig nem ritkán vágtuk az utat combközépig érő hóban. Aztán volt egy háromnapos túránk a Bükkben, özönvízszerű esőben, mocsár jellegű dagonyában. De mentem végig benne a Sucha Belán, szinte végig a patakban. Bírta.

Ősszel kezdtem elgondolkodni. Ez a bakancs ugyan jó, de elég kemény. Igazi, sziklás terepre való bakancs. Csakhogy mi akkoriban jellemzően középhegységekben túráztunk, puha földön, sárban. Lehet, hogy célszerű lenne venni erre a célra egy olcsóbb Decathlonos bakit? Így a 900-ast is tehermentesíteném. Szívem szerint ugyanolyan könnyű bakancsot vettem volna, mint amilyet korábban hordtam évekig, csak hát olyan már nem volt. Az 500-as sorozatnál már átálltak bőr külsőre. Az alacsonyabb számúak meg nagyon igénytelennek néztek ki.

Jó. Vettem egy 500-as bőrbakit, 30e forintért. Rögtön a próbatúrán megbukott. Kényelmetlen volt, tört mindenhol. Visszavittem.
Majd miközben sétálgattam, megláttam az ideális könnyű bakancsot, Egy Merrell Capra cipőt. Velúr/textil felsőrész, GTX belső, Vibram talp. Könnyű, kényelmes. Pont ilyen kellett. Megvettem, 35e forintért.

Nagyon elégedett voltam magammal. Volt egy piszokul könnyű bakancsom, meg egy magashegyi monstrum. A Merrellt volt, hogy utcai cipőnek használtam. Sok túrán volt velem, többek között Arizonában is ebben rugdostam a vörös port a Grand Canyonban, illetve a Monument Valley-ban.

Az eufória eddig tartott.

A Forclaz 900 bakancs kezdte. Egy tavalyi túrán egyszer csak feltörte mind a két sarkamat. Akkor még azt hittem, hogy csak egy röpke botlás.

Utána volt egy havas túránk a Börzsönyben a Merrell bakancsban. Végig gyanús volt a dolog, itthon aztán láttam, hogy tényleg baj van: mind a két zoknim tocsogott a vízben. Ez bizony beázott.
Elmentem a Decathlonba. Fogtam nyelvet. Odahívtam a polchoz, mutattam a bakancsom utódját.
– Ennek az elődjét használom. Beázott. Mit lehet vele csinálni?
– Lője főbe és ássa el.
– Pardon?
– Valószínűleg megtört a membrán. Azon már nem tud segíteni.
– Impregnáló spray-vel sem?
– Azzal sem. Maximum annyit fog elérni, hogy egy órával később ázik be.
– Nem mondja. Én valamikor úgy tudtam, hogy a bakancsot egy életre vesszük.
– Az az idő már elmúlt. Ez meg egyébként is egy light bakancs.
– Hát, köszönöm.

A következő túrára a Forclaz 900-ast vittem. Nem volt hosszú túra, de annál szintesebb. A bakancs megint feltörte mind a két sarkamat. Nem értettem. Ez ugyanis általában pont fordítva szokott lenni: a bakancs eleinte tör, később megpuhul, abbahagyja. Nálam meg eleinte volt jó, most meg tör. Arra tudok tippelni, hogy méretprobléma lesz, talán megkopott a bélés és már két zoknival is nagyon csúszkál a lábam. A lényeg persze az, hogy a bakancs nem jó.

A vége az lett, hogy a régi, szeretett Forclaz 500-as bakancsot ki fogom dobni, könnyű, korlátozottan vízálló bakancsnak jó lesz helyette a Merrell. A Forclaz 900-as lépegetőt odaadtam Barnának. Neki 46-os lába van, simán lehet, hogy szingli zoknival is jó lesz rá. (Letesztelte. Jó lett.)
Nekem pedig elfogytak a bakancsaim.

Mielőtt továbbmennénk, elnézést kell kérnem a profiktól. Akik szálkásra verték a billentyűzet mellett az íróasztalt, olvasva, miket bénáztam. Mert addig oké, hogy valaki kezdő, de itt bejött a képbe két hiba: a félműveltség és a lustaság. Azaz elkezdtem művelni magamat, de nem fejeztem be. Inkább megijedtem a bonyolultságtól és kerülő utakat választottam.

Pedig annyira nem is komplikált.

Föbb vonalakban:
– A bakancs felhasználói szempontból 3 fő részből áll: talp, külső, belső.
– Talpból a vibram vált a minőség jelképévé, de ma már a nevesebb cipőgyártók saját talpainak sem kell szégyenkezniük. Önmagában maga a vibram sem egy mindenre tökéletes megoldás, rengeteg fajta van belőle, különböző terepekre más és más változat kell. A-D kategóriák vannak, az A a legpuhább, gyakorlatilag városi talp, a D pedig magashegyi gleccsermászó talp, nehéz hátizsákkal értve.
– A külső rész lehet textil, hasított bőr (velúr, nubuk), illetve színbőrök.
– A belső lehet textil vagy bőr (színbélés, hasítékbélés).
– A bőr belső nem igazán lélegzik.
– Komolyabb bakancsoknál a belső textil az goretex (GTX). Ez ugye azt csinálja, hogy egy membrán befelé nem engedi a vízet, kifelé viszont igen. Azaz az esővíz nem jön be, az izzadság viszont eltávozik. Az elv frankó, a gyakorlatban viszont nem tartós. Előbb-utóbb tönkremennek a membránok.
– Az, hogy egy bakancs mennyire kemény, meghatározza, milyen terepekre való. A light bakancsok, melyek általában textil és velúr/nubuk kombinációból állnak, könnyűek, de nem valók sziklás terepre, magas hegységekbe.
– A külső annál jobb, minél kevesebb rajta a varrás. A legjobb az, amikor a külső egy darab bőrből készül.

Mit is írtam még? Ja, a lustaság.
Azaz hiába olvastam, hogy a bakancsoknál nagyon fontos a rendszeres ápolás, ez valahogy mindig elmaradt. Az összes eddigi bakancsomnál. A Kefas bakancsom nem pusztult volna el, ha hidratáltam volna a bőrt. A Merrell bakancs nem halálozott volna el, ha rendszeresen kezelem impregnáló sprayvel, a velúr részét meg esetleg vaxszal.

Azaz ápolás:
– A bőr külsőt hidratálni kell. A vaxot össze lehet kotyvasztani házilag is, de elég sok túravax kapható már készen is. Hogy milyen sűrűn érdemes vaxolni, milyen technikákkal, ez már hitkérdés, A Hanwag például ezt írja.
– Lehet vaxolni a velúrt is és a nubukot is, de ekkor be fog sötétedni.
– A textilre csak impregnáló spray mehet.
– Van itt egy másik írás, mely alapvetően rendben van, de egy ponton zavart érzek az erőben. Ez azt mondja, hogy ha GTX a belső borítás, akkor vaxolással elveszítjük a bakancs lélegzőképességét. Ez elég fura lenne, hiszen ekkor egy nubuk bakancsot sem lehetne vaxolni, csakhogy – spoiler – a jelenlegi GTX bakancsomról azt írja a gyártó, hogy a külseje vaxolt nubuk. Akkor? (Jelzem, ez a ‘mit lehet vaxolni és mit nem és mivel’ tipikus véget nem érő gumicsont a fórumokon. És a legdurvább az, hogy egyszerűen senki gyártó, vagy valami hiteles forrás sehol nem jelentette ki, hogy ezt így, azt meg úgy kell. Csak vajákolás, meg rémtörténetek sorolása van.)
– Habár a Hanwag leírása alapján a vax nem impregnál, csak hidratál, de a Hanwag vax leírásánál az van, hogy “fenntartja a bőr légáteresztő képességét; vízlepergető”.
– A mosószerekkel, szappannal vigyázni kell, eltömítik a membránokat.

Nos, ennyi. Viszont ezzel a tudással felfegyverkezve már bátrabban állhattam neki megtalálni az újabb bakancsot. Igen, azt, amelyiknek a képe pár kilométerrel feljebb található, az írás elején.

Gondolom, látszik, hogy van itt két bakancs, melyeket immár 15 éve kerülgetek. Ez a Hanwagtól a Tatra (azon belül is a wide, azaz a széles torokkal bíró), illetve az Alaska. A Tatra az olcsóbb, az elérhetőbb, az Alaska pedig a nagy-nagy álom. A világ legjobb túrabakancs-gyártó cégének a zászlóshajója, a legjobban sikerült bakancsa, melyet 25 éve gyártanak, változatlan sikerrel. Csak az a fránya ár. Pontosabban az ár és a kockázat aránya. A Mountexben, ahol elég nagy a választék és ténylegesen lehet próbálgatni is, a Tatra wide 96e, az Alaska 110e. És nem tudom, a Mountexben mennyire rugalmasak, ha bakit viszek vissza. Egyszerűen nem mertem belevágni, bármennyire is csorgott a nyálam.

Aztán két héttel ezelőtt hazaállított Nej egy új bakanccsal. (Az Olang 15 év után beadta a kulcsot, varrás mellett kiszakadt. Ápolva ez sem volt, varrásból pedig rengeteg akadt rajta.) Akcióban hirdették, kipróbálta, megvette. Egy Tatra Wide GTX bakancsot, 78e forintért. Az állam koppant a padlón. A kezdők bátorsága. Közelebbről megnézve annyira már nem volt szép a menyasszony, ez ugyanis nem a tiszta bőr borítású, hanem a light verzió. Annyira nincs kikönnyítve, mint az én Merrell bakancsom, de azért ezen is van textil. Az egész puhább, a talp is B kategóriás. Tekintve, hogy Nej nem szándékozik megmászni a Mont Blancot, viszont szereti a könnyű és puha, azaz lábbarát cipőket, ez neki tökéletes választás. Viszont ha nem akar úgy járni, mint én a Merrell cipőmmel, akkor úgy kell ápolnia, mint a kisangyal. És még ekkor is előfordulhat, hogy 2-3 év múlva tönkremennek a membránok és beázik a cipő. (Bár nem valószínű, annyira azért nem puha az anyaga, hogy megtörjön.)

Mindenesetre a lényeg az, hogy fogta magát és hazaállított egy Hanwag Tatra cipővel. Meglépte azt, amit én 15 év alatt nem.

Utána jött az a bizonyos két túra. (Melyek valójában Nej bakancsbejárató túrái voltak.) Az egyiken a Merrell bakancsomról derült ki, hogy kampec, a másikon a Forclaz 900-asról. Ekkor még nem akartam bakancsot venni, gondoltam, megmentem a Merrellt. Ahogy írtam is, nem sikerült.

Így jutottam el oda, hogy akkor új bakancs. Nem, nem rongyoltam be egyből egy Hanwag mintaboltba. Decathlon. Megkerestem a Forclaz 900 utódját, a V2-t. Bezzeg most volt minden méretben. Kipróbáltam. Kényelmes volt. Aztán leültem a padra és Hamlet módra forgattam a kezemben a cipőt. Így, kikupálódva, már láttam a hiányosságokat. Például a 20% textil külső. Mit is írtak a cikkek? A textilre nem lehet vaxszal menni, a spray meg nagyságrendekkel rosszabb hatásfokú. Belül részben GTX, részben nem. Azaz egyszerre überbrutál vízállóság a bőr/bőr borításnál, máshol meg textil/textil kombináció, mely kifejezetten gyenge. A véleményeknél a Decathlonos szakértő ismeri el, hogy tipushiba a sarok feltörése. (Mely nálam is megjött.) Jó pont viszont a könnyű cserélhetősége.
Na jó, nézzük meg a Hanwagokat. Pusztán ismétlésképpen is, hiszen annyiszor próbálgattam már. Átsétáltam a Mountexbe. És igen. Szóval… ezek a bakancsok egy másik világban mozognak. Sajnos az áruk is.
Hazagurultam.
Azzal végülis nem vesztek semmit, ha szétnézek. Elsőre semmi. Aztán bekukkantottam néhány túraboltba. Nomád, Trexpert, Tengerszem, 4Camping. Hoppá! A 4Campingban 20%-os akció. Tatra Wide GTX 70e forintért. Eldobom az agyam. Nézzük tovább. Na, itt kezdett el remegni a kezem. Hanwag Alaska 76e forintért. Az álmom, a vágyakozásom. Ne tudd meg, mennyire féltem lenyitni a mérettáblát. Elég hülye lábam van, 44,5-es, ritkán szokott lenni pont ilyen cipő. Most volt. Megvettem.

Megjegyzés: Az írás hat nappal a vásárlás után keletkezett. Az árak hétfőn még stimmeltek. Ma, kedden már jó 10%-kal drágábbak a belinkelt bakancsok és nincs 44,5-es Alaska. Néha nekem is lehet szerencsém.

Pár nap múlva meg is érkezett. Szerdán. Piszok nagy szerencsémre csütörtökön napsütés, melegrekord megdőlések, ideális túraidő és még nagyobb mázlimra a napot kettétörő déli megbeszélést is átrakták péntekre, szóval irány a legmegbízhatóbb teszttúra: Budaőrs, Odvas-hegy. Nem nagy táv, kábé 10 kilométer, de a sziklás, durván meredek Odvas-hegy mindent kihoz a bakancsból.

Magáról a teszttúráról és annak eredményéről viszont már egy másik bejegyzésben írok. Meg folytatom az elméleti értekezést a bakancsokról.

Tisza-tavi videó

A kajakos sorozat utolsó darabja. 2020 szeptember, Tisza-tó, kajakos évadzáró. Ennek némileg ellentmond, hogy a felvételeken rajtunk kívül senki nem látszik, de most így alakult. (Egy nappal korábban mentünk, az előevezésen viszont elsodródtunk a csapattól. A fő evezés arra ment, amerre mi egy nappal előtte, ezért másfelé mentünk. Az utóevezésen meg már nem vettünk részt, mert vasárnap jönni kellett haza.)
Jogos lehet a kérdés, hogy mit lehet kihozni még a Tisza-tóból? Csak nekem van vagy tíz videóm a terepről és akkor még ott vannak a többiek számtalan remek felvétellel. Nem is nagyon akartam kamerát vinni magammal az evezésre. Aztán csak vittem és néha csak megnyomogattam rajta a felvétel gombot. Nem volt semmilyen tendenciózus szándékom, de valahogy a végén a motorcsónakos/jetskis vonal hangsúlyozódott ki.

Kevélyek és sarasak

Péntek: tél. Vasárnap: tél. Szombat: tavasz.

Legalábbis ezt mondta a levelibéka. Mi meg elhittük.

Szombat. Reggel 7:00. Gurulunk Pilisborosjenő felé. Szakad az eső.

Pilisborosjenő. Reggel 8:00.
A napocska résnyire felemelte a felhők redőnyét és lehajolva bekukucskált alatta.

Elindultunk. Csak lesz ebből a napból valami.

Azt írtam volna, hogy elindultunk? Ádehogy. Elkorcsolyáztunk. Az éledező nappal a hátunkban, nyugat felé, egy bravúros páros kűrrel a mély dagonyában.
A Rittbergert én szúrtam le. Először. Később Nej is.

Pedig ekkor még csak alig voltak szintek, hiszen először az egri várhoz igyekeztünk.

Semmi szél. Süt a nap. Ideális idő drónozásra.

Ja. Éppen kormányoztam hazafelé a gépet és azon gondolkodtam, hogy el kellene küldeni egy körre a vár körül, amikor valahonnan a semmiből leszakadt az ég. Miközben sütött a nap. Pánikszerúen összecsomagoltam a felszerelést (nem, nem ázott el semmi), és mondtam néhány kedveset az időjárásfelelősnek. Csak szólok, ha a dupla szivárványt Pilisvörösvár fölött kompenzációnak szánták, akkor nagyon elszámolták magukat. Egész nap csak itt volt lehetőségem drónozni, később vagy a tömeg, vagy a feltámadó viharos szél miatt nem lehetett. Ja, több eső nem volt egész nap. Csak ekkor. Tíz percig.

Utána iszapbirkózás.

Az a baj ezzel a kifejezéssel, hogy el lett csépelve. Minden kis sárra rámondjuk. Aztán amikor belefutunk egy ilyenbe, mint mi ma, nincs rá kellően erős szavunk. Iszapbirkózásabb? A legiszapbirkózásabb? Valami ilyesmi.

Kezdjük ott, hogy a nap során nem volt vízszintes. Azt otthon felejtettük. Vagy felfelé kaptattunk, vagy lefelé botladoztunk.

Felfelé volt könnyebb. Meg arra túraútvonalon mentünk. Viszont a Kis-Kevély túlsó felén nincs hivatalos, azaz jelölt lejárat, csak egy jelzetlen ösvény. Éreztem én, hogy ekkora sárban nem kellene, de Nej vidámkodott, hogy menjünk csak a tervezett úton. Mentünk. Halálos volt. Túrabottal, ágakba kapaszkodva, lelkünket Istennek ajánlva csúsztunk egyik kőről a másikra. Azt hiszed a dagonya csúszik? Nos, igen, csúszik, de a saras szikla ezerszer csúszósabb. Ezen a szakaszon többször is volt olyan, hogy megálltam, mert elfogyott a lépésem. Konkrétan nem tudtam előrébb letenni a lábam sehová. Ilyenkor vagy vetődtem, a végén szorosan átölelve egy fatörzset, vagy visszafordultunk és az út helyett mentünk oldalt a susnyásban. Eleinte csak lefelé ereszkedtünk a fák között, később viszont oldalazva, egy kitett ösvényen. Biztos szép volt odalent Csobánka, de nem sok figyelmet kapott.

Aztán visszaértünk a jelölt útra és innentől már élveztük a túrát. Visszamásztunk a nyeregbe, megebédeltünk, utána fel a Nagy-Kevélyre.

Eddigre eltűnt minden felhő, remek kilátást kaptunk Vörösvár és Budapest felé. Álltunk, néztük. Csak ezért megérte küzdeni.

A Kis-Kevély meg kapja be.

RSD karika

2020-ban különböző családi okok miatt elmaradt a Balaton körbeevezése. Ehelyett… körbeeveztük az RSD-t. Nem akadtunk fenn olyan apróságokon, hogy egy folyót nem lehet körbeevezni. Megcsináltuk.
Maga a videó két túrából lett összekeverve, nyáron Nejjel leeveztünk az RSD aljáig, ősszel pedig nagyobb társasággal oda-vissza.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑