Odautazás
2020.07.18; szombat

Hajnali háromkor ébresztő. Négy évvel ezelőtt 17 óra volt az út Suwalkiba (az egy másik tóvidék, szintén Észak-Lengyelországban, de közel a litván-belorusz határhoz), most – még ha gyorsabbak is leszünk valamivel – muszáj korán indulnunk, mert megérkezés után még be kell rendezkednünk valahogy, lehetőleg még világosban. (Korábban nem kellett ilyesmivel vacakolnunk, érkezés után mindenki a kocsiban aludt, másnap reggel meg már indultunk is.)
Mindenesetre háromkor, amikor sikított, ordított az ébresztőóra, nagyon elgondolkodtam, hogy kell-e ez nekem? Egyből eszembe jutott Justin és valljuk be, ennél azért vannak jobb ébredések is.

A nagy pakolás előtt Nej külön kérte, hogy nyissam le a harmadik sor ülést is. Mert így mind a két csaj egy egész üléssort elfoglalva tud aludni. Remek. Indulás után öt perccel leszakadt az ég, de erről ők már nem tudtak. Arról sem, hogy két kajakkötél elszabadult, én viszont sötétben, esőben az M0-án nem tudtam megállni, így 20 percen keresztül verte valaki a tetőt egy kalapáccsal. A lányok aludtak.
Az eső Szlovákia végéig kitartott. Ugyan közben feljött a nap, de a földig érő sűrű, sötétszürke felhők miatt ezt nem nagyon lehetett észrevenni. Mondjuk olyan nagyon nem bántam, a kanyargós hegyi utakon legalább megvolt az ébrentartó adrenalin.

A szlovák határon természetesen nem volt semmi. Az egész csak egy vacak nudge. Hogy úgy döntsél, hogy inkább otthon maradsz. Nem volt regisztráció, hogy mikor léptél be. Nem kérdezgették, honnan jöttél, hová mész. Fékezés nélkül hajtottunk át. Egész úton nem volt semmi, ami tranzitút kijelölésére hasonlított volna. A lengyel határon ugyanez.

Krakkó. A borzasztó.
Kezdte a Google Maps.

Pontosabban ez már otthon elkezdte. Ha beírtam, hogy Sorkwitybe szeretnék menni, elvitt Brünnbe, majd onnan fel Sziléziába és csak utána fordultunk rá Mazuriára. Ez volt a leghosszabb út, időben is, távban is, plusz érintettünk egy harmadik országot, ilyen nyamvadt vírushisztériás időben, szóval minden szempontból ez volt a legrosszabb út, ennek ellenére a mobil gmaps csak és kizárólag ezt az utat adta fel. Fel kellett venni köztes megállónak Krakkó után egy kis falut, hogy jó irányba tervezzen.

Itt kezdődtek a gondok. Krakkóban ugyanis minden volt.

Ugyanis vadul építették a Krakkó – Varsó autósztrádát. Méghozzá olyan technikával, hogy jó előre kitáblázták, mintha létezne a sztráda, majd piros szigetelőszalaggal leragasztgatták a helyiségneveket, mivel valójában a sztráda még sehol sem volt. Te meg találd ki, hogy mi van.
A gmaps vadul és határozottan vitt arra, amerre le voltak ragasztva a nevek. Miközben ugyanezek a nevek voltak egy másik táblán is, mely másik irányba mutatott, ezeken a táblákon a nevek nem voltak áthúzva, de a gmaps-ot semmi nem hatotta meg. Nekem már az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy azért megyünk ennyire makacsul a rossznak tűnő irányba, mert ugyan már elkészült valami körgyűrű, vagy autópálya-csökevény, de mindenáron be akar vinni a köztes megállónak kijelölt falucskába. Szóval voltak tippjeim bőven, de valójában fogalmam sem volt, mi a franc van, megállni meg nem lehetett a hatsávos úton. Á, alig káromkodtam.
Végül egyszer nagyon elegem lett, lehajtottam, addig tekeregtem, amíg meg nem tudtam állni és megnéztem a térképet. Nem lettem tőle okosabb. Kitöröltem a köztes települést. A gps szívbaj nélkül bevitt Krakkóba – pedig ezt mindenképpen el akartam kerülni – de láttam azt is, hogy végül csak kijutunk a 7-es útra, az meg már jó. Menjünk.
Mit mondjak. Dugó dugó hátán. Másfél óra alatt jutottunk át Krakkón. Miközben szerintem egyáltalán nem kellett volna ezeken az utakon járnunk. Ha lett volna nálam pezsgő, tutira elpukkantom, amikor feltűnt a Kielce/Gdansk jelzés és a 7-es út tábla.

Aztán mentünk, mentünk… és így lett egyre világosabb, hogy mi is történt.
Ezek a lengyelek képesek még nálunk is többet szerencsétlenkedni.
Tehát. Sztráda még nincs, de kitáblázták. Majd lehúzták a tábláról, hogy Varsó arra van. Mivel még nincs kész az út. Pedig Varsó tényleg arra van. Csak nem végig sztrádán. Azaz megy az autópálya, megy, mendegél, aztán jön egy híd, amely még nincs kész, leterelnek a sztrádáról, zötykölődünk pár kilométert valami földúton, majd megyünk vissza. A sztrádára. Varsó felé.
Azaz ha direkt szerették volna összezavarni az autósokat, akkor sem csinálhatták volna hatékonyabban.
A gmaps tudta mi van, de annyiszor vágott már át, hogy nem bíztam benne.

Na mindegy, átjutottunk.

Illetve egy életkép. Mely igyekezett felkészíteni arra, mire számítsunk.
Krakkó külvárosában benzinkút. Tankoltam. Fizettem. WC. Bementünk az előtérbe. Fiúknál piszoár szigszalaggal leragasztva. Mert vírus. A próbafülke ajtaja meg zárva. Ránéztem a csajokra. Náluk is. Akkor most mi van? Közben mögöttünk is tömeg lett, néhányan be is előztek az előszobában. Kérdeztem a személyzetet, de nem beszéltek semmilyen nyelvet sem. Még a lengyelt sem erőltették, csak vonogatták a vállukat. Aztán egy csomó tökölés után kattant a zár, a csajoknál kijött valaki. Aha. Tehát működik a rendszer, csak mind a két egységet kibérelte valami szorulásos időmilliomos. Láttam, hogy nagyon ráérek, gondoltam, veszek közben egy szelet nápolyit. Olyan szépen illegette magát a pulton. Elvettem kettőt, odaadtam az utálkozó arcú pultos csajnak, majd előszedtem 10 zlotyt. Mondott valamit, ami arra utalt, hogy nem stimmel. Elővettem még 5 zlotyt. Megint magyarázott valamit. Hmm. De drágák vagytok. Még 5 zloty. Megint elmondta ugyanazt. Én persze minden alkalommal közöltem vele, hogy nem beszélek lengyelül. (Nye rozumjem.) De ez nem zavarta. Végül felkaptam a vizet, otthagytam a nápolyikat a faszba. A kocsiban már beugrott, lehet, hogy arról volt szó, hogy nem lehetett készpénzzel fizetni. De akkor az a hülye picsa miért nem tudta elmutogatni, hogy no money, card? Csak rá kellett volna mutatnia a kártyolvasóra.

Na, ez volt az ízelítő. Aztán az egész héten ilyen tapló kiszolgálásban volt részünk.

A cél előtt jó egy órával Attiláék húztak el mellettünk. Két órával később indultak, de én ezzel a nagy döggel nem rohantam. Sztrádán tempomat 95-re, sima országúton meg tempomat nélküli 80. Meg is hálálta a jószág, az átlagfogyasztás 7 liter/100km lett, ami tekintve, hogy mekkora nagy darab, téglatest formájú autó, három kajakkal a tetején, rendesen megpakolva, végig klímával, nem is olyan rossz. 2100 kilométer, szlovák matricával együtt 57000 forint.
15 óra alatt értünk ki.

Nos, megérkeztünk. A szokásos remegő lábú kiszállás az autóból. Sör. Miért nincs még itt a hideg sör? Legalábbis ez szokott lenni régebben, de ezen az úton avattuk fel a szülinapra kapott szivargyújtós hűtőtáskát, szóval most egyből volt hideg sör. Csodálatos, mire képes manapság a tudomány.

Nem találod ki. Megint pakolás. A kocsi nem maradhatott bent a kempingben, így kajakok le, a kocsiból minden ki, aztán sátorállítás, berendezkedés, körletrend. Mindez kapkodva, mert a kempingkocsma kilenckor zár. Örömtelen, ideges pakolás. Időnként félhangosan elmormolt káromkodások. Attila néha rámszólt, hogy ne legyek már annyira ideges, amin persze külön felbasztam magam. Végül a kocsmában gyorsivással be tudtunk hajrázni két korsó sört, annyira ugyan nem esett jól, de legalább hajnalban kizavart a sátorból pisilni. Nem, nem a vécébe. Párás szürkületben, gomolyogva meglátszó lehelletben az ember hajlamos gyors kompromisszumokat kötni.

Viszont az alvással nem volt gond.