Month: October 2018

Csomagot kaptam

Rendeltem az Amazonról három könyvet. Nem egy nagy dolog, csináltam már régebben is ilyesmit.
De most elkapott a hivatal.
Kaptam egy levelet a DHL-től. Hogy vámköteles küldeményem érkezett.
Már ez önmagában meglepett. Nem gondoltam volna, hogy egy 50 dolláros könyvküldemény vámköteles.
Írták, hogy töltsek ki egy nyilatkozatot, miszerint elismerem, hogy a DHL korrektül vámkezelte a csomagot, majd ezt a nyilatkozatot dátumozva, aláírva adjam át a futárnak. Hmm. Na jó. Letöltöttem a nyilatkozatot a webről, kitöltöttem, aláírtam. Kicsit furcsállottam, hogy mi a francért kell nekem egy ilyen nyilatkozatra ráírnom a nevem, születési adataim mellé még a személyi-igazolvány számomat, adószámomat és útlevélszámomat is, de a hivatal útjai kiszámíthatatlanok. Ráírtam.
Aztán írták, hogy nem árulják el, mennyi lesz a vám, de mellékelik az erre vonatkozó jogszabályt. Számoljam ki. Elkezdtem olvasni, de sajnos nem magyarul, sőt egyáltalán nem is emberi nyelven íródott, az első oldal után beletört az agyam. Mindegy. 50 dollár után nem lehet az olyan sok. Mindenesetre a cég mellékelte az árlistájukat is, hogy mennyiért nyújtják ezt a szolgáltatást. Eh.
Végül írták azt is, hogy írjam meg nekik tételesen, magyar nyelven, hogy mi van a csomagban, emellett írjam meg, hogy mennyit fizettem érte és írjam meg a lakcímemet is. Nem kicsit néztem hülyén, mert mellékelték az Amazon fuvarlevelét, amelyen az összes kért adat rajta volt. Visszaírtam, hogy olvassák el. A könyvek címét, ha megfeszülnek sem fogom lefordítani magyarra, a többi adat meg egyértelmű.
Úgy látszik, ezzel eleget áldoztam a Bürökrácia istenének, mert pár nappal később jött az értesítés, miszerint kedden kihozzák a csomagot, legyek kedves, tartózkodjak otthon. Reggeltől estig.
Fasza. Egy nap szobafogság.
Aztán délben megjött a csomag, a futár bedobta, aláírtam a mobilján és már ment is. Semmi vám, semmi kitöltött papír átadása.

Egyszerűen nem értem. Ez mi? Szolgáltatás? Én inkább kutyáztatásnak nevezném.
Mint látható, a cucc nem volt vámköteles, az egész hercehurcát meg lehetett volna spórolni. Most gondold el, ha a munkahelyemre rendeltem volna, hogyan készítem fel az átvételre a recepcióst? Lehet, hogy fizetni kell érte, lehet, hogy nem. Mennyit? Nem tudom. Lehet, hogy elkérik ezt a papírt, lehet, hogy nem. Addig tedd el valahová.

Valószínűleg arról van szó, hogy az ügyintéző lusta dolgozni és mindenkinek kiküldi az egységcsomagot, még ha csak egy fogkefét is rendelt. Aztán majd lesz valahogy.

Félelmetes. És én még azt hittem, hogy a Postánál nincs lejjebb.

Viszont most már értem, miért drágább az Amazonnál a papírkönyv, mint az e-book. Az utóbbit kifizetem, letöltöm, kész, olvashatom is. Nem szarakodik az idegeimmel semmilyen hivatal, semmilyen szervezet.

Evezni, amíg szép időnk van 06/05

Már nincs szép időnk.

PA160002

Pedig a fenti szépséget még le szerettük volna tesztelni.

Perceken, métereken múlt.

Pénteken Nej hamarabb lelépett, én is elvégeztem délig minden tervezett munkát. Irány Dunaharaszti.
Ja. Csak 11-kor nekiállt szemetelni az eső. Délben már zuhogott.
Radar.
Csak a XVIII. kerület felett esik.
Oké, várunk 13.00-ig.
Egy órakor már Dunaharaszti felett is szakadt. Fél kettőkor pedig villámlós/mennydörgős vihar lett belőle. Dunaharaszti központtal.
Vártunk még egy kicsit, de – tekintve, hogy maximun délután háromig értünk rá – feladtuk. Szépen leszereltem a kajakszállítót, visszapakoltam helyükre a neopréneket.
Amikor legközelebb ráérünk, akkor már téli időjárás lesz. Nem mondom, hogy akkor nem lehet kajakozni, de Nej nem szívesen ismerkedik egy új, kevésbé stabil kajakkal jeges vízben. Ígyjárás van.

PS1.
Délután háromkor elállt az eső. Fél négykor kisütött a nap. De ekkor már pakoltunk.

PS2.
Igen, tudom, a növényeknek már piszkosul kellett. De nem tudott volna várni három órát? Nem.

Csupa zavar, ami a fejünkben van

Időnként rámtör a roham és nekiállok definíciókat farigcsálni. Bárhol. Akár zuhanyzás közben is.

Nézzük például ezt. Sokan gondolják, hogy a hülye az az okos ellentéte.
Hibás.

A hülye az, aki hülyeséget csinál.
Ki csinál hülyeséget?
Mindenki.
Még az okos is.
Hülyeséget ugyanis akkor csinálunk, ha éppen nem vagyunk tisztában valamivel. Igyekszünk a legjobb tudásunk szerint viselkedni, de mivel nem tudjuk, hogyan kell, előbb-utóbb hülyeséget csinálunk. Ami azok számára, akik képben vannak, nevetségesen ostoba dolog, de ilyenkor valójában azok az ostobák, akik kinevetik a tudatlant.

A valódi ellentétpár az okos-buta. Ez viszont egyértelműen a szellemi képességekről szól. Az okos az, akinek megvannak a képességei, hogy használja az eszét és használja is. A buta pedig az, akinek vagy nincs, vagy van, de nem használja.

De akkor hogyan jön be a képbe az ostoba kifejezés? Nos, az ostoba az egy másik párosítás része, az ellentéte a bölcs. Vedd észre, hogy mind az okos, mind a buta egyaránt lehet ostoba is és bölcs is. Hiszen hány olyan embert ismerünk, aki ugyan nem a szellemtörténet óriása, de azért megvan a magához való esze. És hány olyan okos embert, akiknél félrement valami és roppant okosan – és makacsul – állnak be valami ostoba elképzelés mögé.

Jelzem, ez nem öncélú definiálgatás. Miközben a vállamat szappanoztam, éppen azon gondolkodtam, mi is az emberiség jelenlegi legnagyobb problémája? Arra jutottam, hogy az ostobaság. Kezdve ott, hogy őserő. Amióta létezik emberiség, az ostobaság azóta viselkedik masszív divergenciaként a fejlődés áramlatában. És egyre erősebb.
Miért? Hiszen itt van a kezünkben egy csomó népművelésre használható eszköz. Az embereknek egyszerűen muszáj, már csak a hétköznapi létezésük miatt is, megtanulni egy csomó modern dolgot. Míg 500 évvel ezelőtt megégették azt, aki azt mondta, hogy a Föld gömbölyű, ma már csak egy lelkes, kisméretű közösség erősködik azon, hogy a Föld lapos, harsány szórakozást biztosítva ezzel a többségnek. Akkor?
Nos, mindezek ellenére az ostobaság növekszik. Hatványozottan. Mert bár egyre több dologról derül ki egyértelműen, hogyan működik, mi a lényege, de az ostobaság lényege pont az, hogy nem foglalkozik vele. Ráadásul a világ sokkal gyorsabban változik, mint ahogy még egy jóindulatú egyén is követni tudja. Az ostoba meg nem is erőlteti meg magát. És akkor még nem beszéltem az életünket egyre masszívabban átszövő, egyre egyszerűbb, de egyre szélesebb körű kommunikáció erősítő hatásáról.
Így nyílik egyre nagyobbra az olló, a valóság és az ostobák egó diktálta világképe között.
Mert a világ egója a lélekszámmal arányos, a kommunikáció meg az ostobákat erősíti.