Vannak még rendes emberek

Az utolsó hét, amikor ültetni lehet. A jövő héttől lehülés, masszív esők. Egyáltalán nem mellesleg ez az a hétvége, amikor egyáltalán tudok időt szakítani a kertészkedésre. És a tökéletes lugas kialakításához még el kell tennem három japánloncot. Mert a japánlonc jó.

Csak éppen égen-földön nem kapható.

Egyik kertészet. Átvette a XVIII. kerületi Városgazda. Tele is rakták reklámtáblákkal, miszerint milyen jó gazdák ők. Ja, a kertészet bezárt, pangás, hullaszag mindenhol. Csak reklámtáblák vannak.

Másik kertészet. Vadászgattam, vadászgattam. Egyedül lándzsás loncot találtam, de az nagyon nem ugyanaz. Észrevettem egy eladót, aki egy kuncsafttal beszélgetett. Amikor befejezték, átkiabáltam.
– Japánloncuk van?
– Nahát, az előző vevő is azt kereste!
– De van?
– Nem, sajnos nincs.
– Aha.

Szomorúan nézegettem a koszvadt lándzsás loncokat. Akkor most mi lesz?

– Japánloncokat keres? – szólalt meg egy hang mellettem. Az előző vevő volt.
– Nos, igen.
– Menjen át a Méta utcai kertészetbe. Ott van.
– Nem mondja!
– De. Én is azt akarok venni, de beugrottam megnézni, hogy itt milyen a választék.
– Azért kár volt.
– Hát, ja. De a másikban van.
– Köszönöm a tippet.

Beültem a kocsiba. Ugyan még mennem kellett volna az Auchanba is, de először le akartam rendezni a loncokat.
Kertészet. Nagy nehezen találtam eladót.
– Japánlonc.
– Itt van.
Négy darab loncuk volt. Nekem három kellett. Szuper.
Ekkor jelent meg az előző hapi.
– Á, üdvözlöm – mosolyogtam rá – Igaza volt, itt tényleg van japánlonc.
– Ugye?

De valahogy nem volt őszinte a mosolya.

– Ugye maga is japánloncot szeretett volna vásárolni? – kérdeztem vissza.
– Igen.
– Hoppá.
– De vigye nyugodtan. Maga volt itt előbb.
– De maga javasolta. Nincs bőr a képemen elvinni.
– Vigye nyugodtan.
– Magának mennyi kell?
– Három.
– Nekem is.

Patt. Szomorúan néztük a négy darabot.
Az eladó tanácstalanul állt mellettünk.

– Akkor most mi lesz?
– Mikor kapnak árut?
– A jövő héten.
– Magának mikorra kell?
– Mára. Ma akartam ültetni.
– Én meg szombaton. De ma van utoljára autóm, holnap a fiam elviszi egész hétvégére.
– Akkor vigye maga.
– Tudja mit, felezzük el. Kettő magának, kettő nekem.

Az eladó kezdett türelmetlenkedni.
– Uraim, nekem mindegy, de döntsék már el, ki veszi meg.

A pacák elgondolkodott az ajánlatomon.

– Ez a fele-fele elsőre jól hangzik, de… tulajdonképpen az történik, hogy mindketten rosszul járunk.
– Így is lehet nézni. De így járunk mindketten a legkevésbé rosszul.
– Ez már csak szójáték. Vigye maga.
– Ne bolondozzon már. Felezzük meg.
– Nem, Uram, megkötöttem magam. Vigye.

Ezzel már nem lehetett mit kezdeni.

– Uram, Ön egy úriember.

És elvittem a loncokat. Szombaton pedig elültetem.
Vannak még rendes emberek.