A Garmin mongyonle

Megint megcsinálta. Azaz nem véletlen, hanem általános hiba.

Futottam egyet. A szokásos körömet az erdei futópályán. Az utolsó 200 métert elfelejtette mérni az óra. Az időt, azt nem. Emiatt rosszul mérte a vo2max értéket, a rossz érték miatt meg lerontotta a teljesítménymutatómat. Az enyémet. Nem a magáét. Emiatt a rossz érték miatt pedig unproduktívra szinezte az edzettségi állapotomat. Hiszen romlanak az értékeim.
A hülye.
Valószínűleg a következő futásnál – feltéve, hogy akkor nem hibázik – a nyakamba fog dobálni egy csomó medált, hogy milyen rövid idő alatt mennyit fejlődtem.
A marhája.

Azt még nem említettem, hogy az utóbbi időben mennyire kiröhögtette magát. Szerinte az az öt nap, amikor a viharral küszködtem a Balatonban, az relaxáció volt. A Training Status mutatót (TS) levitte a béka segge alá. (Nem, nem a kajakos társamról van szó.) Gyakorlatilag ugyanezt csinálta a bringás hétre is. Óh, 6 nap alatt 450 kilométert tekertél? Mekkora lazát pihentél, haver.

Írtam korábban, hogy amennyit csalódtam ebben a szarban, gyakorlatilag csak ezt az egy értéket (TS) figyelem. Mert az én koromban már nem akarom túlterhelni magamat.
Nos, mostantól ezt sem.

Egyszerűen nem értem, hogyan engedheti meg magának a Garmin, hogy egy ilyen vacak, pontatlan, emiatt használhatatlan eszközt bocsájt ki a piacra?
De amit meg végképp nem értek, az az, hogy hogyan engedheti meg magának a Garmin, hogy ilyen vacak, pontatlan értékek alapján ilyen határozottan nyilatkozzon a viselője egészségi állapotáról? Nem érzik a felelősségüket? Mert szép dolog az a sok, tudományosan kikisérletezett FirstBeat mutató, de ha megbízhatatlan adatokra támaszkodnak, akkor semmire sem jók. Márpedig ha valaki nem megy utána, nem ellenőrizget, akkor teljesen hamis képe lesz magáról.
Rosszabbul jár, mint ha nem is lenne semmilyen eszköze.