Evezni, amíg szép időnk van 01/05

Tiszafüred
2018.10.04-07

Előkészületek, leutazás
2018.10.04; csütörtök

Ősz. Szezonzáró nagy találkozó Tiszafüreden, közös evezésekkel.

A felkészülés kulcsszava az ‘elengedés’ volt. Nekem ugyanis eredetileg terveim voltak: sokat szerettem volna kajakozni. Azaz már a héten, amikor lemegyek a kajakért Dunaharasztiba, akkor is eveztem volna egy húszast, aztán kivettünk két nap szabit, hogy le tudjunk menni már csütörtökön, kezdve egy húszas bemelegítéssel, majd utána minden nap toljunk egy komolyabbat.

Viszont kedden jött egy olyan szélvihar, hogy többször is felrántotta a terasz árnyékolójának az automatáját, meg produkált egy kétórás áramszünetet. Szerdán csitult ugyan egy kicsit, de még messze nem volt kajakos az időjárás.
Jó, akkor ezt elengedtem. Csütörtökön leszaladok a kajakért, aztán megyünk és majd ott evezünk.
Erre Nejnek betettek csütörtökre egy oktatást. Meglépni nem igazán tudott, mivel ő volt az egyik oktató. De leszervezte, hogy délután egyre hazaérjen. Úgy terveztük, hogy addigra tipp-topp összepakolok mindent és rohanunk lefelé, ha egy húszast nem is tudunk evezni, de egy tízest mindenképpen.

A logika az volt mögötte, hogy sokat szerettünk volna kisérletezni. Azaz pénteken Nej kipróbálja, milyen egy nagy, hosszú túra az MP07-ben. Én a Kodiakkal mentem volna mellette. Aztán ha valamiért nem bírja a hosszú túrát (van ilyen, hosszú távon még én is kinlódok benne), akkor cserélünk. De ehhez tudnunk kell, Nej mennyire bírja a Kodiakot. Azaz csütörtökön legalább egy másfél órás túrán ki kell próbálnia azt is.

Aztán ezt is elengedtem. Délben még sehol sem voltam a pakolással. Illetve belegondoltam, hogy odalent át is kellene venni a szállást, elmenni boltba bevásárolni, begyújtani… ez evezés nélkül is pont elég. Meg mindettőnkre ráfért volna egy kis üldőgélés. Hajtós hetünk volt.
Nem rohanni mentünk, hanem élvezni az őszt.

Szóval kényelmesen összepakoltunk és valamikor három körül elindultunk.

Nyitott hátsó ajtóval.

Egyszerűen mostanában annyira szétszórt vagyok, hogy rendszeresen elfelejtem lezárni a kombi hátsó ajtaját. Látni nem látszik, mert az általában fent lévő kajakok eltakarják.

Elindultunk, csoszogtunk lefelé. Kertváros. Bakkanókkal. Fekvőrendőrökkel. Üllői út. Market Central. Aztán már a ferihegyi leágazónál lett gyanús, hogy nem ilyen hangok szoktak jönni kívülről. Leálltam a leállósávban. Kiléptem és rögtön megláttam a nyitott ajtót.
Elsápadtam.
Mivel pakoltunk be egy kosár tűzifát, így minden más a csomagtartó végébe szorult. Az új fényképezőgép táskástól, a goprós doboz, az állvány, a két négyévszakos, kacsatollas szuper hálózsák… ezek mind teljesen kint voltak a raktér szélén. Mennyi potyoghatott le útközben?
Semennyi.
Az őrangyalom valószínűleg plusz kezeket növesztve reszketett végig az úton, de bent tartott mindent.
Innen üzenem, hogy minden meg van bocsátva.

Az M0 gödöllői szakaszán (M31?) elment mellettünk egy rendőrautó. Utána nem sokkal konvojban vagy tíz. Vitará-k, kisebb mikrobuszok. Hmm. Fura. Mentünk tovább. Aztán Gödöllőig elment még vagy harminc rendőrautó. A sor Gödöllő után is folytatódott.
– Mi lehet ez? – kérdezte Nej.
– Biztos a Kétfarkúék aszfaltot festenek Miskolcon.
– Ja, akkor értem.

Vedd észre, mennyire szomorú történet ez. Én viccelni akartam, azért mondtam egy ekkora marhaságot. Nej viszont azt hitte, hogy képben vagyok, ismerem a hátteret és tényleg azért megy az M3-ason tempósan vagy 40 rendőrautó Miskolc felé, mert a Kétfarkúék demonstrálni akarnak. Azaz simán elfogadta a magyarázatot. Mert a mostani rendszerben simán benne is van.

Egyszer csak torlódás. Fék, vészjelző. Mi a franc lehetett?
Nem hiszed el.
A belső sávban haladó sok nyomulós szájhős utolért egy rendőröket szállító buszt. És – megfogva az egész sávot – 160-ról lelassítottak 90-re. Igen, azok a nyomulós istenbarmai, akik levillogtak, ledudáltak, amikor kajakokkal a tetőn bementem 120-szal megelőzni egy-egy kamiont, most összeszarták magukat, vigyázzba álltak és kilencvennel araszoltak el a rendőrségi busz mellett.
Nej csodálkozott. Nem hitte el.
Aztán mentünk tovább.
Újabb torlódás. A külső sávban egy csomó kamion.
– Fogadjunk, hogy a kamionok között lesz egy újabb rendőrségi busz!
– Na ne!
Volt. A beszarósok meg megint berántották a féket.
Jó kis ország, jó kis emberekkel.

Leértünk, átvettük a szállást. Kaptunk vagy 200 kiló fát is. Igaz, fejszét és tönköt nem, de úgyis hoztunk gyújtóst.

Irány a bolt. Leparkoltunk a Tesco elé. Szórakozottan átnéztem a kajakokat. És meghűlt bennem a vér. Az MP07 kormányából kiesett a tartócsavar és csak a madzag tartotta a levegőben. Lefelé csak úgy loboghatott a szélben. Na most egy ilyen madzag nem a kitartás csúcsa, ez ráadásul már el is kezdett foszlani, szóval pokoli mázlink volt, hogy nem hagytuk el útközben.
Egyrészről.
Másrészről ezzel a kajakkal mi itt kajakozni szeretnénk. Már holnap kora reggel. Csütörtök este van. Honnan szerzek M10 * 40-es csavart, anyával és két marha nagy alátéttel? Itt, egy vidéki, alváshoz készülődő kisvárosban?
A Teszkóban nem volt, de nem is nagyon reménykedtem benne. Hazafelé bagolymódra forgott körbe-körbe a fejem, néztem a boltokat mindenfelé. Autósbolt. Éppen zárja be a hapsi. Gyorsan leparkoltam. Odafutottam. Sehol senki. De ott, a távolban, mintha az a fickó zárt volna. Utánafutottam.
– Elnézést, maga zárta az előbb az autósboltot?
– Igen, én. Mi kellene?
– Huh. Csavar.
– Semmilyen csavart nem tartok.
– És ha mondjuk most lenne szüksége egy 10-es csavarra, hová menne?
– Haza. Ilyenkor már minden zárva van.
– Hát, köszönöm.

Maradt a kemping. Ha a karbantartók reggel hétre jönnek, akkor talán le tudom dumálni, hogy kezdjenek nálam és el tudunk indulni a tervezett kilenc órás időpontban.

Aztán a karbantartók még éppen ott söröztek a teraszon.

Fura így gondolni arra a napra, de tulajdonképpen őrületes mázlim volt végig.

Kábé negyedórás turkálás után találtunk csavart. Igaz, 8-as volt, igaz kapupánt, de bepróbáltuk és működött. A kőrakás hallható robajjal omlott le a szívemről.

A többi már csak szórakozás volt. Kiültünk borozgatni – folytattuk az osztrák termés tesztelését – vacsoráztunk, utána begyújtottam a kandallóba, üldőgéltünk és néztük a lángot.
Mint a bakonyi időkben a kazánházban.

PA040028

PA050045