Csupa zavar, ami a fejünkben van

Időnként rámtör a roham és nekiállok definíciókat farigcsálni. Bárhol. Akár zuhanyzás közben is.

Nézzük például ezt. Sokan gondolják, hogy a hülye az az okos ellentéte.
Hibás.

A hülye az, aki hülyeséget csinál.
Ki csinál hülyeséget?
Mindenki.
Még az okos is.
Hülyeséget ugyanis akkor csinálunk, ha éppen nem vagyunk tisztában valamivel. Igyekszünk a legjobb tudásunk szerint viselkedni, de mivel nem tudjuk, hogyan kell, előbb-utóbb hülyeséget csinálunk. Ami azok számára, akik képben vannak, nevetségesen ostoba dolog, de ilyenkor valójában azok az ostobák, akik kinevetik a tudatlant.

A valódi ellentétpár az okos-buta. Ez viszont egyértelműen a szellemi képességekről szól. Az okos az, akinek megvannak a képességei, hogy használja az eszét és használja is. A buta pedig az, akinek vagy nincs, vagy van, de nem használja.

De akkor hogyan jön be a képbe az ostoba kifejezés? Nos, az ostoba az egy másik párosítás része, az ellentéte a bölcs. Vedd észre, hogy mind az okos, mind a buta egyaránt lehet ostoba is és bölcs is. Hiszen hány olyan embert ismerünk, aki ugyan nem a szellemtörténet óriása, de azért megvan a magához való esze. És hány olyan okos embert, akiknél félrement valami és roppant okosan – és makacsul – állnak be valami ostoba elképzelés mögé.

Jelzem, ez nem öncélú definiálgatás. Miközben a vállamat szappanoztam, éppen azon gondolkodtam, mi is az emberiség jelenlegi legnagyobb problémája? Arra jutottam, hogy az ostobaság. Kezdve ott, hogy őserő. Amióta létezik emberiség, az ostobaság azóta viselkedik masszív divergenciaként a fejlődés áramlatában. És egyre erősebb.
Miért? Hiszen itt van a kezünkben egy csomó népművelésre használható eszköz. Az embereknek egyszerűen muszáj, már csak a hétköznapi létezésük miatt is, megtanulni egy csomó modern dolgot. Míg 500 évvel ezelőtt megégették azt, aki azt mondta, hogy a Föld gömbölyű, ma már csak egy lelkes, kisméretű közösség erősködik azon, hogy a Föld lapos, harsány szórakozást biztosítva ezzel a többségnek. Akkor?
Nos, mindezek ellenére az ostobaság növekszik. Hatványozottan. Mert bár egyre több dologról derül ki egyértelműen, hogyan működik, mi a lényege, de az ostobaság lényege pont az, hogy nem foglalkozik vele. Ráadásul a világ sokkal gyorsabban változik, mint ahogy még egy jóindulatú egyén is követni tudja. Az ostoba meg nem is erőlteti meg magát. És akkor még nem beszéltem az életünket egyre masszívabban átszövő, egyre egyszerűbb, de egyre szélesebb körű kommunikáció erősítő hatásáról.
Így nyílik egyre nagyobbra az olló, a valóság és az ostobák egó diktálta világképe között.
Mert a világ egója a lélekszámmal arányos, a kommunikáció meg az ostobákat erősíti.