Evezni, amíg szép időnk van 02/05

Tiszafüred
2018.10.04-07

A Nagy Túra
2018.10.05; péntek

Valami azért nem stimmel ezzel az MP07 kajakkal. A kormányt ugyan sikerült rögzítenem, de nem lehet felhúzni. Ami annyira nem nagy baj, hiszen állandóan leengedem, de azért valahol mégis… nem az igazi.
De ettől még mehetünk.
Megyünk is.

Reggel még egy gyors bolt, mert tegnap este elsaccoltuk a várható fogyasztást. (Vacsorára bekaptuk a négy napra tervezett kaja felét.) De tízkor már vízen voltunk. Ambíciózus tervekkel: az Örvényi Morotván (VIII-as öblítőcsatorna?) átvágva lemegyünk az V-ös öblítőig a Tiszán (12 km), onnan Sarud, aztán fel Poroszlóig, majd tovább felfelé, a Tiszavalki medencében a Szartosig, onnan Nagy Morotva, egy kis labirintus, majd a X-es öblítőcsatornán haza.

A VIII-as azért kérdőjeles, mert a hivatalos Tisza-tó térképen elcseszték a számozást, két VIII-as csatorna is van, de nincs VII-es. Ami még jobban cifrázza a helyzetet az az, hogy az egyik VIII-as öblítőt gyakorlatilag egybemossák az Örvényi Morotvával, a másikat meg benőtte a növényzet, nem járható. Ellenben van egy olyan, hogy Füredi öblítőcsatorna, amely akár lehetne a VII-es is, de sehol sem jelölik így.

Bátrak voltunk. Bevállaltuk a dzsuvát. Az Örvényi Morotva végében, közvetlenül a Tisza mellett van egy rejtett, közepesen nehezen járható átjáró.

Rejtett. Ja. Szezonban tele van beszorult motorcsónakokkal. Mert a helyi csónakáztatók mindegyike arra viszi a romantikára vágyó turistákat, ‘majd csak átjutunk valahogy!’ felkiáltással.

Az átjáró előtt pedig vastag sulyomszőnyeg.

– Na te lúd, kapaszkodj! – idéztem a rajzfilmből, bekapcsoltam a goprót és nagy lendülettel belevágtam. Mindenfelé repkedtek körülöttem a növények, de tempósan haladtam. A növényzet kitartott egy ideig az átjáróban is, utána már csak csendesen csordogáltunk.

Ekkor még nem tudtam, mekkora mázlink volt.

A Tiszán kényelmesen eveztünk. Piszok sokat. Aztán jött az V-ös csatorna.
Haditanács. Sarud? Nagy kitérő, viszont ki lehet szállni. (Ugye, kényelmi teszt folyt éppen.) Vagy keresztül a poroszlói medencén egy hősies hajrával és egyből Poroszló?
Az utóbbi lett. Bravúros volt, de szép is. Habár szoktam azzal büszkélkedni, hogy már minden utat bejártam a Tisza tavon, de ez nem igaz. Ez például még nem volt meg: a Kozma foktól nyílegyenesen átvágtunk a titkos átjáróig – ez egy még közelről is alig látható hasadék a nádasban, melyet kábé öt kilométerről kellett eltalálnunk a nyílt vizen – utána fellapátoltunk a Kis-Tiszán Poroszlóig.

PA050031

Nej feje ekkor már elég furcsa színekben játszott. Kábé 20 kilométernél jártunk, kiszállás nélkül. Ő egy nem túl kényelmes kajakban. Miközben én egy fotelminőségű Kodiakban is kezdtem elgémberedni. A pisilési kényszerről nem is beszélve.

Ahogy kiszálltunk, versenyt csörtettünk a nádasban.

De utána minden kiegyenesedett. Kiültünk a parton a napra, bontottunk egy sört, elrágcsáltunk egy brutális proteincsokit. Van ugyan a közelben lángosos bódé is, de holnap ugyanitt kötünk ki a csapattal, azt majd akkor.

Vidáman indultunk haza. A napocska sütött, a kajakok suhantak, az evezősök mosolyogtak.
Nem sokáig.
Illetve… ez a tipikus ‘egyik szemem sír, a másik meg üveg’ szituáció.
A jó hír, hogy szélesítik a Poroszló-Tiszafüred utat. Azaz valószínűleg lesz majd hely a kerékpárútnak is. A rossz hír, hogy a hidakat is szélesítik, mely munkának az első lépése az, hogy kőgát épül a meglévő híd alá. Ez a kisebbik – és távolabbi – hídnál konkrétan meg is történt. Balszerencsénkre ezt céloztuk be először.
Mehettünk vissza a nagyobbik hídhoz. Habár már ott is borogatták a köveket a Kamazok, de még éppen átfértünk. Hamarosan kajakkal nem lehet majd átkelni a Poroszlói medencéből a Tiszavalkiba. Nem mintha télen annyira jól kajakozható lenne a Tisza tó… de azért szólok.

Aztán jött a Szartos. Nem tudok elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy a nép megint pontosan fogalmazott, amikor ilyen nyers névvel illette a környéket. Először jött a frankfurti leves, aztán egyre sűrűbb lett, végül csak azt hallottam hátulról, hogy ‘Segítség! Segítség!’. Nejt elkapta a mocsári szörny: vastagon beleragadt az egyik sulyomszigetbe. Nem kellemes dolog az egy olyan billegős kajakban, amelyikben életében először ül az ember. És már van benne öt óra evezés.
De mire visszaértem, kiszabadította magát. Igaz, 5 méternél nem mertem közelebb menni hozzá. Valahogy nem állt jól a szeme.
– Iszunk egy sört? – érdeklődtem.
– Jézusom, ennyire rosszul nézek ki? – kérdezett vissza.
– Oké, igyunk.

De végül nem ittunk. Ugyanis én sem voltam nyugodt. Itt kellett volna lennie egy átjárónak a Nagy Morotva felé, de sehol sem találtam. Márpedig már kezdett szürkülni. Ha nem találom meg, akkor mehetünk Tiszavalk felé, ami tíz kilométerrel hosszabb. Nejen pedig látszott, hogy már a tervezett utat is nehezen fogja bírni.

– Menjünk – javasoltam – Sört csak akkor igyunk, ha már kifelé megyünk a Nagy Morotvából.

Nos, nehezen ugyan, de megtaláltam az átjárót. Átjárhatatlan volt. Annyira vastagon nőtte be a sulyom, hogy ha a GPS nem mutatja határozottan, hogy azon a szűk járaton kell bemenni a nádasba, észre sem vettem volna.

– Várj meg itt! – intettem és teljes erővel belerongyoltam a szőnyegbe.
Húsz métert mentem. Utána úgy megfogott, mint a beton. Se előre, se hátra.
Mindenféle perverz csípőmozgással és sűrű evezőcsapkodással olyan tíz perc alatt sikerült kifarolnom.

– Hát, baj van – közöltem.
– Akkor most mi lesz?
– Keresünk másik átjárót.
– Van róla track?
– Hogyan lenne?
– Térkép?
– Az van. De a nádasok nincsenek rajta.
– Jézusom.
– Innen szép nyerni.

Annyira azért nem volt rossz a helyzet, de nem akartam hiú reményeket kelteni. Úgy terveztem, hogy megyünk tovább felfelé a medencében és rácsatlakozunk a Nagy Morotva és a Nyárádi-ág közötti víziútra. Aztán felülről megyünk be a Morotvába. Nyilván volt egy csomó bizonytalanság a tervben: nem biztos, hogy ebben a katyvaszban feljutunk a víziútig. Nem biztos, hogy a víziút felől járható a Morotva. Nem biztos, hogy végig tudunk evezni a Morotván a Labirintusig. De más ötletem nem volt.

Meglett a víziút. Bejutottunk a Morotvába. Teljesen járható volt.

– Látod, a végén minden jó lesz – mosolyogtam Nejre.
– Ránk férne.
– Megisszuk a sört?
– Ne. Teljesen elgyötört a kajak. Én már csak ki akarok szállni.
– A francba. Most kellene kajakot cserélni.
– De itt nem lehet.
– Itt aztán nem.
– Menjünk.

Végigzúztunk a Morotván. Én a vége felé már egyre elkeseredettebben. Habár a víz teljesen sima, növénymentes volt, de már látszott, hogy baj lesz. A végén ugyanis, a nádas előtt vastag, széles sulyommező terült el. Nej még nem tudta, hogy amögött van az átjáró. És ezt már nem lehet megkerülni.

Megálltam.

– Most mi van? – érdeklődött Nej.
– Mondhatom, ami a nyelvemen van, vagy várjunk, amíg képes leszek finomítani rajta?
– Jézusom. Várjunk.

– Na szóval. Kábé 100 méterre vagyunk a teljesen tiszta víztől. Ahol már erdőben evezünk. Onnan olyan 3 kilométer Tiszafüred. De ehhez át kell verekednünk magunkat száz méter sulyomcsapdán.
– És ha nem?
– Akkor plusz tíz kilométer kerülő Tiszavalk felé.
– Jézusom.

Álltunk. Nézegettük a sulymost. Hogy az elején milyen könnyedén siklottunk át egy hasonló mezőn! De az vékony mező volt, errefelé meg járhatatlanul vastagok.

Ekkor tolta ki az orrát a nádasból egy vadász Ysak kajak. Benne Norberttel.
Örültem persze neki is, de a legjobban annak örültem, hogy kifelé jött abból a dzsuvából. Azaz átjárható.
Beszélgettünk pár szót, aztán megterveztük, hogy én nagy lendülettel berongyolok, Nej pedig jön a mögöttem kialakuló megtisztított úton. De nem volt rá szükség. A sulymos ugyanolyan könnyed, vékony sulymos volt, mint az Örvényi Morotván. Szóval ijesztgetett ugyan a bestye, de a végén kiderült, hogy csak papírkutya.

Innen már nem történt semmi érdekes. Az erdei labirintust végigforgolódtuk, onnan csak egy ugrás volt a Tisza, onnan pedig egy másik ugrás a X. öblítőn a Tiszafüredi Holt-Tisza.

Nej totálisan kikészült a kajakban. A táv is sok volt neki és a kajak… nos az sem túl kényelmes. Messziről kellett csokoládékat dobálnom neki, ha egyáltalán beszélgetni akartam vele.

Kiszálltunk.
– Én a helyedben még eveznék 500 métert.
Azokkal a tekintetekkel ölni lehetett volna.
– És miért?
– Mert a GPS szerint kábé ennyi hiányzik, hogy biztosan te legyél ebben a kajakban a távolsági rekorder. Ugyanis valahol nekem is 36,5 kilométer körül van a rekordom.
– Hagyjuk. Nem érdekel.

PA050037

Este forró zuhany. Ugye egész nap hideg vizes polár ruciban nem akkora élmény az élet. Aztán egy könnyed vacsora a faházban. majd közös buli a tűz körül, közösségi paprikás krumplival. Annak ellenére, hogy benne volt a vállunkban 36,5 kilométer, elég jól bírtuk a többiekkel, akik még frissen érkeztek. Nekem ezek a közösségi sütögetések nem mindig jönnek be, van, amikor csak téblábolok, aztán egy-két sör és ugyanannyi szivar után elmegyek aludni. Most nem ez történt, jól éreztem magamat, sokat dumálgattam az emberekkel. Éjfél körül is csak azért mentem el aludni, mert előbújt a fáradtság.
Meg hát holnap korai ébresztő lesz.

Útvonal

Ugyanez három dimenzióban.

This entry was posted in Kajak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *