Ennyi volt az ‘ennyi volt’-nak

Ez azért elég lehangoló. Mondhatni, a mindennapi frusztrációm nehogy már elmaradjon.

  1. Ahogy itt is írtam, töröltem a Google + accountomat.
  2. Ha volt G+ accountod, akkor, mivel a Youtube videók G+ tartalomnak minősülnek, így a törlés után elérhetetelenné válnak. Még az eredeti tulajdonosnak is.
  3. Habár a törlés után a Picasa account megmarad, tehát elérhetők és szerkeszthetők a képek, a korábbi Youtube account elveszik.
  4. Egész konkrétan, nem létezik Youtube hozzáférés G+ nélkül.
  5. Ha létre akarsz hozni egy új G+ accountot, az első képernyőn ott lesz egy checkbox, miszerint hozzájárulsz ahhoz, hogy szétbarmolják a Picasa albumaidat. Addig nem mehetsz tovább, amíg ezt nem engedélyezed.

Aranyos, nem?

Első körben létrehoztam egy új G+ accountot, hogy hozzáférjek a videókhoz. Azt mondtam, új account? Hát, egész véletlenül még megvolt a régi, így simán visszaadták. Ennyit a törlésről. És mivel határozottan rosszul viselem, ha erőszakkal akarják rámkényszeríteni a szart, így közben elkezdtem alternatívákat keresni. Aztán majd meglátjuk, mit tudnak a konkurensek és lesz-e időm levezényelni az átköltözést.

Ennyi volt

Töröltem a Google+ accountomat. Eddig se használtam semmire, de jó egy hete átirányították a Picasa eredeti oldalát is a Google Plus képnézegetőjére, mely egy izgő-mozgó, minden gondolatot kitaláló, ellenben lassú, gusztustalan, átláthatatlan szar. Utánanéztem a neten, mit lehet ilyenkor csinálni. Azt írta a Google, hogy mivel a G+ egyik legnagyobb ereje pont a rengeteg kép, nem lehet a Picasát külön kezelni, csak úgy, ha megszűntetem az accountomat.
Hát, így.

Fekete, fehér

Ma reggel végképp megadta magát a konyhai lefolyó, ahogy írtam is korábban, ide profit kellett hívni. Kerületi Kisokos, volt vagy 20 duguláselhárító, találomra ráböktem egyre. Felhívtam, délután jön. A játékszabályok: az alapdíjban benne van egy nagynyomású próbálkozás és 3 méter csőgörény. Ez 18000 forint. Minden további méter 4000 pénz. A mosogató és a klotyi között van vagy 6 méter, tehát maximum 30000 lesz a vége, de ehhez már nagyon balszerencsésnek kell lennem. Jó.
Kijöttek. Megnyomták, megszívták. Valamennyit megindult a víz, de elég bánatosan folyt még le. Oké. Csőgörény besétált. Ketten körbeállták a mosogatót, nem igazán láttam mit csinálnak. Tolták le a csöveket, időnként teszteltek, hümmögtek, hogy ez még mindig nem jó. Aztán bejelzett az átbaszás-detektorom és rájuk szóltam, hogy most, ebben a pillanatban hagyják abba, amit csinálnak.
– De miért? – csodálkozott a főnökebbik – Láthatja, hogy még mindig nem az igazi!
– Még visszabugyborékol, meg hangja sincs! – kontrázott a másik.
– Nem érdekel – kezdtem hergelni magamat – Már egy kisebb vagyont beletoltak a csőbe. Ha ennyi, akkor ennyi!
– De akkor a maga felelősségére!

Ekkor azért nagyon hülyén éreztem magamat. A 30e forinton biztosan túl vagyunk, a dugulás nem szűnt meg, de ezek képesek a Föld középpontjáig tolni a csöveket.

– Nem tudom, mennyit toltak be, de a vécélefolyó 6 méterre van. Hová ment a többi?
– Biztosan nem a vécébe van belekötve, mert jobbra kanyarodott, arra meg az udvar van. Valahová kintre van bekötve.

Erre megint nem tudtam mit mondani. Elkezdték kihúzni.

– Mennyi lesz a vége?
– Azt mondja, hogy 8 méter, az 38000 forint.
– Rengeteg.
– Ennyit fog kérni tőlem a főnököm.
– Te, nézd már! – szólalt meg a fiatalabb – Nem is nyolc, hanem tíz!
– Jé, tényleg. Akkor 46000.
– Plusz áfa.

Néztem egyikről a másikra.

– Ez most komoly?
– Hát, ennyit fog kérni a főnök. Most mit csinálhatnék?

Ez volt az alig burkolt felhívás, amire nekem azt kellett volna válaszolnom, hogy “esetleg meg tudnánk oldani okosban?”. Gondolom kevesebb métert ír a munkalapra, a maradékot meg elfelezzük. De nekem annyira felémelyedett a gyomrom, hogy nem mondtam semmit. Hogy itt van ez a briganti, szándékosan átvág a sok méter betolt csővel, még a dugulást sem hárítja el, és még ennek a gazembernek tegyek szívességet, hogy saját zsebre le tudja nyúlni a pénzt?

– Oké. Húzzák ki a csöveket. Végeztünk. Számla nem kell.

Kihúzták. A fiatalabb még megjegyezte, hogy nem is tíz, hanem tizenkettő, de erre a másik csak annyit mondott, hogy jószívűek lesznek, elengedik.
Amin teljesen meglepődtem, az az volt, hogy amint kihúzták a csövet, megszűnt a dugulás.

– Na látja – lelkendezett az idősebb – Eltüntettük a dugót!

Magamban csikorgattam a fogamat. Tehát valószínűleg a következő történt: a cső betolása önmagában nem oldott meg semmit, tehát tényleg tolhatták volna befelé az egész Barátság kőolajvezetéket is. Sőt – bár ebben nem vagyok teljesen biztos – amíg bent volt a cső, az is akadályozta a lefolyást. (Hiába laza szövésű acél, de a zsír beletapad.) Amikor kihúzták, akkor tűnt csak el a szutyok nagyja. Ehhez viszont elég lett volna kevesebb cső is.

Megnéztem a pénztárcámat.
– Baj van, nincs nálam ennyi pénz.
– Akkor mi legyen? – csillant fel a pacák szeme.

Egy újabb felhívás keringőre.

– Van viszont 100 euróm. Az 29000 forint, a többit odaadom forintban.
– 270-es euróval váltunk.
– Oké. Akkor elmegyek magukkal és veszek ki forintot az automatából.
– Jó. Megírom a munkalapot.

Megírta. Aláírtam. Eltette.

– Én nem kapok?
– Ha nincs számla, akkor nem.

Kivettem a pénzt, kifizettem, morogtam valamit köszönés helyett és ennyi.
A legdurvább az, hogy teljesen tehetetlen vagyok. Még csak a nevet, telefonszámot sem írhatom meg itt a blogon, mivel nincs semmi papír a kezemben: simán beperelhetnek és meg is nyerik.
Ilyenkor érzem azt, hogy én nem idevaló vagyok. Nem tudok alkudni, undorodom az ügyeskedésektől, azt vallom, hogy ha megállapodtam valakivel, akkor azt betartom, mert eleve csak olyan megállapodást kötök, ami nekem is jó. De ez a mentalitás, hogy megállapodok valakivel, majd folyamatosan azt keresem, milyen trükkel lehet átbaszni, megkopasztani… ezt nem bírom megemészteni.

-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Még tegnap este csörgött a vonalas telefon. Nem jó jel. A legtöbbször ügynökök szoktak keresni rajta, hogy rámsózzanak valamit.
– Jó estét kívánok! – csicseregte egy női hang.
Ügynök. Tuti. Már vettem a levegőt, hogy elhajtsam, amikor folytatta.
– A T-home-tól hívom. Önnek 3 szolgáltatása is van nálunk, és mindháromnál lejárt a hűségidő, emiatt megugrottak a díjai. Nem vette észre?
– De. Csak éppen Önök a prioritási listámon még az első százba sem fértek bele.
– És nem akar kevesebbet fizetni?
– De. Csak tudja, én legalább egy hétig szoktam lelkileg rákészülni, mielőtt bemegyek egy T-pontba, ennyi időm meg most nincs.
– Kiküldünk Önhöz egy ügyintézőt.

Elakadt a szavam. Nincs egy óra várakozás. Nincsenek a fogalmatlan macák. Itthon van minden papírom, szerződésem, nem kell cipelnem.

– Oké, hadd jöjjön.
– Mikor mehet?
– Holnap?
– Jó. Hány órakor?
– Nézzük csak… este fél nyolckor tudnék ráérni.
– Remek. Menni fog a kolléga.
– Nem lesz neki kellemetlen ilyen későn?
– Nem. Ezért fizetjük.
– Szegény.

-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Vissza a mába. Amint megszabadultam a duguláselhárítóktól, még kicsit kábán kimentem a konyhába. Amikor az embert ilyen csúnyán megszivatják, nehéz regenerálódnia.
Tócsni. Az az étel, ami leköti a figyelmemet. Meg más úgysincs itthon. Sőt, még ehhez sincs minden, hagyma pl. alig, fokhagymát meg nem akarok enni, mert mindjárt jön a hapi a T-home-tól. Kivittem a konyhába egy üveg vodkát, aztán nekiálltam sütögetni.
Fél hétkor telefon.
– Nem lenne baj, ha egy kicsit korábban jönnék? – érdeklődött az ügyintéző.
– Mikor?
– Most.
– Éppen tócsnit sütök. Jöjjön kicsit később. Mondjuk hétre.
– Jó.

Vodka, tócsni, vacsora.
Csengő.
Leültünk az étkezőben.
– Jó hírekkel jöttem – kezdte a szimpatikus fiatalember – A meglévőnél sokkal jobb csomagokat tudunk ajánlani. Például látatlanban lefogadom, hogy jobb internetkapcsolatot tudunk adni.
– Nagy tételben ne fogadjon rá. Én már régóta erősebb internethozzáférésre hajtok, de a T-Pontból elküldtek, hogy erre a lakásra nem tudnak jobbat adni. Sőt, mivel én elég sokáig dolgoztam a helyi telefontársaságnál, tudom, hogy ide borzalmasan gyatra vonal jön ki.
– Hmm. A telefonvonal tényleg gyatra, de az csak adsl-nél játszik, Önnek viszont kábelnete van. Hogy a kollegina miért hajtotta el, az nem egészen világos. Ha 3-as a koax, akkor csak modemet kell cserélni.
– Hmm. Nézzük meg együtt.

Felmentünk a padlásra. A bejövő koax 3-as, tovább meg nem megy, mert a modemből már utp jön ki.
Visszaültünk.

– Megmutatná, mi a választék? – kérdeztem, alig titkolt vágyakozással.
– Persze, azért jöttem – vigyorgott vissza.

Nyilván a legnagyobb sávszélességet választottam: 120/10. A 15/1 helyett. 800 forinttal drágábban.
A telefont nem bántottuk, az pont jó volt úgy, ahogy volt. Viszont 800 forinttal olcsóbb lett.

– TV beltéri egysége van?
– Volt. Kidobtuk.
– Jól tették. Most tudok helyette ajánlani IPTV-t.
– Végülis, a sávszélesség meglesz hozzá.
– 60 csatorna.
– Nekem mondhatja. Nem nézek egyet sem.
– Akkor?
– Nem csak én lakom itt. Mennyibe fog kerülni?
– Ugyanannyiba, mint amennyit most a kvázi analóg vételért fizetett. Viszont ez csak 1 tévén lesz elérhető.
– Mennyibe kerül még egyre?
– 870 forint. Maximum 3 tévére adjuk.
– Pont annyink van.
– De ahhoz minden szobába be kellene vinni az utp kábelt.

Ekkor elővettem a ‘mineknézmagaengem’ nézésemet.

– Minden szobában gigás kábelezés van.
– A szerelőink verekedni fognak, hogy ki jöhessen szerelni.

A vége az lett, hogy 870 forinttal fizetek többet, mint eddig, viszont lesz egy combos internetkapcsolatom, meg az eddigi meglehetősen hangyás TV kép helyett normális vételem. Kikísértem a krapekot és a kapuban tényleg maximálisan őszintén kívántam neki további jó éjszakát.

Ilyen is van. És pont a T-Home-tól. Attól a cégtől, mely toronymagasan vezette nálam a legundorítóbb, leginkompetensebb ügyfélszolgálatok listáját. Teljesen Európa.

Man cave

Egy újabb videó, egy újabb nem tervezett. Nemrég vettem egy pici vízálló kamerát – kifejezetten a kajakos élmények megörökítésére, mert annyi szép tájon jártam és annyi nem vízálló képrögzítő eszközt tettem már tönkre – és ezt a kamerát tesztelgettem itthon, különböző helyeken. Ezekből a tesztfelvételekből vágtam össze egy videót, mely a szivarozó férfiember téli barlangját mutatja be.

2013-02-ManCave from Jozsef Petrenyi on Vimeo.