Day: February 7, 2013

Manuel és a miniszter

Manuel cimborája, Juan a pénzügyminisztérium büféjében dolgozott. Egyik nap kifogytak a kék varázsgombából, márpedig ez volt annyira fontos, hogy Juan elszalajtotta Josét Manuelhez, szerezzen gombát és hozza be azonnal. A portán már intézett neki belépőt.
Nem is volt probléma, Manuel vitt egy szakajtó gombát, Juan megköszönte, meghívta egy kávéra a cimboráját, majd elkisérte a hallig.
Manuel nem siette el a kimenetelt. Sosem járt még ilyen szép épületben, meg is nézte alaposan. Juant már egy kicsit zavarta is a lassú haladás. Tudta, hogy a miniszter, Jorge, ilyenkor szokott hazaindulni, nem szeretett volna összefutni vele. Már a hallban jártak, amikor kivágódtak a vastag tölgyfa ajtók, fanfárok harsantak, vörös szőnyeg gurult elő a folyosóról. Az összes alkalmazott térdreborult, fejüket lehajtották. A pénzügyminiszter lépett elő az ajtók mögül és semmibe révedő mosollyal haladt át az alkalmazottak között. Ekkor vette észre Manuelt.
– Hé, te fickó, ott! – kiáltotta – Hogy merészelsz állva maradni?
Manuel zavartan nézett a mellette térdeplő emberekre.
– Te, Juan, mi a fenét csináltok? – kérdezte félhangosan.
– Te szerencsétlen! – pisszegett Juan – Itt van a fényességes Miniszter Úr! Térdelj már le, ha fontos az életed!
– Itt? Hol? – nézett körbe Manuel.
Juan a fejére csapott.
A miniszter feje kezdett vörösödni.
– Te nyomorult paraszt! – kiabált – Térdre, vagy levágatom mind a két lábad!
Manuel érdeklődve nézett körül.
– Szép ez az ajtó. Szép a szőnyeg is, és istenemre, a zene sem volt rossz. De nem mondaná meg valaki végre, hogy mi ez? – fordult az emberek felé.
– Dacolni merészelsz velem? Hát majd én megmondom, mi ez! – ordította a miniszter, majd intett a testőrségének. Két nagydarab fickó megragadta Manuelt és bevitték egy folyosóra, aztán le a lépcsőn, még lejjebb, kinyitottak egy vasajtót, még lejjebb mentek, megint kinyitottak egy vasajtót, végül ledobták Manuelt a földre. Rázárták az ajtót és elmentek.
Másnap lejött két nagydarab, felemelték, végigcipelték egy folyosón, beszálltak egy liftbe, átmentek egy kapun, melyet gépfegyveresek őriztek, itt alaposan megmotozták Manuelt, újabb lift, újabb testőrség, végül belökték egy díszes ajtón.

A térdreesett férfi lassan felállt, leporolta magát. Az ajtó mellett egy fegyveres őr állt. Jobbra nézett, és egy magas beosztású, lógó bajszú rendőrtiszt nézett vele szembe.
– Térdre, fiam! – intett.
– Miért? – kérdezett vissza Manuel.
A rendőrtiszt szemmel láthatóan meghökkent.
– A pénzügyminisztered előtt állsz, azért!
Manuel körbenézett.
– Nem látok senkit magunkon kívül.

– Na, látod, Alex! – kiáltott fel diadalmasan a miniszter – Ezért hívtalak ide! Véleményem szerint ez egy veszélyes precedens, mely komoly figyelmet érdemel!

A rendőrtiszt hosszasan nézte Manuelt.

– Nem gondolja, hogy meg kellene olajozni azt a széket az íróasztal mögött? – kérdezte meg végül Manuel – Olyan furcsán nyikorog.

A rendőr bajsza megrándult.
– Fiam, menj oda az asztalhoz. Egészen közel. Te pedig, Jorge, beszélj hozzá.

Manuel közelebb ment.

– Na idefigyelj, te tetű! – kezdte a miniszter – Tudom, mi jár a fejedben. Össze akarsz zavarni. Nekem pénzhegyek, acsargó spekulánsok, csodapályaudvarok és egyéb mesék keveregnek a fejemben. Nekem ezekből kell értelmes pénzpolitikát összeraknom! Ha nem lenne az a kék gomba, már rég összedőlt volna minden. És te most úgy csinálsz, mintha én nem léteznék. Barátom, megsúgom neked, én kurvára létezem és ha nem hiszed, hamarosan meg fogod tapasztalni.

A miniszter befejezte és hátradőlt a székében.

Manuel a rendőrhöz fordult: – Innen közelről erősebben hallatszik a nyikorgás.

A rendőr elharapta a bajszát. A miniszter kirúgta maga alól a forgószéket.
– Te rohadt ocsmány bajkeverő! – ordította – A szádon keresztül fogom kifordítani a beleidet!
– Talán még huzat is van – vonta meg a vállát Manuel – Biztosan be van zárva az ablak?

A rendőr keményen rágta a bajszát. Látszott rajta, hogy élvezi a jelenetet.
– Na, gyere ide. Engem látsz?
– Látom, tábornok úr.
– Szóval ismered a rangfokozatokat. Rendben, engem tényleg látsz. Az íróasztalt látod?
– Látom. Szép asztal, fából.
– Az embert látod az asztal mögött?
– Milyen embert?
– Ne szórakozz velem. Az asztal mögött a pénzügyminiszter úr ül.
– Maga a nagy Jorge pénzügyminiszter úr? – esett le Manuel álla – Ugye, most viccel?
A miniszter kihúzta magát.
– Na, fog ez menni, Alex – vetette oda.
– Kezdjenek már valamit azzal a székkel, tényleg idegesítő – jegyezte meg Manuel.
– Áááááá! – ordította a miniszter – Kinyírom!!
A rendőr elfordult a fal felé, aztán gyorsan rendezte a vonásait és visszafordult.
– Na, idefigyelj. Jó színész vagy, de most már elég. Az asztal mögött a pénzügyminiszter úr ül és egyfolytában hozzád beszél. Ne tettesd tovább a hülyét!
– A pénzügyminiszter úr? – hűlt el látványosan Manuel – És hozzám beszél? Hát ugyan mi dolga lenne velem egy ekkora úrnak? Nem tudom, ki maga, de nekem inkább úgy tűnik, hogy itt engem akarnak beleugratni valami marhaságba!
– Hogyan me…
– Tudom már! Kandi kamera! Maga nem is igazi tábornok! – bökte meg a rendőr hasát – Az az ember ott nem is igazi őr! Valami ravasz masina meg időként tekergeti a forgószéket, hogy nyikorogjon!
– Áááá! – ordított megint a miniszter.
– Anya, anya itt vagyok! – integetett Manuel a plafon sarka felé – Na, jöjjön már elő az az alak a pezsgővel, aztán röhögjünk egyet!

A rendőr tenyere mögé rejtette az arcát. A miniszter lila fejjel ordibált.
– Kandi kamera, meg lófasz a redves seggedbe, te sötét paraszt! Személyesen fogom egyenként kiverni az összes fogad, te büdös tahó!

A miniszter felhevült arccal fejezte be a kitörést. Két kezével az íróasztal szélére támaszkodott, hangosan zihált. Manuel óvatosan ránézett a rendőrre, araszolt egy kicsit az asztal felé, majd megint a rendőrre nézett. Senki nem mozdult. Manuel folytatta az óvatos araszolást, egészen az asztalig. Fél méterre lehetett a minisztertől. Óvatosan hajolt egyre közelebb, végül már pár centire volt az arca a miniszterétől. Az döbbenten meredt Manuelre. A férfi belenézett az eszelős, zavaros szemekbe. A szobában az összes molekula abbahagyta a sajátrezgést, még a Brown mozgás is megállt. A két ember hosszasan nézett egymással farkasszemet. Végül Manuel lépett hátra. A miniszter kimerülten rogyott a székébe.

– Nem csak a szék nyikorog, de valami büdös is errefelé – fordult Manuel a rendőrhöz.
– Áááááá! – ordított fel a miniszter és megint kirúgta maga alól a széket.

A rendőr sem bírta tovább.

– Elnézést, ki kell mennem – nyögte ki – Miguel őrmester, folytassa a kihallgatást!

Az ajtónál posztoló őr bólintott.
– Na, idefigyelj, te mocsok – fordult nyájasan Manuelhez, miközben a tábornok kisietett – Én nem vagyok ám olyan kedves ember, mint a tábornok úr, érted?
– Diliházba fogunk zárni, tudod? – negédeskedett tovább az őrmester.
– Diliházba? – lepődött meg Manuel – Csak azért mert egy szék valamit nyikorog?
– Áááááá!!!!
– Addig foglak gyötörni, míg be nem ismered, hogy látod a miniszter urat, világos? – folytatta az őrmester.
– De könyörgöm, én szoktam látni a miniszter urat! – váltott sírósra Manuel hangja – Ott van az újságokban. Ott van a televízióban. Tisztán előttem van az arca.
– Na?! – kapta fel a fejét a miniszter.
– De itt nem látom.
– Áááááá, meghalsz paraszt!
Az őrmester lendülete kifulladt. Zavartan nézett egyikről a másikra.
– Miért is lenne itt? – folytatta Manuel – Egy ilyen nagy embernek az ország hajóját kellene kormányoznia a viharos tengeren, a frontvonalban kellene rohamra vezényelnie a mögötte felsorakozó sereget, egy pénzügyminiszternek a csavaros agyával kellene oroszlánként túljárnia spekulánsok hiénacsapatainak az eszén. Mi dolga lenne egy pénzügyminiszternek velem?
A miniszter fokozódó érdeklődéssel figyelt, majd előkapott egy papírlapot a fiókból.
– Ez jó, ezt felírom.
Aztán odaszólt az őrmesternek.
– Fiam, elég lesz ennyi mára. Vezesse el ezt a gazembert!

Kiléptek a folyosóra.

– Ismerlek ám, te szemét – bökte meg Manuel hátát fegyverével az őrmester – Te vagy az a bajkeverő, akinek semmi sem jó. Te vagy az, akinek nem elég, hogy ilyen zseniális emberek, mint a miniszter urunk is, életüket áldozzák a hazáért, a haza üdvéért, és igen, teérted is, te gané! Felismertem a tervedet is: őrületbe akarod kergetni ezt a szent embert. De nem fog sikerülni! A miniszter környezete tele van hozzám hasonló, két lábon járó emberekkel, akik nem hagyják, hogy kicsússzon alóla a valóság!

Ekkor lépett k ia tábornok a vécéről. Látszott rajta, hogy nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy visszanyerje a komolyságát. Meglátta Manuelt, felpuffadt az arca, feltépte a vécéajtót és már csak a harsány nyihogás hallatszott ki a folyosóra.

– Látod, mit tettél a tábornokkal, te dög? Még őt is megfertőzted, ezt a másik szent embert. De velem nem fogsz ilyen könnyen kibabrálni! Én úgy kibaszlak innen, hogy a lábad sem éri a földet!

Ezzel megragadta Manuel grabancát és lendületes léptekkel megindult, a földön vonszolva a szerencsétlen férfit. Áthaladtak az őrségen, lementek egy lépcsőn, Manuel lába ritmikusan kopogott a lépcsőfokokon, áthaladtak a másik őrségen, újabb lépcső, újabb folyosó, a tagbaszakadt őrmester határozottan vonszolta maga után Manuelt, végül kihúzta a portán is, felemelte és ledobta a lépcsőn. Manuel az alsó fokokon ért földet, tehetetlenül gurult az aljáig. Egy ideig feküdt a földön, majd felállt, leporolta magát és elvánszorgott a közeli piacig. Miguel őrmester elégedetten nézte.
– Így fogunk elbánni minden rendbontóval! – fordult oda a portáshoz. Az bólintott.

Az őrmester felment a pénzügyminiszter ajtaja elé. A tábornok már ott ült egy fotelben. Vártak. Hamarosan kilépett a miniszter.
– Á, uraim. Jó hírem van. Most beszéltem a Miniszterelnök úrral, engedélyezte a halálos ítéletet.
– A bíróság? – kérdezett vissza a tábornok.
– Már értesítve lettek. Tegyék a dolgukat!

A két katona elindult. A folyosón az őrmester zavartan kibökte, mit tett. Onnan mindketten futásra váltottak. Átrohantak az őrségen. Lerohantak a lépcsőn. Átrohantak a másik őrségen. Lerohantak az újabb lépcsőn. Kirohantak a portán.
Előttük ott nyüzsgött a végeláthatatlan piac.

Manuel ekkor már egy kocsmában mesélt a furcsán nyikorgó bőrszékről.