Month: March 2013

Időjárásjelentés

Ez a mostani tél egyre inkább olyan, mint a kapcsolat végébe bele nem törődő férfi: még mindig nyomul, még mindig próbálkozik; vagy nem érzi, vagy nem meri érezni, hogy a nő már látni sem akarja, már nem szereti… a férfi pedig csak erőlködik, rángatja elő a korábbi erényeit, nem véve észre, hogy ezzel a méltatlan viselkedéssel a régi, kellemes emlékeket öli meg.

A sas nem kapkod a legyek után

Az új kamera vásárlása döbbentett rá, hogy az itthoni IT infrastruktúra kezd elavulttá válni. A kamera felvételeit – még a meglehetősen igénytelen beállításúakat is – nemhogy editálni nem tudtam az erősnek gondolt gépemen, hanem szaggatásmentesen megnézni sem. De erről már írtam.

Hétvégére megérett a döntés, ezt a posztot pedig már az új gépen írom.

Elméletileg két lehetőségem volt: felturbózni a meglévő vasat, vagy venni egy újat. Költségelemzés alapján az utóbbi mellett döntöttem. Lányom netbookja fizikailag is megadta magát, neki viszont szüksége van egy kicsi, nem túl erős, annál inkább hordozható gépre. Így megkapja az enyémet. Nej itthoni laptopja 9(!) éves, meglehetősen vérszegény, akksija gyakorlatilag nincs. Valójában nem is laptop már, hanem egy bénácska asztali gép. Ő megkapja a régi desktop gépemet. (Nem szokott 60 fps videókat editálni.) Én pedig végre meg tudom valósítani a jelenlegi munkakörülményeimhez ideálisan passzoló megoldást: lesz egy erős, de hordozható gépem. Azaz megszűnik az a korlát, miszerint eddig sem a teraszon, sem a padláson nem tudtam teljes értékűen dolgozni. Tudom, ez egy kicsit fura, különösen úgy, hogy éppen nemrég dícsértem agyba-főbe a netbookomat, de meg tudom magyarázni. Azt ugyanis sohasem mondtam, hogy a netbook teljes értékű munkaállomás: böngészni, levelezni, szöveget/táblázatot szerkeszteni abszolút jó. Ahogy én használtam – RDP klienssel rálépni más gépekre, itthon is, ügyfélnél is – arra megint tökéletes. De abban a pillanatban, hogy vizuális dolgokról van szó, értem ezalatt, hogy képek szerkesztése, videó megtekintése, de akár egy nagyobb Visio ábra is, még RDP-n is beáll, mint a gerely. Ráadásul ha VPN-en keresztül kellett ügyfélhez belépnem, akkor az itthoni RDP-s móka sem működött. Szóval voltak korlátok és emiatt állandóan variálnom kellett az időbeosztásomat és ez egy idő után már kényelmetlen lett. Persze az új megoldás sem tökéletes, a laptop súlya háromszor annyi, mint a netbooké, az üzemideje meg jóval kevesebb.
Hát, legfeljebb ezt már nem viszem fel a fogaim között a padlásra.

Nem mennék bele, mennyit variáltam a kiválasztással. Abba sem mennék bele, mennyit variáltam az üzlet kiválasztásával. (Erről nemrég írtam egy borzasztóan hosszú írást, majd másnap újra elolvastam és “Mi ez az unalmas szar?” felkiáltással töröltem.) Egy apró momentumot azért megemlítenék. Miután a kiválasztott cégnél átvettem a dobozt és aláírtam a számlát, közölte az eladó, hogy garanciapapír, az nincs. Adnak jótállást, ez a saját szervízükre vonatkozik, ha esetleg szakszervízbe akarom vinni, akkor oda is vihetem, jó srácok, megcsinálják. Itthon átolvasva a számlát, vettem észre, hogy az alján ott állt, miszerint átvettem a garanciapapírokat is. Ügyes. Amit végképp nem értek, az az, hogy a jótállási jegy szerint a CHS-nél vették, tehát nem egy szürkeimportban behozott cuccról van szó. Akkor miért nyelték le a garanciapapírt? Na mindegy, ez is azt mutatja, hogy ebben az országban nem szabad megbízni senkiben, még a legegyszerűbb dolgokban sem.

Még egy kavarás. Szerettem volna egy olyan gépet, amely már SSD-t használ az operációs rendszerhez. Van is olyan, amelyikben három diszkhely van, de az már akkora, mint egy fél pingpongasztal. Lehet, fel sem férne a padlásfeljárón. Ha viszont ragaszkodom a notebook mérethez, akkor jön a varia. Az egyik cég vállalta, hogy kiszedi a gyári vinyót, beteszi a helyére a nála vásárolt SSD-t, az eredeti lemezt pedig melléadja. Amikor rákérdeztem, hogy nem lehetne a másik vinyót berakni a DVD helyére, akkor azt mondták, hogy de, lehetne, csak ekkor ott lenne egy csúnya nagy lyuk a notebook oldalán. Szerencsére a valóság árnyaltabb, kitúrtam, hogy lehet kapni egy ilyen cuccot is. Megrendeltem – de a cégtől még csak utalást sem kaptam arra nézve, hogy mikor kapom meg az árut. Ez annyiból kellemetlen, hogy az itt leírt módon szeretném telepíteni az oprendszert(1), ehhez viszont már telepítéskor kell, hogy mind a két lemez a gépben legyen. Ergo hiába van most itt mind a gép, mind az SSD, egyelőre egy ideiglenesen felrakott rendszerrel tesztelgetem, mit tud a kicsi.

(1) A Windows 7 egyik legnagyobb hibájának tartom, hogy a user könyvtárakat mozdíthatatlanul bebetonozták a C: partícióra. (Igen, megint a szokásos Microsoft mentalitás: így lesz és pofa be. Nem érdekel, hogy neked rossz.) Ugyan felvehetsz újabb könyvtárakat, de a linkelési pont a C: lesz, és innentől már az adott alkalmazáson múlik, mit tekint alapértelmezett könyvtárnak. Hányszor, de hányszor találtam meg látszólag elveszett állományokat valahol a C: bugyraiban.

De ez az ideiglenes használat sem elfecsérelt idő. Más szóval, mindig van valami új, melyet meg kell tanulni.

A laptopban kellemesen brutális videókártya ficereg, egy Radeon 7670M. Gyárilag előretelepített Ubuntuval kaptam, gondoltam, megnézem egy kicsit, mit tud. A hardvert jól is ismerte fel, videókártya rendben, igaz, a hálózati kártyánál láttam némi gubancot. A linux szerint ez egy 10/100/1000-es kártya, a gyártó szerint viszont csak 10/100-as. (Na, ez egy tipikusan vérforraló dolog: egy ennyire drága laptopban, de mint később kiderült, a jóval drágább nagytestvérében is – csak 100-as a hálókártya. Nagyon meglepődnék, ha a gigás kártya drágább lenne kétezer forintnál. Ma már a gagyi Samsung notebookokban is a gyorsabb van, de ez az infó úgy látszik sem a Dell, sem a HP, sem a Lenovo tervezőihez nem jutott még el.) Jelenleg az a bizarr helyzet állt elő, hogy hiába van itthon bekábelezve egy gigás hálózat, a laptopról a leggyorsabb hozzáférés a wifi: itt ugyanis N-es mind a kártya, mind az AP, azaz elméletileg 300 mbps sebeséggel is száguldhatnának a bitek, persze valójában csak 130 a tempó, de még ez is több, mint a vezetékes kártya 100-as limitje.

No, kicsomagolás és kezdő telepítés után irány a padlás. A hálózati beállításokkal nem volt baj (dhcp :), böngésző is volt rajta, szóval csak elleszek vele valahogy. Itt kaptam az első pofont: a teljesen feltöltött akksi nem bírt ki egy szivarnyi időt. Nem két órát, de még másfelet sem. Ennyire rossz eredményre azért nem számítottam. Meg is jegyeztem, hogy venni kell még legalább egy töltőt, mert akksiról ez nem fog menni. (Kontraszt: a netbook még mindig öt-hat órát bír feltöltve.)

Aztán jött az újabb móka: tegyünk fel rá Windows 7-et. (Nem, nem 8.) Csak úgy, próbából. Háát.. Alaptelepítés. Az oprendszer nem ismerte fel sem a hálókártyát, sem a wifi kártyát, sem az USB portokat. Írható DVD-m meg nincs itthon. Így kalandos lesz. Aztán árnyalódott a helyzet, kiderült, hogy a négyből egy USB az 2.0-ás, azt az egyet felismerte. Netről lekapkodtam a drivereket, felraktam mindet, remek. Tényleg remek, minden működött. Sőt. Kiderült, hogy bónuszként nem csak a bivaly videókártya van benne, hanem az alaplapi chipset-en van még egy egyszerűke is. Oké, elvan, nem kér enni. Ennek akár örülni is lehetett volna… ha nem éppen azt tette volna a Windows alapértelmezettnek. Az erőset pedig nem tudtam aktiválni. Ekkor azért vakartam a fejemet. Próbáltam biosból letiltani, de ennél egyszerűbb biost én még nem láttam. Semmi ilyesmi nem volt benne. Ilyenkor jön a gugli. Teljesen bizarr dolgot találtam: van egy segédprogram (a driverrel települt is), egy Catalyst Control Center (CCC) nevű, ebből lehet kapcsolgatni, melyik kártyát szeretném használni. Az oprendszer magától nem tudja. De még itt sem egyértelmű a helyzet. Nincs olyan, hogy kapcsford. Olyan van – a power opciók mögé eldugva! – hogy felvehetek alkalmazásokat, majd megadhatom, hogy az alkalmazás energiaspóroló módban menjen, vagy nagy teljesítménnyel. Ezt azért csak úgy magától elég nehéz videókártyaválasztásnak értelmezni. Pedig az. Először dühöngtem, aztán megvilágosodtam: ez egy határozottan célszerű eszköz, csak le kell nyelni hozzá a paradigmát. Van az ócsó, kis teljesítményű kártya, mely azért a legtöbb alkalmazáshoz elegendő. Ez nem eszik sokat. És van a nagyon erős, mely viszont zabál. Ergó ne használjuk minden kis szar alkalmazáshoz az erőset, csak azokhoz, amelyek tényleg igénylik is. Ne a feketeöves Exchange szakértőt hívjuk ki, hogy csináljon egy postafiókot. A sas nem fog kapkodni a legyek után… ha viszont mégis, akkor durván sok pénzt fog kérni érte.
Oké. Megint tanultam valamit. Szívesen le is teszteltem volna, de még nem volt fent semmilyen alkalmazás sem. Mi az első, amit telepít az ember? Egy akármilyen böngésző, amely nem az IE.
De mielőtt kimerészkedünk a netre, hajigáljuk fel a frissítéseket. Nos, kedves Microsoft, itt azért gondoltam a kedves mamára. Nem éppen megnyerő pózokban elképzelve. Az Sp1-es Windows 7-re még négy körben felment 123 darab frissítőcsomag (800 MB). Figyu, nem kellene legalább egy szájbanyomott Rollup pack-et kitolni a netre? Ha már marketing okokból nem mertek újabb Service pack-et kiadni?

Viszont a .NET4 után már működött a tapipad konfiguráló segédprogram. Ez egy notebook esetében egyáltalán nem apróság, nálam telepítés után az első dolog ezt beállítani: nem szeretem, ha a tapipad önállóan indít alkalmazásokat, mert 0,456 másodperc helyett 0,546 másodpercig állt egy helyen az ujjam. Emellett szeretem, ha van görgetősáv is.

Alakult a kicsike. Felszórtam egy Chrome-ot, majd főpróba: állítsuk be, hogy a böngésző a brutális videókártyát használja. CCC. És… leesett az állam: a CCC tartalma megváltozott. Eltűnt belőle a kártyaválasztó menüpont. Pontosabban, az egész Power menüpont eltűnt. Hát, azért már…
Ez nagyon csúnya. Már az sem tetszett, hogy nem tudom oprendszer szinten szabályozni, melyik kártyát használjam, aztán az sem tetszett, hogy nem tudok manuálisan, tetszőleges pillanatban váltani, de az, hogy a váltást végző program bugos és emiatt nem tudok az erősebb kártyára váltani, az kiverte a biztosítékot. Gugli, megnt. A helyzet nem lett jobb. Több helyen is írták, hogy a CCC nem csípi a .NET4-et. A gyártónál már kint van ugyan egy újabb driver+CCC, mely már elketyeg a .NET4 csomaggal, de még béta. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek: megveszek csillió pénzért egy brutál videókártyát és nem engedik, hogy akár az oprendszer, akár az alkalmazásaim hozzáférjenek??!
Nem részletezem. Leszedtem a gyártótól a drivereket. (Látszólag újabbak voltak, viszont a gyártó állításával ellentétben nem tartalmazták a CCC-t.) Ne tudd meg, hányszor telepítettem le és fel a csomagokat, indítottam újra a gépet. Végül az ATI újabb drivereit felrakva, majd arra custom módban ráküldve a Dell segédprogramját, megadva neki, hogy a drivereket ne bántsa, csak a körítést rakja fel, sikerült elérnem, hogy megint megjelent a Power menüpont. Eszméletlen. (Mondjuk, ekkor meg a System Info menüpont tűnt el, de enélkül azért még kibírom.)

Hajnal kettő volt, mire idáig eljutottam, az egyes újraindítások között bóbiskoltam egyet a kanapén. Az éles teszt már másnapra maradt.
A másnap… az már másik nap. Reggeli, zuhany, kávés termosszal a farzsebben irány a padlás. És működik. Nem hogy egy szivart kibírt, hanem kibírt utána még egyet. (Minden áldozatra hajlandó vagyok a pontos megfigyelések érdekében.) Szóval legyen bármilyen bárgyú is ez a CCC-n keresztüli módszer, de működik. Az Ubuntun gyárilag nem volt ilyesmi telepítve, az erősebb kártyával pedig le is fogyott 70 perc alatt az akksi. A mostani felállásban négy óra után tülkölt a Windows, hogy már csak 30 perc van hátra, pedig gyakorlatilag ugyanazt csináltam, mint a linuxon: böngésztem.

Szóval jelenleg minden rendben. És várom a szerelőkeretet, hogy újra szétbarmolhassam az egészet.

Nyugodjék békében

Ahogy az Endomondón is látszik, idén télen körülbelül 300 kilométert sétáltam a közeli erdőben. Nem egy nagy erdő, olyan 2-3 négyzetkilométer, de kicsiségében is gyönyörű. Mint egy rokokó dohányszelence.
Szóval, szép.
Volt.
Az erdő értékét ugyanis a bonyolult hálózatot alkotó, zegzugos ösvények adták: az egyes kanyarok, elágazások, hangulatos kaptatók. Na, pont ezek tűnnek el a tarvágással.
Az utóbbi két hétben nem voltam az erdőben, mert másfelé csavarogtunk. Ma mentem egy kört és a felső erdőben teljesen ledermedtem.
Nem volt ott az erdő.
És sajnos nem is akármilyen erdő hiányzott. Két kedvenc részem van, ezeket mindig, mindegyik sétán útbaejtettem. Ezek közül tűnt el az egyiknek egy jókora része.

From MiVanVelem
From MiVanVelem

A fenti képeken hatalmas irtások láthatók. Két héttel ezelőtt ez még egy kellemesen járható erdő volt. Egy parkerdő része.

From Segédlet

És pont ez a bajom az egésszel. Nézdd meg a térképet: a sok kék “I” betűs karika az erdei tornapályák állomásait jelöli. Emellett az északi részen látható a tömérdek, zegzugos túraösvény, egy valódi labirintus. (Bőven nem látható az összes. Tavasszal terveztem, hogy a GPS kütyüvel megtámogatott sétáim alapján rajzolok egy valós térképet.) A pirossal bekarikázott területen irtották ki az összes fát. A piros gömbök jelentik a fényképezés pozícióját. (Az egyes az elsőt, a kettes a másodikat.) A későbbi videó is az egyes pontból készült.
Még egyszer: ez egy parkerdő, legalábbis a környéken élők annak tekintik. A fenti rész volt az egyik romantikusabb része.
Volt.
A lilával jelölt részt három évvel ezelőtt vágták tarra. A kékkel jelöltet olyan 6-7 évvel ezelőtt. Mindegyik helyén egy sűrű, alig járható bozótos van: ahogy az akác nő magától, vadon. Ha ehhez hozzáveszed, hogy a fehér téglalap (X betűvel) egy valamikori gyártelep, akkor most már el tudod képzelni, hogyan nézhet ki az egykori romantikus parkerdő.
Persze, lehet mondani, hogy erdőgazdaság és kell a tüzifa. (Ebből a girbegurba akácból más nem lesz.) De könyörgöm, máshol nincs? Muszáj Pesten, ahol egyébként is botrányosan kevés az erdő, ott kinyesni egy olyan parkerdőt, ahová messziről jártak az emberek futni, csavarogni, kutyát sétáltatni? Mennyit kaszálhattak a tüzifából: százezret? Egymilliót? És mennyi bánatot okoztak? Mennyi embernek vették el az élhető környezetét… a levegőjét?
És azt se mondhatjuk, hogy nincs itt semmi baj, kinő ez, húsz év múlva újra erdő lesz. Egyrészt húsz év múlva én már a gyökerei felől fogom nézegetni az erdőt. Másrészt ami az erdő helyén nő ki, az már nem ugyanaz. Sűrű, járhatatlan, bozótos valami. Sétára nem alkalmas. Sárgával jelöltem a térképen két területet, mind a kettő ilyen: valamikor kopaszra vágták, aztán hagyták, hadd nőjön a helyén az akác. Mind a két terület gyakorlatilag járhatatlan. Ösvények nem vezetnek át rajtuk. Pusztán kiváncsiságból idén átverekedtem magamat mind a két területen, háát… ha nem teflonburkolatú kabát van rajtam, akkor cafatokra szakadt volna. Na, ez lesz a magára hagyott, tarra vágott területekből. Nem parkerdő.

Nincs egy hónapja, hogy elkezdtem vasárnaponként körbevezetni Nejt is. Hogy lássa ő is, milyen szép helyek mellett lakunk. Megmutattam neki a rejtett, alig megközelíthető tisztásokat, a kedvenc borostyános ösvényeket. A piros és a lila irtás között van egy meglehetősen amorf alakú mélyedés, annak a szegélyén egy nagyon hangulatos ösvény futott körbe. Na, ez az ösvény mára eltűnt, az erdő felső részével együtt. És nem, ne mondja senki, hogy állagvédelem, meg erdőkarbantartás. Ha megnézed a térképen, az összes irtás olyan helyeken van, ahol viszonylag sík a terep és gépekkel jól megközelíthető, jól járható. Micsoda véletlen.

Ja, és még valami. Amit fent rajzolgattam, az a mai állapot. De még ezerrel dolgoznak és fogalmam sincs, hol lesz az irtás végső határa.

Erdő volt from Jozsef Petrenyi on Vimeo.