Egy héten belül kétszer is ugyanaz a minta.
—
Az erdőben sétáltam haza, az erdei úton szembejött velem két öregasszony, meg egy apró kutya. Az utóbbi póráz nélkül, 5-10 méterre elcsatangolva a gazdájától, aki élénken beszélgetett a partnerével. Amint elmentem a kutya mellett, az mögémszaladt és jó 20 centiről veszettül acsarkodni, ugatni kezdett. Pici zsebpiszok kutya volt, talán még a macskám is sarokba tudta volna állítani. Én sem vettem túl komolyan, megfordultam és rászóltam, hogy ‘ha megharapsz, felrúglak!’. Ekkor ért mellém a gazdája és felháborodott. Hogyan merészelek ilyeneket mondani az ő kutyusának!
– Nem tűnt fel, hogy az Ön kutyája támadó pozíciót vett fel és ott ugat közvetlenül mögöttem, a bokámnál?
– Ez nem olyan kutya.
– Az ugatása nem ezt mutatja.
– Fiatalember, a kutya már csak olyan, hogy ugat. Ezzel nem tudok mit kezdeni – zárta le a vitát a nő arrogánsan és fensőbbrendű mosollyal az arcán továbbment.
—
Ma megint okmányiroda. Kábé 2,5 kilométer séta, végig kertvárosban. Láttam, hogy előttem egy hapsi megy, mellette három kutya, naná mindegyik póráz nélkül. Szűk volt a járda, gondoltam elengedem őket a sarokig, utána úgyis elfordulok. Pont ott volt az egyik háznál egy kölyökkutya, addig eljátszottam vele.
Balszerencsémre a hapi is elfordult a kutyáival. Ráadásul közben megismertem, ugyanaz a farok volt, akivel egyszer már összebalhéztam, akkor is a szabadon kóborló kutyái miatt.
Na most, hogy értsd, az utca, amelyikre ráfordultunk, nem egy elhanyagolt forgalommentes kertvárosi utca, hanem a telep egyik főutcája. Meglehetősen nagy autó- és gyalogosforgalommal. Ez a barom meg ott sétált, a kutyái pedig fel-alá futkároztak. Melléjük értem. A három közül a legnagyobb dög felismert – gondolom, ott lehetett, amikor az azóta megboldogult Hópihét védtem – és mögémrohant. Ugyanaz a trükk: beállt mögém és 20 centiről hörgött, ugatott. Ez nálam minimum kimeríti a támadással fenyegetés fogalmát, ráadásul hátulról és kellemetlenül közelről, így nem is bírtam sokáig. Villámgyorsan megfordultam, toppantottam a kutya felé, erre az egyből támadott, de ugyanabban a pillanatban már orrba is rúgtam. Túrabakanccsal.
A gazdája kábé 10 méterről óbégatott. A kutya megállt egy méterre, onnan ugatott veszettül. Én álltam, vártam mi lesz. Hátat fordítani nyilván nem mertem. A gazdája odaért és nekiállt veszekedni. Velem. Hogy miért támadom meg a kutyáját és ez a kutya egyáltalán nem olyan és biztosan utálom a kutyákat és ezt érezte meg az ő kutyája, és egyébként is, ez a kutya nem olyan. Néztem azt a kerek, debil arcát, aztán legyintettem. Annyira sütött róla az ostobaság, hogy semmi értelme nem volt vitatkozni vele.
– Ha a kutyája még egyszer a közelembe jön, kitekerem a nyakát! – szóltam oda neki a biztonság kedvéért, majd megfordultam és továbbmentem. Valószínűleg a kutya értette a fenyegetést, mert nem jött utánam.
2012. December 14. Friday at 17:16
“Ha a kutyája még egyszer a közelembe jön, kitekerem a nyakát!”
Ugye nem a kutya nyakát? :-)
Mert az nem tehet róla, hogy egy f@sz a gazdája…
2012. December 14. Friday at 17:46
Ez a legszarabb az egészben. Én is legszívesebben a gazdájába rúgtam volna bele, de azért úgy böntetnek, mintha embert bántanál.
2012. December 15. Saturday at 01:01
Ahh, jo reakciok. Rugdosd csak ezeket batran szvsz, neked mindenkepp biztosabb ha a kutya megjegyzi kit jobb kikerulni, a gazda meg vagy raebred es porazra valt, vagy menthetetlen hulye, es leszarhatod. (Igazabol hasonlit a kutyaira – csak ugat, mert tudja, hogy tehetetlen, rendort megsem hivhat rad)
2012. December 15. Saturday at 13:44
@forrester: nekem van egy olyan elméletem, hogy a kutya hasonlít a gazdára. Voltam olyan országokban, ahol a legtöbb kutyát póráz nélkül sétáltatták (még a tömegközlekedésben vagy a boltban! is), és a kutyák teljesen nyugodtan viselkedtek – mert a társadalom is olyan. A kutya nem akart megtámadni vagy megugatni, csak egyszerűen kíváncsi volt, amikor odajött hozzám.
Ide tartozik, hogy gyerekkoromban nagyon féltem a kutyától, nekünk sohasem volt kutyánk, csak a kerítés mögött acsarkodó fajtát ismertem. Aztán később, már felnőttként megpróbáltam másként viszonyulni – igaz megtartottam az elővigyázatosságot, de nem mutatok félelmet és ez általában beválik.
2012. December 15. Saturday at 16:25
En a “le se szarom” taktikat kovetem, a legtobb kutya, ha latja, hogy nem erdekel, bekenhagy. Persze, nekem nincs is itthon semmi allatom…
2012. December 15. Saturday at 18:28
Vigyél paprikasprayt. Fújd le a kutyát, aztán a ha rádtámad, akkor a gazdáját is.
Önvédelemből.
2012. December 16. Sunday at 00:59
Itthon a kutyák éppen olyan idegbetegek és agresszívek, mint az emberek nagy többsége.
Bécsben (kül- és kertvárosi tapasztalat) kb. oda se bagóznak, ha elmegyek mellettük egy-egy esti sétám alkalmával (nordic walking rulez). Itthon kutyásnál mindig meg kellett állnom, mert a kutya minimum kíváncsi volt (ez nem baj), vagy rögtön ugatott és acsarkodott (ez már annál inkább). További bónusz sógoréknál: a kutyát éjszakára NEM hagyhatja kint a gazda a kertben, különben megkúrják érte. Éppen ezért:
– a zsebkutya az elterjedt, mert azt könnyen lehet tartani a lakásban is
– az esti séta a kertvárosban valóban kellemes és lazító hatású, mivel nem ugranak elmebeteg dögök hörögve az ember nyakába a kerítés túloldalán.
2012. December 16. Sunday at 01:38
@UnA:
Ez nem ilyen egyszerű. Én inkább úgy tapasztalom, hogy ha erőtlen a falkavezér – a gazda – akkor elkanászodik a kutya. Azazhogy éppen hogy nem olyan lesz, mint a gazdája.
2012. December 16. Sunday at 16:21
A kutyáknál hasonlóan van, mint az embereknél. Születünk valamilyen génállománnyal, ami meghatároz valamiféle (ugyan elég tág) határokat. Aztán a szocializáció (környezeti hatások, otthon, iskola stb) csinál belölünk valamilyen embert. És ezen lehet változtatni, szinte bármikor, amikor nem vagyunk elég lusták ehhez.
A kutya is olyan, ahogy “szocializálódik”. Falkában akar élni, annak akar megfelelni. Ha a falkavezér engedi, akkor aggresszív lesz. Ha a falkavezér tiltja, akkor nem ugrál, nem fenyeget másokat. Ha gyenge a falkavezér, átveszi az uralmat, és akkor az lesz, amit a kutya akar. Márpedig a kutya ragadozó, területét védő állat.
És azt se felejtsük el, hogy a kutya önmagától (=nincs személyesen fenyegetve) csak akkor támad, ha falkában érzi magát (min 2 lény, ami lehet ember is).
És bármilyen kutya tanítható, nevelhető emberekkel való együttélésre. Csak jó tanár (=helyes metódus) és türelem kell hozzá… A rossz kutya mindig emberi hiba!
2012. December 26. Wednesday at 21:46
UnA -nal a pont.
valamelyik tudomanyos csatornan megy a ‘csodalatos kutyadoki’ vagy milyen cimu sorozat, erdemes par reszt megnezni, valoban sokszor az a gyogymod, hogy nem a kutyat, hanem a gazdajat gyogyitja ki valamibol a ficko.
2012. December 28. Friday at 03:47
Igazad volt. Elképesztő, hogy némely kutyások milyen arcátlanul erőltetik ránk a hobbijukat. Jóbarát! Ha neked nincs annyi eszed, hogy a törvény szerint pórázon vezesd a kutyádat, akkor rohadj meg!