Day: December 14, 2012

Egy héten belül kétszer is ugyanaz a minta.

—

Az erdőben sétáltam haza, az erdei úton szembejött velem két öregasszony, meg egy apró kutya. Az utóbbi póráz nélkül, 5-10 méterre elcsatangolva a gazdájától, aki élénken beszélgetett a partnerével. Amint elmentem a kutya mellett, az mögémszaladt és jó 20 centiről veszettül acsarkodni, ugatni kezdett. Pici zsebpiszok kutya volt, talán még a macskám is sarokba tudta volna állítani. Én sem vettem túl komolyan, megfordultam és rászóltam, hogy ‘ha megharapsz, felrúglak!’. Ekkor ért mellém a gazdája és felháborodott. Hogyan merészelek ilyeneket mondani az ő kutyusának!
– Nem tűnt fel, hogy az Ön kutyája támadó pozíciót vett fel és ott ugat közvetlenül mögöttem, a bokámnál?
– Ez nem olyan kutya.
– Az ugatása nem ezt mutatja.
– Fiatalember, a kutya már csak olyan, hogy ugat. Ezzel nem tudok mit kezdeni – zárta le a vitát a nő arrogánsan és fensőbbrendű mosollyal az arcán továbbment.

—

Ma megint okmányiroda. Kábé 2,5 kilométer séta, végig kertvárosban. Láttam, hogy előttem egy hapsi megy, mellette három kutya, naná mindegyik póráz nélkül. Szűk volt a járda, gondoltam elengedem őket a sarokig, utána úgyis elfordulok. Pont ott volt az egyik háznál egy kölyökkutya, addig eljátszottam vele.
Balszerencsémre a hapi is elfordult a kutyáival. Ráadásul közben megismertem, ugyanaz a farok volt, akivel egyszer már összebalhéztam, akkor is a szabadon kóborló kutyái miatt.
Na most, hogy értsd, az utca, amelyikre ráfordultunk, nem egy elhanyagolt forgalommentes kertvárosi utca, hanem a telep egyik főutcája. Meglehetősen nagy autó- és gyalogosforgalommal. Ez a barom meg ott sétált, a kutyái pedig fel-alá futkároztak. Melléjük értem. A három közül a legnagyobb dög felismert – gondolom, ott lehetett, amikor az azóta megboldogult Hópihét védtem – és mögémrohant. Ugyanaz a trükk: beállt mögém és 20 centiről hörgött, ugatott. Ez nálam minimum kimeríti a támadással fenyegetés fogalmát, ráadásul hátulról és kellemetlenül közelről, így nem is bírtam sokáig. Villámgyorsan megfordultam, toppantottam a kutya felé, erre az egyből támadott, de ugyanabban a pillanatban már orrba is rúgtam. Túrabakanccsal.
A gazdája kábé 10 méterről óbégatott. A kutya megállt egy méterre, onnan ugatott veszettül. Én álltam, vártam mi lesz. Hátat fordítani nyilván nem mertem. A gazdája odaért és nekiállt veszekedni. Velem. Hogy miért támadom meg a kutyáját és ez a kutya egyáltalán nem olyan és biztosan utálom a kutyákat és ezt érezte meg az ő kutyája, és egyébként is, ez a kutya nem olyan. Néztem azt a kerek, debil arcát, aztán legyintettem. Annyira sütött róla az ostobaság, hogy semmi értelme nem volt vitatkozni vele.
– Ha a kutyája még egyszer a közelembe jön, kitekerem a nyakát! – szóltam oda neki a biztonság kedvéért, majd megfordultam és továbbmentem. Valószínűleg a kutya értette a fenyegetést, mert nem jött utánam.