Ki mondta, hogy egy hosszú hétvégének a pihenésről kell szólnia? Első körben egy újabb csavargást terveztünk, Nejjel leugrottunk volna Veszprémbe, egy kis Bakony, egy kis Balaton-felvidék. Csakhogy belegondoltunk, hogy mikor is töltöttünk itthon hétvégét, családi környezetben? Oké. Akkor most pihenős napok jönnek.
Na, ez az, ami nem működik. Az addig a sötétben rejtőzködő, de éberen figyelő házimunkák, abban a pillanatban, ahogy kiderül, hogy a háziember otthon akar tölteni pár pihenőnapot, egyből kiugranak rejtekükből, átharapják a nyakát és vérét veszik.
A padlás rendberakásáról nem beszélek. Most nem: arról külön írás lesz.
Kert. A fügefával kapcsolatban úgy döntöttem, idén segítek neki túlélni. Betekertem egy belül szivacs, kívül nylon zsákkal, hátha így tavasszal nem kell megint nulláról, a gyökérszintről indulva újranövekednie. Elcsomagoltam a gumicsövet. Apropó. Tudod, hogyan lehet a legolcsóbban csepegtetős locsolórendszert készíteni? El kell menni egy barkácsboltba, megvenni a legolcsóbb gumislagot és hanyagul ki kell dobni a gyepre. Aztán várni egy hónapot. Ja, igen, kellenek macskák is. Ez alatt az egy hónap alatt a cicuskák a szuszt is kitapossák a gumicsőből, természetesen kiengedett karmokkal. A következő lépésben ledugaszoljuk a cső egyik végét, majd rácsatlakoztatjuk a másik végét a vízhálózatra, elrendezzük, hogy a locsolni kívánt növényekhez közel tekeregjen, ráadunk egy kis víznyomást és gyönyörködünk az egész kertet körbevevő miniszökőkutakban.
Na, de nem is erről akartam írni. Meg nem is a falvédőszerelésekről és a fali polcokról.
A nagyvad a fürdőszobai mosdó rendberakása volt. Ránézésre annyi volt a gond, hogy maga a csap reménytelenül tönkrement, ki kell cserélni. De éreztem én, hogy fenevadak rejtőznek a fajansz mögött, nem véletlenül halogattam a munkát addig, amíg lehetett.
Nejjel vettünk egy közepes árkategóriájú csaptelepet. (Közben kihasználtam az alkalmat és újragyártattam magamnak a Brico kártyámat, letiltva a régit.) Megvártam, míg a csajok eltávoztak az IKEÁ-ba ezért, azért, amazért (melyek persze újabb házimunkákat generálnak), elzártam a lakásban a vizet (mert hajlamos vagyok túlóvatoskodni a szereléseket), aztán kirúgtam a mosdó porcelánlábát. Ránézésre semmi komoly: flexibilis csövek, leszedem, régi csaptelep leemel, új csaptelep visszaejt, flexi csövek visszaszerel, örvendezik. Aztán rögtön ott megakadtam, hogy leszedni a régi csaptelepet. Alulról nagyon kicsi a hely, csak csőkulccsal lehet hozzáférni a csavarhoz. Az új csaptelepen 10-es anya van, ahhoz van is csőkulcsom. A régin 12-es volt, na ahhoz nem. Fejvakarás. Túrjuk át a házat, hátha rejtőzik valamilyen sarokban egy elanyátlanodott csőkulcs. És volt. Apósom hagyatékából elhoztunk egy szerszámostáskányi vasat, azok között vigyorgott három 10-es és egy 12-es. Meg vagyunk mentve. Kikaptam a csaptelepet, raknám be az újat. Hoppá. A flexi csövön pici menet van, a fali szelep kimenetén meg sokkal vastagabb. Enyhe – ekkor még enyhe – káromkodás. Baumax. Valami őrület. A vízvezetékszerelős részleg fakkjai fadobozok, a felső sor nekem (180 centi) szemmagasságban. Azaz nem látok bele, csak tapintással lehet tájékozódni. A magammal hozott minták alapján be tudtam lőni a problémát: a csaptelepen 1/2 colos apa kimenet van, a gyári flexi csövön 3/8 colos anya. Kellene egy fordító közéjük, de majd egy órás keresés után sem találtam: csak olyan volt, amelyiknek a fél colos vége apa, a keskenyebb meg anya. Még megpróbálkoztam apa/anya fordítók keresésével, de ez teljesen reménytelen volt. Aztán hirtelen ötlettel megnéztem, van-e olyan flexibilis cső, melynek az egyik vége fél colos, a másik meg olyan, hogy beletekerhető a csaptelepbe. Naná, volt. Oké, a két darab 3000 forint, jelentősen megdobva a csaptelep árát, de ez van.
Otthon közben a fegyelem enyhítése meghozta gyümölcsét. Indulás előtt visszaengedtem a vizet, miután úgy tapasztaltam, hogy a falicsap jól zár. Nem zárt jól. Ha nem is nagyon, de egy picit eresztett, ami elég volt ahhoz, hogy a fürdőszobát kábé egy centi magas víz borítsa el. Mondtam már, hogy az összes szerszámom, köztük a kismillió csavarkulcs, csak úgy hevertek szanaszét? Tessék-lássék felfókáztam, de az a nyomorult víz mindig visszafolyt valahonnan. A csaptelepet gyorsan összeraktam, felszereltem. Jöhetett az észmunka: a dugóemelgető automatizmus megértése, beállítása. A manuál ugyanis nemhogy szűkszavú (egy kumma betű nincs benne), de a mellékelt rajz is igencsak elnagyolt. Pici bizbasz alkatrészből meg volt vagy tizensok. Aztán addig forgattam, logikáztam (közben leütve néhány poloskát, az Isten szerelmére, mikor fogynak ezek már el?), mire összeállt. Jöhetett a lefolyó és a szifon szétszedése. Ez egyébként is tervben volt, mert már botrányosan tele lehetett, mint ahogy tele is volt: ahogy meglazítottam, legalább három vaddisznónak elegendő irtózatosan büdös sárszerű trutymó dőlt ki a kőre. Ahol boldogan egyesült az ott hentergő vízzel, így a trágyalé pillanatok alatt elöntötte a fürdőszobát, beleértve a legeldugottabb sarkokat, a szerszámaimat és a szennyeskosár alját.
– Ahol dolgoznak, ott hull a forgács – vontam vállat, majd egy külön lavórban aprólékosan elmostam minden alkatrészt. Toltam volna be a csaptelepbe a dugóemelgető rudat… de nem ment be. Akárhogyan forgattam, erőltettem, akárhogyan próbáltam széthúzni a flexi csöveket. Hát ez meg mi lehet? Aztán rájöttem: az utólag vásárolt magyar flexi cső szélesebb, míg a csaptelephez adott gyári egy kicsit karcsúbb a fenti részben. A gyári mellett elmegy a cső, a bolti mellett meg már nem. A francba. Akkor legfeljebb nem fog működni a dugóemelgető automata. Csakhogy akkor a dugó sem, na meg akkor minek legyen egy felesleges oldalsó kimenet a szifon előtt, szóval az lett vége, hogy visszaszereltem az eredeti húsz éves lefolyót. Aztán raktam volna össze a szifont… amikor bekövetkezett a katasztrófa. A falból kijövő kemény műanyag cső már korábban sem volt túlzottan acélos, amikor szedtem szét a szifont, egy jókora darab letört belőle, kihasítva egy kicsit a bal mutatóujjamból. Ettől még össze tudtam volna rakni, ha a cső az első erősebb megfogáskor nem robbant volna szét ezer darabra a kezemben. Tulajdonképpen még szerencsém is volt, hogy csak a bal középső ujjamat hasította szét, az ujjbegyemen lett egy másfél centi széles, gusztustalanul mély seb. Mely egyből tele is ment trágyalével. Alaposan – nagyon alaposan – kimostam, közben egy kicsit rugdostam a fürdőkádat, aztán nekitámaszkodtam odalent a teraszajtónak, a kezemet jó magasra feltoltam és egy félóráig gyönyörködtem a gyep látványában. Ennyi kellett ahhoz, hogy elálljon a vérzés. A részemről itt ért véget a szerelés. A csaptelep például egészen jól le lett cserélve. Az már más kérdés, hogy a vizet nem tudom elzárni előtte, mert ekkor csöpögni fog a csempecsap (csereérett), így viszont gyk. bárki meg tudja nyitni a normál csapot, amiben az a vidám, hogy a falba bemenő műanyag csőnek immár nincsen alja, tehát minden víz a padlón köt ki. Ja, és nem működik a dugóemelgetés.
Nem is tudom, egy kis jóindulattal ez az eredmény talán elmegy döntetlennek. Feltéve, ha eltekintek attól, hogy a bal kezemen két ujj eléggé leamortizálódott, de hát a bal kéz csak félig számít.
Mivel falat már végképp nem akartam bontani, halk sóhajjal beletörődtem, hogy profit hívok. Takarítás. Ne tudd meg. Azt a kib. büdös trágyalét mire felszedtem mindenhonnan, mire letörölgettem a szerszámokat, mire úgy-ahogy használhatóvá tettem a fürdőszobát – mindezt fél kézzel – azért elhangzott néhány nehéztüzérségi káromkodás. (Ilyenkor félek attól, hogy minden, amire gondolunk, meg is teremtődik.) Mire végeztem, én magam is úgy néztem ki, mint egy vaddisznó, hiszen szerelés közben többször is bele kellett feküdnöm a trágyába. Nem is mentem ki a fürdőszobából, belevetkőztem a szennyestartóba – annak az alján a korábbi szennyes ruhák már úgyis felszívták a trágyalé egy részét – aztán kéjesen elterültem egy nagy adag forró vízben. Közben, ha már úgyis benne voltam a szutykos munkákban, kipucoltam a kád szifonját is. (Ha nagyon kíváncsi vagy, hogyan lehet felülről kipucolni a szifont, elmesélem… de ne engem okolj, ha utána nem lesz kedved vacsorázni. Egy kis szerencsével ugyanis a szifonban megakadt hosszú hajszálak megakadnak a lefolyó rácsában is, így nagyon óvatosan, vigyázva, hogy a hajszálak ne szakadjanak el, az egész büdös szart ki lehet húzni a hajszálaknál fogva.)
Ebben az egészben egyébként nem csak a félrement szerelés az elkeserítő. Hanem az, hogy ezek az állapotok nagy valószínűséggel az egész házra is jellemzőek. A lenti fürdőszobában már évek óta nem működik sem a fürdőkád, sem a mosdó. Szerencsére nem is kell, mosókonyhának használjuk… de ha megbolygatnám, ugyanígy törne, borulna minden. És akkor még ott van az emeleten a vese alakú kád. Ha az alatt eltörik a cső, akkor oda csákány kell.
A következő részben az átalakított padlást fogom bemutatni és megnyugtatlak, az már sikertörténet lesz.
Recent Comments