Lengyel-Tátra #1/5

2011.09.10; szombat
Utazás; Zakopane

Hajnali kelés szombaton Egerben. Mikor fogom vajon utolérni magamat alvásban? Nem ezen a héten, az biztos. Ha jó az idő, akkor a Tátrában kötelező a koránkelés.
Néhány apróság beszerzése a Teszkóban, tankolás, majd irány a kalandok: Lengyel-Tátra.
Szállás a korábban jól bevált, egykori kábelfelvonó állomásnál, Zakopane és Kuznice között. Olcsó, jó helyen van, gyönyörű a telep. A házak egy kicsit egyszerűek belülről, de nekem nagyon bejön az öreg faházak hangulata.

From Zakopane 2011

Veteránautó találkozó Szilvásváradon. Biztosan nagy buli lehetett. A veteránautók, motorok felvonulása még nagyobb. Csak éppen amikor az egész bagázs előtted vánszorog a Bükkben, ahol egy autót is képtelenség megelőzni, nemhogy ekkora konvojokat… az már kevésbé felemelő élmény. De még az út elején voltunk, nem mérgelődtünk. Lelkesen integettem minden dinoszaurusznak, amikor előztem.

Teszkó Tornalján. Ipari mennyiségű (>50) műzlicsoki, egy tálca sör, Kofola.

Sárga benzinkút Rozsnyó előtt. Istenem, hányszor lehánytuk, letojtuk, lepisiltük már ezt a helyet. De mit csináljunk, közel távol itt van egyedül út melletti klotyi.

Aztán a kanyarokban a sör kiborult, az egyik doboz ráadásul ki is lyukadt. Pakolásnál kénytelen voltam külön kezelni. (Értsd, felbontani, aztán minden cucc megfogása előtt jót húzni belőle. A gondnok érdeklődve figyelte.) Viszonylag hamar kiderült, hogy ketten sem tudunk egy fordulóval felcuccolni a borzasztó távoli faházhoz. Ehej uhnyem. Magunkra aggattunk mindent, amit tudtunk és elindultam a fűben. Nem, nem a kijelölt úton, mert az nagyot került. Mentünk, mentünk, majd amikor a híd előtt visszaértünk az útra, láttuk, hogy a gondnok már vár bennünket. Ajjaj.
Amikor találkoztunk, eljátszottam neki, hogy borzasztó nehéz csomagjaink vannak (nem kellett nagy színészi teljesítmény), alig bírom, ezért és csak ezért jöttünk most a fűben, igérem, máskor soha nem fog előfordulni. A hapi diszkréten belepillantott a nagy teszkós szatyorba, amelyikből szószerint kidagadt a 23 doboz sör, aztán elvigyorodott. Kész. Mostantól én leszek Józef Śör, Magyarországról.

A pakolással nem foglalkoztunk sokat. Küzdöttem egy kicsit az álmosággal, végül összekaptuk magunkat és bementünk a városba. Eredetileg mára a Gubalowka megmászása lett volna a bevezető túra, de aztán számoltunk, számolgattunk és az jött ki, hogy ez már nem fér bele a napba.

From Zakopane 2011
From Zakopane 2011
From Zakopane 2011

Így nagyon kényelmesen felderítettük a környéket (kocsmák, bolt), besétáltunk a piacig, ráérősen megnéztünk mindent, visszafelé ettünk sült kolbászt, ittunk hozzá sört, na meg persze a sétálóutca sajtállomásainál mindig vettünk egy-egy apró sajtot, hogy folyamatosan legyen mit rágcsálnunk… szóval kellemesen elütöttük a napot.

From Zakopane 2011

Amerikai gyakorlónadrág, amerikai gyakorlósapka, surranó jellegű túrabakancs. Na, az biztos, hogy így nem fog senki sem rámismerni a városban. (Csók a két olvasónak, akik váratlanul rámköszöntek a Westendben.:)

Ahogy mentünk befelé a városba, Nej rácsodálkozott egy gyönyörűen faragott kerítésoszlopra.
– Ez gyönyörű!
– Tényleg szép.
– De nézdd meg a többit is!
– Igen. Tudod errefelé tíz hónap a tél, hosszúak az esték, valamit csak csinálni kell. Aztán kézimunkáznak.

A piacnál toronydaru, bungee felirattal. Pont ment is felfelé a kosár, gondoltuk, egy halálugrást megnézünk. De csak városnézésre fizettek be.

From Zakopane 2011

A piacon érdekes plüssbaba. Gyakorlatilag plüssbirkát mindenhol lehetett kapni, de egy helyen összerakták a mosolygós gorálbácsi babát egy mosolygós birkababával, ahogy átölelik egymást.
– És ez? – kérdezte Nej.
– Tudod, hosszúak a téli éjszakák – kezdtem bele, de mindketten elröhögtük a befejezést.

From Zakopane 2011

Nejnek megmutattam lentről a Giewont-ot. Elszürkülés után elfehéredés. Láttam rajta, hogy az agya egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy egyik nap ott leszünk fent, a szikla tetején, a keresztnél.

Zakopane nagytemplom. Voltunk már bent? Nem. Akkor nosza.
Éppen mise volt. Mindenki állt. Mi is. A pap bejelentette: mindenki fogjon kezet a közelében lévőkkel. Megmarkoltuk egymást Nejjel. Pap szólt, hogy boruljunk térdre. Na ez volt az a rész a társasjátékban, ahol kiszálltunk.

From Zakopane 2011

Túrabot méretű kolbászok, gusztusos csülkök, mámorítóan illatozó sajtok mindenütt. Mindez úgy, hogy a múlt heti natív vajas kaland nem csak gyomorégést okozott, hanem visszalökött egy másfél évvel ezelőtti állapotba, melyből csak egy durva gyógyszer hosszan tartó szedésével tudtam kijönni. Miközben idén júniusban abbahagytam a gyógyszer szedését és nagyon örültem neki, hogy nincs rá szükségem. A vaj óta lenne. De nincs. Mármint gyógyszer. Mivel csak itt, Zakopaneban logikáztam ki, hogy ez nem múló fájdalom, hanem tartós viszaesés, így gyógyszert nem is hoztam. Nincs alternatíva, muszáj lesz meggyógyulnom. Valószínűleg segíteni fog, hogy a tervek szerint többször pusztán az életemért fogok harcolni.

Mobil mizéria

A hétvégén Hajdúszoboszlón voltam egy baráti társasággal. Hogy mit csináltunk, azt az előző kép alapján ki lehet találni.
Visszafelé hirtelen eszembe jutott, hogy megnézem a mobiltelefonomat – de nem találtam megszokott helyén, a zsebemben. Megkértem a többieket, csörögjenek rám, de hiába füleltem, még a csomagtartóból sem hallottam a csörgést. Némileg idegesített a dolog, ugye nemrég nyírtam ki két készüléket, most Nej ezeréves céges nokiáját használom, jól nézünk ki, ha ezt is elhagyom, kártyástól. Az első parkolóban megálltunk, kinyitottuk a csomagtartót, megint rámcsörögtek – és ha halkan is, de a csomagok mélyén hallatszott a csörgés. Megnyugodtam.
Pesten az volt az első dolgom, hogy előtúrtam. Váratlan üzenet fogadott: a SIM kártya regisztációja érvénytelen, no service. Ez meg miafene? Hazáig nem is tudtam vele mit kezdeni.
Nej éppen vásárolt valahol, megvártam, míg hazaért.
– Te, mi van a telefonommal?
– Nem lopták el?
– ??
Elémnyomta a készülékét, melyen a következő sms-t olvastam: “Éjjel betörtek hozzánk, ellopták a telefonomat, tiltsd le légyszives!”
Persze, hogy letiltotta. Az enyémet. Aláírás híján ugyanis nem tudta, hogy én küldtem az üzenetet egy vadidegen számról, vagy Barna. Aki mellesleg Krakkóban van osztálykiránduláson. Így most rohanhatott vissza az ügyfélszolgálatra, az enyémet visszaengedélyezni, a gyerekét meg letiltani. Szerencsére rendes volt a csajszi, csak egy letiltást számolt fel.
Ja, és Barna pont indulás előtt kapott új telefont, egy Samsung Galaxy Minit. Eddig nincs túl sok szerencsénk ezzel a tipussal.

ps.
Most jutott eszembe, hogy mindemellett a múlt héten meg elhagytam a mobilnetes usb stickemet is.