Öt percbe zsúfolva

Doksit írtam a teraszon, mellettem füstölgött egy szivar. Megkívántam hozzá egy kávét, gondoltam, beugrok a konyhába, gyorsan lefőzök egyet. A kávé mellett álldogáltam, amikor váratlanul el kellett rohannom vécére. Sebaj, ha váratlan, akkor legalább gyors is lesz. Ücsörögtem a klotyin, a konyhában – felügyelet nélkül – főtt a kávé, a teraszon – szintén felügyelet nélkül – égett a szivar, a teraszon ott figyelt a netbook egy nyitott doksival.
Ekkor szólalt meg az asztalon hagyott mobiltelefonom. Nagyjából ez volt az a pont, amikor túlcsordult a verem. A sok apró, egymásból nyíló gyors tevékenység elérte azt a bonyolultságot, amikor azt mondja az ember, hogy innentől bekaphatjátok a fülemet. Pedig lehet, hogy a szerencsejáték rt-től kerestek, hogy bármilyen fura is, de annak ellenére, hogy évek óta nem vásárolok szelvényt, valahogy mégis én nyertem a lottóötöst. Mindenesetre gyorsan elrendeztem magamat, futó pillantás a kávéfőzőre – még ment – felvettem a telefont, közben kisétáltam a teraszra, gyors pillantás a szivarra – még égett – aztán elkezdtem beszélni.
Ekkor láttam meg rohanni a macskát, gyíkkal a szájában, a teraszajtó felé.

A nap többi részében már nem történt semmi érdekes.