MonthOctober 2011

Három a macska

Ma is játszottam egy kicsit a fényképezőgéppel.

Fényképek. Sok.

A hét elején letisztázódott a múltkori kirándulás számlája. A fényképezőgép reménytelenül meghalt, béke poraira. Szerettem, jól is teljesített… viszont azt is látni kell, hogy elég öregecske volt már (közel 6 éves), elrepült felette az idő. Ha az ember dslr gépekben gondolkodik, akkor úgyis az a stratégia, hogy az alapgépet időnként cseréljük, az objektívfarm meg marad. Hát, ha nem is így terveztem, de épp ideje volt már egy vázcserének. Az objektív szerencsére túlélte a kalandot és sikerült a polárszűrőt is visszaimádkoznom az élők világába. (Esetleg akit érdekel, az alagsori mágus, aki kezelésbe vette a cuccot, elárult egy-két hasznos trükköt. Például ha beázik egy elektronikus eszköz, akkor ne törekedjünk arra, hogy minél hamarabb kiszárítsuk. Ha vizes, hát vizes. Egészen addig, amíg nem tudjuk _rendesen_ kiszárítani, inkább tartsuk vizesen. Azaz vegyük ki belőle az akksit, amilyen gyorsan csak tudjuk, aztán vágjuk be az egészet egy nylonzacskóba, majd már kulturált körülmények között _szedjük szét annyira, amennyire csak lehet_. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy miközben a pacák beszélt, szórakozottan forrasztgatta lefelé a csatlakozókat az objektív darabjairól. Még egy érdekesség. Én lazán dobtam egy hátast, amikor a pacák megmutatta, hogy a Nikon objektívekben a fókuszmotor a négyszögjelet egy négycentis magnószalagról veszi, mely nemes egyszerűséggel palmatex-szel van felragasztva az obi belső felére. Emiatt van egy olyan – ránézésre idióta – szabály is, hogy Nikon objektíveket nem tárolunk mobiltelefon mellett, mert a nagyfrekvenciás jel tönkrevágja a magnófelvételt.)

Na, száz szónak is egy a vége, tegnap vettem egy Nikon D3100 alapgépet, aztán egész éjjel a gépkönyvet olvasgattam, meg a tekerentyűket tekergettem, ma pedig sétáltam egy nagyot a mellettünk lévő erdőben. Ideális idő volt: az erdő felvette az őszi ünneplő ruháját, a napocska is kisütött, remek fényviszonyokat teremtve. Már most szólok, az alábbi képeken semmit nem trükköztem: sem fotóboltot nem használtam, sem a váz mindenféle képmanipuláló trükkjeit. A semleges beállításoktól csak egy helyen tértem el, a fehéregyensúlyt naposra állítottam, lévén ezerrel sütött a nap. A fények _tényleg_ így néztek ki. A giccsadót ne nekem küldd, hanem a természetnek.

Ez még nem a séta, ezt a fát a teraszon ülve kaptam el.

From Öszi erdö 2011

Piros, zöld, kék.

From Öszi erdö 2011
From Öszi erdö 2011

Aztán kezdődik az erdő.

From Öszi erdö 2011

Padok. Nagyon visszafogtam magamat, mert tudom, hogy az erdei padok a gyengéim. De azért két kép így is bekerült a válogatásba.

From Öszi erdö 2011
From Öszi erdö 2011

A laposan sütő nap többször is eljátszotta azt a trükköt, hogy csak bizonyos fákat emelt ki a környezetükből. Minden zöldben, sötétzöldben álldogált, köztük pedig néhány fa borostyánszínben tündökölt.

From Öszi erdö 2011

Egy érdekesség, amikor az aljnövényzet kapta a reflektorfényt.

From Öszi erdö 2011

Ez pedig csak szép.

From Öszi erdö 2011

Sőt, még a nem annyira lombos erdőnek is megvolt a hangulata.

From Öszi erdö 2011

Azt már megszoktam, hogy emberformájú barmok ide hordják ki a szemetet, de ez a – valószínűleg teljesen kimerült és már nem regenerálható – ioncserélő oszlop, a kiszóródott gyantával, azért még meglepett.

From Öszi erdö 2011

Kutyaiskola.

From Öszi erdö 2011

És az a bizonyos Cséry-telep.

From Öszi erdö 2011
From Öszi erdö 2011

Vissza az erdőbe.

From Öszi erdö 2011

Az egyik kedvenc szakaszom. Hosszú ösvény, kétoldalt vigyázzban álló fasorral. Középen bónusz kerékpárosok.

From Öszi erdö 2011

Csak úgy, erdő.

From Öszi erdö 2011

Súlypont-emelkedés.

From Öszi erdö 2011

Távolban egy tornapálya-állomás.

From Öszi erdö 2011

Tudom, vandálok voltak. De akkor sem bírtam megállni vigyorgás nélkül. Nézdd csak meg, mi is a feladat? Egyik kezünkkel takarjuk el a szemünket, majd vakon közelítsük meg az állomást. Istenem, túl gyorsan jött.

From Öszi erdö 2011
From Öszi erdö 2011

Ez viszont egy véletlen találkozás volt. Elindultam egy ösvényen, amelyen még sohasem jártam – és bejutottam az FKF telepére. Már csak a kontraszt kedvéért is ideteszem a fényképet.

From Öszi erdö 2011

Nem is időztem ott sokat, visszasétáltam a zöldbe. Az erdőnek ebbe a részébe a közeli lakótelepről járnak ki a sporik, ez érződik is a hozzáálláson. Míg a másik oldalon, a kertvároshoz közel, természetes az, hogy köszöngetünk egymásnak, sőt, vadidegen emberekkel leállunk beszélgetni pár percre, ezen az oldalon már attól is meglepődnek, ha ráköszönök valakire.

From Öszi erdö 2011

– Ti mindannyian különbözőek vagytok!
– Én nem.
Azaz egy egyéniség.

From Öszi erdö 2011

Ideális fotótéma, télen is, nyáron is.

From Öszi erdö 2011

Mintha mintázatok lennének egy jeges ablakon.

From Öszi erdö 2011

Ez az a rész, amelyet nemrégen tarrá vágtak. Hát, elég sokára lesz még ebből olyan erdő, amilyen itt korábban volt.

From Öszi erdö 2011

Borbolyák. Talán a mieink is így néznének ki, ha egy csatornajavításnál nem szedték volna ki az összeset.

From Öszi erdö 2011

Ezek viszont már a mi cserszömörcéink. Az egyetlen sikertörténet a kertészkedésemben. Nagyon jól érzik magukat a környéken.

From Öszi erdö 2011

És mivel is lehetne zárni egy őszi írást? Ősz, elmúlás. Szomorúság.

From Öszi erdö 2011

Link:
A teljes album.

Mű és alkotó

Még én is elkövetem sokszor a hibát, pedig már évek óta próbálom tudatosan elkeríteni egymástól a két dolgot. Attól ugyanis, hogy egy szerző olyan dolgokat ír, melyekre azt mondom, nahát, pont ezt akartam én is mondani, attól még nem biztos, hogy az illető mindig ilyesmiket fog mondani. Egyáltalán nem biztos, hogy más témákban egyezni fogunk, sőt, az is lehet, hogy a következő írásában, ugyanezzel a témával kapcsolatban elveti a sulykot és erre már azt mondom, hogy ember, ez most sok lett.
Ez az egész szemléleti kérdés: nem az embert kell szeretni, aki alkot, hanem az alkotást. Az más dolog, hogy emberből vagyunk és bennünk van a kényszer, hogy valahogy viszonyoljunk az alkotóhoz is.

Mondok egy markáns példát. A 80-as években megszállott Csurka rajongó voltam. Nem túlzok, szép lassan levadászgattam az antikváriumokban mindent tőle. Nem volt kevés, gyakorlatilag egy teljes polc. Amikor alakult az MDF, még mondtam is a barátaimnak, hogy na, ez egy szimpatikus párt, ilyen emberekkel, mint Csurka, akik tökéletesen látják a világot és képesek pontosan értelmezni is. Aztán a kilencvenes évek vége felé nem győztem kihajigálni a könyveit. Még az antikváriumok is finnyásan utasították vissza. Szerencsére időben megjött az eszem és 4-5 novelláskötet megmaradt. Nem mondom, hogy a díszhelyre kerültek, jelenleg egy eldugott könyvespolc alsó sorában vannak, de vannak. A novellák ugyanis _jók_.

ps.
Tudtad, hogy az egyikben megírta a jövőbeli saját magát is? Egy kiöregedett és begyepesedett fazonról szól, aki valamikor a vízügyi atyaisten volt az országban, talán miniszteri rangban is, és nem bírja megemészteni, hogy elveszítette egykori hatalmát, mindenféle összeesküvés-elméleteket gyárt, a nagy visszatérést tervezgeti, miközben az aggkori szenilitásban már a testét sem tudja kontrollálni és csak csorog-csorog a nyála, amint iróasztalánál ülve bambán nézi a falat.

Kérdőív

Még a nyáron kaptam egy kérdőívet a Központi Statisztikai Hivataltól, mert ugye nemrég alapítottam egy céget. A kísérőlevélben leírták, mit tudnak rólam (mindent) – aztán a mellékelt kérdőíven megkérdezték ugyanezeket az adatokat.
– Ób@zmeg! – morogtam. De legalább ennyivel is kevesebb a munkanélküli.
Írták, hogy 15 nap, vagy küldik a spanyol inkvizíciót, de félrelöktem a paksamétát. Van nekem ezer más dolgom.
Nem mintha most nem lenne, de két nagyobb lélegzetű feladat között kerestem, hogy mivel tudnék kikapcsolódni. Aha, űrlapkitöltés! Üde, felemelő szórakozás.

Na, nézzük csak, mik is pontosan a kérdések? Aha! Itt van egy, amit eddig nem tudtak: mennyi bevételre számítok a következő évben? Kedves, sunyi kérdés. A válasz is hasonló: úgy tevezem, hogy egy éven belül éhenhalok.
Aztán a következő (a kiemelés eredeti):

A szervezet vállalkozói tevékenységéhez kapcsolódóan rendelkezik-e mezőgazdasági haszonállattal (szarvasmarha, sertés, juh, ló, tyúkféle, liba, kacsa, pulyka, házinyúl), illetve a megalakulásától számítva egy éven belül szándékozik-e tartani?

Igen. Csendestárs vagyok néhány marhában az államigazgatáson belül. Azért tudva, hogy pontosan tudják, hogy a főtevékenységem információ-technológiai szaktanácsadás – és ezt kedvesen meg is írták a kísérőlevélben – némileg fura a kérdés. Meg az utána következő tíz. (Oké, tudom, nem lehet egyénre szabott kérdőíveket küldeni… de akkor is bizarr.)
Oldal alján újabb kérdés: mennyi időmet vette el a kérdőív kitöltése? Izé, ebbe most beleszámít, hogy közben játszottam a Sztracsat Ella nevű kismacskával? (Azaz próbáltam elhajtani a billentyűzetről.)

From MiVanVelem

Szívesen máskor is.

Aztán az email elküldésekor a Google még megkérdezte, akarom-e felvenni a címzettet a chat partnereim közé? Úgy elképzeltem… aztán lemondtam róla. Nem vagyok túl jó a házinyulakban.

Blogban gondolkodni

Kicsit olyan, mint fényképben gondolkodni. Ha valakit egyszer elkapott a gépszíj és eljutott odáig, hogy szép lassan összerakott magának egy komoly fényképező felszerelést, akkor már nem tudja ugyanúgy nézni a világot. Már a nézésével komponál, automatikusan saccol záridőt, vagy rekeszt, kinek mi a kedvenc prioritása. És ha éppen van is nála fényképezőgép, akkor nem fél használni.
Ugyanez van a bloggal is. Aki rákapott egyszer az írásra, az már mindent blogban fogalmaz. Ahogy megtörténik vele, vagy körülötte valami, már komponál. Írja fejben a szöveget. Nem mindig tudja rögzíteni, persze, meg hát az ember memóriája véges, ezekből a fogalmazásokból a legtöbbször ugyanúgy nem lesz semmi, mint a szemmel komponált fényképekből.
De a látásmód azonos.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑