Még a nyáron kaptam egy kérdőívet a Központi Statisztikai Hivataltól, mert ugye nemrég alapítottam egy céget. A kísérőlevélben leírták, mit tudnak rólam (mindent) – aztán a mellékelt kérdőíven megkérdezték ugyanezeket az adatokat.
– Ób@zmeg! – morogtam. De legalább ennyivel is kevesebb a munkanélküli.
Írták, hogy 15 nap, vagy küldik a spanyol inkvizíciót, de félrelöktem a paksamétát. Van nekem ezer más dolgom.
Nem mintha most nem lenne, de két nagyobb lélegzetű feladat között kerestem, hogy mivel tudnék kikapcsolódni. Aha, űrlapkitöltés! Üde, felemelő szórakozás.
Na, nézzük csak, mik is pontosan a kérdések? Aha! Itt van egy, amit eddig nem tudtak: mennyi bevételre számítok a következő évben? Kedves, sunyi kérdés. A válasz is hasonló: úgy tevezem, hogy egy éven belül éhenhalok.
Aztán a következő (a kiemelés eredeti):
A szervezet vállalkozói tevékenységéhez kapcsolódóan rendelkezik-e mezőgazdasági haszonállattal (szarvasmarha, sertés, juh, ló, tyúkféle, liba, kacsa, pulyka, házinyúl), illetve a megalakulásától számítva egy éven belül szándékozik-e tartani?
Igen. Csendestárs vagyok néhány marhában az államigazgatáson belül. Azért tudva, hogy pontosan tudják, hogy a főtevékenységem információ-technológiai szaktanácsadás – és ezt kedvesen meg is írták a kísérőlevélben – némileg fura a kérdés. Meg az utána következő tíz. (Oké, tudom, nem lehet egyénre szabott kérdőíveket küldeni… de akkor is bizarr.)
Oldal alján újabb kérdés: mennyi időmet vette el a kérdőív kitöltése? Izé, ebbe most beleszámít, hogy közben játszottam a Sztracsat Ella nevű kismacskával? (Azaz próbáltam elhajtani a billentyűzetről.)
![]() |
From MiVanVelem |
Szívesen máskor is.
Aztán az email elküldésekor a Google még megkérdezte, akarom-e felvenni a címzettet a chat partnereim közé? Úgy elképzeltem… aztán lemondtam róla. Nem vagyok túl jó a házinyulakban.
2011. October 23. Sunday at 09:22
A tyúkféle az milyen állat?
2011. October 23. Sunday at 09:35
Értem már: vaktyúk, kopasznyakú, gyöngyike
2011. October 23. Sunday at 15:38
1). Helyesebb lett volna a baromfi kifejezés, csak azt meg összekeverik a szarvasmarhával.
2). Eufemizmus. Arra kíváncsiak, foglalkoztat-e a vállalkozó nőket?
2011. October 23. Sunday at 16:09
Az “eufemizmust” nem látom felsorolva az állatok között. Hol találtad ezt a kifejezést?
2011. October 23. Sunday at 16:10
Vajon a kakas is tyúkféle? (Itthon nem kaptam választ…)
2011. October 27. Thursday at 19:15
Eufemizmus: szépítő kifejezés. Jelen esetben a tyúkféle az eufemizmus…