Vasárnap délutáni álmosító meleg. Kiballagtam a konyhába kávét főzni. Közben eszméltem rá, hogy tulajdonképpen éhes is vagyok, így kikaptam egy baguettet a kenyereskosárból. Kiflivel és kávéval sétáltam vissza a nappaliba, ahol bevillant egy ötlet.
– Te, bele lehet mártani a kiflit a presszókávéba? – kérdeztem meg Nejt.
– Bele.
– Kösz – és már mártottam is.
– Csak nem finom – tette hozzá.
A kifli megállt a számban.
– Izé, nem azt kérdeztem, hogy a kifli vége fizikailag belefér-e a kávéspohárba – próbáltam módosítani.
– Ja? De a sós kifli egyébként sem illik hozzá.
– Nem sós.
– …
– Sajtos.

Itt kezdtünk el együtt röhögni. A kifli kávés vége meg bánatosan kornyadt a pohárban.