Nem is nagyon találok szavakat arra, mentálisan mennyire el vagyok fáradva. Tudom, hogy mi mindent kell csinálnom, pontosan tisztában vagyok a határidőkkel – de fásultan, robot módjára teszem a dolgom, fél szemmel mindig a határidőnaplón csüngve. Ott érződik ez a legjobban, hogy egyre kevésbé humorosak, szellemesek az írásaim, egyre inkább kényszernek érzem ezt az egészet, nem pedig önfeledt szórakozásnak. Pedig tudom, hogy remek napok jönnek, akár a közeljövőben is, messze nincs még vége az évnek – de elfáradtam. Miközben jobbról is, balról is pereskedések várhatók, sőt, az utóbbi időben egy csomó olyasmi minden látszik elromlani, melyekből az életerőt szívtam magamba. És túlzottan az sem vígasztal, hogy a Díjbeszedő váratlanul emberi hangot ütött meg, hogy felcsillant az esély, talán elfelejtjük ezt az M0 pótlékot az ablak alatt… csak bólogatok, lassan. De ha teszem azt lottó ötösöm lenne – mondjuk szelvény nélkül eléggé elméleti a felvetés – akkor is csak néznék bambán, hogy na és?
Ilyenkor kell felszántani és sóval bevetni mindent, ami elektromos árammal működik és elmenni a világ végére erdőt járni, kolbászt izzasztani.
A jövő héten ne keressetek.
2007. October 28. Sunday at 22:09
Halkan jegyzem meg, nem kell, hogy ennél szellemesebbek legyenek az írásaid, így is élvezet őket olvasni.
Jó pihenést!
2007. October 28. Sunday at 22:18
Köszi, de hidd el, más amikor csak úgy jönnek a szavak és más, amikor várni kell rájuk.