Status quo

Érdekesen alakultak a fejlemények. Bekentük kenőccsel Picúr lábát. Állítólag ez a legjobb módja, hogy a szervezetébe juttassuk a gyógyszert. Persze ezt elmondani egyszerű, de a valóság… Megfogtam. Harci kiáltás. Mindkét oldalról. Karmoláshegyek. Egy-két pofon. Végül csak rákerült a krém valahogy a mancsára. Macska sértetten félrevonult, nekiállt lenyalni a “koszt”.
Csakhogy ekkor jelent meg Kajla, a kicsimacska. Tudni kell, hogy a kicsi szabályszerűen terrorizálja a nagyot. Amikor előmászik és úgy találja, hogy a nagy nincs az általa kijelölt rezervátumban – szekrény teteje – addig nem nyugszik, amíg fel nem kergeti. Most is bepróbálkozott, de pont kifogta: Picúr még ez előző akción úgy felhergelte magát, hogy most nem futott el, hanem visszatámadott. Egy ideig kurrogtak, fújtak, majd végül Kajla vonult félre. De nem adta fel. Kileste, amikor Picúr gyanútlanul üldögélt az emeleti előszobában, majd egy nagy rohammal lelökte a földszintre. Tényleg igaz, hogy a macska mindig talpra esik – ember nem élte volna túl, hogy háttal lelökik közel három méter magasról, pont egy lépcsőfordulóra. Mindezt az orrom előtt. Ekkor éreztem úgy, hogy közbe kell avatkoznom: utánarohantam a kismacskának, a farkánál fogva előrángattam a szekrény alól és kapott néhány maflást. Persze ő sem hagyta magát, így jelentem, most olyan a jobb csuklóm, hogy egy zombifilmben nem kellene hozzám sminkes.
Az egeret legalábbis a tetejénél fogva tologatom.

Az utolsó rémálom hét

Ma, a reggeli kávénál esett le, hogy ha túl leszek ezen a héten, akkor vége a habzószájú rohanásnak, a szűk határidőknek. El se hiszem.
Igaz, ahhoz még túl kell lennem ezen a héten.

  • Szerdán vizsga. Az utolsó a sorban – és az első, amelyiktől parázok. Kurva kemény, már első ránézésre is.
  • Csütörtök cikkleadási határidő. És még sehol sem vagyok, sőt, a t-kábel valamit baszkurált a nethozzáférésemen, mert egyszerűen képtelen vagyok elérni a virtuális gépeimet. Valószínűsíthető, hogy nem szerdán fogom kialudni a bornyút az anyjából.
  • Csütörtökön előadást kellene tartanom egy ügyfélnél, hogy hogyan képzelem az Exchange2007 tranzíciós projekt lezárását. Erre röviden csak annyit tudok mondani, hogy muhaha. Nemhogy az előadás nincs készen, de még fejben sincs meg, hogyan kellene lezárni. De nemhogy fejben nincs készen, hanem az egész projekt most van a legzűrösebb fázisban, amikor még nem azzal kell foglalkozni, hogyan zárjuk le, hanem azzal, hogy hogyan fog ez egyáltalán működni.
  • Nem könnyíti meg a helyzetet a macska sem. Eleve hihetetlen, mekkora libidója van egy felnőtt macskának: immár két hete, reggeltől estig, folyamatosan párzani akar. Hörög, vinnyog, kurrog, mászik mindenkinek a lábára, fetreng, tekeredik a bútorokra és olyan húsz percenként ad ki magából olyan hangokat, mint akinek most jó. Ma reggeltől ez az egész átcsapott egy monstre hányás partiba, immár a negyediket pakolta ki, nyilván a legváltozatosabb helyekre: előszoba, folyosó, szekrény teteje. Aztán hogy ez a fokozott izgalom jele vagy betegség, ki tudja. Mindenesetre holnap délután valahogy el kell juttatni az orvoshoz.

Hát, így állunk. De ha túléljük ezt a hete, akkor utána egy hét csavargás Velemben és a környékén, utána pedig már csak arra kell figyelnem, hogy egy normális munkatempót vegyek fel az újrakezdésnél.