OCS


Bill Gates tegnap jelentette be San Francisco-ban, hogy mostantól a Unified Messaging felé kormányozzák az úthengert. Én meg már másnap OCS tréningen ülök.
Naprakész-e vagyok?

A szobában fullasztó a meleg, a hapi gyakorlatilag felolvassa a slide-okat. A tegnapi, hajnalba nyúló címtárkonszolidáció érdekesen interferál a ma hajnali felkeléssel. A slide-ok sötétbarna háttéren fekete betűk, én az első sorból, ha nagyon meresztem a szemem, el tudom olvasni. A többiek… ők a többiek. Az anyag kinyomtatva nagyjából olyan hatású, mint amennyire markáns kontúrokkal bír az alagútban harcoló néger hadfi szájában a Negro cukor.

És pont mellettem függ a falon ez a plakát.

Hirdetőtábla a folyosón: 8-as szoba, HP Printer Management Professional Technical tanfolyam. Atyaisten, ezek egész nap itt fognak zörögni mellettünk.

Amiért érdemes lett volna eljönni, az a sok-sok laborgyakorlat. Csakhogy… khmm… ez még nagyon béta. Eleve a laborok lejártak még a nyáron (óraátállítás), a gépeket meg le kellett húzni a hálózatról. Mittudoménmiért. Emiatt viszont baromira belassult minden – és teljesen kiszámíthatatlanná vált. Kb. a harmadik laborgyak után adtam fel. Ez vacak. A füzet köszönő viszonyban sincs a gépekkel és a kettő külön-külön is rossz.
Érdeklődve várom a holnapot, amikoris Exchange Unified Messaging szervert fogunk boncolni. Ha az jó lesz, akkor visszavonok mindent – én végülis ezért jöttem.

Füstölt akciócsülök


Csülök óvatosan mocorogni kezdett a bevásárlókosárban. Izmai ismételt megfeszítésével, elernyesztésével sikerült meglazítania a kötözőmadzagokat. Óvatosan szabadította ki a végtagjait.
Halkan felsóhajtott, amikor végül a teljes köteg madzag a kezében volt. Gyors mozdulatokkal kötelet sodort belőle és kilódította a kosárból.
– Óvatosan kövessetek! – vetette oda mászás közben a megszeppent virsliknek.

Emberek

Westend. Vacsora után szomjas vagyok, innék valamit, ami nem cukros víz. Szóba jöhet zöld tea vagy sör.
Leülök egy kávézóba, közvetlenül a pult melletti kétszemélyes pici asztalhoz. A pincér ugyan többször is elrongyol mellettem, de megállásra már nem futja. Aztán jön két idősebb, nagydarab hapi. Az egyik odasétál hozzám, rámutat az egy szem stokira, majd megkérdezi: free? Körbenézek, egy csomó üres asztal van körülöttem. Bizonytalanul megvonom a vállam. Ha le tudnak ülni ketten arra az egy székre… Tétován néznek… Én meg elunom, hogy a pincér folyamatosan ignorál, felállok, elmegyek.
Erre a két bácsika boldogan felkiállt: free!

Marad a sör. Niagara söröző, közvetlenül, a bejárat mellett. Nézegetem, hogyan küzdik le az emberek a bejárati ajtót. Itt van például a legyőzhetetlen. Nagy lendülettel jön, biztos benne, hogy az ajtó ki fog nyílni. Aztán amikor mégsem, akkor maga elé kapja a kezét, de ugyanazzal a lendülettel nekimegy az ajtónak, bízva abban, hogy befelé nyílik. De nem. A figura visszapattan, megrázza a fejét, átsétál a mások által kinyitott külső ajtón… aztán visszanyeri dinamizmusát, lép két nagyot és a belső ajtót már határozottan tépi fel.
Bosszút állt a külső ajtón.