Történelemóra – korepeta

A kiegyezés után vagyunk. A monarchiában az a szabály, hogy a 3 fontosabb, közös minisztériumból egy mindig a magyaroké. 1871 környékén történik az első váltás, Andrássy megy külügyminiszternek, Lónyai, volt közös pénzügyminiszter jön magyar miniszterelnöknek. Nincs könnyű dolga, egyrészt az ország többsége – köztük persze az erős ellenzék – még nem békélt meg a kiegyezéssel. Az ország elkeserítő anyagi helyzetben van: a köznép még mindig nem hajlandó elfogadni az adózás tényét – hiszen 48 előtt nem létezett adó, az utált osztrákok próbálták meg bevezetni. A helyzetet nem könnyíti meg az 1873-as tőzsdekrach, ahol komoly anyagi károk érik a magyarokat is. Lónyai bele is bukik a miniszterelnökségbe: a vétke az, hogy ő nem ment tönkre a tőzsdeválságban, sőt, láthatólag gyarapodott is. Márpedig egy miniszterelnök ne gyarapodjon, ha az országnak szarul megy. Lónyai után sokkal kisebb kaliberű politikusok jöttek, akik képtelenek voltak kezelni a helyzetet. Rövid időn belül az előirányzott költségvetési hiány elérte az éves bevétel felét(!). A világban ekkor már senki nem adott kölcsönt a magyaroknak, eladni nem volt mit és a részleteket sem volt miből fizetni. Ekkor, 1875-ben hívtak össze a plénumban egy megbeszélést. Rögtön az első felszólaló, az ellenzék kérlelhetetlen és meg nem alkuvó vezére, Tisza Kálmán azzal kezdte, hogy felajánlotta, félretesznek minden vitát, melyet a kormánnyal folytattak és maximálisan együtt fognak működni a helyzet megoldásában. Az ellenzékből a legradikálisabbak ugyan egyből leváltak, de rövid idő múlva már a kormánypárt értelmesebb része és az ellenzék értelmesebb része kormányzott, Tisza Kálmán vezetésével. A kormány ugyanis sebtében új választásokat írt ki, melyet az újonnan létrejött egyesült párt 80%-ra hozott.

Ennyit ért egy jókor bejelentett kompromisszum.

Aztán lecsillapult a tőzsdekrach hatása, a magyar állam aranyfedezetű papírokat adott ki, melyeket egyből lombardizáltak, ezzel a rossz adósság elfogadhatóvá konvertálódott. (Ne kérdezd, én se értettem.) Egymás után többször is remek évek jöttek, mármint meteorológiailag – és hazánk akkor teljesen mezőgazdasági ország lévén, ha jó volt a termés, akkor lendült az állam gazdasága is.
A Tisza kormány nem is ezen erodálódott el, hanem a közös politikán. Ugyanis eljött az az időszak, amikor tervszerűen felül kellett vizsgálni a 67-es kiegyezést. Márpedig Tiszától, a korábban elkötelezett osztrákellenes pártvezértől azt várták, hogy javítani fog az ország pozícióján. Ehelyett akkora békát nyomtak le a torkán az osztrákok, hogy még Mátészalkán is hallatszott a kuruttyolása. Hiába mondta Tisza, hogy annyi volt a választása, hogy vagy ez, vagy lóf…, a pártja elkezdett elszivárogni alóla. Fokozta a helyzetet, hogy Andrássynak, mint közös külügyminiszternek olyan ügy mellé kellett odatennie magát a nemzetközi politikában, melyről messziről látszott, hogy rossz lesz az országnak. Mivel Andrássy ügyes európa-kaliberű politikus volt, így be is takarította a sikert a monarchiának a török-orosz háborúban – csakhogy ennek lett az a következménye, hogy be kellett vonulnunk Bosznia-Hercegovinába, mint békefenntartók. (A török-orosz háború lényege volt a török kiverése Európából.)
A magyarok boldogan neki is indultak, úgy képzelték, hogy örömmel fogják fogadni őket… csak éppen azt felejtették ki a számításból, hogy a bosnyák muzulmánok ezt az alkalmat fogják kihasználni a kereszténység kiszorítására is – így a felszabadító magyarokból gyűlölt keresztények lettünk. Nyílt háború nem tört ki ugyan, de partizánakciókkal rengeteg kisebb magyar csapatot tudtak megsemmisíteni. (Olvastam a számunkra tragikus faluneveket… bakker, pár hónappal ezelőtt ezeken a falvakon hajtottunk keresztül.) A boldog bevonulásból véres és fárasztóan hosszú katonai akciók lettek.
Mindezen események következtében a brutális, 60%-os kormánypártfölény 1-2 mandátumra olvadt.
De ez már egy másik történet.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *