Sz@r a köbön

Ez egy elbaszott karnevál,
Ide mindenki csak szarni jár,
Senki nem fizet a WC-ért.

Quimby

Az egyik macska pont azt a pillanatot használta ki, hogy odarakjon valami borzasztó büdöset az alomba, amikor itt voltak a vízóra leolvasók és feltétlenül meg akartam velük beszélni egy-két dolgot. Ebből következően mire bejutottam a nappaliba, az alom fölött megint pattogzani kezdett a vakolat. Gyorsan felszóltam Dórának, hogy “Száraz takarítás a macskaalomhoz!”, majd megpróbáltam begyűjteni a dögöket cicamicákat. Ugyanis ilyenkor totális szellőztetés kell az alsó szinten, ahhoz viszont mindkettőt be kell zárni valahová fent, mivel még mindkettő nemzőképes és ahogy nézem, a hajlandóság is tombol bennük. (Remélhetőleg csak holnapig, este műtét.)
Végre sikerült leimádkoznom Picúrt is az ablakból, aljas módon kihasználtam, hogy követett, majd bezártam a hálószobánkba. Kajla nem ügy, őt még meg lehet fogni. Vadul feltéptem a teraszajtót meg az egyik ablakot, öt perc szellőztetés.
Utána kinyitottam a szobaajtót, ahonnan Picur cénégyzet sebességgel rontott ki, egyenesen lentre. Én még molyoltam fent egy kicsit, amikor hazaérkezett Nej és felordított, hogy “Dóra, száraz takarítás a macskaalomhoz!”. Gyorsan lesiettünk, hát Picúr akkorát pakolt oda, hogy toronydarut kellett kihívnunk a leszedéséhez.
Na, ekkor kattantam ki. Bezárkóztam Dórához az egyik macskával, Nej bezárta valahová a másikat, eltakarítottak, szellőztettek.
Aztán amikor megint együtt volt a család, közöltem, hogy mostantól olyan diéta lesz, hogy a macskák el fogják rágni a küszöböt. Eddig ugyanis az volt a menet, hogy mindig kaptak enni, amikor kértek – ez végül odáig fajult, hogy a számtalan etetőeszköz valamelyikében mindig volt kaja valahol. Ezek meg gyk végigzabálták a napot, aztán meg végigszarták. Nekünk ez ugye pénz, a végeredmény meg két lusta, kövér macska lesz. Nem jó üzlet. Holnap ugyan műtét, utána lábadozás… de ahogy magukhoz térnek, diéta. Varratkiszedés után meg annyit mehetnek majd az udvarra, amennyit akarnak. Sportolhatnak. (Bár ahhoz még hiányzik egy Frakk.)

1 Comment

  1. Egészséges felnőt kutya/macska naponta egyszer elég, ha kaját kap… (max a kutya kaphat este nasit, de ő jobb fej… :))

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑