Válasz Zizinek

Zizi kommentje innen:

Ez a tehénszar-függvény, ez zseniális. Matektanár ismerősömnek elmeséltem, azonnal „megvette”.

Naná, hogy zseniális. Bátran mondhatom, hiszen nem én találtam ki, nekem csak a fejembe verték.

Egyik nagy szerencsém volt az életben, hogy – minden ellenkezésem dacára is – végül az ún Rendszer ágazaton végeztem a Veszprémi (akkor még Vegyipari) Egyetemen. Az ágazat teljes neve Rendszermérnöki és Folyamatszabályozási ágazat volt, röviden csak Kavicskotrók.
A lényeg mindkét esetben az volt, hogy ahhoz, hogy valami folyamatot kezelni, szabályozni tudjunk, ahhoz nagyon pontosan modelleznünk is kellett tudni. Márpedig nem legóból, hanem matekból. Ehhez kellett a rendszerelmélet. Hogy képes legyél dekomponálni egy rendszert. Hogy ki tudd választani a lényeges paramétereket, illetve lásd a paraméterek közötti függőségeket. Hogy átlásd az alegységekből létrejött bonyolult rendszert. Hogy ne csak átlásd, de képes legyél optimalizálni is. A diffegyenleteket szerencsére már nem nekünk kellett megoldani, arra ott voltak a jobbnál jobb numerikus matematikai módszerek. Ugyanúgy az optimalizálási módszereknél is elég volt, ha értetted a lényeget, az algoritmust már bele lehetett dobni a gépbe. Természetesen a létrejött modellek dinamikusak voltak, azaz minden további nélkül lehetett digitális folyamatszabályozási eszközöket is rájuk pakolni, gyakorlatilag egy programon belül elfért a két modellkészlet.

Alaphelyzetben ipari folyamatokat kellett volna modelleznünk, de a Docens Úr nem elégedett meg azzal, hogy megtanuljuk és használjuk a tananyagot – ő azt akarta, hogy így is gondolkodjunk, akár még a civil életben is. Leírom mégegyszer: dekomponálni, alrendszereket definiálni, lényeges tulajdonságokat kiemelni, alrendszerek közötti kapcsolatokat definiálni, az egészet mint alrendszerek hálózatát átlátni, optimalizálni.
Ne tudd meg milyen vizsgáink voltak. Aki két órán belül végzett, az összetehette a két kezét. Nej csoportja egyszer hajnal kettőig volt bent nála, labordigeren. (Ez egyfajta laborbeszámoló.) Emlékszem, nálunk vizsgán az egyik lánytól megkérdezte, hogy zuhanyozni szokott-e vagy fürödni – és szegény lánynak füstölt a feje, amíg azon kombinált, melyik válasszal, melyik modellezési tereppel jár jobban. Tankörtársaim úgy készültek a vizsgára, hogy végigmentek mind a tea-, mind a kávéfőzési folyamatokon, molekulaszintű dekompozícióval.

Persze, hogy ilyen előélet után az emberből könnyen jönnek az ilyen tehénre illesztett átviteli függvények.
A tankörből egyébként nagyon kevesen maradtak vegyipari pályán, de nem csak nálunk, hanem Nej évfolyamán is. Én se tudnék már brilliánsan vagdalkózni a szikével molekulaszinten, sőt, már a Maxwell-Boltzmann eloszlás sem tartozik a napi kenyereim közé. De a gondolkodást, a szemléletmódot mindannyiunk – tehát az informatikus, az üzletember, a kutató, a könyvtáros, a rendőr és ki tudja még, kiből mi lett – szóval a teljes tankör magáévá tette.
Más lehetősége nem volt.