2 Comments

  1. Beleolvastam a kommentekbe, és kedvet kaptam ahhoz, hogy kivándoroljak. :( Komolyan, már nem a politika szarságai zavarnak jobban, azokon már túltettem magam, hanem ezek a totál együgyü bégetőgépek a szelektív emlékezetükkel meg a fröcsögésükkel.

    Persze a cikkből egy szót nem sikerült megérteni, mert már az írónál elakadtak, és Lengyel László nyilván fúj, mert akkor ez volt, akkor meg amaz, és ha már fúj, akkor Gyurcsány takarodj. Az üzenet, miszerint félre kéne tennünk a két Vezért, akik megosztanak minket, hogy ne legyünk megosztottak és közösen tudjunk csinálni valamit, ááá… ez már bonyolult összetett mondat, sok benne a vessző, és gondolkodni kéne hozzá, és egyébként is Orbán szent, őt ne merje bántani senki, úgy hogy Gyurcsány takarodj. Valóban, mennyivel egyszerűbb üvölteni és acsarkodni, mennyivel egyszerűbb megosztottnak lenni, nem igaz? Szánalomhegy ez a nép, komolyan. :(

  2. Hm. Megjegyzem, hogy az elmúlt 17 évben L.L.-t politikai “szimata” mindig cserben hagyta, többnyire az ellenkezője következett be anank, amit jósolt. Ez persze nem jelent a konkrét ügyben semmit, csak jelezném, hogy L.L. rendszerváltás előtti éleslátása már rég megérdemelne egy komolyabb szemészeti kivizsgálást.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading