Mindenféle kommunikáció a Lurdyban

Magyar rekord, remélem valaki lemérte: egy piszok bonyolult demonstrációs rendszerben 50 perces OCS demó, öt fő és rengeteg vas részvételével, egy apró és gyorsan korrigált hibával. Elég látványos volt.
Utána két gyors előadás: Lepenye Tamás az OCS architektúráról beszélt, egy hapi pedig a Geomant-tól a telefon oldalról. Jók voltak, különösen a demó után.

Tudom, magánügy, de engem az utána jövő sharepoint előadások nem tudtak megfogni – még mindig túl amorf számomra a termék, nem találom rajta a fogást. De Hódy Árpád stílusa tetszett.
Kellemes meglepetés volt a wifi a nézőtéren, így inkább azzal foglaltam el magam.

A műsor végére maradt egy rövid előadás az Exchange Sp1 főbb újdonságairól. Határozottan kíváncsi voltam, Somogyi Csaba hogyan oldja fel a dilemmát. Én ugyanis nagy általánosságban elfogult vagyok az Exchange termék irányában, hajlamos vagyok elnézni neki apróbb balfogásokat, de kétszeresen is fáj, ha valamit nagyon elbaltáznak rajta. Márpedig a 2007-es verzióval két nagy csúfságot is elkövetett a Microsoft: az egyik, hogy tényleg komoly hiányoságokkal jött ki tavaly decemberben, a másik, hogy nem voltak képesek kiadni pár hónap után valami SP1/2 verziót, amelyik a durva hiányokat orvosolta volna. Ehelyett hozzákötötték az egészet a Windows2008 termékhez, melynek megjelenése folyamatosan csúszik. Emiatt egy csomó Exchange admin átkozza a céget, nekem meg ég a bőr a képemről, amikor el kell magyaráznom az ügyfélnek, hogy miért nem lehet jövő tavasz előttig komolyan venni az Exchange2007-et. Ez durván másfél év…
Látod már a dilemmát? Csaba, mint MS alkalmazott nem mondhatta azt, hogy milyen látványos dolgok kerültek bele a termékbe az SP1 csomag révén – hiszen ezeknek már az alap termékben benne kellett volna lenniük. Csak éppen nem volt rá idő. Nem, nem azért, mert úgy gondolták, nem lesz rá szükség… Eileen Brown konkrétan elismeri, hogy a gázos részeket nem volt idő befejezni, ezért nem kerültek bele a termékbe. Ilyen gázos rész volt a public folderek kezelése, vagy a pst kezelés berakása az export-mailbox cmdlet-be. Oké, hogy az SP1-ben lesznek tényleg komoly újdonságok is – pl. az SCR, illetve a Windows2008 révén a LAN-független CCR – de az iparban harcolók inkább azt várnák, hogy az alaptermék jó legyen.
Száz szónak is egy a vége, kihegyezett ceruzával vártam, vajon Csaba lelkesen fogja-e ecsetelni, hogy milyen frankó lett az SP1, mennyi mindennel bővült az Exchange. Ebben az esetben ugyanis kénytelen lettem volna pengeélesre fent iróniával hátbadöfni.
Nem ez történt. Csaba meglehetősen tétován, határozottan monoton módon mutatgatott néhány dolgot egy kifejezetten lassú virtuális gépen. Túlzottan nem emelt ki semmit, gyorsan végigmentünk néhány újdonságon, aztán ennyi. Mintha az Sp1 csupa apró, kényelmi javításból állt volna. Mondjuk, ez is egy megoldás.

Ja, és volt egy érdekes mellékszál az elején, Budai Peti elmutogatta, hogyan használja a hétköznapokban az outlook/onenote párost, majd Győrfy Peti azt, hogyan használja a smartphone-t. Kicsit fura volt, de igazuk van: lehet abból is tanulni, ki hogyan használ egy eszközt.

Összességében jó volt, nekem a délelőttért mindenképpen érdemes volt elmennem, gondolom a Sharepoint fanatikusok is találtak maguknak később kellő szellemi táplálékot.

Drágán add az életed

Szerintem az előző tulaj elhibázta a névadást. A Picúr tök rossz név ennek a macskának. Én legszívesebben Brúszvillisznek hívnám.
Ma este terveztük a petefészek eltávolítós műtétet, mindkét macskánál. Kajlánál már abban sem voltunk biztosak, hogy nem kapta-e be valamikor a legyet, Picúr meg, amióta itt van, kisebb-nagyobb intenzitással, de egyfolytában tüzel. Ha azt mondom, hogy fárasztó volt, akkor igen óvatosan fogalmaztam.
Tehát este fél nyolckor felvettem a hosszúujjú farmeringemet, óvatosan egy-egy zoknit kötöztem a csuklómra, kezembe vettem egy törülközőt és elkezdtem becserkészni a macskát. Az volt a terv, hogy váratlanul rádobom a törülközőt, belecsavarom, majd besuppasztjuk a dobozába. Nos, az első próbálkozást elrontottam: rádobtam ugyan, de a macsek elmozdult pár centit, ez ahhoz pont elég volt, hogy ne a súlypontja közelében kapjam el – innen meg kitornázta magát. Ráadásul a kézfejemet is felhasította. Ügyes. Azért kötöztem zoknit a csuklómra, mert eddig kétszer a csuklómat marcangolta szét – erre most elkapta a kézfejemet.
Természetesen innentől a közelébe sem lehetett menni. Hívtam is az orvost, jöjjön ki, találjon ki valamit. Szerencsére itt lakik három sarokra.
A macska éppen a mi hálószobánkban tartózkodott. Gyorsan bementünk, magunkra zártuk az ajtót: Dóra, Nej, az orvos meg én. Négyen a macska ellen. Nagy harc volt. A macska roppant ügyesen szaladgált oda-vissza a térelválasztó könyvespolc résein. Ekkor kétoldalról támadtunk. Erre bement az ágy alá. Erre kivettem felülről a matracot. Erre felmászott a szekrény tetejére. Erre lekaptam a padlásajtózáró rudat és lepiszkáltam. Erre visszaszaladt az ágy alá. Még éppen elkaptam a farkát, megpróbáltam kihúzni. A macska irgalmatlan vonyítás közben összeszarta magát, de visszatámadott, kénytelen voltam elengedni. Nyilván beletrappolt a szarba, majd villámgyorsan körberohangászta a padlószőnyeget illetve az ágyunkat, benne az ágyneműkkel. Láttam Nej szemevillanásán, hogy mostantól ő is életre-halálra harcol. Végül sikerült rádobni egy fél lepedőnyi törülközőt, az orvos meg futtában belevágta az injekciót. Nem ment bele az egész, de annyi igen, hogy belassuljon. Utolsó erejével még feltornázta magát a szekrény tetejére és behúzódott a sarokba. Mindenki pihegett. Az orvos időnként tesztelte a reflexeit, én meg lementem székért. Felálltam rá és közelről belenéztem a macska szemébe. Az állt benne, hogy ‘ugyan már gyenge vagyok, de ha közelebb jössz, kikaparom a szemed’. Udvariasan átengedtem a terepet az orvosnak, ő mégiscsak szemüveges. Felényúlt, erre a macska utolsó utáni erejével megpróbált átugrani a másik szekrényre, de ez már nem jött össze neki, tompa puffanással a padlóra esett. (Puha padlószőnyeg.) Gyorsan rávetődtem, de már az orvos is ott volt, megragadta a grabancát és beleinjektálta a maradék altatót. Gyorsan be is dobtuk a dobozába.
Jöhetett a másik macska. Kajla Dóra szobájába volt bezárva, lustán tévét nézett éppen. Dóra kézbevette, lehozta a nappaliba, én kinyitottam a macskadobozt, és Kajla engedelmesen besétált. Az egész tartott talán másfél percig.
Az orvos igen nagy szemeket meresztett. Mint mondta, se ilyen elvetemült macskát, se ilyen engedelmes macskát nem igazán látott még.
A műtét maga szót sem érdemel. Az ilyesmi ma már gyakorlatilag rutinmunka. Dóra bentmaradt, végignézte.
Utána még elbeszélgettünk az orvossal. Azt mondta, varratkiszedés két hét múlva, akkor vigyük vissza. Illetve, helyesbített, vigyük vissza a szelídebbet. A másikból meg majd csak kihullik egyszer magától a cérna. (Aztán megegyeztünk abban, hogy visszavisszük Picúrt is, csak úgy, hogy előtte nyugtatót keverünk az ételébe. Most ugye az volt a baj, hogy 12 órával a műtét előtt már nem ehettek.)
Mindenesetre az állatorvos is megerősítette a gyanúmat: ennek a macskának az a baja, hogy borzasztóan gyáva. Bármi szokatlan történik vele, egyből bepánikol, elveszti a fejét és ész nélkül tör-zúz, tombol. Ezért van az, hogy négyéves böszme erős állat létére az egyéves úgy terrorizálja, ahogy akarja. Kajla ugyanis életrevaló macska – és nagyon hamar letisztázta, hogy itt ő a főnök. Annyi esze van, hogy nem szorítja teljesen a sarokba a másikat – Picúr meg mindig meghátrál és bebújik valahová előle.

Nemrég jöttük haza. Az állatorvos azt mondta, fektessük őket valami puhára, aztán ott elpihegnek holnapig. Az is lehet, hogy egyből végigalusszák az éjszakát. Ehhez képest Picur már körülbelül a negyvenhetedik kört nyomja a nappaliban. Járni nem tud, de páni félelemben teker, oldalt fekve – a hátsó lábaival tolja magát előre. Időnként megpróbál lábra állni, aztán orraesik, de csak tolja magát ezerrel. Én speciel még mindig nem mertem levenni csuklómról a rákötözött zoknit.
Mondtam, hogy Brúszvillisz.

ps.
Végre abbahagyta. Visszamászott a bárpultba, ott alszik. Kezdhetjük előlről.