Káosz: 8. nap

Ez viszont a kipukkadás napja.
Reggel már háromnegyed nyolckor itt volt a burkoló. Gyors, szeletelt szalámis reggeli, aztán irány a munkalapvásárló kör, mert 11-re vissza kell érnünk. Nyilván nem volt sehol sem normális, így a korábban csak B terv-ként emlegettet vettük meg. Meg ha már arra jártunk, vettünk a teraszra egy kiülős bútort is – így legalább van egy pont, ahol ehetünk, meg lerogyhatunk. Szegény kocsi, megint teherautóként jött velünk haza. Tegnap rossz sejtésem támadt, megnéztem benzinkútnál a keréknyomást: 2,2 helyett 1,0 volt. Nem csodálom.
De már minden itthon van, ami kell, már csak rendet kell vágni a rendetlenségben.
Ebéd előtt még nekiugrottam egy javítófestésnek a szobánkban, majd kipucoltam a papírozást. Aztán ebéd, melyet én kihagytam, ehelyett összekuporodva szunyókáltam egy kicsit a kettes fotelben. Mire felébredtem, a többiek pilledtek el. Húsz perc szünet, majd veszett pakolás, hogy legyen hely a konyhabútorok összeszerelésének. A csajok szokás szerint a régi lakásban töltötték a délutánt, takarítottak. Jó lenne azt mondani, hogy lassan befejezik – de azt a nyomorult lakást nem olyan fából faragták. Meg lassan nekem is meg kellene jelennem, vannak olyan melók, melyeket csak én tudok elvégezni.
Nem tudjátok, merre van a legközelebbi klónozó állomás?
Aztán délután, a konyhaszekrények összerakása közben kipukkantam. Ugyanaz a diszpepszia, amely a nagyobb utazásokkor szokott elkapni – amikor már túl sok a stressz és a szervezet bepánikol. Nálam ez úgy jelenik meg, hogy elkap valami irgalmatlan hasmenés, aztán jön a fejfájás, a hidegrázás, láz, bágyadtság. Általában segít, ha alszok egy jó nagyot, forró szobában, nyakig betakarózva. Most is az lesz, megpróbálok egy nagyot bóbiskolni alvás előtt a kádban.
Mondjuk kicsit tartok tőle, hogy nem sokat fogok javulni, mivel a kiváltó okok nem szűnnek meg. Kedden megint jönnek a mesterek, addigra össze kell raknom az összes konyhabútort, beleszerelve az összes konyhagépet. És kedden lesz a régi lakás hivatalos birtokbaadása is, addigra ki kell pofoznunk valamennyire. Szerdán még szintén a mestereké a terep, addigra kell legkésőbb összeszerelnem mindent, viszont aznap kell elmennünk ügyvédhez is, beleegyezni a vevő tulajdoni bejegyzéséhez. Valószínűleg az lesz, hogy ebben a két napban, ahogy termelik be a mesterek a bútorokat, olyan gyorsan kell nekem is összeszerelnem azokat. Mivel mennem kell a régi lakásba is, így másfél napom lesz csak arra, hogy valami laufot kapjak. Nem túl sok, ma pl. három és fél bútorelemet tudtam összerakni. 11 lesz.
Hogy még szebb legyen a történet, a munkahely bejelentette, hogy szabadságról szó sem lehet. Annyit tudtam kiharcolni, hogy kedden/szerdán itthon dolgozhassak. Nyilván az látszik, hogy nappal egy percem sem lesz, valószínűleg az alvást fogom elhagyni. Persze mindezt ilyen ramaty állapotban… nem tudom, mi lesz a vége. Marha kiváncsi leszek, mennyire leszek hatékony csütörtök reggel, amikor már fizikailag is be kell mennem. Most azt mondom, valószínűleg lesöpröm az asztalomról az összes számítógépet és ráfekszem aludni.
A legdühítőbb, hogy csupa olyan meló lett hirtelen rettenetesen fontos, melyeket már hónapok óta görgetünk magunk előtt, mert mindig volt fontosabb. Aztán most hirtelen nagyon sürgős lett. Még a húsvét utáni tört hetet sem bírja az ügyfél kivárni.
Eh, hülye szakma.
Én is, ahelyett, hogy itt verem a billentyűket, már üldögélhetnék a kádban… megyek is.

Még nem. Ma történt azért jó is: a délutáni szerelés közben esett meg az, amiről hónapok óta ábrándoztam. Jó időben kiültem az árnyékos teraszra, bontottam egy sört és odakint, wifin keresztül cirkáltam neten, időnként figyelmen kívül hagyva a gépet, helyette madárfüttyre koncentrálva.