Viharmentes Balaton-karika #06/07

Badacsonytomaj – Keszthely
2021.09.06; hétfő

Volt már kellemesebb reggelem is. Kinéztem a vízre. A rohadt életbe. Utánunk jöttek a tihanyi hullámok. Mondjuk, várható is volt. A szél masszívan északkeleti és közepesen erős. Azaz itt, a Badacsony északkeleti oldalában pontosan megkaptuk a tihanyi viszonyokat. Úgy is nézett ki a víz.

De egyelőre reggeli.
Utána pakolás.
Így, hogy nem kell cipelgetnünk a kajakokat, nagyon pontosan tudunk indulni.
Feltéve, hogy kitalálom, mi legyen a lábamon. A zoknim csuronvizesre ázott a dominacsizma alatt, azaz a ló farát vízálló. A zoknit innentől iktattam a szennyes zsákba, felvettem anélkül a mocsárjárót, arra pedig a zárt szandált. Meglátjuk.

Összepakoltuk a kajakot. Majd hümmögtünk. A kikötőben a beszállás arról a vacak stégről még rosszabb, mint a kiszállás. A strandlépcsők kint vannak a vad vízen, esélytelen. Mire felhúzom a spricót, tele lesz a kajak vízzel. Hmm. A kikötőben van két fastég is. Egészen jók. Csakhogy le vannak zárva. Nézzük már meg azokat a zárakat. Az egyik láncos-lakatos. Skip. A másik viszont… nézd már, rigli. Minden biztosítás nélkül. Simán el lehet húzni. Az ajtó meg nyílik. Igaz, a stég magas, de van oldaltámasza. Jó lesz. Péterrel odacipeltük a kajakokat. Belehuppantunk. Ilyenkor barátunk a gravitáció.

Aztán bele a hullámokba. A rohadt életbe! Megint nincs jobb oldali kormány. Egyszerűen ilyen már nincs. Tegnap pöpecül be lett állítva, mi az istenharagja történt vele azóta? De hát a kajakozás már csak ilyen műfaj, ha elindultál, akkor nincs javítási lehetőség, azzal kell kihúzni, ami van.
Meg fogok dögleni. A badacsonyi kikötő, amikor végre be tudunk majd bújni a hullámtörő mögé, négy kilométer, háromnegyed óra. Filmet nézve nem sok, de háromnegyed órán keresztül küzdeni a hullámokkal, hatékony kormány nélkül, pokolian fájó jobb lábbal, maga az ördög örökkévalósága.

Aztán egyszer csak ott voltunk. Badacsony után varázsütésre elmúltak a hullámok. Ez is vicces. A Balatonnak ugyanis a Szigligeti-öböl az egyik legveszélyesebb része. Itt hatalmas lyuk van a tanúhegyek között, szélcsatornaként tud betörni az egyébként legjellemzőbb északnyugati szél, hirtelen rohamokkal beborítva a gyanútlan evezősöket. Most meg ebbe az öbölbe bújtunk be, megszabadulni az erős széltől. Eléggé szokatlan.

A szigligeti strandon kiszálltunk. Tulajdonképpen a mai távolság 26 kilométer. (Ez az első nap kábé az ebédszünet volt, de a kerülés dinamikája az, hogy amikor menni lehet, akkor menni kell. Amikor pedig ennyire kellemes az idő, akkor az utolsó napokra már kevés távolság marad.) Ez egyben azt is jelenti, hogy borzasztóan ráérünk. Akár az összes strandon is kiszállhatnánk, ha akarnánk. Szigligeten például akartunk. Hogy miért, azt ne kérdezd. 2018-ban az özönvízszerű zápor elől menekültünk be erre a strandra. Egy kocsma sem volt nyitva. Az egyikben tetvészkedett valami tulajszerűség, megkérdeztük, hogy nyitva van-e, mert innánk egy sört, erre azt mondta, hogy csak akkor nyit ki, ha eszünk is valamit. Fulladj bele a sörödbe. Most meg egy szürke hétfő délelőtt van, vajon mire számíthatunk? Hát, az biztosan nem fordult meg a fejünkben, hogy mind a négy kocsma nyitva lesz. Sör. Palacsinta. Pihengetés. Süt a nap. A Szigligeti-öböl szép hely. Mi kell még?
Például egy újabb túratárs. itt csatlakozott hozzánk egy régi-régi haver, Attila. Valamikor régen, amikor még ketten vitték a Keszthelyi Yacht klubbot Gáborral, mi pedig rendszeresen náluk aludtunk, sokat eveztünk együtt. Idők múlnak, Attila már mást csinál, de amikor megtudta, hogy megint jövünk, beszállt egy kis közös evezésre. Sőt, Gábor is beígérte, hogy kijön elénk, meg még Endre is, szóval díszkisérettel fogunk bevonulni Keszthelyre.

De egyelőre még a Szigligeti-öböl belsejét nyaldostuk, illetve mi Nejjel optimalizáltunk, azaz a csücsköt kinyalatlanul hagytuk. A györöki spicc így is egyike a leghosszabb lélekzabáló szakaszoknak.
Viszont ez is elfogy egyszer, ha kitartóan lapátolunk. A két kiszállóhelyből gondosan kiválasztottam a rosszabbat. Ugyanis itt volt természetes szerelőállvány. Én pedig addig innen el nem megyek, amíg be nem állítom végre rendesen azt a tetvarek kormányt.

A strand határozottan nyitva volt. Ráérünk. Bezabálunk. (A Yacht klubban nem lesz meleg kaja, mert a kantinosnőt elrabolta a filmszakma.) Így is lett. Amíg a többiek azon meditáltak, hogy igyanak-e még egy sört, elmentem vízijárműt faragni a kajakból. És igen, megint elmásztak a pedálok. Fogalmam sincs, miért. Tabula rasa. Mind a két pedált nullára kiengedtem és kényelmesen, tökölősen, millimétereket engedve belőttem a feszességüket. Hoztam még egy döntést, szvsz ezzel kellett volna kezdenem, rögtön az elején, és akkor semmit nem szívtam volna. Ledobtam a szandálokat. Az összeset. A vízhólyagok miatt a dominacsizma ugyan maradt, de az gyakorlatilag mezítláb. És ehhez lőttem be a pedálokat. Tökéletes lett. A járáson még kell dolgoznom, ez ugye mezítláb, ami annyira nem zavar, gyerekkoromban meztélábaztunk eleget, de akkor nem volt minden kényszeresen murvával, sóderrel felszórva.

Visszamentem, tökéletes volt az időzítés, akkor döntötték el, hogy legyen még egy sör. Csatlakoztam. Kihozták. Megittuk. Utána Attila feldobta, hogy annyira tetszik neki a kitartásunk, meg a teljesítményünk, hogy a vendégei vagyunk. – Óh, akkor felírhatlak a film végére, mint szponzor? – kérdeztem rá, mely kérdés nagy röhögést váltott ki. Ennél már csak akkor röhögtünk jobban, amikor kiderült, hogy Atinál nem volt annyi pénz és lányos zavarában Pétertől kérte el a hiányzót.

Innen Keszthely már csak üde lapátolás volt. Pedig most nem bántam volna némi durva hullámzást, letesztelni a kormányt. De hát ne legyek telhetetlen, kaptam eddig éppen elég hullámot, osszam be.

Közben bekapcsolódott Gábor is. Endrének mozijegye volt.

Kiszálltunk. A szállásig már nem jutottunk el. Kezdtem azzal, hogy Nejnek megmutattam a kajakraktárat, hadd csorgassa a nyálát. Sajnos az MP1 (Mézes Pali 1. számú kajakja, mely tiszta fa, tele intarziákkal) már nem volt ott, de Nej azért láthatta az MP2-t, mert Attila abban evezett. Ennek az alja már karbon, a teteje még intarziás fa. (Csak szólok, hogy az én narancssárga kajakom az az MP7, Nej kajakja pedig az MP kajakok alapján gyártott Kape Mistral.) Aztán már csak azt hallottuk, hogy Gábor kint kiabál, miszerint sosem iszunk? És innen egybefolytak az órák. A vacsora értelemszerűen elmaradt, jöttek helyette mindenféle pálinkák. Meg jöttek további haverok. Pálinkákkal. Megható volt, hogy ilyen sokan tették a tiszteletüket, még ha ez azzal is járt, hogy inni kellett, mint a gödény.

Végül baromi későn sikerült eljutnunk az ágyig. Azt kérdezed, milyen volt az ágy?
Ne kérdezd.