Iznota
2020.07.24; péntek
Eltekintve az elalvás előtti eseményektől, nyugodt éjszakánk volt. Valamikor hajnalban a felnőttek is eldőltek, a gyerekek sem rohangáltak túl sokáig és a sátor sem dőlt össze.
De azért úgy elgondolkodtam: hol mehetett ez ennyire félre? A kempingek ugyanis eredetileg hátizsákos turistáknak, sátras táborozóknak épültek, hogy egyfajta védelmet, minimális infrastruktúrát biztosítsanak a túraútvonalak, a vízpartok mellett. Hogyan lett ebből bulihelyszín, ahol magukból kivetkőzött részeg társaságok ordítják át az éjszakát? Nézzük. Hol lehet ma egyáltalán ordenáré bulit rendezni? Háát… a lakásban nem. A szomszéd ránkhívja a rendőrt. Kertes házban? A szomszéd átlő a légpuskával. Vagy ránkuszítja a drónját. Közparkban? Ott magától jön a rendőr. Kocsma kerthelyiségében? Az első hangos óbégatásnál kidobnak a pincérek. Kibérelni egy teljes kocsmát? Működik, de elég drága. Mi marad? Elmenni kempingbe, körben felverni a sátrakat, aztán elő a JBL-lel, indulhat is az ereszdelahajam, kit érdekel, hogy a környéken szép túrák vannak, mellettünk meg pihenni vágyó, fáradt túrázók. Felügyelet? Még sehol sem láttam olyan kempinget, ahol bárki is betartatta volna a házirend csendre vonatkozó szabályait.
Nem tudom. De ez így nagyon gáz.
Elmondtam ezt a gondolatsort Attilának.
– Most mit morogsz? Tiszafüreden mi is zajongumk.
Erre nem tudtam mit mondani. Mert tényleg. Igaz, ritka a részeg. Ha mégis van, általában csendben elmegy aludni. De amikor 50 ember beszélget normál hangon a tűzrakó hely körül, hajnalba nyúlóan, az minden, csak nem csend és béke.
A reggelizés már békés volt.
Miután összeszedtük a szemetet.
A hattyúk ugyanis szétcincálták a szemeteszsákunkat és annak tartalmát különböző taktikai pontokra helyezték el.
Mára megint rövid táv maradt, 15 kilométer. De ez érthető, mert ma délután kell még összelogisztikázni az autókat Iznotára. Ráadásul ezt a rövid távot is majdnem egy húzásra toltuk le, ugyanis az első értelmezhető kocsma 9 kilométerre volt. Másfél óra evezés, a lengyel bödönök kerülgetése. (Szerencsére ma már nem voltak akkora torlódások, mint tegnap.) Mondhatnám, hogy gyakorlatilag könnyed és némileg unalmas evezés volt, de ezt a szép tájat nem lehet megunni.
Ebbe a kocsmába mentünk be, Novy Mostnál. Kedvesek voltak, a stéggel körbevett strandon külön bejáratot alakítottak ki a kajakosoknak. Egy kicsit szűk lett, a sodrásban kellett gépészkednünk, de már messziről hallottuk a sörök csábénekét, megoldottuk.
Marhára ráértünk, elüldögéltünk. Még egy óra evezés és vége.
Kiváncsiságból ránéztem a térképre.
– Hé, Iznota itt van tőlünk párszáz méterre!
– Igen. De a vízi út még feltekereg északra, útbaejt néhány tavat és csak utána fordul vissza.
A maradék 6 kilométer már nem okozott különösebb gondot.
Közvetlenül a kiszálló rét előtt van egy nagyon hangulatos, erdős-faházas szakasz. Jó volt csak úgy engedni sodródni a kajakot és nézegetni a természetközeli idillt.
A tisztás viszont kellemetlen meglepetést tartogatott. Vasárnap délelőtt, amikor leraktuk itt az egyik autót, teljesen kihalt volt. Közel-távol csak mi voltunk, meg a csicsergő madarak. Most viszont kiderült, hogy ez is egy kiszállóhely, sőt, gyakorlatilag az utolsó. Folyamatosan érkeztek a lengyel kajakos egységek a vízen és ugyanilyen folyamatosan jöttek a kisbuszos, utánfutós kiszedő emberek is. Volt, amikor öt ilyen egység is kevergett a földúton, tisztességes port és zajt generálva.
Gyorsan félre is húzódtunk az erdő mellé.
Hárman visszaautóztunk Sorkwitybe. Kihasználtam a lehetőséget és lezuhanyoztam. A túra során először. Valamikor ezt is el kell kezdeni.
Visszaérkezés után végre lehetett sört inni. Bedobtunk egy nagy adag tócsit, utána meg egy lengyel gyrost(*). Kezdtem kultúrkörnyezetben érezni magam.
(*): Sült csirkemellfilé, késsel kockákra vágva, káposztasaláta, hasábkrumpli, joghurt.
Aztán pakolás. Néha már komolyan úgy érzem, hogy a túrázás valójában nem is a kajakozásrol szól. Hanem a pakolásról. Hiszen az a domináns tevékenység. Az evezés csak úgy fityeg a napi programban. Bárnennyire is fárasztó, olykor kellemetlen, a kalimpálás jelenti a rövid szórakozást. A többi a rakkolós pakolás.
Na mindegy. Felraktuk a kajakokat a kocsikra. (Remek videó is készült, érdemes lesz kivárni.) Kipakoltunk. Nagy kupac lett. Szortíroztunk. Bepakoltunk. Kisebb kupac maradt. Berendeztük a kocsit alvásra. Huh. Még éppen behajráztuk, hogy az Üvegtigris bezárása előtt kapjunk egy utolsó sört.
Este, amikor már azt hittük, hogy végre nyugi lesz, amikor már bezárt a kocsma, eltűntek a kajakok, a kajakszállítók, nos, megjelentek a horgászok. Nem vacakoltak, beparkoltak az arcunka. A tisztás maga több focipálya méretű volt, ehhez képest nézd meg a képen, hová parkoltak. Ja, és az egyik pacák már érkezéskor picsarészeg volt. Szilvia gyorsan arrébb is vonszolta a sátrát, közelebb a többiekhez.
Mi volt még? Garmin.
Élvezzük ki a megfogalmazás finomságát. Versus valóság. A mobil applikáció azt mondja, hogy karbantartási szünet és nézz vissza haver hamarosan. Itt már másfél napja ezt mondta, a végeredmény öt nap kiesés lett. Shortly. Ja.
Ez különösen annak a fényében vicces, hogy a második üzenet már jelzi, hogy komoly a baj. Azt mondja, hogy bocs, de eltűntünk a netről. Nem működik a garmin.com, nem működik a connect.garmin és nem vagyunk elérhetők sem emailben, sem chat-en, sem telefonon. Öt napig. Azért ez durva.
Itthon derült ki (link1, link2), hogy valójában egy zsarolóvírust kaptak be és azzal birkóztak öt napig. Közben nemcsak a fenti szolgáltatásaik nem voltak elérhetőek, hanem a repülési térképeket sem tudták frissíteni. Azaz öt napig illegálisan repkedtek a repülőgépek, mert el sem indulhattak volna. Vicces.
Relive animációból most kettő lesz. (Félrenyomtam a kocsmánál.)
– Iznota felé
– Iznota
Illetve az útvonal a Straván:
Recent Comments