Biale
2020.07.20; hétfő

Nem beszéltem még az időjárásról. Naná, hogy meg lett cifrázva. Szombat (utazás), vasárnap és hétfő: kánikula. Az előrejelzés szerint hétfő este jön egy vihar, durva hidegfronttal. Utána 10-15 fokos lehűlés, a reggeli hőmérséklet leesik 9-10 fokra, de a csúcshőmérséklet is csak 14-18 között lesz. Nyilván az ilyen gyors levegőcsere viharos széllel is jár. Nagyjából a következő szombatra tér magához az időjárás, de az minket már nem érdekel, maximum a kocsiban sülünk meg.
Azaz a mai lesz az utolsó normális nap, de igyekeznünk kell, hogy az esti vihar előtt már álljon a sátor.

Még jó, hogy azért (is) szeretjük ezt a tájat, mert itt nyáron sincs dögmeleg. És tényleg. Döghideg lesz.

Reggeli. Szokás szerint megszálltuk az egyetlen közösségi konnektort, a helyi elosztóra rádugtam két saját elosztót, a négy csatlakozóból csináltam 14-et, de ezeket utána gyakorlatilag el is foglaltuk. Sok a kütyü. Pedig drón még nincs is.

A büfében reggelire szereztek 4, azaz négy darab sört. Gondolom, a saját hűtőjükből hozták ki kínjukban. Ehhez képest mi kincsesbányán ültünk: a kajakban a sör kiválóan lehűlt reggelre.

Haditerv. Hogyan induljunk? A beszállóhelyet már tegnap este körberakták kajakkal a nyomulósok. Ugye nagy a tömeg, nekik meg így garantált a jó pozíció. Gondolták ők. Mert a korán indulók elszórták a kajakjaikat a francba. Jogosan. Kettőt mi is arrébb tettünk. Végül az lett, hogy külön cipeltük le az üres kajakokat, külön a cuccot és közvetlenül a víz partján szereltünk fel.

Kiderült, hogy a kemping parkolója is fizetős, napi 10 zloty. Bementem a recepcióra, hogy fizetek. Mondtam, hogy csapjanak hozzá még öt nap parkolást. Erre csak 10 zlotyval fizettünk többet, mint Attiláék. Most vagy őket szivatták meg, vagy magukat.

Mentünk egy tiszteletkört a tóban, majd ráfordultunk a csatornára.
– Vízesés! – kurjantotta elől Attila.
– Aha, viccelődik a srác – vigyorogtam.
Egyszer csak begyorsult alattam a víz. Zúgó. Nem győztem kapkodni. A seggemet folyamatosan odavertem a a teraszokhoz.
– Niagara!! – kiáltottam hátra, utána pedig már csak gépészkedtem.

Később egy helyen elakadtam, ki kellett szállnom a bokáig érő vízbe. Visszaszálláskor fél kiló kavics ugrott be a szandálomba. Innentől talpmasszázs. Öt napig. A talaj ugyanis vagy homokos, vagy homokszem méretű aprókavicsos. Mindenbe belemegy. Második nap már öt helyen vérzett a lábam, mert a szandál pántjai alá szorult aprókavics smirgliként dörzsölte ki. Neoprén zoknit elvből nem vittem, sima zoknit is csak kettőt. Mondjuk innentől nem kellett túl sokat kombinálnom, az egyikből lett a nappali vizes szokni, a másikból az esti száraz. (Amíg egy gyors, tízperces esti zápor fel nem rúgta a szisztémát.)

A táj hangulata leírhatatlan. Nagy, nyugodt tavak, szűk, erős sodrású átkötő patakok.

Nem tudom, te hogy vagy vele, én legszívesebben dagadtra rugdosnám annak a hátsóját, aki blogba hosszú tájleírásokat tesz bele. Bakker, még ha te lennél a Mixát, akkor sem tudnád olyan jól leírni a tájat, mint egy akármilyen fénykép.

Szóval így néztünk ki.




Éppen egy erős sodrású, kanyargós szakaszon ügyeskedtünk, amikor az egyik kanyarban kis híján átgázoltam Attiláékon. A sodrós S kanyarban próbáltak meg visszafordulni.
– Miért? – néztem nagyot, de utána észrevettem a nádasba ékelt kikötőt, melyet csak így, ilyen mutatvánnyal lehetett megközelíteni. És itt gyakorlatilag mindenki kikötött.
Ez volt ugyanis az egyetlen kocsma a mai napon. (Bolt, azaz település egyáltalán nem volt.)
A többit rakd össze. Szűk, erős sodrású, forgolódós kikötés. A megszokottól eltérően stégre kiszállás. Maradj Otthon kampány. Folyamatosan érkező, 5-6 kajakos szervezett túrák, nem túl gyakorlott evezősökkel. A napi egyetlen kocsma.
Még örülhettünk is, hogy amikor mi érkeztünk, akkor csak két kettes kajak volt kikötve a stéghez. Az ötből két kajakot – a két legkönnyebbet – kiemeltük a partra, a többit csak kikötöttük. Félóra múlva akkora zsúfoltság lett, hogy valami erőművész gorilla még az én kajakomat is kivette, pedig abban volt egy tálca sör és egy Tesla Model 3 feltöltésére elegendő powerbank kupac.

Mivel mi korán érkeztünk, így még tudtunk kaját is rendelni. Csak pirog volt. A kiszolgáló – és feltételezhetően tulaj – öreg bácsika hozta a szokásos lópokróc kiszolgálási stílust. Itt futottunk össze a ‘NekemJobbanKellSzarnomMintNeked’ hapsival, aki lazán ellökte a WC elől Nejt és nekiállt rángatni az ajtót, csak hát én azt gondosan beakasztottam belülről.
Viszont itt találkoztam a Namysłow sörrel is. A szokásos lengyel gigantománia, 6%-os alkoholfok, 5,68 deci. Elsőre a neve tűnt fel, egyből eszembe jutott Zbigniew Namysłowski, aki egy remek lengyel jazz zenész. Onnan ismerem, hogy egyszer nagyon régen letévedt a veszprémi egyetemre és a kamarateremben adott egy durván jó koncertet. Annak a húsz embernek, aki beténfergett. Mert nem ismerte senki. Pedig…

Délután négy körül értünk el ahhoz a szigetcsoporthoz, ahol valahol a táborozást terveztük.

Nem, egyáltalán nem általános ezen a vidéken a mindenféle komfortokkal ellátott kemping. Ha biwak éjszakázóhelyet találsz, akkor már szerencsésnek tarthatod magad. Itt ugyanis – általában – van rönkasztal, ha extra szerencsés vagy, akkor fedett, és ha te vagy a szerencse fia, akkor akad pottyantós budi is. (Ja és ezek a helyek fizetősek. Kempingárban.) Ha nem találsz ilyesmit, vagy már mindegyik foglalt a környéken (Maradj Otthon kampány), akkor keresel valami partszakaszt, ahol ki lehet szállni és full nomád. Szék helyett kajakon ücsörgés, esőben elázás és persze bokorba szarás.

Ott jártunk, hogy azon vitatkoztunk, biwak, kemping vagy full nomád? És a parton, vagy valamelyik szigeten? Viszonylag korán érkeztünk, még válogathattunk.
Volna.
Csakhogy megdördült az ég. Balra kerekedett egy ronda nagy felhő. Néztük. Nézegettük. Szerencsére elfelé vitte a szél. Csakhogy utána megdördült jobbról is és azt a fekete felhőt már nem úsztuk meg. Éppen egy kempingnek csúfolt túlzsúfolt izét vizsgáltunk a part mellől, amikor elkezdett cseperegni. Nem is vacakoltunk sokat, körbenéztünk és áteveztünk a szigetre az első fehér táblácskához. (A biwak helyek külön jelölve vannak.) Attila szerint jó lesz, én nem láttam bent semmit, inkább továbbeveztem a következő tábláig, de ott sem volt semmi, visszamentem. Jól tettem, mert addigra a többiek a szűk bejárat mögött találtak egy ideálisan sík sátorhelyet, a domb tetején meg egy fedett(!) asztalt. Főnyeremény.

Amíg én kóboroltam, a többiek felállították a sátraikat. Mire én is megérkeztem, már szakadt az eső. Délután ötkör. Ennyit a leveli békákról.

Néztük veszettül a Windy radarképernyőjét. Nem sok jóval kecsegtetett.
Ez itt lent nagyjából Kelet-Európa lépték. Láthatod, hogy az esőfelhő csíkja átlósan beteríti egész Lengyelországot. Nem kicsi.
Mi ott vagyunk, ahol a fehér kör közepén a kék pötty jelzi.

Némileg belenagyítva. A felhőrendszer mozgása Ny->K irányú volt, azaz még legalább 100 kilométernyi esőfelhőnek kellett átvonulnia felettünk.

Mi meg csak ültünk a fedett asztalnál.
Aztán a radar szerint jött egy félórás szünet. Gyorsan kirongyoltam, megdöntöttem a sátorállítási világrekordot, Nej a sátorbepakolási világrekordot és mire újra nekiállt az eső, már ugyanúgy a fedett asztalnál ücsörögtünk.

Csak már sokkal nyugodtabban.

Az mindenesetre már érthető, miért zöld annyira errefelé a táj.

Elképesztő mennyiségű szúnyog és bögöly van. Nagy ívben tojnak a magyar szúnyogriasztókra. Az a kevés is, amelyik respektálja valamennyire, átcsíp a melegítőn és a pamutzoknin. Mármint úgy értem, hogy egyszerre. Ezek már nem is szúnyogok, hanem kolibrik.
Bevackoltunk.
Az éjszakai vihar miatt fullra zárni kell a sátrat. odabent viszont még megmaradt a nappali levegő, 27 fokkal. Izzadunk, mint a ló. Miközben holnap meg kockára fogunk fagyni. Hurrá, nyaralunk.

Este még beállított a tulaj a pénzért. Pont annyit kért, amennyibe a tegnapi kemping került. WC-vel, tusolóval, konnektorral, fedett közösségi helyekkel, kocsmával.
Viszont jó hír, hogy az egyik ösvényen elcsavarogva pár perc járásra találtam pottyantós budit. Tulajdonképpen minden van.

A megtett út 3D Relive animáción.

Illetve a Straván: