Sörkolbászbringa a Duna mentén 01/15

Először is, mi ez a cím? Nos, némi statisztika:

  • Onnan indultunk, ahonnan Dunának nevezik a folyót. Budapestig jöttünk.
  • 1272 kilométer kerékpárral, 14 nap alatt. Átlagosan napi 90,1 kilométer.
  • 3646 m szintemelkedés. Nem, nem a Duna emelkedik, az összes süllyedés 4193 méter volt, azaz összességében többet jöttünk lefelé, mint felfelé, de a terep egyáltalán nem sík. (A magasságmérésről majd külön is írok.)
  • Naponta fejenként 30-40 deka kolbász. (1500 – 2000 kcal.)
  • Naponta fejenként 6-8 sör. (1200 – 1600 kcal.)

Így már érthető?

Előkészületek

Tudom, közhelyes, de megint elképesztő nagy hajtás volt indulás előtt. Be kellett fejeznem egy tervet.

Még 30% sem lett meg belőle, ilyen az, amikor kétheti munkát három nap alatt akar az üzlet megcsináltatni. Mindegy, belekopiztam 200 oldalnyi tölteléket, aztán majd később kiszedem. (Hogy erről miért mindig ez a videó jut eszembe, fogalmam sincs.)

Utána valami elképesztó adóhivatali abszurdot kellett felgöngyölítenünk a könyvelővel közösen.

Csak abba gondolj bele, hogy 14 hónappal ezelőtt vágtam bele a BT-m megszüntetésébe és a BT még a mai napig él. Az adóhivatal feltámasztotta a sírból. Nyugi, meg fogom írni, feltéve, hogy valaki utal át időt.

Aztán indulás előtt pár nappal megint kiesett a felső körhídam.

Ez megint egy elképesztő abszurd. 2014 óta, azaz öt éve küzdök azért, hogy legyen egy rendes fogam. És a felső körhíd még mindig nincs bent véglegesen. Ezt is meg fogom írni egyszer.

Nyilván nem maradhatott így, két hét nomád élet felső fogak nélkül egyszerűen vállalhatatlan. Na de két nap alatt bejutni egy fogorvoshoz? Felhívtam. Azt mondta az asszisztens, hogy két hét. Elsírtam magam. Ezt meghallotta a doki és azt mondta, hogy ha félórán belül ott vagyok, akkor rendelés előtt visszaragasztja. 29 perc múlva tapadtam rá a csengőre. (Padlógáz, csikorgó gumik.) Ragasztás közben megvígasztalt, hogy csak ma volt 10 felesleges perce rendelés előtt, ha nem abban a percben telefonálok, akkor tényleg két hét lett volna.

Aztán sikerült végre kirángatnom a gázszerelőt, aki felmérte a terepet, majd kiküldte a kéménybélelőjét, aki szintén felmérte a terepet, majd adott egy költségvetést (de mekkorát, istenem), meg egy igazolást, amellyel bemehettem végre a katasztófavédelemhez, kérvényezni, hogy ne lőjenek főbe, elindultak a változások. Illetve még időben elindítottam az útlevéligénylést is, naná indulás előtt két nappal lett csak kész, de készen lett, persze azért is el kellett rohannom.

És akkor ott volt még a túraszervezés. Mondtam már, hogy sem Németországban, sem Ausztriában nincs Streetview? Utolsó pillanatban is térképészkedés, levelek írása, majd válaszok híján B,C tervek.

Nekem mindig van B meg C tervem. Mert az ördög sohasem alszik. Az enyém meg kifejezetten inszomniás.

Mindent feltölteni a túragps-re, az elsődleges mobilra meg a másodlagosra. Bolt és pakolás az utolsó napon, autópályamatricák, tankolás, euró váltása. Mindez tervírás közben. Aztán az is elment este tízkor.

Azt mondtam, hogy ha ezt az őrült rohanást végig tudom csinálni értékelhető eredménnyel, akkor lemegyek kutyába.
Végigcsináltam.
Aztán gyorsan megittam egy liter bort és lefejeltem az ágyat.

Leutazás
2019. augusztus 10; szombat

Mottó: Nem lett volna ez rossz, ha jó. De nem igazán volt az.

Hajnali háromkor nem igazán tudtam, hol vagyok. Mély álomból ébresztett az óra, én meg csak néztem. Mi van? Hajnali három? Hát hülye vagyok én?
És csak nehezen esett le, hogy ez bizony ébresztő, mert nincs sok időnk, nekem pedig konkrétan le kell vezetnem 1000 kilométert. Most.
Utána meg bringázni 1300-at.

Nem kicsit bosszantó. Egy ilyen szellemi/fizikai kihívásnak pihenten kellene nekivágni. Kellene. Erre megint hullára kifacsarva érek oda. Mert mindenkinek minden kell és azonnal, mert egyébként kivégzőosztag, igazán megérthetnéd Józsikám, muszáj.

Éreztem már jobban is magamat.

Az út viszonylag sima volt. Kaptunk egy csomó dugót, köszönhetően a németek fura útfelújítási technikáinak. De szépen haladtunk, terv szerint, pontosan 17.00-kor értünk a Donaueschingen melletti kempinghez. Még volt recepció, maradt időnk gyorsan sátrat állítani, majd még világosban kiszaladni autóval az összefolyási ponthoz.

Erről van szó. Balról jön a kisebb folyónak is nevezhető Brigach, jobbról pedig a patak méretű Breg, a kettő egyesülésétől nevezik a vízfolyást Dunának. Nem valami felelmelő látvány, mi? Kint van valahol a semmiben, nem is könnyű megtalálni. Ehelyett mindenki a városban lévő Donauquelle szobrot szokta lefotózni, melynek ugyan semmi köze a tényleges összefolyáshoz, de olyan szép, meg szimbolikus. Nem a valóság, hanem a látszata. Mint annyi minden manapság.

Lásd Magritte képeit. “Ez nem pipa”. “Ez nem alma”.

Viszont visszafelé találtunk egy remek boltot, vettünk vacsorát, reggelit, meg sok sört. A kempingben még sörözgettünk egy kicsit, leszereltük a bringákat. Az enyémnek eltört a sárvédőrögzítő pálcikája. Nem is tudom, hogyan gondolták ezt a lengyelek. Olyan vékony kis szar műanyag, hogy ránézek és már törik is. Most meg lifeg a hátsó sárvédőm.
Utána útnak engedtük Barnát. Rá még várt némi vezetés. Este Augsburgnál aludt egy őrzött parkolóban, majd reggel felszedett Münchenben néhány Blablacar-os utast. Igaza volt, ha már haza kellett vinnie a kocsit, legalább keressen vele egy kis zsebpénzt is.

Nagy számolgatások után az jött ki, hogy még mindig ez a legolcsóbb és messze a legkényelmesebb: autóval kimenni 1000 kilométerre, kivinni az összes cuccot, meg egy sofőrt, aki hazahozza az autót. Meglepő módon találtam ugyan közvetlen vonatot Budapest és Ulm mözött, szállít bringát is, de. Egyfelől Ulm az nem Donaueschingen és mint kiderült, a legszebb részt hagytuk volna ki, másfelől két főre, bringaszállítással, drágább lett volna, mint az autó oda-vissza.

Körbesétáltuk a kempinget. Jópofa tó. Ezer éve fixre telepített lakókocsik. Tüchtig kerti törpék, gólyák, békák, Hänsel und Gretel.

Az utolsó képen az egy lakóautó. Brutális.

Este álldogáltunk a kemping előtt, egy hétköznapi, bárhol is megtalálható rét szélén. A füvet szellő borzolta.
– Úristen, felfogtad már, milyen messze vagyunk? – kérdeztem Nejtől.
– Nem – csóválta a fejét – És nem is akarom.

One thought on “Sörkolbászbringa a Duna mentén 01/15

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *