Sörkolbászbringa a Duna mentén 15/15

Budapest
2019.08.24; szombat

Távolság: 71 km.
Szint felfelé: 230 m.

Istenem. Ezt is leírhattam. Budapest. Este otthon alszunk. Ágyban. Párnák között. Halni meg.

De addig még el is kell jutni.

Ma reggel a másik véglet. 6.40-kor bukott elő a nap a hegy mögül és már egyből perzselt. A reggelinél még csak-csak elvoltunk, de utána a sátor összerakásánál már izzadtunk. Ma már elhittük a levelibékának, hogy nem fog esni, ezért is hagytuk a sátrat a végére. Meg már nem érdekelt, akár vizesen is elrakhatjuk. Otthon úgyis ki lesz terítve száradni. Velünk együtt.

A komphoz könnyű volt időre menni, itt van tőlünk a kikötő 200 méterre.

Ja, miért kompoltunk itt és miért nem kompoltunk soha odakint? Azért, mert nem szeretünk kompolni. Egy bizonytalanság. Időt zabál. Elrontja a tempót. Inkább vettem a fáradságot és úgy terveztem meg az útvonalat, hogy mindig a jó oldalon legyünk, de még időben átmenjünk előtt valami hídon.
Jelen esetben mindenképpen a pesti oldalon akartunk megérkezni. Egyszerűen jobb a terep. Visegrádtól Szentendréig csak rövid szakaszokon van bringaút és Szentendre után sem túl rózsás a helyzet. A pesti oldalon ezzel szemben csak Dunakeszi és Újpest között van egy 3-4 kilométeres necces szakasz, egyébként tök jó. És persze ott van a gödi csárda. Igen, a budai oldalon meg a Római-part, de nekem a gödi csárda jobban bejön.
Tudom, az igazán stílusos lezárás az lett volna, hogy elgurulnunk a vár alatt, szemben a parlamenttel, beleujjongunk a fejkamerába… de ezeket csinálják csak a turisták.

20 perccel a komp indulása előtt ott voltunk. Mások nem kapkodtak ennyire, tudták, hogy a személyzet csak 5 perccel korábban sétál ki. Addigra szépen összegyűltünk, vakartam is a fejem, hogyan fér el ennyi minden azon a kis hajón. Egy csomó autó, köztük egy bátor kamion, bringás turisták, na meg egy lovas pár is.
De végül mindenki felfért. Igaz, kamerázni nemigen lehetett, a kamion mindenhol belelógott a képbe.

A túlsó parton egyből sör. Már ekkor cudar meleg volt. Nekünk pedig reggelre nem maradt hideg sörünk. Meg egyébként sem siettünk. A lányomnak megüzentük, hogy jöttünkre 14-15 között számítson északnyugat felől, addig meg kényelmesen megesszük ezt a hatvan kilométert.

Hatvan? Azt írtam volna, hogy hatvan? Hát, az írás fejlécében 71 km. szerepel.
Benéztem. Nem kicsit. Nagyon.
Visegrád nekem rendszeres bringás kirándulóterep. Elég jól ismerem. Úgy is ragadt meg bennem, hogy 60 kilométeres táv. Ja. A budai oldalon. Csakhogy most a pesti oldalon jöttünk, a jóval nagyobb íven. Márpedig az egy jó tízessel hosszabb.

Verőcénél közelít egymás mellé a bringaút és a főút. Na, mit tippelsz? Defekt. Rohadt meleg, zaj, kipufogószag. Én pedig szerelhettem megint. Nagyjából ekkor volt az, amikor az összes bizalmam elszivárgott a bringával kapcsolatban. Pedig volt rengeteg: ahogy már korábban is írtam, kábé 2200 kilométert túráztunk eddig ezekkel a kerékpárokkal, ezzel a felszereléssel, soha sehol nem volt semmilyen meghibásodásunk, még csak egyszerű defektünk sem.
Most meg?
– Sárvédőtartó letörése.
– Hátsó fékbowden elszakadása.
– Küllőtörés.
– Felni deformálódás.
– Felni kirepedése öt helyen.
– Sárvédő kényszerű letörése, ezzel a teljes világítás kinyírása.
– Láncvédő eltörése, később kényszerű letépése.
– Négy defekt nálam, egy defekt Nejnél.
– Nejnél két láncleesés.
Azért ez elég ugrásszerű változás, nem? Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy semmivel sem vittünk több cuccot, mint amennyit korábban szoktunk. (Igen, mert kétnaponta váltottunk tisztát, így ugyanannyi ruha kellett, mint egy egyhetes túrán.) Oké, a bringa a túra előtt közvetlenül nem volt szervízben átvizsgáláson, de júliusban igen.

Aztán ha már itt vagyunk, összeírom – leginkább magunknak – a pakolási tapasztalatokat.

  • Gázpalack, gázégő, alumínium edény, instant kávé… teljesen feleslegesek. Már induláskor sem akartam elrakni, de Nej erősködött, hogy ő kávézni akar reggelente. Aztán neki is jobban bejött a sör.
  • Nem kell a kormányra szerelhető mobiltartó. Pedig télen tök jó ötletnek tűnt… csak aztán azok a fránya részletek.
    – Nem teljesen vízhatlan. Az esőt kibírja, de a pára belemegy.
    – Pont annyit vesz el a mobiltelcsi fényerejéből, hogy ha látni is akarok valamit, akkor teljes világításra kelljen kapcsolnom.
    – Teljes fényerővel a telcsi maximum 2,5 órát bír. Nyilván egy egész napra ez használhatatlan. Csak ehhez kellene napi 3 powerbank.
    – Remek dolog, hogy nézhetem közben, mit vesz a Gopro, így nem lesznek félresikerült felvételeim… csak éppen a Gopro app egy szutyok szar, időnként úgy rántja magával a telcsit, hogy csak a kikapcs/bekapcs segít.
    – Az egyedüli dolog, amire használható a mobiltelefon egy bringatúrán, az az, hogy amikor a túragps bélyegnyi kijelzőjén nem egyértelmű a helyzet, akkor megnézem Locus-ban is a részleteket a mobil sokkal nagyobb kijelzőjén. A mobiltartóból viszont nagyon körülményes kivenni a telefont, sokkal egyszerűbb a kormánytáskából.
  • Az Olympus MILC kamera töltője. Másfél akkumulátort használtam el a két hét alatt. És van belőlük öt.
  • Nej fényképezőgépe, akksikkal, töltővel. Elő sem vette, mindent mobillal rögzített. (Jelzem, én is elég sokat használtam a mobilt. Az új Nokiának kifejezetten jó a kamerája.)
  • Fém felespohár-készlet. Négy darab 3 centes, négy darab decis pohár. Egyszer sem használtuk. Jó volt az üvegből is.
  • Bringáskesztyű. A túrabringáknak kényelmes a kormányuk. Nej hozott, nem használta.
  • Ezzel szemben kritikus a szivacsbetétes nadrág. De erről már írtam.
  • A műanyagpohár maradhat. Különösen, ha borvidéken megyünk keresztül.
  • Állandóra elrakott félliteres pillepalack, víznek. Nagyon sok helyen nincs se kocsma, se kút, nagyon hosszú szakaszokon sem. (A kulacs nem praktikus: szükség esetén nem dobható el.)
  • Hosszabbítós elosztó, négylyukú USB töltő. Elképesztően kritikus elemek. Máshogy egyszerűen nem lehet ennyi mindent 1 nap alatt fullra tölteni, akár egy konnektorból is.
  • Reklámszatyrok. Vinni kell egy kilót. Van is itthon annyi, hogy életünk végéig elég lenne. Ehhez képest kint pénzért vettük. Nagyon sok bringás pihenőben van pad, de nincs kuka. Ilyenkor cipelnünk kell magunkkal a szemetet. Erre nagyon jók ezek az eldobható szatyrok.
  • A szerszámkészletre ráfér még egy optimalizálás. Meg voltam győződve róla, hogy mindenünk van, ami kellhet, aztán menetközben derült ki, hogy mégsem. A kombinált kulcson például nincs 12-es kulcs, pedig a bringához kellett volna.
  • Észrevettél valamit? Egyszer sem szidtam a Goprót. Tökéletesen működött. Minden felvétel sikerült. Megérte a 3-asról 7-esre váltani.
  • A pakolási szisztémát teljesen át kell gondolni. Pók szóba sem jöhet. Meg kell oldani, hogy madzagokra se legyen szükség. Amikor naponta négyszer-ötször kell le-föl szerelni az esővédelmet, nagyon fontos, hogy az minél egyszerűbb legyen. A súlynak is egyenletesebben kell eloszlania, legalábbis nálam. (Az enyém a nagyobb bringa, azon van a súly nagyobb része.)

Ott jártam, hogy defektszerelés. Megint könyékig mocskos voltam és most vízünk sem volt. De még a fű sem volt harmatos. Így jártam. Szerencsére Vácon van nyomós kút, hatalmasat fürödtem.

És igen. Hamarosan ráfordultunk a gödi csárdára. Amiről ábrándoztunk két héttel és 1250 kilométerrel korábban.
És tényleg frenetikusan jó érzés volt.

Persze a nap közben zenitre jutott és bekapcsolta az összes fűtőelemet. Sebaj, innen már simán hazagurulunk. 25 kilométer. Egy etap.

Nej az Árpád-híd alatt pukkadt ki.
– Álljunk meg valahol. Pihenjünk!
– Ne hülyéskedj már. Ekkora távokat simán le szoktunk tolni máskor egyben.
– Készen vagyok.
– Nem akarok megállni. Utálom a bringát. Egy percig sem bízok benne. Addig nem leszek nyugodt, amíg otthon be nem lököm a sarokba. És már szeretnék túllenni ezen a rémálmon, minél hamarabb. Már csak attól is frászt kapok, ha belegondolok, hogy megint eltörhet egy küllő, letörhet a pedál, elgörbülhet egy lánckerék, vagy egyszerűen csak kapunk még egy defektet és már csak ragasztott belsőnk van.

Rossz döntés volt. Még én is ezt mondom, pedig Nejnél százszor jobb a bringatűrésem. De amikor szenvedtünk a tűző napon, az izzó aszfalton, a Bajcsy környéki felbontásokban, a Kiskörút eszeveszett forgalmában, az Üllői úton teherautók, buszok, kamu lerobbant kisáruszállítók között, az Ady út szűkítéseiben, a kispesti stadion körüli szűk, de piszkosul forgalmas utcákban, ezerszer elátkoztam ezt az egész bringázás dolgot. A végére 36 kilométer lett, megállás és víz nélkül, tűző napon. Egy ilyen túra után. Brutális.

Aztán kijöttünk az erdőből. Csengetés. Az udvarunkból ujjongás. Sógornőm és az öcsém rögtön kirohantak két sörrel. Megérkeztünk. De ezt már megírtam.

És innentől vége a kolbászok és péksütik, sörök mértéktelen fogyasztásának.
Holnaptól a konyhamérleg uralma kezdődik.

Relive videó

Térkép

A teljes útvonal