Passau – Bécs, bringával 08/08

Hazafelé
2018.09.22; szombat

Tulajdonképpen nagyon ráértünk, kelhettünk volna akármikor is, de a meteorológia azt mondta, hogy 9 körül lesz valami minimális eső, úgy terveztük, hogy előtte már össze kellene csomagolni a cuccot, mindent bele a kocsiba.

Ehhez képest… éjfélkor arra ébredtem, hogy valami nem stimmel. Valami nagyon durva vihar rángatja a sátrat.
Nos, valami nagyon durva vihar rángatta a sátrat.
– Esik – közöltem Nejjel.
– Hurrá – lelkesedett.

Innentől kezdve eléggé vacakul aludtam. A vihar hajnali háromig tombolt, kifújta magát, majd ötkor újrakezdte. Hanyatt feküdtem. Néztem a plafont.
Elég nagy szívás a helyzet, mert mindenünk kint van a kocsiban. Jó messze a sátortól. Oké, reggel azt meg tudjuk csinálni, hogy kiszaladunk a kocsihoz, beugrunk, megvárjuk, amíg eláll az eső, addig megreggeizünk, meg nagyjából összepakolunk.
Feltéve, ha eláll.

A túra meteorológia része kifejezetten bizarr volt. Napközben egy norvég oldalt nézegettünk, mert az adta a legrészletesebb prognózist a környékre. Radar figyelésére pedig a horvát meteorológia oldalát használtuk. Mert jó.

Nyolc óra körül mérséklődött az eső, kiszaladtunk, bevágtuk magunkat az autóba, lecsorogtunk a recepcióra, megreggeliztünk, vártunk. Kilenc körül elállt, összecsomagoltuk a csuronvizes mindent.

Jó kis reggel.

Oké, Bécsből ennyi elég is volt, menjünk már haza.

Annyira persze nem volt egyszerű a dolog. Mindkettőnknek rémlett valami nagyobb bolt Schwechat mellett, de egyikünk sem tudta pontosan, hol van, sajnos a Google Maps sem, végül kimentünk egyhez, de az… hát nem az a nagy bolt volt. Sokkal inkább valami kicsi Billa. Egy Fischamend nevű falucskában.
Mindegy, ha ezt kaptuk, akkor itt vásárolunk be. Barna adott egy cetlit, tele egzotikus, sörblogról levadászott sörökkel, már előre röhögtem, hogy mennyi lesz itt ezekből, aztán meglepődtem, mert két fajta is volt. Én mondjuk a borokba vesztem bele. Nem volt sok, különösen a wachaui rizlingeket hiányoltam, de azért raktunk be éppen eleget.

DSC_5838

Aztán tulajdonképpen ennyi. Az esőt frankón utolértük útközben, csak hogy ne unatkozzak vezetés közben. Itthon láttuk, mit pusztított a korábbi vihar, az se volt semmi.

Tulajdonképpen jól megúsztuk ezt a hetet. A hirtelen november előtt még éppen elkaptuk ezt a kicsiny vénasszonyok nyarát.

Hasznosnak vélt információk.

Pénz

A legnagyobb buli az egészben az, hogy gyakorlatilag low-cost a túra. Oké, autóval ki kell menni Passauig, meg haza kell jönni, nyilván autópályamatrica itthon is és kint is. A vonatjegy 37 euró volt, a parkolóház 4,5 euró/nap. A kempingek ára változó, valahol 15-25 euró között lehetett vele számolni. A kocsmák a szokásos nyugati árszinvonalat hozták, a sör 3-4 euró között mozgott, a bort 1/8-ad liter formájában mérik, 2,5-3,5 euró között. Kajáról nem tudok nyilatkozni, vagy boltban vásároltunk, vagy valami töröknél ettünk. A bolti árak nem vészesek, sör 0,8-1,2 euró között, nagyjából ugyanitt voltak a péksütik is. A borokat 5-10 euró között vásároltuk. A fizetős vécé mindenhol 0,5 euró. A kávé kiszereléstől függően 1-3 euró között.

Könyvek, térképek

    Elég sokmindent beszereztem indulás előtt. Nem mondom, hogy mindegyikkel jól jártam.

  • Danube Cycleway

    Ezek például olyan könyvek, melyek nem sokat adtak hozzá a túrához. Tipikusan az, amikor nyakonöntenek egy csomó használhatatlan, felesleges információval. Amellett, hogy a pacák ír hasznos dolgokról is, a könyv nagy részét az teszi ki, hogy az illető gyakorlatilag kanyarról kanyarra leírja az utat. Azaz ennél a saroknál kanyarodj balra, annál a templomnál kanyarodj jobbra, a következő kereszteződésnél meg menjél egyenesen. Mindez egy könyvben. El sem tudom képzelni, hogyan gondolták: a túrázó bemagolja, vagy valahogy rögzíti a könyvet a kormányra? Egy gps track ezerszer hasznosabb.

  • Akkor nézzük a track-eket. Ilyesmit találhatsz a bikemap.net, a wikiloc.com, a gpsies.com oldalakon. Az én tapasztalatom az, hogy mindhárom oldalon valami botrányosan rossz a kereső, jobban jársz, ha egyszerűen csak beírod a google-be azt, hogy ‘donauradweg Passau Wien gpx’. A találatok már a fenti oldalakról fognak jönni.
  • Érdemes a Youtube-on is rákeresni a fenti útvonalra. Elég sok bringás videó jött már ki a témában. Nekem ez a kedvencem.
  • Itt volt még az a bizonyos prospektus. Erről írtam már eleget korábban.
  • Ami viszont felettébb hasznos volt, az egy papíralapú térkép. Csak jót tudok mondani róla. Nagyon sokszor ez húzott ki a bajból, amikor az elektronikus eszközeink begolyóztak. A formátuma tökéletes, könnyen lapozgatható, könnyen széthajtható, kis helyen elfér. Ez volt a napi bibliám.

A teljes útvonal

Illetve ideteszem a fényképalbum linkjét is.

4 thoughts on “Passau – Bécs, bringával 08/08

  1. Én naivan azt hittem, hogy a kockakő csak akkor élvezetes, ha az ember bringával megy rajta. Erre kiderül, hogy akkor is visszajön a reggeli, ha másnak a zötykölődését nézem a YouTube-on. :D
    (A microsoft megboldogult hyperlapse elég jól kiküszöböli).

    Szeretünk úgy gondolni a papír térképre, hogy idejétmúlt, de közben nagyon sok olyat tud nyújtani, ami hiányzik a digitálisokról. Ezeket a bicajos térképeket én is láttam Bécsben, mellette a túra térképekkel. Azokon olyan infók is voltak, hogy milyen meredek lesz az út, milyen nehézségű, hol lehet megállni, meg ilyenek.
    De még egy sima autós térképnél is a benzinkutak bejelölése is olyan, amit nem tud a digitális rendesen visszaadni. A Google eleve nem találja meg a benzinkutat, ha márkára keresek rá. A többiek meg szeretik azt mondani, hogy hol van a legközelebbi. Holott autópályán nem mindegy, hogy bemegyek a hegyek közé egy faluba, vagy inkább megyek még 30 km-t.

    Köszönjük ismét ezt a hosszú beszámolót!

  2. Fura azt olvasni, hogy mennyire engeded a technikanak, hogy rauljon az elmenyre. Persze, fontosak az emlekek, de mi peldaul harmasban voltunk a CyberJump-ban (en voltam a kameraman, mert ez nagyon nem az en terepem), es betelt az SD kartya, egy csomo vicces dologrol lemaradtam. Rohadtul nem zavartattam magam, szep kenyelmesen kitoroltem par regi kacatot, majd vettem tovabb a musort. A tobbi elmeny megvolt fejben, es ez nekem eleg is volt.
    Egyebkent nekem egyaltalan nincs szerencsem meg azzal a keves villanycuccal se, amivel maszkalok, a telo is mindig akkor all keresztbe, amikor nem kellene, illetve az oramat is pont akkor nem latom, amikor nagyon nem tudom elovenni a telefont az idohoz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *