Balaton Maszatolás 04/06

Lendületes menekülés
2018.09.02; vasárnap

Itt volt az ideje, hogy alaposan átbeszéljük a helyzetünket.

Az előrejelzések szerint egész nap folyamatosan vihar lesz a Balaton fölött. Viszont jó hír, hogy a viharok közepén lesz egy lyuk, amely pont abba az irányba mozog, amerre megyünk. Meg kellene csípnünk ezt a lyukat és teperni vele lefelé.
Már ha a matematikai modell pontos. Ha nem, akkor jobbról-balról fogjuk kapni a pofonokat.
Komplikálta a helyzetet, hogy tegnap alaposan elmaradtunk a tervtől. Ma minimum be kellene hozni a lemaradást, de az igazi az lenne, ha tovább is tudnánk menni. Holnapra ugyanis teljesen reménytelen napot mutatott a meteorológia.

Ez nyilván felvetette, hogy elengedjük-e a kinyalás koncepciót? Igaz, tegnap már voltak szépségfoltok, de az még belefért volna. Ma viszont mennünk kellett a lyukkal, olyan eszeveszett tempóban, ahogyan az halad. Ebbe nem fért bele a part menti szuttyogás.
Szóval elengedtük. Nem kicsit. Nagyon. Ha ránézel ott lent a track-re, egyből látni is fogod.
Igen, ehhez jócskán át kellett lépnünk a szabályos 1500 méteres határt. De ha már úgyis kettes viharjelzésben megyünk, akkor oly mindegy. Úgyis csak egyvalamiért lőhetnek egyszer fejbe.

Megjegyzem, nem volt kockázat nélküli, amit csináltunk. Messze bent a tóban, úgy, hogy viharok között szlalomoztunk. Elég, ha csak egyszer rontjuk el, vagy egyszer dob be egy testcselt az aktuális vihar és máris csapágyasra rongyoljuk a csípőnket. Már ha megússzuk.
Gyakorlatilag már a vízen is bújtuk mobiltelcsin az előrejelzéseket. Minden átvágás előtt. Meg persze figyeltük az eget, hallgattuk a zörejeket, apró szimatolásokkal mértük a levegőt.

Indulás előtt még elszaladtam a kempingboltba valami hideg ebédnekvalóért, aztán 9-kor hajrá.
Ave Caesar.

DSC00968

Az A terv: Révfülöp. B terv: Balatonakali. (C terv: ha valami csoda folytán jól haladunk, akkor Badacsonytomaj.)

Az első meredek átvágást szerencsésen megúsztuk. Tíz kilométer, jócskán 6 km/h fölötti átlaggal. Toltuk, ahogy bírtuk. Mentünk a lyukban.

DSC00971

Tihany.

DSC00972

Elment mellettünk egy hajó.

– Evezzünk mellé. Az összes utas át fog jönni erre az oldalra és befordulnak a vízbe.

Aztán közelebb ért és láttuk, hogy csak két utas volt rajta.

Ez egy sunyi hátrafénykép a fejem fölül. Naná, hogy a mögöttem lévőket nem tudtam meglepni.

DSC00969

Vagy kamera nélkül is ilyen debilek.

Tihanyban elbúcsúztunk Attilától és gangoltunk tovább. Megint egy nagy levágással. Valahol szerencsénk volt, az összes vízirendőr a tegnapi vihar utáni károk felmérésén dolgozott, gyakorlatilag a kutya sem foglalkozott velünk. A viharjelző ugyan pörgött, mint a motolla, de mi ugye a lyukban eveztünk.

Újabb 10 kilométer, újabb brutális átlag, olyan 7 km/h körüli. Akaliban már kiszálltunk ebédelni. Ez végülis már a B terv. Végre jó sör, lángos, velős pirítós. Kellett is az energia.

Akali kemping előtti strand. Ilyen vacak időben kirajzanak a horgászok, hiszen lehet a strandon is lógatni a botot. Itt, Akaliban valahogy mindig összegyűlik a horgásztársadalom alja. Az egyik Karikában is volt valami ordibálós német faszi, aki egészen addig verte magát, amíg ki nem szálltunk mellé. Öten. (Nem balhézni mentünk, oda volt tervezve a szállás.) Utána valahogy sokkal szerényebb lett.
Ez a mostani klasszisokkal kreténebb volt. Jócskán a bólyán túl mentünk el a strand mellett, olyan 60-70 méterre lehettünk a horgásztól. Ja, és közöttünk volt egy vízben úszkáló pacák is. Erre a hülyéje velünk kezdett el ordibálni. Hogy elvisszük a madzagját. Mondom, 60-70 méter.
Péter meg nekiállt vele vitatkozni. Csak csóváltam a fejemet.
Határozott meggyőződésem, hogy – a vágyak/lehetőségek összeegyeztetési képességének hiánya mellett – a túlfejlett egó az egyéni boldogság legnagyobb akadálya. Miért érdekli az embereket, hogy azt a szemmel láthatóan idióta barmot meggyőzzék? Úgysem fog sikerülni. Ha meg lemennek a szintjére, egyből vesztenek. A méltóságukból. Az önértékelésükből. A partról ordibáló seggfej horgász pont ugyanaz, mint az internetes fórumokon, komment rovatokban ordibáló barom troll. Azért nagy az arcuk, mert sérthetetlennek tartják magukat. Nem kell foglalkozni velük. Nem szabad hagyni, hogy akár csak meg is karcoljanak. Hülye vagy, bazdmeg és hülyén is döglesz meg. Aztán ennyi. Semmi dolgunk velük.

Délután folytattuk a levágásokat. A zánkai öböl eleve egy becsapós dolog: annyira elnyújtott, hogy nem látszik rajta, mennyire hatalmas. Csak utólag, a térképen.

Nos, idáig tartott a szerencsénk. Itt már elkapott minket egy meglehetősen erős északi-észak-nyugati szél. Vihar még mindig nem volt, de a szél jelezte, hogy nincs az sem messze. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szélnek volt egy jelentős előretoló komponense, szóval billegtünk, táncoltunk, de közben rohantunk is.

Én pedig itt nőttem fel a feladathoz.
Ha emlékszel, a két évvel ezelőtti Karikát nem zártam be, az utolsó 16 kilométer már túl erős volt. Annyira zűrös volt a terep, hogy betojtam. Kikötöttem, Péter pedig értem jött Fonyódról az autómmal.
Nos, azóta eltelt két év. A betojás egyenes következménye az lett, hogy megembereltem magamat. Megvettem az M07 kajakot. Hogy egy lényegesen instabilabb kajakkal gyakoroljak. Két éve gyűrjük egymást. Számtalan zűrös helyzetben voltam vele, számtalanszor volt halálfélelmem. De egyszer sem borultam. És a sok gyakorlás meghozta a gyümölcsét. Ugyan Kenesénél még kényelmetlenül éreztem magamat a hullámokban, de itt, Zánkánál minden elmúlt. Mentem, mintha nem lenne semmi zavaró tényező. Pedig a szél cifrázta rendesen. Percről-percre változott az iránya, kipróbált minden égtájat. A víz igyekezett lekövetni a szelet, de teljesen kiszámíthatatlan csapongás lett belőle. Nem érdekelt. Egyedül annak szurkoltam, hogy ne szemből jöjjenek a hullámok, mert akkor lelassulunk. Az ma nagyon rosszul jött volna.

Nem győzök mosolyogni az akkori magamon. Hogy én mennyi baromságot irkáltam össze. Letagadni nem tudom, mert az internet mindenre emlékszik. Inkább csak vigyorgok rajta. Hogy a Kodiaknak van egy bizonytalankodó mozgása, azért parázok a hullámokban. Hogy túl alacsony a kormánya, azért irányíthatatlan nagy hullámokban. Hogy valójában szkeg kellene rá.
Mennyi marhaság. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem voltam eléggé jó. Soha nem léptem át a komfortzónám határát, emiatt persze, hogy nem ment jól az evezés, ha a zóna határait kellett feszegetnem.
És ennyi.

A lyuk kezdett összeszűkülni a fejünk fölött. Már nem engedhettünk meg magunknak több kiszállást. A maradék 22 kilométert egy seggel toltuk végig. A vége felé azért csak kaptunk egy jó adag szembehullámot, de azon is 6 km/h felett száguldottunk végig.
Őrült rohanás volt.

DSC00976

Aztán feltűnt Badacsony, végül meglett Badacsonytomaj is. 42 kilométer. 6.2 km/h mozgásátlag.
Ilyen időben. Ilyen terepen.

– Józsi, rengeteget fejlődtél – nyugtázta Péter – és ha kell, ezt írásba is adom.
– Ja, érzem – bólintottam – de még van hová. Most már rendesen jöttem, nem zavartak a hullámok. De még nem élveztem őket.
– A kilométerek meghozzák azt is.

A badacsonytomaji kemping szerencsére nem Mészáros kemping, itt a portás ad ki faházat is. Mivel este nyolcra újabb armageddont jósoltak ide, nem is töprengtünk. Különösen, mert ez egy jó kemping, színvonalas faházakkal, már három ember számára is sátor árfekvésben.

Persze ehhez le kellett küzdenünk a vicces kedvében lévő idős pacákot.
– Jó napot kívánok!
– Jó napot! Mit akarnak?
– Faházat. Olcsón.
– Az nincs.
– Telefonon foglaltunk.
– Nekem nem szóltak.
– Az már a maguk baja.
– Inkább a maguké.
– Szóval nincs?
– Van. Csak azt akartam, hogy lássák, itt rend van.
– Már kezdtünk megijedni. Tudja, estére elég csúnya vihar jön.
– Nem jön itt semmi.
– Honnan tudja? Leszóltak fentről?
– Méghozzá egészen magasról. Tudják, az a pacák, aki valamikor még járt is a vízen.
– Hát, mi még nem szeretnénk találkozni vele.

Aztán megkaptuk a faházat. Felcuccoltunk. Berendezkedtünk. Zuhany, átöltözés. Mindjárt embernek éreztem magamat. Nem rossz a vizes cucc sem, de azért az olyan fókás.
Este nyolcig volt kemping étterem, fél nyolckor estünk be. Féltünk, hogy már nem lesz semmi, de a pultos felvette a rendelést három pizzára, szépen szervírozta is, majd bezárta a kocsmát. A tányérokat csak ott kellett hagynunk a teraszon.
Sokáig ücsörögtünk a sötétben. Kellemes este volt.

– Tök fura lehet leszbikusnak lenni – morfondirozott Orsolya.
– Semmi gond nincs azzal – jegyeztem meg – én is az vagyok.
– Te!?
– Ja. A nőket szeretem.
– Ó, akkor én meg buzi vagyok?
– Na, szép kis társaság gyűlt itt össze – dörmögött Péter.

Utána még kiültünk a házunk teraszára. Néztük a vihart. Éppen Fonyódot és Keszthelyt rombolta le, Badacsonyba még nem ért el.
Ekkor ballagott el mellettünk a biztonsági őr.
– Jó estét! Mit szól ehhez a frankó viharhoz?
– Ööö. Igen. Vihar.
– Mégiscsak lesz.
– Hát, lesz.

Nem gyötörtük tovább. Végülis jó arc volt, egy kicsit furcsa stílussal.

Tisztálkodás, alvás. Meglepő módon megint nem sátorban.

Útvonal

Ugyanez 3D animációban: Relive Alsóőrs – Badacsonytomaj.

This entry was posted in Kajak.

2 thoughts on “Balaton Maszatolás 04/06

    • Hát, az időjárás már csak olyan, hogy nem lehet nem észrevenni. :)
      Bosszantó, mekkora kontraszt volt a két hét között, de utólag visszagondolva, annyira nem bánom. Sokat tanultam azon a héten.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *