Nedves befejezés
2018.09.04; kedd
A reggeli szokásos kupaktanács. Lehangoló eredménnyel. Valahogy azt hittük, hogy már vége. Innen Fonyód csak 30 kilométer. Nem nagy távolság. Tegnap délután meg már egy kicsit sütött is a nap. Lesz egy vidám hajrá és elmondhatjuk, hogy ezt is megcsináltuk.
Ehelyett itt van egy újabb napnyi kinlódás.
Egész napos, masszív eső. Bármikor, bárhol lehet zivatar, felhőszakadás. A radarképen valami akkora ronda felhőrendszer közeleg, hogy a teljes Balatont betakarja, plusz még a fél Dunántúlt is. És itt is marad fölötte. Déltől állítólag mérséklődik, de a radar, illetve a matematikai modell szerint amikor mérséklődik Keszthelyen, akkor erősödik Fonyódon.
Ja, és hajnal óta folyamatosan esik. Nem kicsit.
Rohadjon meg. Menjünk.
Kihasználtunk egy röpke esőszünetet. Lecuccoltunk, vízreszálltunk. Maga a víz tükörsima volt, de az eső hamarosan újrakezdte.
– Nem olyan rossz ez – mantráztam – ha ilyen maradna, nem is bánnám.
Szerinted?
A Zala torkolata környékén bevadult a szél. A centrifuga ugyan nem indult be, de a kifejezetten erős szél kifejezetten erős hullámokat generált. És tudtuk, hogy a tó geometriája miatt minden méternyi haladással csak nőni fognak a hullámok.
Ekkor volt hátra még 26 kilométer.
Ahogy fordultunk a sarokban, visszanéztünk Keszthelyre. Egy sűrű, fekete felhő szabályosan bekebelezte a várost. Cifra idő lehet ott most.
Hiába, indulni azt tudunk. Már megint időben iszkoltunk el a durva időjárás elől.
Azt tudtuk, hogy a hullámok folyamatosan erősödni fognak. De arra nem számítottunk, hogy a kezdetben csak csepergő esőből ekkora felhőszakadás lesz. De az lett.
Balatonberényig még rendben voltunk. Utána nem sokkal bementünk a titkos kikötőnkbe.
Nos, a titkos kikötő megdöglött. Mint láthatod, benőtte a nád, meg úgy általában kiszáradt. A többiek azért még kiszálltak, már csak egy pisire is. Én inkább a kajakban maradtam. Nem szeretem a magas stégeket, odakint hideg van, a spricómat meg nehéz visszarakni.
Csakhogy Etelka nálam is bejelentkezett.
Etelka egy általános alany. Valaki, akinek mindig pisilnie kell.
Megpróbáltam a szokásos módon kiforogni a stégre, de ahhoz magas volt. Aztán észre sem vettem, de felültem a kajak hátára, majd egy elegáns mozdulattal kiléptem. Megcsináltam azt, amit Nej napokig gyakorolt júliusban Keszthelyen.
Hja, nagy úr a szükség.
De hogyan fogok én itt visszaszállni?
A többiek már kajánul készítgették a kameráikat.
Aztán amikor beülésre került a sor, mire élesíthették volna a mobilokat, már bent is ültem. Beléptem a kajakba és leültem. Ennyire egyszerűen. Igaz, hogy tizensok évig képtelen voltam erre a mozdulatra, de most valahogy olyan magától értetődő volt.
Nej kérdezte, amikor hazaértem, hogy milyen volt.
– Kegyetlen – válaszoltam – De ha nem csináltam volna végig, akkor nem váltam volna azzá, aki most vagyok.
Viszont a kikötőből kijövet szószerint percről percre durvább lett a helyzet. Az eső folyamatosan erősödött, végül felhőszakadás lett belőle. Feltámadt a szél. A hullámok pedig zabolátlanul bevadultak. Márpedig ha van olyan sarka a Balatonnak, ahol ez a fajta időjárás kegyetlen tud lenni, akkor ez az alsó sarok ilyen. Minden irányból védtelen, szabadon tombolhat a szél, szabadon tornyozhatja a hullámokat. Nincs öböl, nincsenek hegyek, nincsenek nagy nádasok, tényleg nem véd a széltől semmi. És akkor még ott volt nekünk a felhőszakadás, meg a szél, ahogy arcunkba, ruhánkba vágta a vizet.
Fenyvesen kiszálltam, mert le kellett eresztenem a kondenzvizet, meg meg akartam nézni a Goprót, mivel nem tetszett, ahogyan működik. Illetve nem működik.
Ja, ez külön vicces. Két évvel ezelőtt enyhébb(!) körülmények között szálltam ki a túrából pont ezen a szakaszon. Most meg felraktam a fejkamerát és ki/bekapcsolgattam evezés közben.
A Goprónak viszont meg kell halnia. Eddig csak a képminősége nem tetszett, mostanra viszont teljesen tré lett. Rengetegszer csak úgy kikapcsolt felvétel közben. Állandóan figyelnem kellett a csipogásokra és a megállások után újraindítgatnom.
Bélatelep környékén szelídült meg az időjárás. Ekkor már elő tudtam venni a fényképezőgépet is.
Így néztek ki a tanúhegyek a felhőtakaró alá szorulva.
De ekkor már jó volt. Legalábbis jobb. Az eső még csepergett, de ezt már észre sem vettük. A hullámokkal nem foglalkoztunk. Bementünk a part mellé. Végülis kinyalás, nem?
A megérkezés, kicuccolás, bepakolás már rutinmunka volt. Én még zuhanyoztam egyet a kerti slagnál. Ennél már úgysem lehetek vizesebb, de legalább kibírom a szagomat a kocsiban.
Utána átmentünk a büfésorra. A vacak időjárás itt is tarolt, bezárt minden, ahol enni lehetett volna, de az egyik kocsmában közölték, hogy Béla nyitva van. Nem volt egyszerű, de megtaláltuk Bélát. Tényleg nyitva volt.
Ez pedig a csúcspizza a csúcspalacsintákkal. Meg utána a csúcskávé. Jól esett elégedetten hátradőlni a székben, egy szivarkával. Minden ellenünk szólt. Mégis megcsináltuk.
Nem, nem volt kellemes élmény. De rengeteget tanultam, fejlődtem ebben az öt napban.
Bőven megérte.
Útvonal
Ugyanez 3D animációban: Relive Keszthely – Fonyód.
A teljes túra útvonala
Recent Comments