Ariadné fonala

Pár hónappal ezelőtt hívta fel a figyelmemet CsaSz a GPSies oldalra.

Az oldalt magát ismertem, de csak és kizárólagosan track konverzióra használtam.

Az újdonság az volt, hogy az oldalon el lehet tárolni track-eket és persze keresni is lehet. Ez jó.

Habár az említés olyan kontextusban történt, hogy a GPSies valamiféle konkurrense lenne a Garmin Basecamp alkalmazásnak, de erről szó sincs. Egyszerűen nem ugyanabban a ligában játszanak. A GPSies gombfocizik, a Basecamp meg a BL-ben játszik. Tény, rohadt szarul, de tudásban mégis nagy a különbség.

Ettől persze még regisztráltam. Imádom az ilyen oldalakat. Nagyon komoly tudást jelent az, ha mindenféle túrázó, természetjáró emberek feltöltik a túráik útvonalát egy kereshető adatbázisba. A tervezéseimet általában a neten kezdem, de a második lépés mindig az, hogy túrák track-jeit vadászom.

Mivel lassan már én sem látom át a magam köré épített hálózatot, ideje letisztázni.

  • Endomondo
    2013 óta használom, minden mért sport aktivitásom itt található, köztük persze a túrázások is. Valamikor nagyon jó oldal volt, mára kissé lemaradt. Semmit nem fejlesztenek rajta, a konkurrensek meg igen. De ettől még használom, már csak a teljesség kedvéért is. Nálam össze van szinkronizálva a Garmin Connect-tel.
  • Strava
    Egyike a fiatal kihívóknak. Az oldal nagyon sokat tud, még az ingyenes verzió is kenterbe vágja más cégek fizetős alkalmazásait. Viszont ez kifejezetten sportra lett fejlesztve, azon belül is futásra és kerékpározásra. Intenzíven használom, de csak magamnak. Track-ek tárolására, adminisztrálására alkalmatlan. (Az ingyenes verzió nem is enged track-et letölteni.) Ez is össze van lőve nálam a Garmin Connect-tel.
  • Garmin Connect
    Lassan egy éve valamilyen Garmin sportórám van, nyilván a cég saját weboldalát használom a legintenzívebben. Alapvetően meg vagyok vele elégedve, de a Garminra jellemző trehányság itt is erősen érezteti a hatását. Mivel közvetlenül össze van lőve az órámmal, _minden_ track itt landol. Innen történik a további feldolgozásuk, akár manuális exporttal, akár szinkronizálással.
  • WikiLoc
    Az egyik nagy kedvencem. Elképesztően sok túratrack található rajta. A minőség időnként kiábrándító, de indulásnak bőven megfelel. Habár szinkronizálható a Garmin Connect-tel, de inkább kikapcsoltam. Ide ugyanis elsősorban túrák, utazások track-jeit rakom fel, a napi futásoknak, bringázásoknak nem ez a helye.
  • GPSies
    Ugyanaz pepitában. Pontosan azt tudja, amit a Wikiloc, csak némileg máshogyan. Kevesebb a track, mivel kevesebben használják. Ellenben jobbak a térképek. Ami számomra kiemelkedően pozitív, hogy linkelhető a teljes képernyős megjelenítés, azaz a blogban a továbbiakban ezt fogom használni a két dimenziós megjelenítéshez. Elméletileg összelőhető ez is a Garmin Connect-tel, de ez a gyakorlatban nem működik. Két napig vártam, hogy történjen a kapcsolatban valami, de nem történt. Aztán összelőttem a Stravá-val és az már működött. Hatalmas jó pont, hogy nem szinkronizál direktben, hanem felad egy listát és én választhatom ki, mi menjen át. Azaz meg tudom oldani, hogy csak a túrák jelenjenek meg. Megoldható ez embedded linkelés is, lehet, hogy néha élni fogok vele. És ha ránézel a blogon a jobb oldali sávra, alul találsz egy GPSies ikont. Az mögött láthatóak a feltöltött track-jeim.
  • Relive
    Ez valójában kakukktojás. Semmi másra nem használható, csak arra, hogy egy tracking alkalmazásban megjelenő útvonalakból három dimenziós animációt készítsen. De arra tökéletes.
    Nálam az Endomondó-val van összelőve. Ismeri ugyan a Garmin Connect-et, de a közbeiktatott lépéssel kicsit több a kontrollálási lehetőségem. (Egyébként ismeri a Stravá-t is.)
  • Garmin Mapsource
    Egy őskövület, raádásul szigorúan offline. Annyira öreg program, hogy még én is csókolommal köszönök neki. Viszont tud két olyan dolgot, amelyek miatt szeretem:
    – Be lehet állítani, hogy ha rákattintok egy *.gpx fájlra, akkor megnyissa. Így ha éppen csak bele akarok nézni egy track-be, akkor ez a legjobb.
    – Képes track-eket egymásba fűzni. Ha például 5 nap alatt körbeevezzük a Balatont és keletkezik 5 track, ezzel a progival pillanatok alatt össze tudom rakni az egészet egy track-be.
  • Garmin Basecamp
    A jelenlegi univerzális nagyágyú alkalmazásom. Egyszerűen nem tudnék élni nélküle.
    Mondom mindezt annak ellenére, hogy borzalmasan vacakul írták meg, a kezelői felülete láttán leginkább sírni szeretnék.
    De nagyon tudja azt, amire nekem szükségem van.
    – Mindenevő. Bármilyen forrásból be tudom neki adni az információt. Megeszi a Google Earth-ben vonalzóval gyártott *kmz fájljaimat. Nyilván megeszi a *.kml-t is. Ha kell, a levegőben konvertál.
    – Jelenleg ezernél több túratrack-et tartok benne. Okosan folderekbe szervezve. Mindent megtalálok, azonnal, évekre visszamenőleg.
    – Ugyanez a helyzet az ún. waypoint-okkal. (Azaz valami okból megjelölt tájékozódási pontokkal.)
    – Ha ráállok egy folderre, a benne lévő összes track-et és waypoint-ot mutatja, egy térképen.
    – Olyan 30-40 térkép van alátöltve. (Köszönhetően az OpenStreetMaps oldalnak.) Nagyon könnyen váltogathatok közöttük.
    – Ha rádugom a gépre a Garmin GPSmap64 túraGPS készüléket… azt csinálok vele, amit akarok. Mind a gépre, mind az SD kártyájára tudok közvetlenül térképeket, track-eket, waypoint-okat másolni. Az, ami korábban órákig tartó kegyetlen meló volt, most pár mozdulat. Akár a beépített térképeken rákattintással, akár a Google Maps-ból kimásolt koordinátákkal létrehozott waypoint-ok már mennek is a túrakütyüre. Nem nekem kell kézzel bepötyögnöm az adott esetben több tíz koordinátát.
    – Itt tárolom az összes tervezett túra útvonalát is. A teljes kéktúra, a kohász-kék túra, az Alpok-Adria gyalog-, illetve bringatúrák, a Királyok útja, hogy csak néhányat említsek. Amikor eljön az ideje, csak pár mozdulat és már mehetek is.
    Szóval tényleg egy hiánypótló alkalmazás. Szeretem, annak ellenére is, hogy mennyire béna lett a megvalósítás. (Például túrát ne ezen rajzolj a térképre. Beleőrülsz.)
    De masszív, biztos hátteret ad
  • Google Earth
    Elméletileg hasonló dolgokat tudna, mint a Basecamp. De – ha lehet ilyet mondan – még jobban el lett baltázva. Véres kinlódás az egész. Semmi másra nem használom, mint útvonalmérés címszóval track-eket rajzolok a térképre, ezeket elmentem *.kmz fájlokba, azokat beolvasom a Basecamp alkalmazásba. Így lesznek túraterveim, melyeket már közvetlenül letölthetek a túraGPS-re.
  • Google Maps, Waze
    Ejtsünk pár szót a navigációs alkalmazásokról is. A Google Maps azzal fogott meg, hogy elég rákattintanom egy pontra, a koordinátája elmenthető, sőt, egyből le is tudom küldeni a mobiltelcsire. Pillanatok alatt összerakható akár egy egyhetes külföldi csavargás is.
    Sajnos ezek a koordináták nem mennek át a Waze-re. Pedig ugyanaz a cég. Ellenben a Waze képes forgalomfüggő navigálásra. Már amikor.
  • Egyéb alkalmazások
    Amikor ezek a témák előjönnek a blogon, rendszerint kapok tippeket, hogy használjam ezt, meg azt. A helyzet, az, hogy eddig még nem csesztem fel annyira az agyam, hogy újabb utakat keressek. De a teljesség kedvéért legyenek itt ezek az alkalmazások is.
    Locus
    Navigon (Bár úgy tűnik, ez éppen bezárt.)
    Sygic
  • Nos, ennyi. Az ember nem is gondolná, hogy ilyen bonyolult világ van a túraútvonalak tervezése, illetve adminisztrálása körül.
    És ez csak egy apró része az utazások, csavargások megtervezésének.

Visegrádi nagy kör

Ez nálam olyan szakrális. Egy időben rendszeresen úgy kezdtem a bringás szezont, hogy feltekertem Visegrádig, meg haza. Ez útvonaltól függően olyan 130-150 kilométernyi távolság.
Aztán valahogy elmaradtak. Mondtam, mondogattam, hogy most éppen nem, majd a jövő héten, aztán akkor sem, végül elment a szezon, elment az év.
Majdnem így jártam idén is. Már tavasszal el akartam menni, aztán csak halogattam, végül augusztus végén álltam a sarkamra. Megyek és kész.

Ekkor kavart be Nej. Hogy ő is jönne.
– 150 kilométer – szögeztem le.
– Hívsz mentőt, ha kidőlök?
– Persze.
– Akkor megyek.

Nyilván az időzítés megborult. Én maximálisan rugalmas időelszámolásban dolgozom, Nej viszont maximálisan rugalmatlanban. A hétvégéket meg vagy elvitték más programok, vagy elvitte az időjárás.
Aztán kiderült, hogy Nej augusztusban annyit túlórázott, hogy hozzávágtak egy day-off-ot, a hidegfront hétfőn elhúzott, a következő csak pénteken jön, a keddem éppen szabad volt. Hurrá. Menjünk.
Mentünk.

– Kibírsz te 150 kilométernyi bringázást? – érdeklődött aggódva Nej főnöke.
– Miért, akkor nem aggódtál, amikor 38 kilométert eveztem?
– A kajak az más – hümmögött Károly, aki szintén egy kajakos arc.

Első pihenő: Római-part.

DSC00937

IMG_20180828_102558

Nej lelkes anyaként a második képet el is küldte a gyerekeknek.
Barna válasza: – Apa már kora reggel be van állva?

Pedig csak intelligens képet akartam vágni.

Tekertünk.

– Tudod, én csak annyit mondtam a személyi edzőmnek, hogy annyira hozzon fel, hogy lenyomjalak téged kajakban – lihegte Nej, amikor mellém ért.
– Végülis van rá esély.
– Azt mondod?
– Igen. Ha például én öt évvel előtted halok meg, akkor öt évig jobb leszel kajakozásban.

DSC00949

A visegrádi kompot éppenhogy lekéstük. Rohadtul bosszantó, amikor az útról látod, hogy elindult a komp és tudod, hogy olyan 5 perc lett volna leérni a kikötőjébe.
Ja, és óránként jár.
– Kicsim, lámpával megyünk haza – vontam le a következtetést. Ennyit jelentett egy óra csúszás, így a nyár végén.

Nagymaroson ebédeltünk. De mit! De hol!

IMG_20180828_140344

IMG_20180828_140402

Nagymarosban ugyanaz a jó, mint a Balaton déli partjában: gyönyörűen látszik a túlsó part.

Következő pihenőnek a gödi kocsma lett betervezve. A tulaj nem bízta a véletlenre, öt kilométerenként rakott ki táblát a bringaútra. Most őszintén, lehet egy ilyen kedves embernek ellenállni?
91 kilométert mutatott az óra, amikor leparkoltunk a kocsma mellett.

DSC00953

DSC00951

A csapolt Dreher Bak továbbra is verhetetlen volt, Nej hiába próbálkozott rábeszélni mindenféle IPÁ-kra meg Ale-kre. Ahogy öregszem, úgy lesz egyre konzervatívabb az ízlésem. A sörnek legyen sör íze. Nyilván lehet cifrázni, de az nekem már nem sör.

A túra legvacakabb szakasza, Dunakeszi. Szinte végig van kerékpárút, ebben a városban megszakad. Mehetsz be a 2-es útra, a zsúfolt forgalomba.
Aztán Pesten már simán végigtoltuk a vízparti bringaúton.

Tudtad, hogy a Megyeri hídtól – Csepelen keresztül – gyakorlatilag az M0-ig jó minőségű kerékpárút van, jórészt a Duna mellett? Nem közismert, pedig van. És jól is járható.

Következő pihenő: Jónás, a cet segglukánál.

Ne nézz bután: a Bálnában, a farok mellett, a legvégén lévő sörözőt nevezik Jónásnak.

DSC00955

Itt elég vastagon fog a ceruza, mi viszont kellően éhesek és szomjasak voltunk, hogy ne érdekeljen.
Egyszer viszont biztosan hiányozni fog ez a pénz a nyugdíjkasszából.
Barna sörként kaptam Valami Ale-t. Nem volt rossz, de visszasírtam a csapolt Bakot. Feleannyiért.

Nej panaszkodott, hogy elkészült az erejével. Aztán úgy alakult, hogy a hátralévő szakaszon ő ment elől, én meg utána. A szegény kipurcant csajszi 20-23 közötti tempót nyomott hazáig. Ha én mentem volna elől, max 18-as tempónk lett volna. Mert kíméltem volna.

Végül este nyolc körül értünk haza.

– Hogy érzed magad? – kérdeztem.
– Mire gondolsz?
– Halálos fáradtság, mindent elöntő depresszió, visszafoghatatlan öngyilkossági szándék?
– Mi van?
– Mennyire vagy fáradt?
– Egy kicsit. De semmi különös.
– Ez az! – csaptam a levegőbe – Akkor mennyire is vagy beszarva egy 137 kilométeres bringatúrától?
– Hát, a mai nap után semennyire.
– Remek! Ezért mentünk.

Útvonal:
Két dimenzióban.
Három dimenzióban.

Teletök

Miután kábé két hét óta csak annyi időre álltam fel a számítógépem mellől, amíg elmentem vécére, péntek reggel fellázadtam. Ebben nem kis szerepe volt a meteorológiának. Nagyjából estére végeztem volna a hajrámunkákkal, csak éppen után jön egy hosszú, vacak idő. Amikor úgysem lehet mást csinálni, mint a gép előtt ülni.
Korán keltem. Nyolckor már túl voltam mindenen, reggelin, kávén, fürdőszobán. Felmálháztam a bringát és gyerünk.
Hová? Nos, a szokásos edzőterepeimmel tele volt a hócipőm. Nem hogy semlegesek, de kifejezetten utálom mindegyiket. A városba? Minek? Aztán eszembe jutott, hogy baromira régen voltam Délegyházán. A távolság rendben, van strand, van kocsma, jó lesz.

Akkora farok, mint én, nincs más. Nem, nem néztem meg a térképet. Minek? Anno Nejnek volt ott céges üdülője, nyaraltunk is ott, bekötött szemmel odatalálok.
Aha. Az utolsó nyaralásunk még az előző évezredben volt.

Naná, hogy eltévedtem. Nem kicsit, nagyon.

A képletet színesítette, hogy hosszas tanakodás után a pengevékony kerekű országútit választottam a masszív trekking bringa helyett. Hogy miért? Nem tudom. Gyorsabb.
De ez hozzátartozott a spontán ‘bringázzunk egyet’ mentalitáshoz. Nehogy már tervezzünk.

Úttalan utakon keveregtem. A sima földút már felsóhajtósan jó terep volt. Akadt, amikor tengelyig ért a laza homok. Ennél már csak az volt durvább, amikor tengelyig ért a sár. A bringa tutira ledöbbent. Eddig fogalma sem volt róla, hogy ilyen utak is léteznek.

A tévelygések különösen annak fényében voltak figyelemreméltóak, hogy két, egymástól független rendszerrel is navigáltam. A kormányon fityegett a túra GPS, a kormánytáskában meg magyarázott a Google Maps.
És mégis. A helyzetet cifrázta egy térkövezés, meg az egóm (nehogymár egy férfiembernek egy kormánytáskába zárt hang mondja meg, merre menjen), szóval kavircoltam rendesen Dunavarsányban.
De végül megtaláltam a Nomád strandot. Anno nagyon régen (na jó, 2006-ban) bringáztam erre, ez akkor még szabadstrand volt. Most olyan remekül bekerítették, hogy még egy sörért is strandbelépőt kellett volna vennem.
Skip,
Aztán egy váratlan ajándék. Miután a Nomád nem funkcionált, én az Ördög sörözőjébe is bementem volna, abban a pokoli porfelhős melegben. Aztán találtam egy másik kempinget. Benéztem. Megkérdeztem, hogy egy sörért kell-e jegyet vennem? Azt mondták, hogy ádehogy. Bementem. Leültem. Kértem egy sört. Nézelődtem.
És csak lassan, nagyon lassan esett le, hogy Nej egykori üdülőjében ülök.
Máshol van a bejárat. Ahol most söröztem, ott régen pingpongasztal volt. De a faházak, a központi dróthálós focipálya… azok nem változtak semmit.

IMG_20180824_103311

Amíg elkortyoltam a sörömet és elpöfékeltem a szivarkámat, az agyam tette a dolgát. Összefésülte a 20 évvel ezelőtti múltat a valósággal. És minden a helyére kattant.

34_gengszter3

Igen, Barna, a vízipisztolyos gengszter. De van olyan kép is, amelyiken ő a DurrBeleBumm. Jó volt itt lenni.

Utána felmálháztam. Menjünk tovább.
Naná, megint eltévedtem,

De nem volt gáz. A majosházai kereszteződésnél értem el az 51-es utat, minden tiltás ellenére mentem rajta 5 kilométert (mégis, mit gondoltak, van teleport gomb a kormányomon?), aztán lementem Taksony felé.

Mondtam már, hogy teljesen spontán bringázást terveztem? Illetve mit mondok, tervezésről szó sem volt. Menjünk. Aztán majd lesz valahogy.
Ebből kifolyólag spontán ráfordultam a taksonyi hídra. Hiszen Szigethalmon van egy jó parti büfé, melyet a múltkori evezésnél pont azért nem kerestünk fel, mert nem emlékeztünk rá, hol van és milyen a kikötés. Miért ne nézném meg a partról?

IMG_20180824_113015

Nem volt egyszerű megtalálni, de sikerült. Toltam egy hamburgert meg egy sört.
Aztán amíg ücsörögtem, eszembe jutott, hogy egy nagyon kedves kajakos cimbora szerint innen csont nélkül le lehet bringázni Szigetcsépre, közvetlenül a parton. (Országúton baromi nagy kerülő.)
Nézzük meg.
Elég sokáig jó volt az út. De az utolsó két kilméteren olyan off-road lett belőle, hogy autóval már nem mertem volna nekimenni.
Jelzem, az országúti bringa sem volt a legjobb választás. De Délegyháza már megedzett.
Érdekes módon, a horgászok valahogy beszenvedték magukat erre a partszakaszra. Normál autókkal. Mondjuk nem tudom, mennyi idő alatt.
A lényeg viszont az, hogy egyszer, rengeteg nyelvelharapó gödör után, de megérkeztem Szigetcsépre.
Büfé, sör, gyros pitában.

IMG_20180824_122042

Újratervezés. Azon az ótvar földúton ugyan vissza nem megyek. Marad a kerülő. Kerül, amibe kerül. Viszont ha már úgyis átkeveredek a dunai oldalra, nincs értelme visszajönnöm az RSD-hez. Mehetek fel Csepelre is.
Hoppá, Rizmajer.
Már nem is olyan kellemetlen a kerülő.

Nem a francokat. Szigethalmot és Csepelt elképesztően lehangoló, motivációgyilkos út köti össze. Hosszú, egyenes, fa még a láthatáron sincs, a nap gátlástalanul éget, mindez erős, teherautós forgalomban.
Én ennyire még nem örültem Csepelnek, mint akkor. De ott már minden jó volt, találtam megfelelő szivarkát a Nemzeti Lófasz Dohányárudában, és hamarosan már a söröző falának támaszthattam a piros tigrist. Magamat meg a pulthoz.
92 kilométer volt a lábamban. Kívánta a sört.

IMG_20180824_140530

IMG_20180824_140626

Nejnek szorgalmasan küldözgettem minden sörről a fényképeket. Hogy jó legyen a kedve a munkahelyén. Persze tudtam, hogy büntetlenül nem úszom meg.
Vinni kell neki haza sört.
– Árulnak fél literes palackban is fekete-, illetve búzasört?
– Igen. De nem ajánlom a fél literes kiszerelést. A literes sokkal jobb árarányú.
– Maga most el akar csábítani.
– Nem hiszem, hogy olyan nagyon kellene.
– Mekkorák ezek?
– Ekkorák.
– Huh, hogy fog ez beleférni a bringástáskába?
– Akkor nem kéri?
– Adja ide. Majd megoldom.

Végülis, megtaposva éppen belefért, még a zippzárt is be tudtam húzni. Hajrá.
Nem mondhatom, hogy nem kaptam elég kihívást a végére. Az országútin nincs megoldva a kormánytáska rendes rögzítése, ha nagy súly van benne, akkor lekonyul, egészen a kerékig. Száz méterenként rángattam vissza a táskát a helyére. Tekerés közben. Némileg fáradtan.
De egyszer csak elfogyott a táv, betoltam a sárkányt a nappaliba. 103 spontán kilométer.

Az útvonal:
Két dimenzióban.
Három dimenzióban.

És persze hogy megérte a végén a kinlódás. Amikor Nej hazaérkezett én pedig elővettem a hűtőből a literes búzát, minden bűnöm meg lett bocsájtva.

Mit jelent egy jó szó?

Jó tíz évvel ezelőtt pokolian nem értettem, miért is művész egy DJ és miért műalkotás egy mix? Hiszen a Gimme Shelter kezdése, a Black Rose gitárszólója, a Stairway to Heaven úgy ahogy van, a semmiből keletkeztek egy beszívott ihletett alkotó művész által. A DJ meg csak fog egy alkotást és tekergeti a potmétert meg effektel. Mégis ugyanakkora művésznek tartják, ugyanakkora a rajongótábora és naná a bevétele is.

Aztán egyszer elolvastam egy értelmes írást. Amelyik nem úgy kezdte, hogy ti vén faszok vagytok, nem értitek a mai világot. Elmagyarázta, hogy a DJ valójában zenész, a hangszere a már létező zene és persze a keverőpult, ezeken játszik és higgyük el, ugyanolyan kreatívan, mint egy hatvanas évekbeli zenész. Csak ti már nem fogadjátok be a végeredményt, mert távol áll a harmóniáitoktól.
Belegondoltam. Megértettem és elfogadtam.
Egy jó kifejezés, egy erősen vizuális kép kellett hozzá.

Mint a tejnél. Melyet nem vagyok hajlandó meginni, mert gyakorlatilag zsíros víz. Bezzeg a kakaó! Az már tulajdonképpen csokoládé és a csokinál nem érdekel, hogyan csinálják.

Hülye szómágia.

Hol keressem a flow-t?

Nemrég olvastam egy rövidke – hozzám közel álló stílusban írt – motiváló könyvet és egy-két dolgon elgondolkodtam. Például azon, hogy mikor éreztem azt a bizonyos flow érzést és hogyan tudnám a mostani, nem különösebben izgalmas életembe visszacsempészni az élményt.

Vegyük sorra, melyek azok a tevékenységek, melyek magukba tudtak szívni, el tudták feledtetni azt, hogy létezik egy olyan izé, miszerint külvilág.

  • Bonyolult rendszerek megértése, átalakítása.
    Fiatalabb koromban egyre bonyolultabb játékokba sodródtam, eleinte bridzs, aztán Civilization. A gépnek esélye sem volt. Ennek akkor lett vége, amikor felkerültem Pestre és egy komolyabb cégnél lettem rendszergazda. Innentől kezdve nem civilizációkat pátyolgattam, hanem szervereket és többszáz munkaállomást. A pátyolgatásba beleértve az időnkénti rendszerszintű nagy átalakításokat. (Novell -> Windows NT 3.51, Exchange 4.0(!), az akkor még forradalmian új internet, stb…) Aztán csak bonyolódtak a dolgok, a következő munkahelyemen már szerverekből volt százas nagyságrend, aztán outsourcing cég, level3, azaz nagy ügyfeles, projektezős munkák. Lubickoltam bennük.
    Egyszerűen boldog vagyok, ha valamit úgy tudok egyszerűsíteni, hogy az közben hatékonyabb lesz.
    Hogy az entrópia felsikít és elkussol a sarokba.
  • Oktatás
    Pontosabban oktatási anyagok gyártása, még pontosabban új dolgok megemésztése, feldolgozása, átadható formára alakítása. Pár éve hozzájött ehhez a személyes interpretálás is, melyet egyre jobban élvezek.
  • Írás
    Erről többet nem is mondanék. Jól megy. Szeretem. És mondanivalóm is van.
  • Olvasás
    Nehezen választható el az előbbitől. Aki ír, az olvas is. Máraival szólva, erőből. Gyerekkorban ténylegesen bele tudtam veszni egy-egy könyvbe. (Tudtad, hogy tízévesen a Nagy Indiánkönyvet egy nap alatt olvastam ki?) Ilyesmi manapság is előfordul. (Spirótól a Fogság-ot délután kezdtem el, másnap délelőtt fejeztem be, aludni meg csak a lúzerek alszanak.)
  • Utazások szervezése, lebonyolítása
    Ez egy kicsit kétélű dolog. Egyfelől imádok utazásokat összerakni – már ha van rá elegendő időm – és szeretem, amikor le kell vezényelni ezeket. De tisztában vagyok a hátrányokkal is: Ebben az állapotban kimaradok az utazás élményéből. Nem jön, nem jöhet át a hely szelleme, ha egyfolytában azon pörög az agyam, hogy elérjük-e a kompot, és ha nem, mit fogunk csinálni a fél nap eltolódásssal. Az igazi az lenne, ha a tervezés előtt egyedül is bejárhatnám a terepet és kiélvezhetném a kiszámíthatatlan utazás élményét, majd később szervezhetnék oda utakat a szeretteimnek.
    Csoportot viszont semmiképpen nem vezetnék, első nap felkoncolnám a legköcsögebb résztvevőket.
  • Rajzolás
    Évek, több, mint egy évtized telt el úgy, hogy el sem tudtam képzelni az életemet rajzolás nélkül. Szerintem nem tudod, de 2002-ben azon vacilláltam, hogy melyik úton menjek tovább: rajzoló legyek vagy informatikus? Aztán lett, ami lett, lassan tíz éve nem rajzoltam semmit.
    Hiányzik. De nincs rá időm. És ezt tényleg nem lehet kapkodva csinálni. (A rajzolás elsősorban nem technikai tudás – bár persze az is fontos, és tökéletesítendő – hanem a dolgok látása. Ez jól csak ihletett állapotban múködik. Másképp… csak taknyolás.)
  • Sport, túrázás
    Mindenféle mozgások. Mindenféle túrák. Egyszerűen, mert jók. Mert elképesztő élményeket adnak. Sikerélményeket. Kikapcsolódást. Gyönyörű tájakat. Más világok megismerését. Emberi kapcsolatokat. Élményeket. És mindemellett a mozgás, bármilyen mozgás, rendkívül egészszéges. Nagyon sokat tud dobni az életkedveden. Napi fél óra sport és más ember vagy.
  • Videók készítése
    Kutyaütő vagyok és a felsoroltak közül jelenleg ebben a legbénább, nem kizárt, hogy tehetségem sincs hozzá, de ha elkezdem, képes vagyok úgy belefeledkezni, hogy ha már csak hozzám szól valaki, ijedtemben leesek a székről.

Most, hogy így felsoroltam, nem is olyan rossz a helyzet. Tudok válogatni.
A gond csak az, hogy a hétköznapok ezerrel elgázolják ezeket a vágyakat. Mert a munka nem mindig ilyen, sőt. Aztán élni kell, a családnak működnie kell, a ház körül mindig van valami – és hidd el nekem, borzasztó nehéz gondtalanul időt allokálni bármire is, amikor az agyad józan fele tisztában van azzal, hogy nagyon kevés az allokálható idő. Ilyenkor nem tudsz felszabadultan alkotni, még abban a látszólag felszabadított időszegmensben sem, amit rátettél egy-egy tevékenységre.