Keszthely, földön és vízen 08/08

Hazautazás
2018.07.21; szombat

Korán keltünk, mint minden reggel. Kajáltunk, megvártuk, amíg kinyit az étterem. Átsétáltunk egy tejeskávéra. Most először Nej is benevezett, mert nem kellett figyelnie a folyadék-kiválasztására. Se kajakban, se bringán.

8.05-kor megjelent az angol társaság az étteremben. Reggelire kértek két liter bort. Így már azért érthető.

Még nem mutattam be minden szomszédot. A Techno Viking mellett lakott egy… hát, hogy is mondjam, kicsit hoppás nő. Olyan harmincas lehetett, és amikor beszéltél vele, normálisnak tűnt, de valahogy mégsem. Amikor nem beszéltél vele, akkor viszont egyáltalán nem tűnt normálisnak.

Reggeli szivar, pakolásra készülődve. Megjelent a csajszi. Odaállt az ajtónkba, hátat fordított nekem, majd köszönt. Nem válaszoltam, mert nem gondoltam, hogy nekem szólt. Aztán megfordult.
– Volt itt a bokor előtt egy döglött egér. Mit tud róla?
– Láttam egy döglött egeret, de az arrébb volt, a villanyoszlopnál.
– De én ide tettem.
– Lehet. De én napokkal ezelőtt a villanyoszlopnál láttam.
– Nem is biztos, hogy egér volt.
– Pontosan. Én se tudtam eldönteni, hogy egér, vagy patkánykölyök volt.
– Tudja, azért tettem ide, mert itt jobban nézett ki.

Mondtam már, hogy közvetlenül a reggelizőasztalunk melletti bokorról beszéltünk?

– Hogy érti?
– Itt ez a bokor eltakarta. Jó hely az egy halottnak.
– Lehetséges.
– De akkor hogyan került a villanyoszlophoz?
– Fogalmam sincs.
– Lehet, hogy a macska hurcolta el.
– Az látja, lehet. Vannak macskáink, azok mindenre képesek.
– Nos, most nincs itt.
– Nincs.

Őszintén szólva, észre sem vettem, hogy odarakta. Ha tudtam volna róla, biztosan megetetem vele.

– Tudja, nem rosszindulatból tettem ide Önökhöz. Csak úgy éreztem, itt van jó helyen.
– Persze, semmi gond.

Aztán elment. Huh.

Pakolás. Erről nem akarok sokat beszélni, horror. 10.00-ig kellett leadnunk a kulcsot, 9.59-kor sikerült. Fogalmam sincs, mennyire tartják be, de Laciból kiindulva, jobb a békesség.

Keszthelyről alig bírtunk kijutni. Nem tudom, ki a környék forgalomszervezője, de nálam megbukott. Már a keszthelyi kerülőúton akkora dugó állt, hogy mozdulni sem lehetett. Tudod, mi okozta a dugót? Egy vonyarcvashegyi gyalogoszebra. Mely folyamatosan kapcsolgatott, akkor is, ha nem volt gyalogos. Tudod, mennyi a távolság? Hat kilométer. Araszolva, jó félóra alatt. Egy rosszul szabályozott zebra miatt.

Na, mindegy. Szombat délelőtt egyébként sem számítottam túl sok jóra a 71-esen. De Vonyarc után azért lehetett menni kellemes sétatempóban.

Kicsit bonyolult napot raktunk össze. Először is felmegyünk Szigligetre. Mert azt a fagyit csak megkóstoljuk. Igaz, most kamion méretű szerelvénnyel járunk, de legalább már az ülés jó.

IMG_20180721_110955

IMG_20180721_111047

Fellihegtünk. Meglepő módon senki nem állt a sorban. Kényelmesen választhattunk. Tényleg finom a fagyi, megéri beugrani.

Következő feladat: Balatonakali, Fék ABC. Tavaly nagyon bejött, egy csomó finomságot vadásztunk itt. Egy csomó olyan finomságot, amely máshol nem kapható. Titokban reménykedtünk, hogy lesz mindenből. Lett. Találtunk óbudavári kecskesajtot, békési Förgeteg vastagkolbászt és egy csomó bort a dörgicsei Madaras pincészetből, köztük Nej mindenekfeletti kedvencét, a Zöldikét. (Kicsit fura, hogy én vagyok veltelini mániákus, mégis neki ez a kedvenc bora.)

Aztán autóztunk a Balaton-felvidéken, megnéztük az egykori Madáritatót (a Madaras pincészet boltja Dörgicsén), de eléggé döglött volt.

Veszprém. Elméletileg utcazene-fesztivál van. Elméletileg. Tényleg volt egy csomó színpad, de csak egy szájharmonikás hapsi kornyadozott a sétálóutcán. Valószínűleg nem szombat délben kellett volna mennünk.

A kocsit a Lexinél dobtuk le, mely hely a sokadik újravirágzását éli. A mi időnkben egyike volt Veszprém három legalja kocsmájának, de kit érdekelt, amikor 10 forint alatt mérték a sört? Neveztük akkoriban Vasútállomásnak, Öregek Napközi Otthonának, de a legelterjedtebb neve a Lexi volt. Lett belőle azóta normális étterem, elit luxusétterem, lepusztult kocsma, most éppen érdekes fázisban van.
Anno – a nyolcvanas évek első felében – a Sport volt az egyetemisták és persze a környékbeli lelkes alkoholisták kedvenc helye, csak jót tudok mondani róla. Istenem, hány, meg hány laborjegyzőkönyvet írtunk meg a cigarettával kiégetett kockás abroszokon! A Sportban volt nagyon népszerű sörkorcsolya a velős pirítós. Ipari mennyiségben fogyasztottuk. Amikor pedig krőzusok voltunk, azaz megérkezett a havi apanázs, akkor szigorúan Sport, Jókai-bableves, velős pirítós. És mi voltunk az istencsászárok. Ettem én már azóta annyi, de annyi mindent, de a trónon még mindig a Jókai/velős pirítós páros figyel.
Nos, ezt sikerült reprodukálnunk a Lexiben. Igaz, csak babgulyással, de a velős pirítós… mindent vitt.

IMG_20180721_134657

A kalóriamérleget is. De egyszer élünk.

Aztán még ledobtuk a kajakot Dunaharasztiban, beugrottunk a Decathlonba, mert vagy négyszer abuzáltak, hogy vegyem már át a megrendelt izét, mert visszaküldik, aztán ha nehézkesen is, de hazaértünk.

– Lepakolunk? – kérdezte Nej.
– Nem. Először iszunk egy sört. Abból baj nem lehet.

Link szekció:
Fényképalbum

Keszthely, földön és vízen 07/08

Tényleg pihenés. Ja, nem.
2018.07.20; péntek

Sokáig aludtunk, ráérősen reggeliztünk. Abszolút pihenőnap. Minden túrát megcsináltunk, amit csak akartunk. Hagytunk egy esőnapot. Nem volt rá szükség.
Akkor mi legyen?
Ökörködjünk a vízben. Kajakkal, nyilván. Gyakoroljuk a beszállást derékig érő vízben, a különböző ki-beszállási technikákat, és van a strandon egy jó magas stég, azt is kezelnünk kellene valahogy. Nej emellett fejébe vette, hogy megtanul felállni a kajakban.
Nem rossz program. A viharjelzés 1-esen van, azaz a strand használható. (Utólag azt mondom, a 2-es jobb lett volna, mert akkor nem ugrált volna körülöttünk annyi fogalmatlan gyerek. Meg felnőtt. Csak a vízimentő.)

Egyébként nem tudom, hogyan van, de ha egy ember – legyen az gyerek, vagy felnőtt – vízbe kerül, egyből olyan lesz, mintha berúgott volna. Nem figyel senkire és semmire, teljesen elfelejti, hogy létezik olyasmi, mint a fizika, a többi ember pedig légnemű, akiken át lehet hasítani. A kajakokon is.

Na mindegy, csináltuk. Hamarosan úgy néztünk ki, mint én Losinjban, amikor először ismerkedtem a Kodiakkal. Akkor mindkét lábszáramból dőlt a vér. A kajak pereme, az érdes, szálkás stég, mind-mind tették a dolgukat. De valahogy észre sem vettük. Jöttek a sikerélmények, szakadtak fel az ujjongó kiáltások. Ki a fenét érdekelt egy-egy karcolás? Ugyanúgy szálltam ki-be a derékig érő vízben az M07-be, mint a Kodiakba. Leküzdöttem a magas stéget is. Az M07-tel! Amikor ez még a Kodiakkal sem ment eddig! De a legnagyobb királyságot Nej mutatta be: a stégbe kapaszkodva felállt a kajakjában és hanyagul _kilépett_ a magas stégre. Mindenféle módon, alulról-felülről, előről-hátulról megerőszakoltuk a kajakokat és ez mindenkinek jól esett.

Aztán lihegtünk egyet a parton. Hogyan tovább?
Még mindig 1-es jelzés volt. Északi szél fújt. A Libás strand felé pont jó, mert szembejönnek a nem túl nagy hullámok. Evezzünk át! De tegyünk bele egy csavart. Nej szerette volna kipróbálni az M07-et hullámos vízen is. (Ide nekem az oroszlánt, de azonnal!) Legyen. Én meg kipróbáltam Nej kajakját.

Szószerint lubickoltunk abban, hogy immár egyikünknél sem játszottak a méretkorlátok, azaz szabadon ülhettünk át egyik kajakból a másikba, nem volt gond sem a beülés, sem a kényelem.

Áteveztünk. Nej egyre jobban élvezte. Én nem annyira. Nem hiszed el: teljesen elzsibbadt a lábam a kajakjában. Úgy látszik, ez nálam generális probléma. Szerencsére a Laser-nél nem volt gond, combbal tudtam támasztani, nem volt szükség arra, hogy a használhatatlan lábammal a pedálokat tapossam. De a Libás strandon örömmel szálltam ki belőle.
Azt írtam volna, hogy kiszálltam? Gyötrelmesen kievickéltem, többször erősen a lapátba kapaszkodva értem el, hogy lábra érkezzek és ne boruljak. Utána percekig álldogáltam, mire visszatért az élet a lábaimba.
Nem nekem való a kajakok váltogatása. (Az M07-et is egy évig farigcsáltam/farigcsáltuk, mire sikerült hozzám passzintani.)

Visszafelé már a saját kajakban eveztem. A hullámok ugyan hátulról toszogattak, de majdhogynem jól is esett. Elképesztő, mennyit képes fejlődni az ember biztonságérzete. Egy évvel ezelőtt – mit egy évvel, még idén tavasszal is – nem mertem megvakarni a kajakban az orromat. Most meg lökdöstek a legkellemetlenebb hullámok, én pedig ki-bekapcsolgattam a fejkamerát, forogtam hátra, hogy hol jár Nej… mintha a Kodiakban ültem volna.

Na jó, azért nem ugyanaz. A Kodiakban kiveszem a zsákból a dobozt, kinyitom, kiszerelem a kamerát, elemet cserélek benne, úgy, hogy a doboz tartalmát szétpakolom magam előtt, mindezt közepesen hullámzó vízen is. Az M07-ben még nem merem kinyitni a dobozt.

A kempingben kiszálltunk. Elmentünk kajálni, majd… menjünk vissza kajakozni. Igen, adjátok már ide azt az oroszlánt! Az északi szél közben megerősödött egy kicsit (a jelzés maradt 1-esen), ilyenkor kifejezetten ellenjavalt a medence keleti oldala, a Zala torkolat környéke. Az az a rész, ahol a szél rendesen meg tud kavarodni, ahol még az ilyen 40-45-ös szélben is kialakul a centrifuga.
Menjünk. Az M07-tel. Naná! Hogyan vegyük el a libidóját, ha nem így?

Elindultunk. A dolog jellegéből következően eleinte semmi kellemetlenség nem volt. Ekkor még a hullámok nem igazán tudtak kinevelődni. Jöttek persze hátulról, félig hátulról, csípővel szépen korrigáltam, muzsikált a hajó. Aztán a torkolattól egy kilométerre már nem éreztem magam annyira komfortosan. A hullámok megnőttek, az irányuk is össze-vissza változott. Hol erre, hol arra kellett korrigálnom, időnként kifejezetten gyorsan. Ekkor már nem is figyelgettem hátra, ügyes kislány Nej, majd megoldja. Ráadásul el is böktem a torkolatot, bementem a nádasba, ki kellett jönnöm és pont ott kellett forgolódnom, ahol a legnagyobbak és a legkacifántosabbak voltak a hullámok. Megoldottam. Oldottam már meg hasonló helyzetet a Velencei tavon is, nem is egyszer, de akkor halálfélelmem volt és folyamatosan káromkodásokat mantráztam. Most viszont higgadtan eveztem, éreztem, hogy uralom a kajakot.
Óriási különbség.
Nejt megvártam a torkolatban, kifújtuk magunkat. Majd irány vissza.
Nem, nem a part mellett. Az a nyulaknak való. Bele a hullámokba, bele a centrifuga közepébe.
Tény, hogy nem sokat beszélgettünk. Én a kajakra koncentráltam, igazából azt se nagyon vettem észre, mikor maradt le Nej. Aztán egyszer csak a kempingnél voltam. Hátranéztem, Nej még messze volt. Akkor játsszunk tovább. Megvolt a hátsó hullám, megvolt a szembehullám, nézzük, hogyan mennek az oldalsó hullámok. Beeveztem az öböl közepe felé, szándékosan a hullámokkal párhuzamosan, majd kijöttem. Kellemetlen volt, tény. De sikerült.

Aztán kifutottunk a partra. Mára elég ennyi.

A két túra útvonala:
Libás strand
Zala torkolat

Felcuccoltunk, ledobtuk a kajakokat.
– Pakoljunk el? – kérdezte Nej.
– Dehogyis! Először igyunk egy sört. Abból baj nem lehet.

Sportóra rovatunk következik.

Természetesen kihasználtam a lehetőséget a különböző mérésekre. A Libás strandnál már a kajak beállítással mentem, de csuklón történő pulzusméréssel. A Zala torkolat felé pedig felvettem a mellpántot.
Hát, Árpád…
Kezdjük a jó hírrel. A kajak beállítás, mellpánttal végre jól mér. (Vö. 141 kcal vs. 469 kcal.) Teljesen elfogadható értékeket kaptam. Ami azért nem kis fegyvertény, hiszen végre-valahára megoldódott egy reménytelennek tűnő problémám. (Az persze más kérdés, hogy mennyire elfogadható mondjuk egy ötnapos túrán végig mellpántot viselni.)
Ami viszont szószerint tragikus: az első evezésen, csuklón mérve, 65-ös átlagpulzust mért az óra. Más emberek ennyivel alszanak. Én meg hullámzó vízben, szembehullámokban eveztem. Aztán mellpánttal már jött a 91-es átlagpulzus, ami teljesen elfogadható. A hiba nagyjából -30%. Ennél az is pontosabb, ha hasraütve saccolok valamit.

A következtetés eléggé egyértelmű: a csuklón történő 7/24-es mérés teljesen jó, ha stresszt, alvásminőséget szeretnék monitorozni. De másra már nem. Ha sportot is akarok mérni, akkor szigorúan mellpánt kell. Mindig. Még erdei túrán is.

A sör után elpakolászgattunk. Üldögéltünk a teraszon. Nyilván az előző sörnek társai támadtak. Jól éreztük magunkat.

Délután ugyanaz az angol társaság, ugyanabban a kocsmában, ugyanolyan részegen.
– Nézd már, ezek megint itt vannak – jegyeztem meg.
– Lehet, hogy még mindig – pontosított Nej.
Ők is jól érezték magukat.

Este átsétáltunk, most a Pepi nevű vendéglátó egységbe. Toltunk egy hagymás rostélyost. Rágós volt.
Amikor visszatértünk, szúrós szemekkel meredtem a tabletre. De most nem kérte, hogy mondjak véleményt az étteremről. Valószínűleg rájött, hogy tegnap túltolta.

Keszthely, földön és vízen 06/08

Badacsony, Szigliget bringával
2018.07.19; csütörtök

A mellettünk lévő család. Fél éves, meg olyan három éves gyerekkel. Minek? A kisgyereket ilyenkor még zavarja a környezetváltás, rosszul viseli, aztán ott van a szállás minimálkomfortja, a gyerek ordít, a két szülő egész nap a kicsi körül nyüzsög, hogy csitítsa, a nagyobbik féltékeny lesz, azért hisztizik… miközben a szülők pontosan érzik, hogy a környéken mindenki masszívan gyűlöli őket. Akkor meg minek? Ha nekik sem pihenés, a kisgyereknek szenvedés, emellett tönkreteszik a közelükben lakók nyaralását, akkor minek?
Amikor végre elmentek, Nej megjegyezte, hogy csak egyszer látta mosolyogni a nőt: amikor beszálltak a kocsiba és indultak haza.

A szél még mindig nem állt el. De még csak nem is csitult. Akkor bringa. Eltekerünk Szigligeten keresztül Badacsonyba, eszünk, iszunk aztán visszatekerünk. Szigligeten felmegyünk a várba, ha lehet bringával, mert kemények vagyunk és mindenképpen eszünk egy fagyit abban a híres fagyizóban.

Ez itt egy golfpálya. Van hozzá panoráma, nem mondom.

DSC00930

Szigliget. A bringát inkább kihagytuk. Meredek, macskaköves út, tele gyalogossal és két sávban fel-le mászkáló autókkal. Még feltolni sem volt egyszerű a kerékpárokat.

A fagyisnál brutál tömeg, sebaj, majd veszünk lefelé jövet.

DSC00932

Aztán fent, a vár bejáratánál belépő. Bemenjünk? Hát, ha már feljöttünk. Aha. Ekkor derült ki, hogy nem hoztam pénztárcát. Meg Nej sem. Vidám út lesz. Nem csak a fagyinak lőttek, de Badacsonyban a sörnek és a kajának is. Annak a kajának, ami az ilyen egész napos sportok egyik motivációja. Meg hát… a bringáról ugyan nem fogunk leszédülni, de azért 60 km hegyes-völgyes terepen, étlen-szomjan, nem öröm.
Aztán Nej a farmer kiszsebében talált 400 forint vécépénzt, ebből futotta a badacsonyi boltban egy kőbambira meg egy fél literes ásványvízre, igazságosan elfeleztük mindkettőt, nem haltunk szomjan. (Éhen? Ennyi pénzt eszünkbe sem jutott kajára tékozolni.)

A szél masszívan tojik az előrejelzésre. Időnként akkorákat lök oldalról, hogy alig tudok a bringán maradni. Pedig holnap kajakozás lesz. Kellene lennie. Meglátjuk.

A túra útvonala:
Két dimenzióban
Három dimenzióban

Egy kis sportórázás. Valld be, hogy hiányzott.

tload

A fenti diagram szerint én most igazából nem is sportolok, hanem csak relaxálok. (Sárga a szintentartás, kék a pihenés, a lokális csúcs a kék indulásánál a Balaton-átúszás.) Nézd meg a görbén a hetet. Azt a hetet, amelyiken átúsztam a Balatont, bringáztam 76 kilométert, eveztem húszat, majd megint eveztem húszat, aztán bringáztam húszat, gyalogoltam nyolcat, bringáztam hatvanat, végül eveztem húszat. Szerinte ez semmi, egyszerű relaxálás. A Training Load görbe annyira lesüllyedt, hogy csoda, hogy élek. Ennyit a csuklón mérés pontosságáról. (Akkor fordult vissza sárgába, amikor itthon, immár mellpánttal, futottam egyet.)

Nincs laptop, van tablet. Újra. Újra száguld. Teljesen véletlenül vettem észre, hogy a Kemp oktatáson kapott reklámtoll végén olyan gumibigyó van, amellyel lehet gépelni.
Ezerrel tolom a kontentet.
Pontosabban, tolnám. Az élet egyik, majdhogynem legnagyobb igazságtalansága, hogy az embernek mindig akkor támadnak remek gondolatai, amikor nem tudja leírni, mert mondjuk bringázik, vagy evez, majd amikor végre gép elé kerül, minden kihullik a fejéből. A gondolatolvasással blogoló gépet meg még mindig nem találták fel.

Persze ettől még simán pályázhatnék a világ legnagyobb barma címre. Ez ugyanis egy 4-5 éves tablet. Egy Galaxy _Note_ 10.1 Tab… azaz van hozzá beépített stylus. Melyet a mostani nyaralásig eszembe sem jutott előhúzni.
Szétszórt vagyok.
Az utóbbi 4-5 évben.
Na mindegy, kipróbáltam… és baromira jó. Újra beleszerettem a tabletbe.

Másik technikai felfedezés. Teljesen véletlenül vettem észre… pontosabban… izé, bonyolult. Mivel folyamatosan küzdök a sportórámmal, így egy csomó dologgal képben vagyok. Valahol a háttérben például tudtam, hogy az egyik béta firmware-ben már van kajak, mint sport, de persze nem tudtam melyikben, aztán hirtelen kaptam egy durva, másfél főverziós frissítést (amely óta nem működik az usb kapcsolat), de nem kapcsoltam össze ezt a két dolgot, egészen addig, amíg ennyire gyalázatosan le nem szerepelt az óra a kajakozásnál. Ekkor jutott eszembe, hogy talán már van is a menüben kajak. Nos, nem volt. Elszomorodtam. Aztán tettem még egy próbát az ‘add sport’ gombbal és hiphiphurrá, megjelent.
Borzasztóan kíváncsi vagyok. Sajnos a nagy kajaktúrákon már túl vagyunk, az időjárás sem túl kedvező, szóval lehet, hogy várnom kell az őszi Balcsi körbeevezésig.

Nej megkérdezte a vízimentőt, hogy bemehet-e kajakkal a vízbe. Abszolút lúzerség. Betolom a kajakot, odaintek a hapsinak, hogy szevasz haver, mindenki hallotta, hogy nem ajánlottad, hogy bemenjek… aztán bemegyek. Kérdezni, alárendelt pozícióból udvariaskodni nem lehet. Abból nem lesz vízreszállás. Nem is lett.

Van itt egy nagyon részeg, angolul beszélő(?) társaság a szomszédos büfében. Az egyik hapsi pár órával ezelőtt nekiindult sétálni egyet. Nem igazán jött össze neki. Bárgyú mosollyal próbált mindenbe kapaszkodni, de hát leginkább bringák voltak errefelé, nem győzte sorban magára borogatni a készletet. Aztán estefelé lementek fürödni. Mint egy gúla, úgy támasztották négyen egymást. Úgy, de úgy sajnáltam, hogy már visszavették a kettes viharjelzést. Megnéztem volna, ahogy Miszter Csakatestemenkeresztül vízimentő meggyőzi őket a fürdési tilalomról.

Kettővel arrébb lakik Techno Viking a két kamasz gyerekével. Jó, persze nem az eredeti híresség, de hasonló alkattal, egy kigyúrt, fiatalos apuka, kigyúrt fiatal kölykökkel. Kijönnek a szobából, vezényszóra pozícióba merevednek, majd futnak két kört a kemping körül. Kijönnek, vezényszóra vállukra dobják a törölközőt és elmennek zuhanyozni. Kijönnek, vezényszóra zsebrevágják a kezüket és belehasítanak az éjszakába.
– Miért van olyan érzésem, hogy az anyukát ledarálták és megették? – fogalmazta meg egyik este Nej az ellenérzéseit.

Este dőzs. Elsétáltunk a közeli Halászcsárdába. Én ettem egy vadragut,

Igen, halászcsárdában. Nem szeretem a halat.

Nej meg egy harcsapaprikást túrós csuszával. Felejthető eset volt.

Mégis megmaradt. Amikor ugyanis visszaértünk a kempingbe és elővettem a tabletet, a Google Maps kedvesen megkérdezte, hogy milyen volt a Halászcsárda és lennék-e olyan kedves, hogy írok róla egy recenziót.

– Megakurva anyád! – hördültem fel.

Honnét tudta a végig a kempingben lévő tablet, hogy hol voltunk? Oké, a mobil végig a zsebemben volt, de leellenőriztem, nem futott a háttérben a Google Maps. Akkor? Ez folyamatosan kémkedik, akkor is, ha nincs semmi elindítva?

Szépen nézünk ki.

Keszthely, földön és vízen 05/08

Pihenőnap, azaz Hévíz
2018.07.18; szerda

Mindenhol az van, hogy nincs ember, különösen a balatonparti vendéglátásban nincs. Nos, látjuk. A kisbolt az étteremhez tartozik, de nincs ember mind a kettőre. Így az étterem pultosa veszi fel a rendelést, rakja össze az ételeket, szolgálja fel azokat, de ha közben valaki vásárolni akar, akkor átmegy vele a boltba, kinyitja, kiszolgálja, utána meg vissza az étterembe. Persze kiírás semmi, szóval a külföldiek csak állnak értetlenül a bezárt boltajtó előtt és dühöngenek.

Aztán ma reggel jött egy Nébih-es ellenőrzés, az se tudott bemenni. Egy ideig fel-alá járkált a nő az ajtó előtt, majd átment az étterembe és átrángatta a főnököt. Utána akkurátusan nekiállt lejárati időket ellenőrizni a chipseken és a mogyorókon.
A reggeli kávémat iszogatva néztem a közjátékot.
– Te, mit szólnának, ha én is átmennék egy spirálfüzettel, majd a nébihes nő után leellenőrizném, hogy jól ellenőrzött-e?
– Miért csinálnál ilyet?
– A hecc kedvéért. Meg hogy ne legyen annak a nőnek ekkora arca. Meg, tudod, ki őrzi az őrzőket?
– Aztán úgy néznének ránk a hátralévő időben, mint a véres vattára.
– De milyen tökéletes kiszolgálást kapnánk!

Aztán elmentem szakit keresni. A recepción nem tudtak semmiről, azaz az éjszakai műszak nem adta át, hogy elment nálunk az áram. Szerencsére este még beszéltem valami szobafőnök asszonnyal, ő riadóztatta reggel a szerelőt, pontosabban riadóztatta volna, de a szaki éppen szabadságon volt, a helyettese meg kiment árut beszerezni.
Ültünk, vártunk. Ráértünk, eleve pihenőnapunk volt.
Aztán egyszercsak megjött egy alacsony, hordómellkasú ember egy aprócska, hordómellkasú autóban, hátán MŰSZAK felíratú pólóban, két szerszámosládával a kezében. Nem is kellett kérdeznem, látszott rajta, hogy ő a szerelő. Elment hátra, tíz percig szöszmötölt, majd újra lett áram. Örültünk. Lesz hideg sör, mire hazaérünk.

Rádugtam a laptopot a töltőre, felszereltük a bringákat és elindultunk Hévízre. Ez egy gyenge, 20 kilométeres túra, pusztán csak azért, hogy ne rozsdásodjunk el. Meg én még soha nem jártam Hévízen. Meg közben bejártuk egy kicsit Keszthelyt is, mert egyrészt szép város, másrészt meg régen jártunk már erre.

A túra útvonala:
Két dimenzióban
Három dimenzióban

Kedves kis túra volt. Eleve azt szeretem a városban, hogy tele van zölddel, a kerékpárút pedig különösen kellemes volt. Minden előzetes jótanács ellenére nem ültünk bele a kifolyó kanálisba. Valószínűleg nem is találtuk meg, illetve ha az volt az, amire tippeltünk, akkor azért ahhoz kell némi gusztus.

Visszafelé toltunk egy fagyit is a sétálóutca mellett. Volt annyira jó, hogy estefelé még visszasétáltunk.

DSC00929

A kempingben megnéztem a laptopot. Nem töltődött semmit. Azaz a hős laptoptöltő megvédte a halálos áramcsapástól a laptopot, de közben maga elhalálozott. Egyperces néma csend.
Habár a laptop használhatatlan lett, szerencsére itt van a tablet is. Harcban állunk, embereink hullanak ugyan, de kitartunk.

Nem írtam még Laciról. Nálam pár évvel idősebb, kissé pocakos, kopasz, napszemüveges cerberus a bejáratnál. Kemény, mint a vídia. Bárki bejön autóval, motorral, nem vacakol, bringára pattan, megy utána, akár a kemping végébe is és leellenőrzi, van-e az illetőnek belépője. Szigorú.
Én pedig nekiálltam jópontokat gyűjtögetni. Délben dolgunk volt a városban, autóval, nekem pedig rémlett, mintha lenne valami szieszta. Gondoltam, megkérdezem.
Erre Laci rámborította a teljes szívfájdalmát. Hogy már semmi sem a régi. Az emberek le se szarják a szabályokat. Bezzeg a régi szép időkben még láncok is voltak a sorompó mögött, minden irányban. Ma meg már csak úgy járnak a népek ki, meg be. Igen, jól emlékszem, tényleg van szieszta, de már a kutya sem foglalkozik vele. Évek úta én vagyok az egyetlen, aki legalább megkérdezte. Láttam rajta, hogy kifejezetten szomorú, amiért már délben elmegyek, mivel a szieszta egykor kezdődik, így évek óta én lehettem volna az első, aki be is tartja.
Kifelé menet kiraktam az autós belépőt a szélvédőre. Mindent a barátságért.

Apropó, autó. Beültem, nem emlékeztem rá, hogy nem lehet hátratolni az ülést, így erőből hátranyomtam… és hátracsúszott. Végre nem kispolszkiban vezetek kamionfelépítményt.

Egyébként egész nap viharos szél tombolt, kettes viharjelzéssel. Bementünk a városba, felszedtük M-et, körbesétáltuk Keszthelyt, ettünk fagyit, dumáltunk a kempingben, este visszavittük, utána Tesco, mert elfogyott a sör, a bor, ja meg a kaja is, az idő még vacakabb lett, pedig már nem sok helye volt rá, vacsi, bor, szivar, blog.
Nem volt egy túl sportos nap, kész szerencse, hogy eleve pihenőnapnak terveztük.

Keszthely, földön és vízen 04/08

Balatongyörök
2018.07.07; kedd

Mára már sokkal szelesebb időt jósolt a levelibéka. Emiatt döntöttünk úgy, hogy inkább az északi parton kajakozunk. Ott ugyanis még el lehet evickélni a nádas tövében, ha nagyon cudar idő van. (Kicsit spoilerezek, de ha megnézed a track-et, nagyjából sejtheted is, milyen időnk volt.)

Jó viselet a tuareg, tegnap is bevált, de nem igazán tudom összedolgozni vele a fejkamerát. Ez például az első próbálkozás.

IMG_20180716_185242

Aztán addig gyötörtem, amíg össze nem jött.

IMG_20180717_090455

Sőt. A fejpánt leszorította a pólót, a póló megfeszítette a fejpántot, kölcsönösen stabilizálták egymást. Szükség is volt rá, mert nagyon durva szelet kaptunk napközben. (És végre megoldódott egy nagyon régi problémám is. Ha feltettem a fejpántot, akkor a sapkát már nem tudtam rendesen a fejembe tolni. Egy erősebb szél simán letépte.)

Töprengtem, töprengtem… majd nyuszi voltam. Maradtam a Kodiak kajaknál. (És nagyon jó döntés volt.)

Megvártuk Pétert, majd jó időben, vidáman nekiindultunk. Igaz, egyes viharjelzés volt, de stabil kajakokkal mentünk, mi baj lehet?

Nem is volt. Igaz, eleve a part mellett mentünk (ugye ilyenkor a limit 500 méter), a nyugati/dél-nyugati szél hátulról fújt, azaz még nem tudott igazán erős hullámokat kinevelni, ami meg volt, az még nem zavaróan emelgette a kajak fenekét és nem mellékesen tolt is előre.
A györöki strandtól egy kicsit tartottam. Én eddig kétszer próbáltam meg ott kikötni, egyszer sem sikerült. Nem túl kellemes a part, erős szélben meg sem tudtam közelíteni.

DSC00928

Nos, kiderült, hogy béna voltam. Ugyanis mindig Badacsony felől jöttem és onnan nem látszik, hogy a móló mellett, azaz a strand látszó része mögött, van egy széles, kellemes partszakasz is. Ahol bármilyen időben ki lehet kötni. Még olyan cudar szelesben is, amilyenben megérkeztünk.

Pénz, telefon, gps kiszerel, zsebrevág. Irány a büfé. De Péternek nem akaródzott.

– Jössz kajálni?
– Kösz, nem. Mostanában nincs étvágyam, hamar megtelek.
– Aha. Vastagbélrák.
– Biztos?
– Tuti.

– Tényleg nem jössz kajálni?
– Na jó, megyek.
– De azért nézesd meg.
– Gondoltam rá. Azt mondta a doki, hogy semmit nem érzek, altatásban végzik.
– Most képzeld el, mekkora buli lehet, ha éppen alternatív szexuális irányultságú az orvos. Elaltat, aztán megy a telefon a haveroknak, hogy van itt egy friss husi.
– Aztán jól letesztelik a rákot.
– A szondájukkal.
– Bár azt is mondták, hogy nem ez a legkellemetlenebb része a vizsgálatnak.
– Hanem?
– Hát, ugye a szondázáshoz gázt pumpálnak be. A vizsgálat után meg ez a gáz ki akar jönni.
– Hoppá.
– Képzeld el, amint tele van a kórházudvar zavartan sétálgató, ordítva fingó emberekkel.

Lángost akartunk enni a strandbüfében, de leültettek. Oké. Akkor toljunk valami keményebbet. Sajtos, hagymás, baconos lepény. Jól hangzott. Aztán megjelent a pincér két szekérderéknyi tálcával.
– Csak nem a miénk?
– Hátha…
Aztán betoltuk. Mondjuk, inkább tésztában volt erős, pörgött is a kalóriaszámláló a fejemben, de nem volt rossz. Meg kevés sem.
Oké, fizessünk. Jött a pincér.
– Mennyit enged a feléből? – kérdezte Péter.
– Jobbat ajánlok – vágta rá a pincér – Tippeljék meg a végösszeget, én meg megduplázom!

Aztán a visszaút. Nagy mellénnyel nekiindultunk Györöktől, nyílegyenesen. Tudtuk, hogy az öböl közepén cifra idő lesz, de szemből fújt a szél, az meg simán kezelhető. Csak erő kell hozzá. Aztán egy ponton egyszerre fújt a viharos szél minden irányból.
– Te, beindult a keszthelyi centrifuga!
– Ja. Meg közben kettes lett a viharjelzés!
– Akkor talán mégsem kellene bemennünk az öböl közepére!
– Oké, irány a nádas!

Itt szeretnélek emlékeztetni, hogy két évvel ezelőtt bementünk a centrifugába, hasonló helyzetben. Vicces volt. Akkor teljesen be voltam pánikolva. Most viszont… egyfelől kíváncsi voltam, hogy két év gyakorlás a sokkal borulékonyabb narancssárga kajakban mennyit növelt a biztonságérzetemen, másfelől viszont nem mertem Nejt belevinni. A fene tudja, hogy készen áll-e már egy ilyen erőpróbára.
Így az lett a vége, hogy hazakullogtunk a nádas mellett. Jelzem, ez sem volt egyszerű, a szélirány elég gyorsan változott, leginkább folyamatosan adaptálódott ahhoz, hogyan tudna mindig a legkellemetlenebb lenni számunkra. Időközben megpróbáltak vízimentők, vízirendőrök is kiszedni, de ellenálltunk.

Aztán minden jó véget ér egyszer, kisiklottunk a kemping strandjára.

A parton odajött hozzám egy német pacák. Fogalmam sincs, miért nekem kezdett el hőbörögni, de csak mondta és mondta. Hogy miért tilos a gyerekeinek a fürdés, amikor a szélvédett strandon nincs semmi veszély? Majd miután elmagyaráztam neki, akkor meg engem cseszett le az időjárás miatt. Hogy miért nem tudom, mikor lesz visszavonva a jelzés. Végül ráhagytam. Igen, nyugodtan engedje be a gyerekeket a vízbe. Aztán legfeljebb dolgozik a természetes szelekció.

Felsétáltunk a szállásra. Beszélgetés, szivar. Aztán Péter evezett tovább, mert az ő beszállója 500 méterrel arrébb volt.
Pakolta a kajakját a parton.
– Józsi, nem tudod, milyen jelzés van érvényben?
– Kettes! Kettes! – kiabált oda a meglehetősen frusztrált vízimentő. Ő ugyanis megtett mindent. Madzagokkal lezárta a stégeket, öt nyelven nyomtatta ki A4-es papírokra, hogy fürödni tilos, szóval maximális szigor, erre mi megjöttünk kajakkal, áteveztünk a kötelek alatt, majd beküldtem a német kölyköket a vízbe, később pedig Péter vízreszállt. A madzagok alatt.
– Ah, köszönöm, az pont jó – intett vissza Péter.
– Csak szólok, hogy én nem javasoltam, hogy vízreszálljon!
– Tanúsítani fogjuk! – vágtuk rá mindannyian.

A seggvédés, mint nemzeti sport.

A túra útvonala:
Két dimenzióban
Három dimenzióban

Nej korán lefeküdt aludni, én még gépelgettem a teraszon. Aztán befejeztem és rádugdostam mindent éjszakára a töltőre. Amikor a laptophoz jutottam, kicsapott egy szikra a konnektorból és sötétbe borult a szoba. Remek. Szerencsére a laptop nem volt még bedugva. Fejlámpával megkerestem a biztosítékot, visszanyomtam. De az áram nem jött meg. Valószínűleg valahol kint is van egy főbiztosíték. Kimentem a recepcióra, de csak vállvonogatásokat kaptam, igaz, abból kifejezetten sokat. Nem értenek hozzá, majd holnap kijön a szerelő. Abban meg csak reménykedhetek, hogy nem olvad ki minden a hűtőből.

Visszasétáltam, kiraktam Nej éjjeli szekrényére is a fejlámpáját, aztán magamat is töltőre tettem. Szerencsére nekem nem kellett hozzá áram.

Keszthely, földön és vízen 03/08

Madárszaros Csicsergő sziget
2018.07.06; hétfő

Jó dolog ez a Voltaren Dolo. Két napig szedtem és ma reggel végre meg tudtam emelni a bal kezemet, mindenféle fájdalom nélkül. Mehetünk evezni.

Hozzáteszem, a mai terv nem igazán nagyratörő. Tulajdonképpen Túri Attiláék egykori keszthelyi evezősversenyének távján megyünk végig: Keszthely, Zala torkolat, Balatonberény mellett az egyszerűen csak Madárszarosnak nevezett Csicsergő sziget, onnan pedig nyílegyenesen vissza Keszthelyre. Ez egy 20 kilométeres háromszög.
A víz tükörsima, a meteorológia szerint az is marad, szóval jöhet az M07 kajak.

Gondoltam, újítok. Kajakon maximálisan be szoktam öltözni. Nem azért, mert fázok, hanem a nap ellen. Spricó véd deréktól lefelé, hosszúujjú póló, bringáskesztyű, kajakos sapka. Ez utóbbit cseréltem le. Ugyanis jó dolog a széles árnyékoló perem, de a vízről alulról visszatükrőződő sugarak ellen nem véd. Rendszeresen rákvörösre szokott sülni az arcom és a tarkóm. Barna nemrég megtanított, hogyan lehet pólóból tuareg fejfedőt eszkábálni, az legalább tarkón véd. Az arcomat, az egyedüli sebezhető pontot pedig kenem ezerrel.

DSC00919

DSC00921

Összecuccoltunk, kilenckor elindultunk. Nagy lendülettel nekiindultunk a villanyoszlop felé. Mert emlékeztem, hogy a Zala torkolatban pont van egy. Aztán hívott Péter telefonon.

Ember, felvettem! Az M07-ben. Igaz, kellett hozzá Nej is. De tényleg kezdem megszokni ezt a kajakot.

Majd miután megbeszéltük a következő napot, ránéztem egy kicsit alaposabban a gps-re és elhűltem. Nyílegyenesen mentünk Berény felé. Azaz másik villanyoszlophoz igazodtam. Gyorsan korrigáltunk, aztán a torkolat közelében már szagról is megéreztük a Zalát.

Tudni kell, hogy a Kis-Balaton gyakorlatilag a Balaton szűrőrendszere. Maga a Zala meglehetősen sok szerves/szervetlen szennyeződést hoz, ezeket szűri ki – és hasznosítja – a hatalmas nádas. De azért marad még benne. A folyó sötétbarna vize keveredik a torkolatban a Balaton halványzöld színével, és persze vannak szagok is.

Kikötés a berényi strandon.
– Úgy látszik, nemcsak yachtokon laknak szegény emberek, de sup-okkal is azok járnak – jegyezte meg Nej.
– Pardon?
– Azt már megszoktam, hogy tengeren a yachtokon általában pucér emberek utaznak. De idefelé meglehetősen sok pucér ember egyensúlyozott sup-on.
– Ehe. Gondolom, üres árbóccal.
– Csak a seggüket láttam. Nem pörgették.
– Nem is, mert a helikopterezés már egy másik sport.
– Hülye.
– Nem annyira. Amibe belefutottál, az a berényi naturista kemping.
– Kemping?
– Igen. Ugyanolyan Balatontourist kemping, mint amilyenben mi is lakunk. Csak ebben mindenki kötelezően pucér.
– Azannya. Ennek a Mészáros Lőrincnek elég széles a … portfoliója.

DSC00913

Aztán a berényi strandon hamburger, sör, pihenés, majd elindultunk megkeresni a szigetet.
Nem volt meg.
De ezt már sejtettük a Zala folyón is. A zsilipnél kifejezetten magas volt a vízállás, márpedig ha sok a folyóban a víz, akkor sok a tóban is, a Csicsergő sziget pedig magas vízállásnál nem látszik. Ilyenkor csak egy hétköznapi nádas.

Péter későbbi közlése szerint olyan sok a víz a Balatonban, hogy a Sión keresztül nem is tudják leengedni. Félnek, hogy a vízáram elviszi a zsilipet.

A túra útvonala:
Két dimenzióban
Három dimenzióban
Remekül látszik, mennyire eltorzítottuk a háromszöget azzal a bénázással az elején.

DSC00915

Aztán elérkezett a pillanat. Nej már régóta ki szerette volna próbálni az M07-et, csak éppen… khmm… bizonyos geometriai problémák miatt nem fért bele. Nos, ezt az életmódváltást közösen csináljuk, ő is kábé annyit adott le, mint én, így itt volt az idő az újabb próbálkozáshoz. És igen, beleült. Meghajtotta.

DSC00918

DSC00924

Nem is akárhogyan. Emlékszem, mennyit paráztam, amikor az RSD-n beleültem, aztán később a Velencei-tavon, a Tisza-tónál… izgultam, minden billenésre leállt a szívverésem. Nej viszont határozottan ment, forgolódott, majd közölte, hogy _kifejezetten_ tetszik neki a kajak.
Még a végén harcolnom kell érte.

A kajakos túrák idejére a bringákat beraktuk a szobába. Az ördög nem alszik.
De nem ám.
Átöltözés közben valami megszúrta a lábamat. Megnéztem alaposan. Egy masszív fémdrót volt átfűzve az egyik bringa láncfeszítő görgőjén. A véletlen ki van zárva: ilyen állapotban nem is lehetett volna tekerni a pedált. Amikor hazajöttünk a Kis-Balatonról, egy-két óráig még kint voltak a bringák a kocsi mellett és ez alatt az idő alatt fűzte be a drótot valami vicces kedvű illető.
Azért…mennyire elmebeteg baromnak kell már ehhez lenni?

Este hétkor már álmos pislogás. De Barna éppen bútorokat ad el Pesten az anyós lakásából, meg kell várni, amíg visszahív. Aztán ahogy letettem a telefont kilenckor, mind a ketten zuhantunk bele az ágyba.

Vannak ilyen napok is. Melyek jól telnek, de nem lehet róluk sokat írni.

Keszthely, földön és vízen 02/08

Kis-Balaton bringával
2018.07.15; vasárnap

A Balatonnál nálam kötelező program a korán kelés, és amíg a többiek alszanak, úszok egyet a friss tóban. Na, ebből most nem lett semmi. Legalább egy évre kiúsztam magamat.

Reggel még mindig nem tudtam felvenni egyedül a pólómat. Emelni már tudok a bal kezemmel, de magát a kezemet nem tudom felemelni. A bringán még elmegy. De mi lesz itt holnap a kajakban? Szedem a Voltaren Dolo-t, mint kacsa a nokedlit.

A mai terv megkerülni a Kis-Balatont. Tulajdonképpen nem is értem, korábban miért nem tettük még meg. Nej fanatikus Tüskevár rajongó (Matula bácsi forever), bringával csavarogni a tavak, csatornák között hatalmas élmény lesz számára.

A túra útvonala:
Két dimenzióban
Három dimenzióban

Sajnos a teljes terepet nem jártuk be, egyelőre csak az egyik tórendszer volt meg. Hagytunk látnivalót jövőre is.

A kerékpáros útvonalra egy szavam sem lehet. Már Keszthelyen ki van táblázva a Zalavár utáni Kis-Balaton ház, mely egyfajta központja a környéknek. Ideális kezdőhely. Van egy állandó kiállítás, van egy büfé, vannak térképek és egy csomó rom.

DSC00888

DSC00895

A kerékpáros körút a töltésen visz, hasonlóan a Tisza-tóhoz. Be lehet kukucskálni a nagyobb vizekre, illetve van egy kilátó is. (Mondjuk az ártérben, azaz a töltés szintje alatt, de ne legyünk kispolgárok, miért ne lehetne egy kilátó a völgyben?)

IMG_20180715_113749

IMG_20180715_114447

A kilátó után nem sokkal jön a Kányavári sziget, a térség ikonikus hídjával.

DSC00906

Leraktuk a bringákat, ittunk egy sört, megettük a csokikat, majd átmentünk a szigetre. A híd előtt mézárus nénikék.
– Te, mi az ott annak az alaknak a fején? – kérdezte félhangosan az egyik.
– Nem tudod? Fedélzeti kamera.

Maga a sziget némileg csalódás volt. Nem rossz, tényleg nem, de nem erre számítottunk. Azt vártuk, hogy sűrű nádasban lesznek faburkolatú ösvények, hogy egy kicsit olyan matulásan lehet bújkálni a nádasban. Ehelyett egy teljesen rendezett, kirándulós, turistás szigetet kaptunk, nagy rétekkel.

DSC00897

Egy kicsit sétálgattunk, aztán mentünk tovább.

Útközben kocsma, pihenő.
– Te, hol vagyunk? – kérdezte Nej.
– Nagyrada. Tudod, ahol a rosseb lakik.
– Pontosan! – integetett át vigyorogva a szomszéd asztaltól egy kocsmabútor.

Jó nagy kör után visszaértünk Zalavárra. Elméletileg mehettünk volna az ismert úton is haza, de nekem szimpatikusabb volt letérni a töltésre. Ugyanaz a töltés, de a másik irány. És sokkal rosszabb minőségű út, gyakorlatilag egy murvás ösvény. Nem voltam nyugodt. A GPS-re a magyar gyalog- és kerékpártúra térkép volt feltöltve, az nem ismerte ezt az utat. De mi bajunk lehet belőle?

DSC00912

Semmi. Nem is lett. Mentünk egy csomót egy eléggé dzsuvás csatorna mellett. Hangulatos út volt. Aztán elértünk egy főutat és azon mentünk tovább Keszthely felé.
Visszanéztem. A dzsuvás csatornára az volt kiírva, hogy Zala folyó. Hoppá.

A visszaúton volt némi kaptató, de gond nélkül hazaértünk. 76 kilométer, kellemes túra.

Ekkor már kezdett összeállni, hogy a nagy kapkodásban mit hagytunk otthon. Kés. Vízforraló. (Azaz nincs reggeli kávé. A sajtot meg kiskanállal esszük.)
Aztán kifogyott a gáz a szivargyújtóból, lemerült az elem a konyhamérlegben. Ja, meg a kocsiban a guminős vezetőülés. Elvagyunk.

VB döntő. Jellemző, hogy csak abból vettük észre, hogy lassabb lett a kiszolgálás a kemping étteremben. Meg a pincér látványosan szét volt csúszva.
– Halló, a menetrendszerű barackpálinka érkezik! – kiabált az egyik vendég.
– Rohanok! – kurjantotta a pincér vigyorogva. Majd az asztalnál mindketten meghúzták a vendég laposüvegét.

Este

– Akkor én most elmegyek zuhanyozni, utána meg alszok – közölte Nej.
– Menjél. Én majd reggel fogok zuhanyozni.
– De nem ezt mondtad tegnap is?
– Figyelj, én négy órát áztam tegnap a vízben. Egy hétre előre letudtam a zuhanyzást.

Breaking news

Az Exchange blogon, hosszú évek óta először on-premise témájú írás jelent meg. (Szabadkoztak is miatta. Na, mindegy.)
Arról van szó, hogy kijött és le is tölthető az Exchange 2019 Preview verzió.

A legfontosabb újdonságok:

  • Az Exchange 2019 már fut Windows Server Core operációs rendszeren is. Azaz ebből a verzióból lehet összerakni a legbiztonságosabb Exchange konfigurációt.
  • Haladva a korral, ez a verzió már képes 48 processzort és 256 GB RAM-ot kezelni.
  • Az adatbázisokhoz tartozó search index immár benne van az adatbázisokban. Azaz replikáció során megy maga az index is, nem kell a passzív node-on újra indexelni.
  • Tiered storage támogatása. Az Exchange lemezműveletei továbbra is SATA2 diszkekre lettek optimalizálva, de lehetőség van SSD-vel támogatott diszkrendszerek használatára. Ekkor a különlegesen erőforrásigényes műveletekhez a gyors diszket használja.
  • Megjelent a “do not forward” opció. Régebben ehhez AD RMS kellett, most valószínűleg már nem. (Mondjuk, kíváncsi vagyok, anélkül hogyan oldották meg.)
  • Kidobták az évek óta csak fityegő Unified Messaging szerepkört. Az azért véleményes, hogyan kezelték azokat, akik mégis használták: ha upgradelni akartok, térjetek át a Cloud Voicemail szolgáltatásra.

A teljes írás, benne a letöltési linkkel, itt olvasható.

Keszthely, földön és vízen 01/08

Balaton-átúszás
2018.07.14; szombat

Nem kicsit indult cifrán ez a nyaralás sem. Péntek estére fejeztem be egy melót, legalábbis annyira, hogy a labda már a többiek térfelén pattogjon, amivel nem is lett volna semmi baj, ha csütörtökön nem jelentették volna be, hogy ezen a hétvégén, hiába lesz hullámos a víz, megtartják a Balaton-átúszást. Erről tudni kell, hogy még Görögországban egymásra néztünk a fiammal, hogy tényleg, de régen úsztuk már át együtt, épp itt az ideje megismételni. Aztán az első kiírásnál elhalasztották, a másodiknál egyikünk sem ért rá, le is mondtunk róla, de azt is elhalasztották, a harmadikat már nem is nagyon néztem, csakhogy kiderült, hogy pont arra a hétvégére tették, amikor úgyis lent leszünk a közelben, Barna is ráért, szóval miért ne?
Csakhogy pénteg estig nem végeztem a pakolással, szombaton meg legkésőbb reggel hatkor el kell indulnunk, ha mindent időben, kényelmesen szeretnénk lejátszani. Azaz – figyelembe véve a pakolást is – négy órai kelés.

IMG_20180714_073247

Így néztünk ki, mire mindent összeraktunk. A négy órai kelés megvolt, a hat órai indulásból viszont fél nyolcas lett. Hullafáradtan. Már a pakolástól. És akkor még két óra vezetés, majd levezetésként egy kis pancsolás.

Orvosi vizsgálat, karszalag, zuhany, menjünk. Még a kocsinál bekentük magunkat napolajjal, níveával, a bemelegítést elintéztük néhány karkörzéssel. (Egyébként is én azt az elvet vallom, hogy a bemelegítés maga a sport, csak eleinte lassan, komótosan kell csinálni.)
Aztán a vízben elállt a lélegzetem. Jókora, emberes hullámok fogadtak. Déli hullámok, féloldalasan szemből. Nekiindultam, de egyfolytában azon kattogott az agyam, hogy hogyan fogom én ezt megcsinálni? Már 100 méter után utáltam az egészet. 130 méternél betüdőztem egy sunyi hullámot, annyi víz ment a légcsövembe, hogy kis híján kiálltam. Végül pár óra alatt valahogy kiköhögtem.

Kollektív önhipnózis. Biztos vagyok benne, hogy a társaság fele csak azért úszott át, mert látta, hogy mások is átúsznak. Márpedig ha más meg tudja, akkor én is, szívja fel magát az ember és megcsinálja. Vagy belehal.

Az utolsó másfél kilométeren a folyamatos ellentartástól annyira kikészült a bal bicepszem, hogy képtelen voltam megtartani magam a vízben. Úszni még valahogy tudtam, kinyújtott kezekkel, behajlítás nélkül, csuklóból, lábbal nagyokat rúgva, de a kéz már nem működött. Emiatt nem is láttam, hol kell kimenni. És a mocskok, csak a cél előtt 100 méterrel ért le a lábam. A déli parton! Amikor úgy készültem, hogy az utolsó 500 méter már séta lesz.

A bal kezem pokolian fájt, képtelen voltam használni. A bal térdem szintúgy. Az úszószemüveg túl szoros lett, a felétől már úgy éreztem, hogy szétdurran a fejem. Fájt a fülem. A táv feléig a letüdőzött vizet krákogtam. És a végén, ami a tragédiából tragikomédiát csinált: kiesett a számból az ideiglenesen beragasztott felső körhíd. A több órányi vízben ázás kioldotta a ragasztót. A nyelvemmel visszalöktem a helyére, de innentől nem igazán mertem a számon keresztül levegőt venni. Pedig szükségem lett volna rá.
És ehhez még add hozzá, hogy volt néhány terminátor típusú versenyző, akik nem néztek semerre, egyszerűen átgázoltak az előttük úszókon. Egy ilyen nehezen kezelhető, hullámos vízben.

Sportóra, open water swimming teszt: úszás közben időnként kidugtam a a bal kezemet a vízből. Nesze, egyél gps-t. (És reménykedtem, hogy egyik hajóból sem néznek fuldoklónak.) Végeredményben 5100 méter helyett 3500 métert mért. Aztán az utolsó 100 méteren, amikor már sétáltam, utolérte magát. Elképesztő részidők születtek.

Úgy szerveztük meg, hogy amíg mi úszunk, Nej autóval átmegy Boglárra, a célban felszed minket és onnan megyünk Keszthelyre. (Illetve Barna haza.)
Nos, a sofőrnek sem volt könnyű dolga, szombat délelőtt, parti út, átúszás miatti hepaj és hát az autó, ahogy fel volt szerelve. A csajszi végül Boglárban bearaszolt a szűk strandúton, leparkolt egy zsebkendőnyi helyre a három kajakkal, két bringával körbeszerelt kocsival, kiszállt, majd odaballagott a szemben lévő pavilonhoz, ahol a csapos érdeklődve figyelte a mutatványt.
– Helló, sétálós sörötök van?
Elismerő pillantások.

Aztán kisétált a célba és várt. Üveges tekintettel érkeztem meg.

IMG_20180714_145445

– Hogy érzed magad? – kérdezte.
– Egy percét sem élveztem. Ez tömény élethalál harc volt.
– Érdekes. Barna szószerint megjósolta, mit fogsz mondani.

Ezen a napon ugyanis – leginkább az erős, szemből féloldalas hullámzás miatt – a mellben úszók nagyot szoptak. Barna is megpróbálta, majd azonnal váltott. Gyorsban, illetve háton teljesítette a távot, másfél órával hamarabb, mint én, aki csak mellben tud ekkorát úszni. (4 óra 5 perc lett az időeredményem.)

Barna figyelte meg, hogy az első hajókon nagyon sok ember csimpaszkodott. Egy csomóan ugyanis rögtön az elején feladták. Abszolút megértettem őket. Tényleg ijesztő volt, mert a szpíker azt mondta, hogy mindenki tartalékoljon, mivel a túlparton nagyobbak a hullámok. Csakhogy nekünk már déli szél jutott, azaz az elején kaptunk nagy szembehullámokat, és a végére csitult le a víz. Amikor már nem tudtam mozgatni a bal kezemet.

IMG_20180714_144603

IMG_20180714_144703

Ittunk néhány sörnek álcázott üdítőitalt (aka citromos, alkoholmentes “sörök”), ettünk egy nagy lángost, borzasztóan jól esett. Meg a proteincsokik is. Nesze megszaggatott izom, egyél.

– Nincs kedved vezetni? – érdeklődött Nej.
– Nem tudom felemelni a bal kezemet.
– Hát, jó.
– Értem. Akkor vezetek.
– Hogyan?
– A jobb kezemmel rakom fel a bal kezemet a kormányra.
– Tudtam, hogy megoldod.

Beszálltunk. Tolnám hátra az ülést. Nem megy.
– Ez mi?
– Nem tudom. Már nekem sem ment hátra.
Hátulról benyúltam az ülés alá. Eltört valami kis szar fémrúd, emiatt nem lehetett kiemelni a fogat a fogaslécből. Ez már így marad.
Na most, az ülés majdnem teljesen előre volt tolva. Valahogy úgy ültem, hogy a két térdemet a fülem mellé toltam fel. Rosszabb volt, mint egy kis Polák. A két kezemből meg csak az egyik működött. Az autó fullra felpakolva, oldalt is, hátul is kilógásokkal, a kilátás meg esetleges. És tömeg, tömeg mindenhol.
Mindez négy óra fuldoklás után. Vidám volt.

De csak megérkeztünk egyszer. Átvettük a szállást. Hát, izé. Nem valami pihengetős, csendes zug. A főbejárattól 50 méterre, közvetlenül a főút mellett, a bolttal és az étteremmel szemben. Durván erős autóforgalom, gyalogosforgalom és büdöskölkös bringásforgalom.

Ez a kép a szobaajtónkból készült.

IMG_20180721_084320

Az épület klasszikus szocreál, minimális karbantartással. Lepényházban utcáról nyíló szobák, üvegfal, odabent néhány dívány, hűtőszekrény(!) és egy olyan fürdőszoba, hogy annál én már láttam barátságosabb vegyi gyárat is. De egy éjszakára főszezonban 9e forint 3 személynek és 150 méterre van a stég a Balatonba.

Meg igazából nem is érdekeltek a körülmények, aktív hetet terveztünk, napközben úgysem leszünk itthon, estére meg úgyis rendeződik a helyzet.

Fiatal társaság már délután ötkor ordítja a bebaszcsis nótákat az egyik sátorban. Azért ez valahol gáz. Hajnalra be lehet rúgni. Reggel berúgni kifejezetten menő. De délután ötkor? Kispálya.

Aztán keményen folytattuk. Nej este korán elment aludni, én még pötyögtem egy kicsit a teraszon. Aztán átjött a szomszéd és hajnal kettőig söröztünk, boroztunk és whiskyztünk. Egy balaton-átúszás után.
– Úgy látom, maga olyan túlélő fajta – szögezte le a srác.
– Ja. Szükségem is van rá – bólogattam nagy beleéléssel.

Átúsztuk

Megint.
Mert eltelt 12 év és elfelejtettem, hogy ez annyira nem is jó.
Most sem volt az.

Az időjárás stabil lesz, de a szél- és hullámviszonyok, valamint a víz – amelyben az átlagos úszó 3-4 órát tartózkodik – hőfoka miatt elmondható, hogy idén nehezebb lesz teljesíteni a Balaton-átúszást, mint az elmúlt években – a szervezők közlése alapján.
blikk

Hát, ez elég óvatos becslésre sikerült. Valójában a helyzet sokkal rosszabb volt. A szél nem tudom, honnan fújt, de a hullámok masszívan dél-kelet felől jöttek, ami a létező legrosszabb – és egyben a legkevésbé valószínű – forgatókönyv volt. Nemcsak szemből jöttek, azaz akadályoztak, de féloldalasan jobbról is, azaz folyamatosan vittek volna oldalra. Folyamatosan ellent kellett tartanom. Ebből kifolyólag a bal kezem gyakorlatilag elhalálozott. Megemelni sem tudom.

De megcsináltuk.

IMG_20180714_151356

Érdekességként a 12 évvel ezelőtti átúszás képe:

Apa-fia élmény

A túl sok sport veszélyei

Nem, most nem arról akarok értekezni, hogy megrándulhatnak az izmok, kimehetnek az izületek. Nyilván vannak ilyenek is, de ezek ellen lehet védekezni bemelegítéssel, óvatos terheléssel.

Itt van a nyár, sokkal több a lehetőség mozogni. Nem csak napon belül, hanem sorban jönnek a nagyobb túrák is. Kerékpárral, kajakkal, gyalog fel a hegyre.
Ez mind-mind veszélyes.

1. A sok az lehet, hogy sok, de nem végtelen.

Ugye van ez az életmódváltás, a kalóriaszámolgatással. Aztán amikor jönnek a nagy megmozdulások, akkor az a hozzáállásunk, hogy nem számolgatunk. Mert annyi kalóriát visz el a mozgás, hogy lehetetlen túlenni.
Ez tévedés.
Az a bizonyos ős-tévedés, amelynek köszönhetően öt éven keresztül hiába gyötörtem magamat.
Ugyanis simán túl lehet enni, még csak nagyon erőltetni sem kell.
Nézzük ezt a közelmúltbéli bringatúrás napot. 87 kilométer tekerés, 1500 kalória. Jól hangzik. Nekem a napi adagom 1720, Nejé 1350. És elég szokott lenni. Hurrá, akkor ez a megtermelt 1500 sose fogy el.
Aha. Bringázás közben ittunk két korsó meg egy pohár sört. Este a Rizmajernél én négyet, Nej hármat. Az nálam 6,5 sör. 1300 kalória. Csak sörből. És már gyakorlatilag el is fogyott a végtelennek látszó keret. Aztán ilyenkor ott van, hogy lehet bűnözni. Pogácsák a pihenőhelyeken. Lángos ebédre. Estére egy brutális, 1200 kalóriás hamburger. Hol is járunk? Éjszaka becsületesen beírtam a napot. Plusz 850 kalóriával végeztem. Pusztán, mert azt hittem, hogy egy ilyen napon minden belefér.

2. Mentális visszalépés.

Ez a veszélyesebb. Ugyanis tény, hogy ebben az életmódban mindent lehet enni, de mindennek ára van és szigorúan bele kell férni a keretbe. Azaz 10-20 gramm mogyorót fogok elrágcsálni naponta és nem egy zacskóval, bármennyire is lenne kedvem hozzá. Ehhez önfegyelem kell, melyet nem könnyű kialakítani. Hiszen korábban az ember hozzászokott ahhoz, hogy megeszi mindazt, amit megkíván. De ha betartjuk, ha konokul csináljuk, akkor előbb-utóbb rááll az agy és elfelejti, hogy voltak felelőtlen zabálós napok.
Na, ezek a napok jönnek vissza akkor, amikor az ember odatesz egy 1500-2500 kalóriás mozgást. Ekkor ugyanis mindent szabad. Mint előtte. És mind a szervezet, mind az agy önfeledten dorbézol a régi jó megszokott tempóban.
Csakhogy utána, a következő napon vissza kell állni a korlátok betartására. Pokoli nehéz. Amikor az ember megtapasztalja egy napra a régi habzsidőzsi világot. Gyakorlatilag lehet előlről kezdeni a kondicionálást.
Mintha úgy szoktál volna le a cigiről, hogy egy hétig semmi, aztán két napon keresztül napi egy doboz, majd megint egy hét kihagyás. Ez nem leszokás.
A helyzet a sportolós/kajálós esetben viszont bonyolultabb. A ciginél megteheted, hogy nem gyújtasz rá, de ha tényleg sportoltál egy hatalmasat, akkor enned kell. Kötelező. A szervezetet kizsákmányolni sohasem kifizetődő.
Patthelyzet.
Nyilván szóba jöhetne, hogy nem sportolunk nagyokat. De egyfelől ezek a nagy túrák teljesen jók. Szeretjük. Nej is, én is. Másfelől a közepes sportok (500-1000 kalória között) ugyanúgy erodálják az önfegyelmet, mint a nagyok, szóval mindegy.

A sport veszélyes.

A megoldás persze nem a sport elhagyása, hanem a tanulás. Meg kell tanulni az állapotokat és adott esetben naponta váltogatni ezeket. Ha oktatási hét van, akkor úgy kelek fel, hogy nincs sport, azaz fejben a hét minden reggelén az 1-es számú programot indítom el, amikor óvatosan eszem. Ha úgy kelek fel, hogy ma belefér egy óra valami, vagy éppen egy hosszú túrázás közben vagyok, akkor indul a 2-es program. Minden program egy napra szól, utána törlődik. Minden, még a tegnapi nap emléke is. És csak az aktuális nap létezik.

Addig jár a korsó

Egész héten keresztül egy feketerigó pofátlanul itt ugrált az udvaron. Csipegetett valamit a gyepen. Szemmel láthatóan nem foglalkozott azzal, hogy két macska is figyeli a teraszról.
– Ehhez mit szóltok? – kérdeztem a fekete bundás csajoktól.
Csak vonogatták a vállukat.

Aztán amikor szombat hajnalban kiléptem a kellemesen hűvös teraszra, madártollakat láttam a lábtörlőn. Feketéket. Azaz a macskák nem csak elkapták a rigót, de felhurcolták a teraszra, elfogyasztoták, és a tollait otthagyták az ajtóban.

Válaszoltak.

NAV Online számla

Persze, hogy ez a hülyeség is akkor élesedik, amikor levegőt venni sincs időm, és persze ez is jó magyarosan el lett baszarintva már az indulása pillanatában.

De mindegy. Jó alattvalók vagyunk, megcsináljuk, amit Őfenesége kíván.

Végigvittem a regisztrációt, meg a technikai felhasználó legyártását, beleértve a kulcsgenerálásokat is. (Másodlagos felhasználót szerencsére nem kellett csinálnom.) Közben azért elmorfondíroztam: hogyan vette ezt az akadályt mondjuk egy könyvelő? Én azért nagyjából értettem, mi történik, így közepes mennyiségű káromkodással ugyan, de végigvittem a folyamatot. Mennyire érezhette magát fogalmatlanul bolyongva egy pénzügyes?

Aztán rájöttem, hogy igazából minden rendben van. A könyvelők (na és a jogászok) konstruáltak maguknak egy világot, melyben csak a saját kitekert, nem emberi fogyasztásra szánt nyelvezetükben megfogalmazott, értelmes hétköznapi ember számára felfoghatatlan szabályok, rendeletek, törvények áttekinthetetlen dzsungelén kell átvágnia magát még annak is, akinek éppen csak egy pici dolga lenne az egésszel. A könyvelők (és persze a jogászok) pedig jó pénzért szívesen segítenek bárkinek eligazodni. Az általuk teremtett dzsungelben.

Nos, nincs itt semmi látnivaló. Az informatika csak törleszt.