Fogpiszkáló, ha el nem cseszem

Megjegyzés: Az írás a június 23-24 hétvégéről szól. Csak ugye meg vagyok csúszva.

Voltak már egyszerűbb hétvégéim is, ez tény.

Eredetileg azt terveztük Nejjel, hogy tolunk egy egész hetes bringatúrát. Felpakolunk, letekerünk a Balatonig, megkerüljük a tavat és hazalihegünk. Csak hát jöttek a melóhegyek és elgázolták a túrát. Lefújtuk.
Igenám, de Barna, belelkesülve attól, hogy nem leszünk itthon, szombatra bulit szervezett az udvarra. Ez egyben azt is jelentette, hogy illedelmes szülőkként a hétvégén el kell hagynunk a környéket.
Volt már ilyen, akkor lementünk az RSD aljára és két nap alatt felkajakoztunk Dunaharasztiig. Ezt most is bevállaltuk. Jó buli szokott lenni. Eltekintve Szigetszentmártonban DJ Zoli vagy Roby vagy Miky tevékenységétől, aki hajnali négyig tolja emelt hangerővel a dizsit, az úri közönség meg szórakozik, aka oldalba hugyozzák a sátrat.

Csakhogy egy, a közelben lakó kajakos cimbora értesített, hogy tudjak róla, túl magas a Duna, így fullban rányitották az RSD-re. Azaz ha felfelé akarunk jönni, az közel olyan lesz, mintha a nagy Dunán eveznénk felfelé. Ehhez még megnéztem az időjárás-jelentést is, pénteken vihar, hétvégén intenzív lehűlés, erős északi széllel. Nos, ezek nem azok a körülmények, amelyek kedveznek a vidám kajakozásnak. Lefelé persze mehetnénk, egy nagy őrült száguldás lenne. Egy nap alatt leérnénk. Csakhogy két napra kell eltűnnünk.

Újratervezés. Egy sportolós közösségi oldalon megtaláltam egy kedves ismerős track-jét, egy kicsit felpumpáltam, lett belőle egy kétnapos bringatúra. A hűvös idő és az erős szél bringán azért még elmegy.
Nejnek viszont nagyon összejött, vasárnap is be kellett mennie melózni.

Újabb újratervezés. Akkor alszunk anyós lakásában. Igaz, egy reménytelen bútorraktár az egész, de hamarosan úgyis rendbe kell raknunk. Szombaton bringázunk egyet, vasárnap Nej bemegy dolgozni én meg lakást faragok a raktárból.
De ha már így jártunk, azért igyekeztem jó kis túrát összerakni. Először lemegyünk Dunaharasztiba, megnézzük a csónakháznál, milyen a Duna. Aztán a Csepel-szigeten a strand mellett, hol a sétányon, hol a műúton felmegyünk a központba. Micsoda véletlen, pont útba fog esni a Rizmajer. A sörözés után továbbmegyünk északnak, átverekedjük magunkat a műrepülő versenyen, majd a Római parton ebédelünk. Utána Megyeri híd, Káposztásmegyer, majd hátul hazacsorgunk.
Nos, végül ezt a túrát csináltuk meg.

Csak úgy, széljegyzetként. Elképesztő, mennyire terjed az agresszivitás a közlekedésben. Nem csak autós-kerékpáros viszonylatban, de a kerékpárosok között is. Két paraszt is beszólt a túra során, egyiknek sem volt igaza. Én meg csak néztem. Oké, jó dolog, hogy egyre többen tekernek, de ez egyben azt is jelenti, hogy egyre több a síkhülye, rutintalan egóbajnok is.

A HÉV hídjáról lenézve a Duna tényleg magasan állt, de az erős szél borzolásától nem láttuk, mekkora a sodrása. A csepeli rész nagy nyeremény volt, még soha nem bringáztam arra és kifejezetten hangulatos a terep.

DSC00885

Rizmájer. Szokás szerint végigkeseregtük, hogy de szívesen végigkóstolnánk azt a nyolcfajta sört, melyet csapolnak, aztán ittunk egyet, ettünk egy pogácsát és mentünk tovább. Nej azért küldött egy fényképet a gyerekeknek. Hogy tudják, a szülők jól érzik magukat.

A Red Bull Air Race. Nos, tényleg nagy volt a felfordulás. Még bringával is nehéz volt átvergődnünk. De legalább megnéztünk egy-két versenyzőt. Ijesztő volt, tudva, hogy milyen erős a szél a Duna felett.

A Római parton nem a megszokott kocsmánkba mentünk. (És nem is az Evezősbe, pedig azt szeretem a legjobban. Csak éppen olyan vacakul van megszervezve a kiszolgálás, hogy majdnem egy óra, mire megkapjuk az ételt és az italt.) Egy olyat kerestünk, ahol van lángos. Mert ma ki akartunk rúgni a hámból.
Kaja közben még mindig a Rizmájerről beszélgettünk.
– El kellene egyszer menni.
– De rendesen.
– Úgy bizony. Nem autóval és nem kerékpárral.
– Tömegközlekedéssel.
– Ja. Kényelmesen végigkóstolni a választékot.
– De valami olyan napon kellene, amikor sportoltunk is egy nagyot. Hogy beleférjen a kalóriakeretbe.

Egymásra néztünk.

– Te is arra gondoltál?
– Miért, te is?
– Ja. Hogy a mai nap pont ilyen. Közel 90 kilométer bringázás.
– Pontosan. A csepeli busz meg pont anyós lakása mellett áll meg.
– Meg pont a Rizmájernél.
– Úgy van. Még az erdőn sem kell átgyalogolnunk.
– Akkor ma, vagy soha.

Még gyorsan ment egy-egy fénykép a gyerekeknek. (Barna morgott is, hogy ez nem igazság: mi már voltunk Harasztiban, söröztünk a Rizmájernél, söröztünk a Rómain, a buliban meg még semmi nem történt.) Aztán igyekeztünk haza.

Hat óra körül érkeztünk meg. Sikerült észrevétlenül belopóznunk a lakásunkba, a fiatalok a kertben szórakoztak. Letettük a bringákat, felmentünk az emeletre, zuhanyoztunk, átöltöztünk.
A szobánkban nagyot vigyorogtam.
– Nézd már, át lett húzva az ágyneműnk.
– És milyen szépen megvetették az ágyat.
– Éljen az ifjú pár.
– Tudtad, hogy ezért az ágyért vetélkedés folyik?
– Nem tudtam. Te, mit szólnának, ha odacsempésznék egy tégely vazelint az éjjeliszekrényre?
– Hülye!
– Csak, hogy érezzék a törődést.

Végül nem tettem meg. Nem volt otthon vazelin.

Aztán elmentünk anyós lakásába. Hát, tényleg bútorraktár. Gyorsan kiszabadítottuk az egyik ágyat, aztán már mentünk is tovább. Éhesen. Szomjasan.

Pogácsával és fekete sörrel nyitottam, Nej a kedvencével, a szűretlen búzasörrel. Aztán rendeltünk egy hamburgert. Nem akármilyet. Valami olyasmi volt a neve, hogy Extra Sörgyári Akármi, mindenesetre a hozzávalók felsorolása három sor volt. Jó lesz. Közben kikértem még egy sört.

IMG_20180623_192753

Pont úgy ültünk le, hogy egy szélcsendes páholyból beláttuk az egész kerthelyiséget. Gyakorlatilag minden az orrunk előtt játszódott. Lehet, hogy ez egy perverzió, de én szeretem nézni az embereket, amikor mulatnak. Megfejteni a történetüket, vagy ha nem megy, akkor kitalálni egyet.
Persze nem kellett mindig tippelgetnem.
Kimentem vécére. Szűk volt a piszoár, szorosan egymás mellett álltunk egy fazonnal. Válaszfal nem volt.
– Jó kis hely, mi? – közölte könnyed társalgási hangnemben. Miközben a farkát fogta.
– Szuper! – bólintottam. Miközben a farkamat fogtam.
És ilyen oldott, mondhatni bizalmas légkörben társalogtunk. Elmesélte, hogy miért vannak ott, megjegyzésemre, miszerint az egyik fazonnak már nem kell sok, közölte, hogy ő az ünnepelt és lehet, hogy nem kell neki, de tutira inni fog még. Sokat.
Aztán rázogattunk még egy kicsit, majd mindenki ment a dolgára.

Közben elkészült a hamburger is. Emberes adag volt, alig bírtam egyszerre kivinni a kettőt.
Nejnek elkerekedett a szeme.
– Ezt meg kell enni?
– Csak ha éhes vagy – vittem be a kegyelemdöfést. Ugyanis egész úton azt hajtogatta, mennyire éhes.

Na most, hosszú együttes pályafutásunk van Nejjel, kezdve a bohó egyetemi évekkel. Láttam már őt többször is öntudatlan állapotban, de olyan még nem volt, hogy egy étel üsse ki. Márpedig most ez történt. A tányér utolsó negyedénél már láttam, hogy nem igazán kell neki, de a Szabó-vér dolgozott benne, miszerint kaját nem hagyunk ott. Elmentem egy adag sörért, jól el is húzódott, mert sokan álltak sorban a söntésnél. Mire visszaértem, Nejt már kataton állapotban találtam. Nem bírt ülni, gúvadt szemmel állt az asztal mellett és a semmibe meredt. Az est maradék részében nagyjából ez volt az összes kommunikációja.

Időközben kitört a német-svéd meccs. Sörözgettem, néztem, időnként megkérdeztem Nejt, hogy van. Mindig az a válasz jött, hogy most halok meg. Végül a meccs 92. percében mondtam azt, hogy oké, akkor most menjünk, itt már úgysem történik semmi. A svédek lenyelik a labdát, a németek meg tíz emberrel tehetetlenek lesznek.
Ha rám hallgatsz, ne velem tippeltesd meg a lottószámokat.

Nej végigszundikálta a buszon az utat, majd otthon sem vacakolt sokat, egyből ment aludni. Én még birtokba vettem a teraszt, bontottam egy üveg bort meg egy szivart. Hogy a szomszédok is érezzék, lakó állt a házhoz.

Ja, azt kérded, hogy mi lett a sörteszt eredménye? Nos, lehet, hogy kiábrándító lesz. Igazolva látom azt az elméletemet, miszerint a kézműves sörök mögött egy nagy parasztvakítás folyik. Mert lehet, hogy ínycsiklandozó ilyeneket látni a sörcsapon, hogy gyömbéres sör, meg málnás, meg meggyes, meg dinnyés, de ezek – szerintem – nem sörök. A málnásnál kis híján visszavittem és bevágtam a söntés mögé. Ez ugyanis tisztán málnaszörp volt. Annak mondjuk finom, meg én szeretem is a málnaszőrt, gyerekkoromban azon nőttem fel, de sörként eladni, piszok drágán, az nem korrekt. A végeredmény az lett, hogy finom a fekete, porter jellegű sörük, második helyezett lett az egyszerű világos sör, harmadik a szűretlen búza. A többi meg nem sör, hanem alkoholos üdítő. (Egyébként a listámból is látszik, hogy értenek hozzá. Ha nem állnak be a különcködős vonalba, akkor nagyon jó söröket tudnak csinálni. Csak hát ha az embereknek erre van igénye, meg ha a hely erről híres, akkor ezt nyomják.)

Reggel jó sokáig aludtunk. Nej nem igazán reggelizett, viszont a munkahelyre magával vitte az üveg kólát. Vakartam a fejemet, mert a hűtőben csak bor maradt. Mit fogok én inni, miközben rendbe rakom a bútorokat?
Végül megoldottam.