Hétvégi kertészkedés

Nem mondom, vannak előnyei annak, ha valaki az udvaron, egy lugasban dolgozik napközben. De vannak hátrányai is.
Például állandóan nézeget. Keresi, mit lehetne még csinosítgatni a kerten.

Csütörtökön pedig megláttam az elefántot. Igen, tudjátok, azt, amelyik ott van ugyan a szobában, de senki nem beszél róla, végül annyira megszokjuk, hogy már észre sem vesszük. Jelen esetben ez egy 12 négyzetméteres kertrész volt, melyet egyik oldalról kerítés – a túloldalán két óriási hársfa, alatta elvadult ostorfa bokrok – belülről pedig hét nagydarab fenyő határolt. Közöttük pedig… hát leginkább buja, átjárhatatlan ágdzsungel, önmagával párosodó és megtermékenyülő, értsd bujtással szaporodó növénykonglomerátum foglalta a teret. 11 éve lakunk itt, egyszer sem volt bátorságom hozzányúlni. Végülis növény, termeli a zokszigént, gátolja a belátást, meg zöld. Nagyjából.

Csak éppen kertészeti művelődésem elérte azt a szintet, amikor megtudtam, hogy lehet az árnyékba is növényeket ültetni. És mindjárt máshogy kezdtem nézni arra a kertdarabra. Meg a kerítésen kívüli dzsungelre.

Végül – kihasználva, hogy még mindig növényforgalmi kisker (is) vagyokelmentem és vettem 39 tő növényt. Nem akartam én ennyit, de a nagykerben csak tálcánként adják az anyagot. A legviccesebb, hogy árban így vagyok ugyanott, mintha kisker kertészetben vettem volna harmadannyi növényt.

És ha még csak ez lenne a különbség. Nem akarom részletezni, röviden annyi a sztori, hogy egy ismert és népszerű kertészetben rendeltem még május 2-án egy adag növényt. Július 2-án kezdtem el ideges lenni, írtam, eleinte szelíd, később már egyáltalán nem szelíd levelet, a fülük botját sem mozgatták. Aztán rendeltem tőlük még valamit, arra két hét múlva reagáltak, ekkor gyorsan számon kértem rajtuk a korábbi rendelést is, ugyan abból semmit nem tudtak leszállítani most sem, de legalább elszégyellték magukat és kaptam ajándékba két árnyékliliomot.

Szóval eljött a vasárnap. Hajnalban kiléptem a teraszra és szembenéztem 39 tő növénnyel.
– Vagy ti, vagy én – mormoltam.

Majdnem ‘vagy én’ lett.

Kora reggel elültettem a varjúhájakat. Ezek napigényesek, ki is kerültek a tűző napra. Nyilván ezt a munkát még a rekkentő napsütés beindulása előtt kellett elvégeznem. Utána, amikor már emberkedett a nap, mentem a fenyők közé, az árnyékba. Gyakorlatilag páncélba öltözve, mert azt a dzsungelt csak teljes védőfelszerelésben lehetett felszámolni.
De sikerült.

Végül jöttek az ültetések. Mindenféle páfrányok, árnyékliliomok és bőrlevelek. Embertelen volt. Szoktam én kertészkedni, de ekkora hórukk munkám még nem volt. Piszkosul elfáradtam – a gyökerekkel teleszőtt földben már az ültetőgödrök kiásása is komoly kihívást jelentett – amikor még csak a harmadánál jártam.

DSC_5786

DSC_5787

DSC_5788

DSC_5803

De rátettem az egész napot, volt fröccs is elegendő, este fél nyolcra végeztem. Utána még rendes gazdaként végiglocsoltam a kertet, éppen időben, mert amikor elraktam a slagot, meg is jött a vihar szele. Szerencsére vihar már nem lett belőle, de egy ideális, több órás áztató eső igen.

Soha rosszabb kertészkedős napot.