Jó tíz évvel ezelőtt pokolian nem értettem, miért is művész egy DJ és miért műalkotás egy mix? Hiszen a Gimme Shelter kezdése, a Black Rose gitárszólója, a Stairway to Heaven úgy ahogy van, a semmiből keletkeztek egy beszívott ihletett alkotó művész által. A DJ meg csak fog egy alkotást és tekergeti a potmétert meg effektel. Mégis ugyanakkora művésznek tartják, ugyanakkora a rajongótábora és naná a bevétele is.

Aztán egyszer elolvastam egy értelmes írást. Amelyik nem úgy kezdte, hogy ti vén faszok vagytok, nem értitek a mai világot. Elmagyarázta, hogy a DJ valójában zenész, a hangszere a már létező zene és persze a keverőpult, ezeken játszik és higgyük el, ugyanolyan kreatívan, mint egy hatvanas évekbeli zenész. Csak ti már nem fogadjátok be a végeredményt, mert távol áll a harmóniáitoktól.
Belegondoltam. Megértettem és elfogadtam.
Egy jó kifejezés, egy erősen vizuális kép kellett hozzá.

Mint a tejnél. Melyet nem vagyok hajlandó meginni, mert gyakorlatilag zsíros víz. Bezzeg a kakaó! Az már tulajdonképpen csokoládé és a csokinál nem érdekel, hogyan csinálják.

Hülye szómágia.