Gusztus 19

Nem volt egyszerű. A hosszú hétvégére egy kétnapos kajaktúrát, és nem mellékesen egy pihenőnapot terveztünk. Ebbe kavart bele a korábban említett migráció, mely elvitte a szombatot. (Meg gyakorlatilag előtte az egész hetet.) Sebaj, gondoltuk, akkor letoljuk a túrát vasárnap/hétfőn. Sokáig így is volt, de szombat este már éreztem, hogy nem lesz ez így jó, végül vasárnap reggel újraterveztük az egészet. A távolságot nem nagyon vágtuk meg, az időt viszont drasztikusan. Azaz a két napra tervezett 45 kilométerből egy napra tervezett 38 kilométer lett.
Mert baromi kemények vagyunk.
Meg leginkább lusták. Kell az az egy pihenőnap.

Nem hittem volna, különösen a szombati nap fényében, de vasárnap reggel fél tízkor már vízen voltunk.

IMG_20180819_093015

IMG_20180819_093030 Stitch

Úgy, hogy a csónakháznál meglepetések vártak. Lecserélték a mólót. Szebb lett, ez tény, de kajakos szemmel óriásit romlott. Egy kajakosnak ugyanis a legjobb a deszkákból összetákolt stég, mert a deszkák közötti résben meg tud kapaszkodni a ki/beszálláskor. Amikor leburkolták a stéget műfűvel, én már morogtam rendesen, de azért abba, mármint a két centi magas műfűbe még lehetett egy kicsit kapaszkodni. Egy kicsit. Nos, a mostani MDF lapokba már sehogyan sem. Oldd meg izomból. Pontosabban, egyensúlyból.
Gondoskodnak róla, hogy ne maradjak kihívás nélkül.

Elindultunk.

Vidám fiúk kenuban. A mi csónakházunkból.

– Nézd már, hogy megy! – szólt oda az egyik a másiknak.
– Csak úgy húzza a csíkot!
– Tutira motor van benne.
– Az a fekete elől meg az akkumulátor.
– Nem uraim, az a fekete doboz ott elől az utolsó perceket rögzíti – vigyorogtam vissza.
– Aha. És hová lesz a végcél?
– Szigetszentmárton, Papa Joe kocsmája.
– Akkor találkozunk.
– De ha csapolt barna sört akartok inni, igyekezzetek, mert baromi szomjas leszek, mire megérkezek.

Eveztem. Ráálltam egy tempóra. Nem foglalkoztam semmivel, csak tartottam a tempót. Időnként kell olyan, hogy az ember kikapcsolja az agyát és csak motorikusan mozog.
Nejt valahol elhagytam. Szegénynek esélye sem volt: verseny kategóriájú kajakban ültem, a legerősebb evezőmmel. Ehhez képest le a kalappal a csajszi előtt, mert minden megállóban maximum 5 perccel utánam ő is megérkezett. Közepesen gyors tengeri kajakkal, túra evezőlapáttal.

Horgász. Ladikban a víz közepén. Balról kerüljem, vagy jobbról? Jobb oldalra nézve ült, elmentem balra. De azon az oldalon is volt bot. Ráadásul ekkor már annyira közel voltam, hogy nem bírtam nagyot kerülni. Megálltam. Meresztettem a szememet, hol lehet a damil. Végül feladtam.
– Jó napot!
– Jó napot!
– Ha most itt elmegyek, elviszem a madzagot?
– Azt ugyan nem. Még nincs felrakva.
– Aha. Akkor azért nem láttam.
– Az bizony lehet.

Szigetcsépnél legszívesebben kimentem volna, annyira fájt a derekam, meg a bal combom, de mivel nem egyeztettük le, így nem mertem. Mentem tovább. Utánam jőve Nej is legszívesebben kiment volna, mert minden baja volt, de félt, hogy nagyon lemarad. Így csak ment tovább.
Ilyen az, amikor az információ hiánya miatt mind a két fél szop.

Aztán megjött Szigetszentmárton, a strand, meg Papa Joe kocsmája. Pontosabban, a Strand Büfé. Ugyanis új tulaj van, aki a nevet is lecserélte. A csapolt barna sör ugyanolyan jó, a kiszolgálás is, de… a táncparkettet asztalokkal borították.
– Ez azt jelenti, hogy nem lesz többet DJ Zoli? – kérdeztem a pultos csajszit.
– Sajnos azt.
– Hála Istennek.
Ami viszont kellemetlen változás, hogy kirúgták a jégerfüggő séfet és két kamasz szerencsétlenkedett a kajás bódéban. A választék? Sült kolbász, sült hekk, hambuci, gyros tál, palacsinta. Mondjuk ehhez tényleg nem kell szakács.
Kértünk egy gyros tálat. Jelentem, a hely megbukott. A kaja kifejezetten szar volt, szerencsére keveset is adtak belőle. Ittunk még egy sört. Pusztán csak a kalória végett.

Visszafelé már lazább tempót terveztünk. Lefelé ugyanis nem álltunk meg sehol, kihasználtuk, hogy sodor a víz, száguldottunk. Visszafelé már erőlködés lesz, akkor meg álljunk meg itt-ott. Egy-egy sörre.

Szigetcsép. Nagyon ment. Tömeg a strandon, tömeg a büfében.
Kövér család. Kövér nagymama, kövér apuka/anyuka, kövér testvérek, kövér unoka. Több métermázsányi kövér család terítette be a pult előterét. Mindenki veszekszik mindenkivel, régi sérelmek bukkantak elő egy-egy pillanatra. Azért nem veszel nekem hamburgert, mert utálsz, mindig is tudtam. Az unoka nem tud dönteni, az anyuka testvére debil, végül negyedóráig rendeltek. Aztán a klasszikus ordibálásos értesítés, hogy elkészült a hamburgerünk. Az a jó retró hamburger. De legalább meg lehetett enni.

Aztán kiszálltunk még Szigethalomnál is egy sörre. Már csak az íz kedvéért is.
Onnan pedig laza egyórás evezés a csónakház.
De pont az ilyen laza zárások a legveszélyesebbek. Borzasztóan büszke voltam magamra, hogy ezzel az erős lapáttal úgy toltam végig a napot, hogy nem fájdult meg semmim… erre az utolsó öt kilométeren csesztem el.

A nagy felületű lapátok kellemetlen tulajdonsága, hogy erősen büntetik a rossz evezési stílust.

Fáj is most rendesen mind a két karom.

Aztán megérkeztünk, elpakoltunk, hazaérkeztünk, ott is elpakoltunk, ettünk, ittunk. Sört. Mert azt már ismerjük.
És ennyi. Nagyon jól sikerült napot abszolváltunk.

Végezetül álljon itt egy kép Nej csodálatos kék kalapjáról meg az én fekete dobozomról.

IMG_20180819_153553

This entry was posted in Kajak.

2 thoughts on “Gusztus 19

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *