Amikor a lelkiismeretfurdalásod addig piszkál, hogy a vasárnapi másnapos borozgatás után este dafke előveszed az országúti bringát… hogy ha nem is olyan nagy távot, de legalább a 25 kilométeres kört megcsináld. Felülsz, elindulsz, és piszok jól megy a járgány. Érzed. hogy ebből hatalmas körrekord lesz.
Aztán egy helyen elfogy az út. Felszedték. De nem ám úgy, hogy földút maradt a helyén, hanem köves, sziklás talaj. Fék beránt, láb ledob. Késő. A kövek felütötték az első kereket, defekt.
Na jó. Elővettem a tartalék belsőt, beraktam. Pumpa. Nem ment bele levegő. Utána le akartam szedni a belsőről a pumpát, de nem jött le. Végül addig rángattam, amíg eltört a tartalék belső szelepszára. WTF? Na mindegy, kuka. Akkor megragasztom a régit. Azt se tudtam felpumpálni. A kicsi kézipumpa ránézésre rendben volt, tolta is a levegőt, de amikor rácsatlakoztattam a belsőre, akkor már nem történt semmi.
Azaz se tartalék belső, se pumpa. Elég necces. Dobtam egy sms-t Nejnek, de túl sok reményem nem volt, hiszen ő ilyenkor ugrál a fitnesszben. Aztán mákom volt felvette, félóra múlva már meg is mentett.
De akkor is. Kár azért a rekordért, ami benne volt a lábamban.
2018. August 16. Thursday at 15:35
Lehetett volna mindez olyan helyen, ahol még térerő sincs….
2018. August 16. Thursday at 16:21
Hát, majdnem ez volt. Ha a feleségem még a fitneszteremben ugrált volna, akkor jöhettem volna haza gyalog. Kábé 9 kilométer séta lett volna.