Month: September 2010

Farigcsáltam egy kicsit a letölthető könyvek oldalán, mert a mennyiség növekedésével arányosan vált egyre kaotikusabbá. A formai változtatásokon kívül a legfontosabb tartalmi változás az, hogy letükröztem egy általam is kezelhető site-ra a szakmai könyveket és mindegyikből a legfrissebbet tettem ki. (Az Exchange 2007 Spontán pdf tartalomjegyzéket kapott, a TCP/IP 1 óra alatt füzetben pedig javítottam egy sokak által szóvátett félrematekolást. A többi nem változott.) Minden köszönetem a Microsofté, de az általuk biztosított tárhelyen még a hónaprakész fájlkezelés sem működik.

A tervek:

• Ezerrel készül az Odakint II. Ránézésre szintén monumentális anyagnak tűnik, lesznek benne meglepetések is, érdemes lesz várni rá.
• Elkezdtem, majd abbahagytam az éves blogválogatások kötetbe szervezését. Nem véletlenül. Most keresem a formát az újraszabáshoz és ha az meglesz, akkor legördülnek sorra az új kötetek a futószalagról.
• Meglepi. Remélem, lesz rá időm.

Az érzés, amikor több napos távollét után vasárnap délután hazaérsz a családdal, és realizálod, hogy a hálószobai ébresztőóra nem lett kikapcsolva – azaz mind szombat, mind vasárnap reggel 4.40-töl 5.10-ig szórakoztatta velőhasító sípolással a hártyavékony falon keresztül a túloldalt alvó(?) szomszédot…

Ma éppen Besenyőtelken utaztunk át, amikor megláttuk a falu közepén a hatalmas felfújható kaput, Rétes Nap felirattal. Egyből kétszeresére tágult a szemem. (Számtalan gyenge pontjaim egyike a szimpátia a rétesekkel.)
– Hazafelé itt megállunk – szögeztem le határozottan és Nej is csak vigyorgott.

Visszafelé már Hortobágynál törtem a fejem.
– Nagyon tele vagyok, egy falat sem csúszna le a torkomon. Hogyan fogok így rétest enni?
– Veszünk elvitelre.
– Oké! De akkor mindegyik sátornál, mindegyik fajtából!
Lelki szemeim előtt megjelent egy hatalmas fesztivál, ahol Magyarország összes réteskészítője képviselteti magát egy-egy sátorral és bemutatják tudásuk legjavát.

Megérkeztünk, kiszálltunk. 10 perc alatt végigsétáltunk a rendezvényen. Rétes, az nem igazán volt. Mindösszesen két – ránézésre ugyanahhoz a gyártóhoz tartozó – sátornál lehetett egyáltalán kapni, ugyanazt a három fajtát, de amikor érdeklődtünk, közölték, hogy csak almás van. Megnéztük, nem tetszett, csalódottan eljöttünk.

Először nem is igazán értettem. Mi szükség volt ezekre a felesleges körökre itt a rétesekkel? Aztán rájöttem: ez az absztrakció újabb foka. A népszerű üdülőhelyeken nyaranta rendszeresen vannak borfesztiválok, melyek a nagyívű megnevezések mögött arról szólnak, hogy a családjukkal nyaraló apukák az unalmas nyaralás alatt kultúrpogramnak álcázott rendezvényen rúghassanak be. Itt továbbmentek: azt mondták, Rétes Nap… majd kiraktak vagy tíz lacipecsenyés, sörös-boros sátrat, néptáncosokat a szinpadra, aztán hagy szóljon a mulatság. És hogy ne érhesse szó a ház elejét, kilöktek az udvar szélére három csotvasz rétest is.

A zászlók és a vezérkar bevonulását a közönség felállással tisztelte meg. A himnusz után leültünk. Méghozzá – direkt figyeltem – úgy, hogy leülés előtt mindenki hátranézett a székére.
Mintha valaki kirángatná, vagy rajzszöget szórna rá.

***

Nej halkan odasúgta.
– Van nálad papírzsepi?
– Van. Sírni akarsz?
– Hülye.

De Pistike semmit se látott,
Mert titokban
Bombákat gyártott
Azért, hogy valami legyen
Velünk és alighanem
A keze a nyomógombon

Kispál és a Borz: Pistike a Malév gépen

Nem is annyira szokatlan ez a fajta gondolkodás a héköznapokban. Nem tudom, hogy vagy vele, én például szoktam képzeletbeli bombákkal/kézigránátokkal játszani.

Elmesélem.

Sétálok az utcán, amikor meglátok egy jó pozícióban lévő kavicsot a járda szélén. Más normális férfiember ilyenkor kinéz magának egy focikaput és vagy külsővel, vagy egy elegáns sasszéval bevarrja a követ.
Én inkább robbantok. Elképzelem, hogy ez egy kézigránát, ami tízig számolás után robban. Kinézek magamnak egy közlekedő autót az úton és azt mondom, hogy egy, majd berúgom a kavicsot az útra… és számolok tovább. Akkor csináltam jól, ha az autó pont akkor haladt át a kézigránát kavics fölött, amikor a tízhez értem.

Amilyen világban élünk, soha nem lehet tudni, mikor jön jól egy ilyen készség.