Zsebkéssel szántani

A szervezés és a főzés valahol ugyanarra a sémára működik

Nej beveszi magát szombat délelőtt a konyhába, kever-kavar, süt-főz, kontya alá becsap a gőz. Aztán kora délután körbeküld egy emailt, hogy lehet jönni enni. A kaja kábé 10 perc alatt fogy el, az udvariasabbja elmormog egy ‘köszönöm az ebédet’ félmondatot és az élet megy tovább. Nej a konyhában mosogat, a lépcsőn felfelé pedig esetleg elhangzik egy félhangos ‘a múlt hétvégén jobb volt a rizs’ megjegyzés.

Hasonló érzéseim vannak, amikor kirándulást kell szervezni. Oké, ez mondjuk nem annyira látványos, mint egy konyhai felfordulás, mondhatnánk, hogy csak ülök a gép előtt és nézem a plafont. Pedig. Hová? Mikor? Ki hogyan ér rá? Mennyi pénzünk van? Mit fogunk csinálni? Mit fogunk csinálni, ha pocsék időnk lesz? Túratervek, térképböngészés. Fórumok átolvasása, Travelguide. Megkeresni a kapcsolatokat. Szállást foglalni. Másikat keresni, ha kiderül, hogy már hónapokkal előbb elfogyott a hely. Időben utalni. Hetente emlékeztetni az embereket. Pakolási listát készíteni. Mindenkinek van megfelelő túraruhája? Autó rendben? Utánfutó rendben? Matricák rendben? Utasbiztosítás. Nemzetközi zöld kártya.
Végül, ha marad idő, elolvasni mindent a környékről, hogy tudjuk, hol is járunk egyáltalán, mik történtek errefelé anno.
Aztán eltelik az a pár nap, fáradtan hazajövünk. A nappali plafonig telik saras cuccokkal, bőröndökkel, hátizsákokkal. Idővel – egy-két hét – minden a helyére kerül, lehet szervezni a következőt.
Tipikus visszajelzés: ja, jó volt.