Rétesimitáció

Ma éppen Besenyőtelken utaztunk át, amikor megláttuk a falu közepén a hatalmas felfújható kaput, Rétes Nap felirattal. Egyből kétszeresére tágult a szemem. (Számtalan gyenge pontjaim egyike a szimpátia a rétesekkel.)
– Hazafelé itt megállunk – szögeztem le határozottan és Nej is csak vigyorgott.

Visszafelé már Hortobágynál törtem a fejem.
– Nagyon tele vagyok, egy falat sem csúszna le a torkomon. Hogyan fogok így rétest enni?
– Veszünk elvitelre.
– Oké! De akkor mindegyik sátornál, mindegyik fajtából!
Lelki szemeim előtt megjelent egy hatalmas fesztivál, ahol Magyarország összes réteskészítője képviselteti magát egy-egy sátorral és bemutatják tudásuk legjavát.

Megérkeztünk, kiszálltunk. 10 perc alatt végigsétáltunk a rendezvényen. Rétes, az nem igazán volt. Mindösszesen két – ránézésre ugyanahhoz a gyártóhoz tartozó – sátornál lehetett egyáltalán kapni, ugyanazt a három fajtát, de amikor érdeklődtünk, közölték, hogy csak almás van. Megnéztük, nem tetszett, csalódottan eljöttünk.

Először nem is igazán értettem. Mi szükség volt ezekre a felesleges körökre itt a rétesekkel? Aztán rájöttem: ez az absztrakció újabb foka. A népszerű üdülőhelyeken nyaranta rendszeresen vannak borfesztiválok, melyek a nagyívű megnevezések mögött arról szólnak, hogy a családjukkal nyaraló apukák az unalmas nyaralás alatt kultúrpogramnak álcázott rendezvényen rúghassanak be. Itt továbbmentek: azt mondták, Rétes Nap… majd kiraktak vagy tíz lacipecsenyés, sörös-boros sátrat, néptáncosokat a szinpadra, aztán hagy szóljon a mulatság. És hogy ne érhesse szó a ház elejét, kilöktek az udvar szélére három csotvasz rétest is.