Forint, a sorozatsztár

Nem lehet nem észrevenni, hogy mindennapjaink reality showjának új főszereplője van: a Forint. Igazi celebként minden nap írnak róla.

Én meglehetősen sok újság feed-jére iratkoztam fel, legalábbis újságcikk-címek szintjén. Azaz naponta kétszer átsöprök a címeken, az érdekesebbeket (napi 2-3) meg is nyitom olvasásra. Ez a technika egy meglehetősen érdekes médiaképet eredményez. Az egy dolog, hogy így minden hír harsány formában jut el hozzám. Az egy másik, hogy egyből látszik, mit hype-ol a sajtó. Valaki ír róla, aztán egy órán belül az összes másik újság is. (Ebből egész érdekes dolgok szoktak születni. Teszem azt, az egyik megírja, hogy Böhönyén szőrös tök nőtt a dinnyeföldön. Rá félórára szinte az összes újság lehozza a böhönyei szőrös tököt, mintha mindenkinek lett volna egy böhönyei tudósítója, aki éppen a dinnyeföldet leste az adott időpontban.)

Nos, a Forintot felkapta a média. Tudják, hogy az emberek szeretik, kiváncsiak, mi történik vele. Felfelé ível az útja? Esetleg rosszkedvűen lekonyult? Neadjisten elfáradt és aznap kedve sem volt kikelni az ágyból? Mindegy. Minden média – eltekintve talán a Dörmögő Dömötörtől – naponta többször is megírja, hogy emelkedett a Forint (11,57 fillért), gyengült a Forint, ha pedig egyik sem, akkor ma éppen stagnált a Forint. Mondom, mindegy. A lényeg, hogy az emberek tudatából még véletlenül se essen ki a Forint. Hogy aggódjanak érte. Hogy fel legyenek spanolva. Hogy haragudjanak azokra, akik bántják. Hogy a hiszti eladja a következő napi cikkeket.

Szegény Forint pedig csak áll a rivaldafényben, kicsit zavartan mosolyog, szerényen nyilatkozik banalitásokat a riportereknek és borzasztóan nem érti, hogyan keveredett bele ebbe az egészbe.

Gazda

Talán már feltűnt, némi változás lesz a képeim tárolásánál. Szép lassan átcuccolok a Picasa-ra.

Bármilyen hülyén is hangzik, de anyagi okokból. A Flickr-en a Pro account évi 25$, az egyszerű account meg számomra használhatatlan. 25$, az annyi, mint olyan 6000 forint. Jogos lehet a kérdés, hogy megéri-e ennyi pénzért egy ekkora költözködés?

Abszolút értékben nem. De én a pénzkiadást soha nem abszolút értelemben szoktam számolni. Százezer forint sok, vagy kevés? Attól függ. Egy fűnyíróért nekem sok, még ha magától megy is. Egy amerikai utazásért viszont nagyon jó ár.
Egyik visszatérő vesszőparipám a családban a lámpák kapcsolgatása. Nem győzöm hajtogatni, hogy ha öt percnél hosszabb távra elhagyunk egy helyiséget és nincs bent senki, akkor kapcsoljuk le a lámpát. Nem a pénz abszolút értéke miatt, hiszen egy 60 wattos égő akár egész nap világítva sem fogyaszt olyan hűdesokat. Hanem azért, mert így lesz a lakóból gazda, így alakul ki a gazdaszemlélet. És minek fizessünk akár csak tíz forintot is a semmiért cserébe?
Ugyanez történt a Flickr Pro accounttal. Oké, hogy csak 6000, de miért fizessek érte, amikor ugyanezt a Google-nél ingyen megkapom? Na jó, nem pont ugyanezt, de amire használom, azt ugyanúgy tudja a Picasa is, a többi meg nem kell.

Ez persze járni fog valami minimális kényelmetlenséggel. Akik albumként nézegették a képeket, augusztus 29 után már nem fognak hozzáférni, csak a 200 legutolsó képhez. Hamarosan lekerül a Flickr badget is a blog bal oldaláról. És ennyi. A linkelt képek továbbra is látszódnak, rájuk kattintva bejönnek a nagy képek is, egyedül az original méret lett láthatatlan.
Az albumokat folyamatosan migrálom át az új oldalra, ha meglesz, akkor az útleírásoknál is cserélem az album linkeket. Nagyjából ennyi.

Balaton 50 – majdnem

2010.08.27; péntek

Valami brutál kialvatlansággal kezdtem. Az előző éjszaka után a következő is eltartott éjjel tizenegyig, az óra meg csörög, tudjukmikor. Nejt kivittem a hajnali buszához, aztán irány haza. Szerencsére ekkor már előrelátóbb voltam, megegyeztem a munkahelyemmel, hogy ma otthon dolgozom. Hogy ők sejtették-e munkám hatásfokát, nem tudom – én mindenesetre ahogy hazaértem reggel hatkor, úgy, ruhástól dőltem bele az ágyba. Kilenckor keltem fel, nem túl boldogan. Eredetileg ugyanis nyolcig terveztem, másfelől viszont tudtam volna aludni estig is. (Aztán később ez az átaludt három többször is megbosszulta magát, dehát ennyire már nem vagyok robot.)
Gyorsan elrohantam bevásárolni. (Nej hétvégi bulira készült, én meg evezőversenyre.) És még csak utána jött az összepakolás. Berohangásztam a lakást padlástól a földszintig, a füllesztő melegben több garnitúra póló is rámizzadt. Eredetileg úgy terveztem, hogy három és négy óra között már lent leszek Balatonudvariban, megúszva ezzel a pénteki forgalmat az M7-en. Háát… háromkor indultam el otthonról, négy óra körül került fel a kajak a kocsi tetejére a Kis-Dunánál. Dugó dugó hátán az M0-án, baleset az M7-en, visszafogott anyázás a vezetőülésen.
Fél hét körül értünk le. Mármint én és a vihar. Éppenhogy kinéztem a sátorhelyet az óvoda udvarán, amikor lecsapott a tomboló szél. Ha állítottál már sátrat szélviharban, akkor tudod, miről beszélek.

From MiVanVelem

De egyszer ez is rendeződött, elpakolásztam, lementem a strandra regisztrálni. Nagyon csúnya volt. Minden. Az ég, a Balaton, a tekintetem. Mire felértem, kezdtek szállingózni a többiek is a Pyrus klubból. Nekik több eszük volt, nem vertek sátrat, inkább a kocsiban aludtak.
Visszamentünk a strandra, beültünk a pizzázóba. Ekkor szakadt le az ég. A szél simán behozta a fedél alá az esőt, a tető sem volt teljesen hibátlan, de vizes ember ne idegenkedjen a víztől.
Végül itt beszélgettük át az estét. Utána, a még mindig szakadó esőben felsétáltunk, szunya.

2010.08.28; szombat

Hatra húztam az órámat, mert a rajt 9-re előre lett hozva, én meg szeretek sokáig szuttyogni reggel. De az egész éjjel szakadó eső még hatkor is vidoran nyomta. Óra továbbhúzva hétre – feleslegesen, mert 6.45-kor jött az sms, hogy futam lefújva, egész nap tré idő lesz, no meg II-es viharjelzés.
Kikukucskáltam az ablakon: a klubtársak éppen himalájai menekültet játszottak az óvoda ajtajában. Ezt nem lehetett kihagyni, kimásztam.

From MiVanVelem

Megjegyzem, balek dolog volt ebbe a kis sátorba nagy matracot vinni. Gondoltam, a kocsi elbírja. Aztán amikor beraktam, akkor derült ki, hogy alig maradt hely a számomra. Teljesen a plafonra simulva aludtam, a bejárati ajtót meg ki kellett nyitnom, annyira nem volt bent levegő. Még jó, hogy a hálózsákom hőkomfort-tartományában bőven volt tartalék.

A képen látható gázfőzőcskézés diszkrét báját egyébként az adta, hogy odabent, durván olyan húsz méterre volt egy jól felszerelt konyha, mikrohullámú sütővel. Dehát táborozni jöttünk, vagy mi a fene. Végiggondoltam az előttünk álló napot (eső megállás nélkül szakadt), aztán bontottam egy sört (7.15), aztán a kávé mellé elszívtam egy szivart, végül tíz óra körül meg is reggeliztem. Nem egy kispolgári reggel, na. Utána nézegettük az időjárást… hát, nem sok jóval kecsegtetett. Azt mondták, délután egy körül eláll az eső, utána egész nap száraz idő lesz. Viszont kettőkor jön a viharos szél és ki is tart estig. Nos, milyen is legyen, amikor egy 50 kilométeres verseny lett betervezve, kétszeres balatonátevezéssel? Előkotorásztam egy újabb szivart, sör is került hamarosan és folyt a klubélet a bejárati ajtóban. (A többiek nagy örömére, gondolom.) Aztán kijött a fényképész csajszi, rövid beszélgetés után kihozta szobája faláról a tavalyi versenyről készített képek felnagyított változatait – és klasszikus képmutogató show-t tartott. A képek durván jók voltak.
Repült az idő.
Egy óra körül tényleg elállt az eső, néhányan úgy döntöttek, bevizezik a kajakot. Lekisértük őket.
Nagyon csúnyán nézett ki a part. Még a fák is ólomszürkék voltak. Mond az valamit, hogy a tó közepén(!) rohangászó hullámokat szabad szemmel is tisztán láttuk?
Elmentünk, lángosoztunk egyet, megvártuk a vizes csapatot, aztán vissza az ovi ajtajába.
Itt mindenkinek akadt némi elintéznivalója, volt, aki beszaladt Füredre, volt aki beszaladt fürödni, volt, aki nekiállt a szomszédokat vegzálni vöröshagymáért, szóval mindenki értelmesen töltötte a csendes pihenőt. Én pusztítottam a szivarállományt. (Annyira nem kell elhűlni, ide ilyen picike, félórás, a leírása szerint ún. golf szivarokat vittem. Többen el is képzelték, milyen lesz holnap, ha beleragad a kezembe a golfütővel történő suhintás mozdulata – csak éppen evezővel.)

A csendespihenő után jött az est fő programja. Péter hozta a boronatárcsából, szovjet atomerőműből és ungarise gázpalackból barkácsolt tarjasütő berendezését. No meg egy jó nagy adag pácolt tarját. Aztán innen-onnan előbújtak a különböző húsok, kolbászok, sajtok, na meg persze a hagyma.

From MiVanVelem

Mindez persze továbbra is az ovi ajtajában. Eddig csak a jelenlétünkkel zavartuk a zömöt, innentől már a sütési illatokkal is. De igyekeztünk szellemes társalgással (vö. szivarozó fehér delfin) magunk felé fordítani a közszimpátiát. Mérsékelt sikerrel.

From MiVanVelem

Így telt az este. Tíz óra után összecsomagoltunk, alvás. Én még benéztem a konyhába, és láttam, hogy a közszimpátia azért nem foglalkozott velünk, mert már jócskán be volt rúgva.

2010.08.29; vasárnap

Többen is komoly tétekbe fogadták volna le, hogy ma reggel _biztosan_ el lesz indítva a verseny. Max. félóra múlva lefújják… de ekkor ugye már nem kell visszafizetni az egyébként nem kevés nevezési díjat. Szerencsére ezt nem tudtuk letesztelni, mivel nyolc óra körülre egészen szép idő kerekedett. Sütött a nap, felhő alig és az is bari – egyedül a szél emberkedett, hirtelen fel-feltámadó rohamokkal. A viharjelzés visszaállt I-esre – azaz semmi akadálya nem volt a futam ellövésének. (Igaz, az útvonal át lett tervezve, a viharjelzés miatt elmaradt az átevezés, ehelyett alakult ki az Udvari – Révfülöp – Udvari – Tihany – Udvari útvonal az ötvenes távon.)
Szóval semmi akadálya nem volt az indításnak. Általában. Én viszont visszaadtam a csipet, nem indultam el.
Egész egyszerűen nekiálltam számolni. Rajt 9.15-kor, várható érkezés 17-17.30 között. (A tiszta időbe az egyszeri kiszállás is beleszámított.) Szuttyogás, beszélgetés, lazítás 18.30-ig. Aztán sátorbontás, elpakolás. 19.30. Vasárnap este hazafelé a 71-esen, utána meg araszolás a sztrádán, M0-án. Lefelé 3 óra volt, felfelé sem számíthattam sokkal jobbra. 22.30. A kajakot még le kell dobni Dunaharasztiban, az egy 45 perces kitérő. 23.15-re vagyok otthon. És akkor még el kell pakolnom a romlandó cuccokat, be kell hajigálnom a mosógépbe a ruhatárat, magamat valahogy rendbehozni… éjfél. Az óra meg csörög 4.30-kor – és már lefelé sem túlzottan kipihenten mentem le. A jövő hetem pedig megint nem néz ki túl egyszerűnek.
Szóval, nyúl voltam. Lementem a strandra, elvegyültem a versenyzők között, fényképeztem egy csomót… de már csak a partról néztem, hogyan csapkodják a többiek a vizet. Különösen bosszantó, hogy kajakos szempontból ez a nyár kifejezetten jól sikerült, éreztem, határozottan jó formában vagyok… de ez így nem megy.

From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem

A rajt után felsétáltam, egy óra alatt összepakoltam. Forgalom alig volt, hamar felértem. A Kis-Dunán dafke még nyomtam egy pályacsúcsot a 10 kilométeres szakaszon (82 perc, 7.32-es átlag, erős szélben, leengedett kormánylapáttal), aztán mentem haza. Ennyi fért bele a napba.

Micsoda éjszaka volt

Este nyolctól kaptam időt arra, hogy szöszmötöljek egyik ügyfelünk Exchange szerverével. Szöszmötöltem. Meglehetős érzelmi deficitje lehetett a szutyoknak, mert nem elégedett meg az eredetileg tervezett egy órányi törődéssel. Végül hajnal egykor hagytam abba, de messze nem úgy, hogy most már minden rendben. Sőt. Úgy jártam, mint öcsém, amikor elkezd kopogtatni egy ránézésre egész jó autót, aztán folyamatosan pereg le róla a gitt.

De nem is ez a lényeg. Egyszer csak arra eszméltem, hogy eszméletlenül fázok. Nem is értettem. Mostanában nem kaptam akkora terhelést, hogy rázzon a hideg. Lehűlt volna a levegő? Nadehát füllesztő idő volt egész nap. Mindenesetre otthagytam a gépet egy jó egyórás reseed közben, teleengedtem a kádat meleg vízzel és belemásztam.
Továbbra is fáztam. Ekkor becsuktam a fürdőszobai ablakot és hamarosan elmúlt a vacogás. Ezek szerint tényleg kintről jött a hideg.

Visszamentem a géphez, próbáltam gyógyítgatni. Hajnal egykor lett belőle elegem. Tekintve, hogy 4.30-kor csörög reggel az óra, így is elböktem az alvást rendesen. Már csak egy összefoglaló levelet kellett elküldenem az illetékeseknek. Ez nagyon fontos dolog, mert így lehet elérni, hogy reggelre ők is idegesek legyenek, ne csak én. OWA. Nincs ilyen cím. Nocsak, éjszaka váratlanul csődbementünk?
Néhány próba… sikertelenül. Elment az internet. Semmi gond, usb stick. Fiam elvitte a táborba. Másik usb stick. Még mindig szar a fájlrendszere. Aha. Megírtam notepad-ben a levelet, de nem jött vissza addigra a net.

Jó. Irány a padlás, nézzük meg, nem nálam van-e a hiba. Nem jutottam el odáig. Az emeleti fürdőszobából borzasztóan penetráns szag dőlt ki. Etil-merkaptán – köpte azonnal az orromban lakozó anallabor. De hogy kerül az oda? Addig rendben, hogy amióta nyár van, most csuktam be először az ablakot. Az is oké, hogy időnként feljön a klotyiból a csatornaszag. (Fogalmam sincs, hogyan csinálja, de soha nem a földszinti klotyiba jön fel, mindig az emeletibe.) Na de ki az, aki ilyen büdöset klottyant a csatornába? Nem mondom, a hagymás kaják után nálunk is van némi kénes cifrázás, de tiszta etil-merkaptán?
Gondolkozzunk. Hol található meg még ez az anyag? Hát a földgázban. Mármint nem a nyersben, hanem a Gázművek által eladottban. (Ezzel szagosítják, mert annyira penetráns, hogy pár molekula már elég a szaghatáshoz.) Azannya. Gázszivárgás?
Visszasétáltam a szobánkba, felvettem egy fejlámpát. Innentől kezdve a villanykapcsolók elfelejtve. Gyorsan kereszthuzatot csináltam az emeleten. Próbáltam megkeresni a forrást. Lementem a földszintre, elvégre csak ott van gázcső, illetve gázos eszköz. Sehol semmilyen szag. Még abban a lukban sem, ahol a cirkó van. Még a másik pici lukban (spájz), ahol az óra van, ott sem. Kimentem az utcára, ott sem. Tehát a forrás nálunk van, de nem a gázrendszerből jön.
Őrület.
Mentem, pusztán az orrom után. A forrás egyértelműen az emeleti klotyi volt. Amint bedugtam a fejem a fajanszba, majdnem elszédültem, olyan tömény volt a szag.

Lecsuktam a tetőt, bezártam az ajtót, aztán hagytam az egészet a fenébe. Majd holnap kiderül, mi volt ez. Vagy csak álom és holnap felébredek belőle.

Felmentem a padlásra. Ott vert csak orrba igazán a szag. De már nem hozott lázba. Természetesen mind a kábelmodem, mind a router meg volt halva. Ekkor már komolyan megfordult a fejemben, hogy nem a kábelen jön-e bitek helyett a merkaptán és az csinálta ki az eszközöket? Ne röhögj, láttam én már ennél sokkal hülyébb álmokat is.
Reseteltem a vasakat és elindultam a létrán lefelé. Ekkor hallottam meg először a hangot.
Olyan volt, mint ha valami ideges állatot egy dobozba zártak volna, ahol bepánikol és faltól falig pattog.
Schrödinger!
Bővebben kifejtve. A múlt hét, beleértve a hosszú hétvégét is, a bolhátlanítás jegyében telt. A csajok kicsit elhanyagolták a macskákat, és mire észbekaptunk, a lábamon már ott volt Braille-írással a Háború és Béke. A macskák egy gyors kezelés után ki lettek tiltva egy hétre a lakásból, bent pedig egy őrült nagy sikamika indult el. Egy héten keresztül.
Tegnap volt a napja, hogy először bejöhettek. Ha azt mondom, hogy rosszul viselték az udvarfogságot, akkor még finom is voltam. Mindkettőnek az arcára volt írva, hogy csak egyszer jöjjenek be, odakötözik magukat valami nehéz tárgyhoz és az életben nem lehet őket kizavarni. Ebből lett az, hogy az egyik idétlen – tuti Picur – bemanőverezte magát valami olyan szűk helyre, ahonnan nem tudott kijönni, aztán jól bepánikolt.

Na, ekkor néztem úgy körbe, mint aki egy ZS kategóriás horrorfilmbe keveredett. A lakás tök sötét volt, csak a fejlámpám világított. Minden szoba el volt árasztva egy mérgező gázzal. (Igen, az RSH mérgező, csak éppen hamarabb rosszul leszünk a szagától, mint ahogy mérgezne.) Valaki elvágta az internetcsatlakozást. És valami valahol a lakásban folyamatosan dübörgött, kereste a módot, hogy bejöhessen. Komolyan, egyből a külső ajtó küszöbére tévedt a tekintetem, jön-e az ajtó alatt befelé a füst.

Végül megráztam a fejem, csináltam lent is kereszthuzatot, leteszteltem az internetkapcsolatot, elküldtem a levelet. A macskát hagytam a fenébe. (Ahogy lépteket hallott, egyből megállt, így nem tudtam kinyomozni, hol van.)
Elmentem aludni.

Reggel – azaz három óra múlva – már sokkal enyhébb volt a szag. A fürdőszobában nem, ott továbbra is durván hasított. Én ekkor már erősen hajlottam arra, hogy biztosan a szomszéd evett valami egzotikus thai kaját. Más logikus magyarázat nem jutott eszembe. Nej még az utcán beleszagolt a csatornába – és tényleg, halványan, de ott is lehetett érezni a merkaptán szagot. Mivel ez az anyag _tényleg_ keletkezhet szerves bomlás eredményeképpen (valójában konkrétan a különböző merkaptán-vegyületek felelősek az ürülék kellemetlen szagáért), a csatorna meg pont ilyen anyagok elvezetésére szolgál, a magam részéről ezzel lezártam az ügyet.

Nej hívott kora délután, hogy lányunk nem mer bemenni a házba. Mert mi van, ha tényleg gáz és akkor elég egy szikra is? Mondtam neki, hogy ne kapcsolgasson lámpát, ne csiholjon szikrát, menjen be, szagoljon körbe – és ha még mindig erős a merkaptánszag, akkor szellőztessen, majd szóljanak a gázműveknek.
Elkéstünk.
Mire bement és körbeszaglászott, már kint is volt a sárga autó. Valaki más riasztotta őket.

Én délután négy körül értem haza, addigra már rendeződött a helyzet. Mindkét macska a nappaliban bóklászott, büdös már csak a fürdőszobában volt, az internet ugyan megint elment, de a csajszi felment resetelni.

Este viszont újra kezdem, mert az a nyomorult szerver még mindig törődésre vágyik.

Tecchalott cethalász

A könyvben – az utóbbi 10 év tapasztalatai alapján – szvsz jogosan írhattam, hogy Magyarországon a karikatúra, mint műfaj, kivérzett.

Aztán amióta megírtam azt a bevezetőt, azóta sorra jönnek az életjelek:

  • Egyre jobban virágzik a Párkocka.hu. Nemcsak profik szerepelnek rajta, hanem jönnek sorban az amatőrök is. Teljesen meglepő, hogy egyáltalán léteznek.
  • Beindult a Ludas Matyi Online. Elég bénácska, szemmel láthatóan még keresi a hangját, de van.
  • Marabu blogol, de ezt már tudjuk rég. És persze ne menjünk el szó nélkül a Napirajz mellett sem.
  • Van blogja a karikatúra szakosztálynak is.
  • Végül nemrég tudtam meg, hogy létezik egy karikatúraműhely is. Mondjuk, elég régóta, ehhez képest nem igazán hallani róluk, de vannak.

Csak temetni kellett, és egyből nekiállt mozogni. Mondjuk, a magam részéről némileg szkeptikus vagyok, attól, hogy az emberekben buzog az alkotási vágy, még nem biztos, hogy lesz fizetőképes kereslet is, de legalább valami megindult.